rss

KRC-vereség az Épker-Hírös Kupán – a hasmenés már kecskeméti sportbetegség?

2008. szept. 20.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

0:2-ről állt fel a KRC az Épker-Hírös Kupa nyitómeccsén a Dunaferr ellen, az utolsó játszmára azonban már nem maradt ereje, és vereséget szenvedett. A csapatba még nem érkezett meg a kiszemelt liberó és Németh Ferenc sem lépett pályára a Kecskemétben, mert hasmenése van.

Három hete is 3:2-es vereséggel hagyta el a pályát a KRC a Dunaferrel szemben, szombaton is. 0:2 után még talpra állt a Kecskemét, a végére viszont elfogyott a szufla. „Németh Ferenc, aki Romániában a legjobb ütőteljesítményt nyújtotta hasmenés miatt nem tudott játszani. Az orvosa azt mondta, két meccset ne játsszon ma, ezért úgy döntöttem, hogy a 19 órakor kezdődő Kaposvár elleni összecsapásra nevezem csak. A helyén a serdülő korú Farkas Péter szerepelt” – nyilatkozta a meccs után Gyurkó Sándor.

A KRC vezetőedzője szerint a kényszerű játékosváltás miatt nem csak blokkban és nyitásban lett gyengébb csapata, hanem támadásban is. „Azon az oldalon nem támadtunk, egyoldalas volt a támadásunk. Amíg Csala és Bagics bírta erővel, betermelte a labdákat. Sajnos a centereink viszont nem ütötték be a pontokat, amelyek kellettek volna döntő szituációban.”

A kiszemelt liberó sem játszott még a KRC-ben. Gyurkó Sándor azt mondta, az esti összecsapáson már ott lehet a kékek között az a fiatal kaposvári röplabdás, aki liberó poszton nem fér be a tavalyi bajnok együttesbe, mert egy válogatott kerettagnak van biztos helye. „Nem akarják egy évig a padon ültetni. Még nem tudom, kiről van szó, de estére remélem már azt is látom, mire képes”- mondta a KRC régi-új edzője.



Címkesor: , , , , , ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE