kesport.hu

Csavarkivétel, tokszalag – 5 sérült a KTE-nél

Lábadoznak a KTE-Ereco játékosai, az orvosok meg dolgoznak, teendőjük akadt bőven az utóbbi időben, hiszen több sérült is van a labdarúgóknál.

Kormos László és Hegedűs Ádám rövid időn belül hadra fogható lesz. Ők elképzelhető, hogy még az ősszel pályára tudnak lépni, jelenleg azonban csak kocogás szerepel az edzésprogramjukban – tudta meg portálunk S. Juhász Attilától, a csapat technikai igazgatójától.

A korábban megsérült két szerb légiós állapota ugyan javul, de azt még nem tudják, hogy mikor játszhatnak újra mérkőzésen a Kecskemét színeiben. Ivan Lovrics szeptember elején szenvedett talpcsonttörést, míg Goran Grkinicsnek a Győr elleni bajnokin szakadt el a vállszalagja.

Lovricsról szerdán délután még nem sokat tudtak a klubnál. „Lovrics jelenleg Szerbiában tartózkodik, gipszben van a lába, azonban ezt nemsokára leveszik a róla” – mondta S. Juhász Attila.

A technikai vezető szerint Grkinics állapota is javul, neki kivették a vállából a rögzítő csavarokat, komoly munkát viszont még nem végezhet, csak a lábát erősítheti. Mindkét szerb légiós már csak tavasszal öltheti magára a lila-fehér mezt.

Koncz Zsoltnak a REAC elleni hazai kupameccsen szakadt el a térdkalácsát rögzítő tokszalag. Őt azonnal megműtötték, ma már mankó nélkül tud járni, de edzenie még nem szabad. Vizsgálatról vizsgálatra jár, felépülése akár tavaszig is eltarthat.

2 hozzászólás

  1. Pingback: Propeller

  2. gyz

    2008. október 31. péntek at 18:59

    ezt olvastátok?
    http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=205932
    “Elégedetlenek a szurkolók, pedig dobogóesélyes a csapat Szombathelyen”
    Feljutnak.
    Jól játszanak.
    Saját futballakadémiából “táplálkoznak”, az ex-válogatott Illés saját pénzét öli bele.
    Dobogó közelben állnak 12 forduló után.
    Erre a saját szurkolóik kezdik ki őket… Eszem megáll!

    Rlem, a kátéeisták nem lesznek ilyen buták és megbecsülik a csapat szereplését!
    (A szombathelyiek meg főjenek csak a hülyeségükben!)

    Hajrá KTE!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..