kesport.hu

Mindent tudni szeretnél a kézisekről? Klikk!

Óriásösszefoglaló Prókai Károly jóvoltából. Visszatekintés: Delfin KC-ból Budapest Bank Kecskeméti KC. Értékelés, meccsösszefoglalók, pontok, nevek, statisztikák: öt év töretlen kézilabdás fejlődés Kecskeméten.

Budapest Bank Férfi kézilabda Liga NB I. 2008-2009. őszi végeredmény. A kecskeméti Delfin KC férfi együttese 2008-ban jutott fel a Nemzeti Bajnokság I. osztályába, ahol már a 2008-2009. évi bajnokság is a félidejéhez érkezett. Mozgalmas őszt zárt az újonc gárda: a Magyar Kupa küzdelmeiben bejutott a legjobb tizenhat közé és csak az élcsapatok közé tartozó Debrecen tudott felülkerekedni a kecskeméti alakulaton, míg az ősszel lejátszott 17 bajnoki mérkőzésen olykor már a Debrecen sem jelentett akadályt, így az idén még 14 csapatos mezőnyben, a 9. helyen térhettek pihenőre Kekezovicsék. Budapest Bank Kecskeméti KC mérlege az NB I-ben: 17 mérkőzés, 13 pont, 9. helyezés.

Nemzeti Bajnokság I. osztály. 2008-2009. őszi idény – tabella

1. MKB Veszprém KC 17 17 0 0 630-407 34
2. Pick Szeged 17 16 0 1 527-419 32
3. Dunaferr SE 17 13 0 4 506-415 26
4. PLER KC 17 12 0 5 485-437 24

5. DKSE-Airport Debrecen 17 9 2 6 512-492 20
6. Tatabánya Carbonex KC 16 9 1 6 480-460 19
7. Balatonfüredi KC 17 8 1 8 454-471 17
8. Mezőkövesdi KC 17 5 3 9 462-509 13

9. BB Kecskeméti KC 17 6 1 10 466-517 13
10. Gyöngyösi FKK 17 6 0 11 499-541 12
11. Százhalombattai KE 17 4 3 10 433-526 11
12. Csurgói KK 17 2 2 13 458-518 6

13. Komlói BSK 16 2 1 13 425-516 5
14. Győrhő ETO FKC 17 0 4 13 401-510 4

A Delfin KC eredményei

Az már a bajnokság előtt is köztudott volt, hogy nem lesz egyszerű a csapat elé tűzött cél teljesítése, az NB I-es tagság meghosszabbítása. Ugyanis, a 2008-2009-es bajnoki év végén a jelenleg 14 csapatos mezőny utolsó négy helyezettje búcsúzik az első osztálytól. A sorsolás ismeretében meg egyenesen lehetetlennek, de legalább is nagyon nehéznek látszott. A bajnokság elején 18 nap alatt öt métkőzést kellett lejátszani. Ráadásul ebből háromszor idegenben. A két hazai mérkőzés egyikén, a második fordulóban pedig a Pick Szeged ellen kellett pályára lépni. Csak az ötödik mérkőzésen, Kecskeméten, a Mezőkövesd ellen lehetett egyértelmű cél a győzelem, ám azon az összecsapáson, az addig látott játékkal szöges ellentétben álló teljesítménnyel, erre cseppnyi esély sem mutatkozott, ennek folyományaként, ezt a csapat vezetőedzője, Kun István sem élte túl. Szinte az új névadó szponzorral egyidőben, Kecskeméten az új vezetőedző, Skaliczki László szerződtetését is bejelentették.

Delfin KC felkészítés, majd edzőcsere

A Delfin KC felkészítése arra volt alapozva, hogy amikor az őszi idény második felében már egyértelműen a csapat győzelmét ígérő mérkőzések jönnek, azokon az állóképesség hiánya miatt ne szenvedjen vereséget. Nos, ez biztosan jó elképzelés volt, csak hát az első négy fordulóban, a mérkőzésről mérkőzésre javuló forma, az ötödik mérkőzésen értékelhetetlen szintre süllyedt, bár ezt nem okozhatta a rossz felkészítés. Ez utóbbi mérkőzés, érdekes módon, szinte az új névadó szponzor bejelentésével esett egybe (hozzászólásokban már jelezték, ez csupán véletlen egybeesés). Azt, hogy mi történt az öltözőben, a kulisszák mögött, azt soha nem fogjuk már megtudni, ám az tény: a csapat olyan teljesítményt mutatott a ‘Kövesd ellen, amelynek a csúfos vereségen túl az lett az eredménye, hogy Kun István vezetőedzőt menesztették a csapat éléről. Egy hét átmenet után, amikor Péter László addigi és jelenleg is pályaedző irányításával idegenben megszerezték Kecskemét első, történelmi győzelmét Győrben, Skaliczki László, a férfi válogatott volt szövetségi kapitánya vette át a marsallbotot. Innentől kezdve aztán a menesztett edző elképzelései szerint alakultak a dolgok a bajnokságban még Delfin KC néven indult, majd idényközben Budapest Bank Kecskeméti KC névre keresztelt csapat dolgai.

A Delfin KC-ról – szubjektíven: fordulóról-fordulóra
Az edzőváltással egy időben felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint még időben történt a csere, én meg úgy látom, hogy pont akkor következett be a csere, amikor már a váltás nélkül is a győzelem reményében léphettek pályára Kekezovicsék a nyári felkészülésnek és az addig lejátszott mérkőzésekből levont tanulságoknak köszönhetően. Persze az edzői sors már csak ilyen: a bajnokság elején elért eredmények miatt váltás volt más csapatoknál is. Például: Csurgón – Buday Ferenc, Gyöngyösön – Éles József, később Komlón – Mészáros Csaba vette át a csapat irányítását. Mint kiderült, ott a váltások sem hoztak jelentős változást a csapatok életében, talán azért, mert a játékosállomány sem tette lehetővé, hogy a várakozásnak megfelelően alakuljanak az eredmények. Kivéve Kecskemétet, ahol úgy tűnik, a váltásnak köszönhetőek az azt követő sikerek, pedig a saját értékelésem szerint nem. Mintahogy – de már Magyar Kupa mérkőzésen -, a csapat ugyanúgy kikapott Debrecenben, mint az első NB I-es mérkőzésen szeptemberben. Viszont, az őszi első négy forduló mérkőzéseinek már a visszavágóját is lejátszották, és ezeken – mint az várható volt -, a Pick Szeged kivételével, kecskeméti győzelmek születtek.

1. forduló, 2008. szeptember 10., Debrecen: A játékosállomány alapján még akár meglepetést is okozhatott volna a Delfin KC, ám Marinko Kekezovics és Dobardzijev Dejan játékengedélye szinte a mérkőzés kezdésre rendeződött és az első félidő közepén bekövetkezett rövidzárlatnak köszönhetően tetemes előnyre tett szert a hazai együttes. A sorok rendezése után, a második játékrészben már fej-fej mellett haladt a két csapat, de a hátrányt már csak csökkenteni tudták a vendégek: jellemzően az ekkor látottakra, a második félidőt már Bíró Balázsék nyerték, 16-14-re. Itt kikapni nem szégyen, hisz az MKB Veszprém és a Pick Szeged kivételével – bár még az utóbbi sem mindig -, a többi csapat meg abszolut nem léphet pályára a biztos győzelem reményében. Idegenben azonban sebezhető a Debrecen. Tehát majd tavasszal.

2. forduló, 2008. szeptember 13., Kecskemét: Az első hazai mérkőzésen dőreség lett volna azt várni, hogy Kecskemét megszerzi NB I-es pontjait, ám Marinko Kekezovics és Berta Róbert kiemelkedő teljesítményével az élen, a mutatott játék és az a harci kedv, amivel a hazai csapat játékosai pályára léptek, a nemzetközi mezőnyben is elsimert Pick Szeged ellen, az a közönségnek is tetszett. Sőt, sokat igérő volt a folytatásban következő mérkőzések kimenetelét illetően.

3. forduló, 2008. szeptember 20., Gyöngyös: A Mezei Richárd egykori válogatott beállós, most klubigazgató csapatát, az abban szereplő játékosok névsorát nézve, nemes egyszerűséggel kis Pick-ként is emlegetik. A két éve feljutott csapat az idén tovább erősödött, céljuk az első nyolc közé kerülés. Nos, itt kellett helytálni a Delfin KC-nek, ami Muhl Antal és Bíró Balázs, utóbbi első számú irányító játékos nélkül is tökéletesen sikerült. Ennél már csak a pontszerzés lehetett volna nagyobb durranás, hisz végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első félidő 16-16-os döntetlennel zárult. Hogy ezt miért nem sikerült megtartani a 60. perc letelte után is? A mérkőzésről szóló beszámolóban a tudósító a második félidőben kétgólos hazai vezetésnél megjegyzi: “A játékvezetők ügyelnek az eredményre…” No, comment. Majd tavasszal.

4. forduló, 2008. szeptember 24., Csurgó: Az újoncok rangadóján a mérkőzés nagy részében a vendégek vezettek. Olykor annak ellenére, hogy bár mindkét csapat hasonlóan, nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, ezt csak a vendégeknél nem nézte jó szemmel a játékvezetői páros. Ez nagyságrendekkel több büntető és kiállítás megítélésben nyilvánult meg részükről, “természetesen” a vendégek hátrányára. így alakult ki a Delfin KC kétgólos veresége. Sebaj, majd tavasszal.

5. forduló, 2008. szeptember 28., Kecskemét: No, végre újra itthon a Delfin KC! – vélekedtek sokan Kecskeméten, de mondhatnánk megyeszerte, az első hazai pályán elérhető győzelemben reménykedve, a szerencsés módon ismét NB I-ben induló Mezőkövesd elleni mérkőzés előtt, ám az előzetes várakozással ellentétben, az őszi idény legnagyobb 13 gólos zakóját szenvedte el a Delfin KC, ráadásul ugye hazai pályán és az első négy fordulóban látottakkal szöges ellentétben álló teljesítménnyel, játékkal.

Erre még az sem magyarázat, hogy Bíró Balázs sérülés miatt ismét nem játszott, és a pályára lépők között is többen kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódtak, de legfőképpen nem lehetett oka az edző személye, akinek szakértelme kérdőjeleződött meg ezen a mérkőzésen. A mérkőzés után azonban két nappal bejelentették: az egyesület vezetése tárgyalásban áll az új szakvezetővel.

6. forduló, 2008. október 4. Győr: A ‘Kövesd elleni, Kecskeméten földrengéssel felérő kudarc után menesztett Kun István helyét átmenetileg a pályaedző, Péter László vette át. Bíró Balázs ismét a csapatban, majd Marinko Kekezovics és Tóth Edmond vezérletével, a csurgói mérkőzésen látott gólokban gazdag mérkőzés megismétlésével, csak ezúttal kecskeméti győzelemmel végződött összecsapáson megszületett a Nemzeti Bajnokság I. osztályában elért pont, sőt első két pont.

7. forduló, 2008. október 11., Kecskemét: A Balatonfüred elleni mérkőzés előtt bejelentetették: a jövőben Skaliczki Lászó, a férfi válogatott volt szövetségi kapitánya, az időközben új névadó szponzor által Budapest Bank Kecskeméti KC névre keresztelt egyesület csapatának az új vezetőedzője. Segítője az addig is pályaedzőként tevékenykedő Péter László. Nos, Skaliczki kritikusan értékelte a játékosállományt, aminek lényege, hogy a célkitűzés elérése érdekében erősítésre szorul a csapat, így a téli szünetben az átalakítása elengedhetetlen. Majd, a ‘Füred elleni mérkőzésre már Ő készítette fel a csapatot. A győzedelmes bemutatkozás Kecskeméten annak ellenére elmaradt, hogy az első félidőben még a hazai együttes vezetett 11-9-re.

8. forduló, 2008. október 18., Százhalombatta: A ‘battai kiránduláson még a győzelemre is esélyes volt a kecskeméti csapat, ám végül pontosztozkodás lett a mérkőzés vége. A mérkőzés hőse ismét Kekezovics volt a maga 10 góljával. Lassan úgy tűnt, hogy a Debrecennel ellentétben a kecskeméti alakulattal szemben csak idegenben nyújt pontszerzésre méltó játékot.

9. forduló, október 24., Kecskemét
: A Komló volt az a csapat, amely a kecskeméti nyári felkészülési mérkőzések egyikén, délelőtt még viszonylag simán legyőzte az akkor sorokat cserélő, szinte a konditeremből érkező Delfin KC csapatát, majd a délutáni visszavágón már hazai győzelem született. Az ekkor látottak alapján biztos hazai győzelemnek ígérkezett a bajnokságban soros ellenfél, a Komló kecskeméti vendégszereplése, ám ez végül, csak egy gólban realizálódott. A csapatok nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre, és a félidei 13-13-as döntetlen után 24-23 állt az eredményjelzőn.

10. forduló, november 12., Veszprém: A válogatott programja – Európa-bajnoki selejtezők: Görögország és Horvátország ellen két győzelem – miatt a veszprémi kirándulásra, csak a Komló elleni győzelem után két héttel kerül sor. Ahová, egyébként csak azért járnak a bajnoki mezőny csapatai, mert ezt a mérkőzést is le kell játszani: győzelemre általában nem, csak arra gondolnak, hogy minél kisebb vereséggel megússzák a veszprémi látágatást. Nos, ilyen szempontból az Aréna nyújtotta élményeken túl, a BB Kecskeméti KC csak 11 góllal maradt le a nemzetközi mezőnyben is előkelő helyen jegyzett MKB Veszprém gárdájától és ezt nem sok csapat mondhatja el magáról. Ez a meccs továbbá jó “előkészületi mérkőzést” jelentett a három nap múlva esedékes Tatabánya elleni mérkőzésre.

11. forduló, 2008. november 15., Kecskemét
: Három hét elteltével ismét hazai pályán bizonyíthatott a kecskeméti csapat, hogy nem csak idegenben tudnak jól és legfőképpen eredményesen játszani. Az ellenfél a Debre Viktor irányította Tatabánya együttese, amely nem adja ki könnyen a kezéből a pontokat. Az első félidőben kialakult ötgólos vendég előny is ezt támasztotta alá, ám a második félidőben a csapat és szurkolók egymásra találását követően a hazai együttes előbb ledolgozta hátrányát, majd egygólos győzelmet aratott a 6. helyen telelő, remek játékosok alkotta tatabányai csapat felett.

12. forduló, 2008. november 19., Budapest, Pestszentlőrinc: A PLER KC otthonából sem könnyű kicsempészni a pontokat, ám az első félidő nagy részében úgy tűnt, hogy a BB Kecskeméti KC csapatának ez sikerülhet. A félidő hajrá perceinek kezdetén még a vendégek vezettek, majd az ekkor elkövetett néhány hibájukat könyörtelenül kihasználta a Tromos. Ez folytatódott a második félidő elején is, amikor hétgólos hátrányuk után, egy időkérés alatt rendeződtek a sorok, és a különbség ha nem is csökkent, legalább nem nőtt tovább.

17. forduló, 2008. november 28., Kecskemét: Az őszi idényzáró összecsapás valójában az alapszakasz tavaszi fordulóinak negyedik mérkőzése került erre a napra, amely egyben már a tavaszt is jelentette. Ekkor a Csurgó elleni visszavágóra került sor, ahol ismét a vendégek vonulhattak kétgólos előnnyel pihenőre, ám a végén a hazai csapat és a hazai szurkolók örülhettek az újabb győzelemnek, s az ezzel járó két pontnak. Maradéktalanul sikerült visszavágni az ősz negyedik mérkőzésén elszenvedett kétgólos vereségért.

13. forduló, december 6., Kecskemét: A dobogó harmadik fokát évek óta birtokló Dunaferr látogatott Kecskemétre: egy félidőn át úgy tűnt, sikerülhet a pontszerzés, ám a második félidőben pályára lépett a Veszprémből kölcsönzött Bagarics, aki góljaival nagymértékben hozzájárult a vendégsikerhez. Ezúttal Kekezovics is nagyon magára maradt a góllövésben, bár az ezen a mérkőzésen lőtt 15 góljával, valószínűleg új bajnoki csúcsot állított fel. Azt viszont ismét elmondhatjuk, hogy ez a mérkőzés is jól szolgálta a “tavaszi nyitányon” lejátszásra kerülő Debrecen elleni mérkőzésre a felkészülést. Az alapszakasz őszi 13 mérkőzésén, 3 győzelem és 1 döntetlen mellett, 10 vereség a BB Kecskeméti KC mérlege. A bajnokság lebonyolítási rendje alapján, már decemberben elkezdődött a tavaszi idény, ami termékeny hónapnak ígérkezett.

