rss

Javul a KRC – megérkezett a liberó, Dömötör Lajos

2008. szept. 20.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

Második mérkőzését is elvesztette a KRC az Épker-Hírös Kupán. A Kométa Kaposvár ellen ugyan már játszott a délelőtt még hasmenéssel küszködő Németh Ferenc, és a kiszemelt liberó, Dömötör Lajos is magára húzta a Kecskemét mezét, a harmadik játszmára elfogyott a KRC ereje, csak úgy, mint Romániában.

Dömötör Lajos a kaposváriak második számú liberósa a KRC színeiben lépett pályára szombaton este a Messzi István Sportcsarnokban, ráadásul a saját csapata ellen. A fiatal játékos jó teljesítményt nyújtott, és vezetők remélik, hogy a két együttes meg tud egyezni az átigazolásról.

A kecskemétiek között ott volt a délelőtt még hasmenéses panaszok miatt pihentetett, Németh Ferenc, tehát Gyurkó Sándor csapata végre “normális” felállásban kezdett.

Ennek megfelelően is alakult az első két játszma (25-22 és 25-21), ám a 2-0-ás kecskeméti vezetésnél észbe kapott a tavalyi bajnok, és gyors egymásutánban, kétszer is 13-25-re eredménnyel egyenlített. A KRC-s rövidzárlat annak is köszönhető, hogy Csala Bernát a második szettben megsérült (Bagics Balázzsal ütközött szerencsétlenül egy vetődés közben), és el is fáradtak a srácok.

Bagics Balázs kimagasló teljesítményt nyújtott. A nyáron igazolt kiválóság egyébként tanulmányai miatt nem költözik a hírös városba, hanem ingázni fog Budapest és Kecskemét között.

A KRC vasárnap 11 órakor az osztrák Union Arbesbach ellen lép pályára. A Hírös torna végeredménye 13 órára kiderül.

A Hírös Kupa eddigi eredményei:

Dunaferr- KRC 3:2

Union Arbesbach- Kaposvár 0:3

Dunaferr- Union Arbesbach 2:3

KRC-Kaposvár 2:3



Címkesor: , , , , ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE