Új portállal jelentkezik a vakum.hu közössége és kibővült alkotógárdája.
A téma sport, azon belül is a kecskeméti sportélet, a négy vezető klub: a KTE-Ereco, a Delfin KC, az Univer, valamint a szintén a hazai élvonalban adogató röplabdások, a KRC csapatával kívánunk részletesebben foglalkozni. Ha lehetőségeink engedik, a jövőben egyéb kiemelten fontos kecskeméti sporteseményekről is tudósítunk.
Úgy gondoltuk, ez a négy sportág megérdemli a minőségi megjelenést, így fejszénket egy huszárvágással belevágtuk (sportújságírói képzavar) egy új oldal létrehozásába. Ez jelenleg most a sport.vakum.hu oldalon működik, de később önálló címen, a kesport.hu-n érheted majd el.
Mire számíthatok, ha a sport.vakum.hu portálon maradok?
Gyors, naprakész információkra és összefoglalókra mind a négy csapatról, egy helyen. Minőségi képekre, és minőségi videó-anyagokra. Azt szeretnénk, ha a sport.vakum.hu portálon olyan információkat is föllelnél, amiket máshol nem. Azt szeretnénk, ha a kecskeméti sportélet legalaposabb feldolgozását itt találnád meg: csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, hogy József Attilát segítségül hívva érzékeltessük céljainkat.
Ez a végleges kinézet?
Nem, a sport.vakum.hu-t folyamatosan fejlesztjük, ezt egy kiindulási alapnak tekintjük. Úgy is mondhatnánk, jelenleg még nem a célvonalat szakítjuk át, csupán fönt vagyunk a pályán. Tartalmi és dizájnötleteidet várjuk a kesport@gmail.com címre!
Én is fényképezek meccseken! Írni is akarok!
Ez jó hír. Beszámolódat, információdat, képeidet küldd a kesport@gmail.com címre: ha már fényképeztél, oszd meg másokkal is!
Egyéb kérés?
Röviden: számítunk Rád.
Részletesebben: induló oldalról van szó, bárhol fölbukkanhat egy hiba, egy nem kompatibilis böngésző, egy szétcsúszott oldalkép. Ha ilyet tapasztalsz, kérünk jelezd nekünk, megnézzük, hol lehet a gond. Második számú kérésünk, hogy ha tetszik az ötlet, tetszik a megvalósítás és a tartalom, és nem mellesleg te is sportfanatikus vagy, akkor küldd tovább barátaidnak és ismerőseidnek a sport.vakum.hu címet, hadd lássák ők is, mi készül itt.
Reklámok lesznek?
Igen: limitált számú hirdetési helyet biztosítunk hirdetőink részére. Ha cégedet, vállalkozásodat vagy szolgáltatásodat hirdetnéd az oldalon, keress bennünket a kesport@gmail.com címen. Hirdetőink betekintést nyerhetnek oldalunk látogatottságába, statisztikájába, hogy meggyőződhessenek arról, jó helyen költik el pénzüket. Oldalunkat a Google statisztikai rendszere, az Analytics szondázza.
Bármilyen észrevételt, információt, tippet és ötletet a honlappal kapcsolatban a kesport@gmail.com címre várunk.
Hajrá, Kecskemét!
Címkesor: beharangozó, faq, kérdések-válaszok, kesport.hu

7 hozzászólás
2008. júl. 28.
Hajrá fiúk!
2008. júl. 28.
Köszönjük a biztatást, igyekszünk az általunk támasztott feltételeknek megfelelni.
2008. szept. 28.
Mi történt, a Budapest Bank KKC (55) rovattal?
Egy kicsinykét elapadtak a hírek…
Vagy ez csak az átalakításnak köszönhető?
Hozzászólások
Mondd!