14. forduló, 2008. december 10., Kecskemét
: Négy nappal a Dunaferr elleni összecsapás után került lejátszásra a Debrecen elleni visszavágó. A visszavágásba vetett hitet csak növelte, hogy már az őszi, első NB I-es mérkőzés nagy részében is jól helytállt a Delfin KC. Azóta viszont egyre kevesebb az az “üresjárat” ami az ellenfeleknek kedvez. Ráadásul – bár a négy közé kerülésre az egyik legesélyesebb csapat a vendégeké -, kilépve Debrecen közigazgatási területéről, már közel sem olyan acélos a cívis gárda, mint hazai pályán. Nos, a fentieknek megfelelően a BB Kecskeméti KC együttese négygólos előnyt szerzett az első játékrészben, majd a folytatásban még ezt is megtoldotta eggyel és biztosan aratott győzelmet Kecskeméten ismét.

15. forduló, 2008. december 13., Szeged: Ismét egy amolyan “előkészületi” mérkőzésnek is tekinthető összecsapáson kellet pályára lépni Szegen, ahová a veszprémi kirándulásokhoz hasonlóan szintén nem a győzelem reményében járnak a csapatok. Ellenben remek alkalom a hét nap múlva, Kecskeméten a Meszi István Sportcsarnokban lebonyolításra kerülő, kis Pick (Gyöngyösi FKK) elleni bajnoki és a bajnokság szempontjából nem annyira fontos Debrecen elleni kupamérkőzés előtt. Nos, Angelkovic és társai miért ne a Kecskemét ellen gyógyuljanak fel, bár ezzel együtt is tisztes vereséget szenvedtek Kekezovicsék a szegedi oroszlánbarlangban, 2.000 néző előtt. Ami viszont a nézőszámot illeti, a tavaszi mérkőzésekből 2009-re eső hazai mérkőzéseken, remélhetőleg Kecskeméten sem lesz ritka a telt házas mérkőzés. Persze ha Berta Róberték így folytatják a tavasszal is.

16. forduló, 2008. december 20., Kecskemét: Az eredetileg a nyolc közé igyekvő Gyöngyös az edzőváltás óta már a legjobb hat közé igyekszik. Ennek legfőbb szószólója maga Éles József, a csapat új trénere, aki játékosként nem, fiatal edzői múltja miatt meg még nem nagyon szokhatott hozzá a vereségekhez. Talán éppen ezért nyilatkozott nagyon sportszerűtlenül a Kecskemét elleni vereség után. Ilyen alapon, mint a Gyöngyös, akár a BB Kecskeméti KC gárdája is megpályázhatná a hatodik helyezést, hisz ehhez jelenleg minimum egy ponttal közelebb áll. De ne álmodozzunk.

Hol van az a nyolcadik hely, az alapszakasz végén, vagy minimálisan a rájátszásban elért tizedik helyezés? Első lépésként február 14-én alkalom nyílik a nyolc közé jutásra, akkor megízlelhetik a kecskeméti játékosok, hogy milyen az. Ekkor Mezőkövesden, az idénynyitón egy győzelemmel helycsere következhet.

Mérkőzések, eredmények:
1 2008. 09. 10. Debrecen – BB Kecskemét 33-26 (19-10)
2 2008. 09. 13. BB Kecskemét – Pick Szeged 25-30 (12-16)
3 2008. 09. 20. Gyöngyösi FKK – BB Kecskemét 27-25 (16-16)
4 2008. 09. 24. Csurgói KK – BB Kecskemét 36-34 (19-18)
5 2008. 09. 28. BB Kecskemét – Mezőkövesd 25-38 (15-19)
6 2008. 10. 04. Győr – BB Kecskemét 32-36 (19-21)
7 2008. 10. 11. BB Kecskemét – Balatonfüred 25-27 (11-9)
8 2008. 10. 18. Százhalombatta – BB Kecskemét 27-27 (14-9)
9 2008. 10. 24. BB Kecskemét – Komlói BSK 24-23 (13-13)
10 2008. 11. 12. MKB Veszprém – BB Kecskemét 37-26 (16-9)
11 2008. 11. 15. BB Kecskemét – Tatabánya 33-32 (14-19)
12 2008. 11. 19. PLER KC – BB Kecskemét 31-24 (15-13)
13 2008. 12. 06. BB Kecskemét – Dunaferr SE 26-30 (14-14)
14 2008. 12. 10. BB Kecskemét – Debrecen 29-24 (17-13)
15 2008. 12. 13. Pick Szeged – BB Kecskemét 35-23 (16-10)
16 2008. 12. 20. BB Kecskemét – Gyöngyös 30-29 (15-14)
17 2008. 11. 28. BB Kecskemét – Csurgói KK 28-26 (13-15)
18 2009. 02. 14. Mezőkövesd – BB Kecskemét Tipp: 2

Mérlegen a Delfin KC

NB I. 2008-2009. őszi idény összesen:
17 mérkőzés 6 győzelem 1 döntetlen 10 vereség 466 dobott 517 kapott gól -51 13 pont 38 %

Hazai bajnoki mérkőzések összesen:
9 mérkőzés 5 győzelem 0 döntetlen 4 vereség 245 dobott, 259 kapott gól -14 10 pont 55 %

Idegenben bajnoki mérkőzések összesen:
8 mérkőzés 1 győzelem 1 döntetlen 6 vereség 221 dobott, 258 kapott gól -37 3 pont 18 %

Visszapillantó: honnan hová
Kecskeméten, a Delfin KC közel négyévtizedes fennállásának legutóbbi öt éve az egyesület legdicsőbb lapjaira tartozik. A Delfin KC 2001-ben még az NB I/B Keleti csoportjában a hetedik helyezést szerezte meg, ám további három év alatt az NB II-ben is kiesést jelentő 11. helyre zuhant. Ezt követően a 2004-2005-ös bajnoki évben kezdődött Kun István edző vezetésével az a módszeres csapatépítés, amely a 2008-2009-es bajnoki évben a Nemzeti Bajnokság I. osztályában a kilencedik helyen zárt csapatnak is az alapjait jelenti.

Csapatépítés
Az öt év alatt 75 játékos lépett pályára kecskeméti színekben. Ez talán soknak tűnhet, ám az edző szakavatott módon építette azt a csapatot, amely egy magasabb osztály követelményeinek is megfelel. A játékosállomány összetételében meghozott döntések, változtatások az edzőt igazolták. Az NB II. 11. helyéről, a 2004-2005-ös bajnoki évben a mezőny élére került a Delfin KC és a magasabb osztályban is évről-évre javuló teljesítményt mutatott. Az NB I/B Keleti csoportjában, az első évben elért ötödik hely után két dobogós helyezés következett. A 2006-2007-es bajnoki év végén, a harmadik helyezésnek köszönhetően a Nyíregyháza csapatával vívott osztályozón már kivívhatta volna a feljutást az NB I-be, ám akkor a Nyíregyháza jobbnak bizonyult még. A 2007-2008-as bajnoki évben viszont már történelmet írtak a delfinesek. Csont nélkül szerezték meg a bajnoki címet, és jutottak a honi kézilabdaélet legjobb csapatait tömörítő Nemzeti Bajnokság I. osztályába. Kecskemét történetében először.

Játékosállomány
A bajnokcsapatból az edzők és a szurkolók nagy bánatára, Zapletán Csaba távozott. Erősítésként érkezett: Tóth Edmond, Csorba Gábor, Dobó Zsolt, Dobardzijev Dejan, és Marinko Kekezovics. Nos, a friss játékosok játékukkal igazolták a szerződésük helyességét. Különösen Kekezovics tűnt ki az új szerzemények közül, aki az NB I-es mezőnyben az őszi gólkirályi titulus mellett az idény végén már a szerb válogatottban is bemutatkozott a magyarok ellen Balatonfüreden vívott előkészületi mérkőzésen.

Minden mérkőzésen: Erdélyi, Kovács, Dobardzijev, Kekezovics
A Delfin KC csapatában az ősszel lejátszott 17 NB I-es mérkőzésen 19 játékos lépett pályára. Minden mérkőzésen viszont csak négyen: a két kapus, Erdélyi László és Kovács Róbert, valamint Dobardzijev Dejan és Marinko Kekezovics. A kapusok közül az ősszel Kovács nyújtott jobb teljesítményt, aki bravúros védéséivel kergette őrületbe az ellenfelek játékosait, segítette ponthoz vagy pontokhoz csapatát. Ugyanez igaz Kekezovics játékára, csak fordítva: Ő a kapusokkal, no meg a védőkkel tette ugyanezt szélről, indításból, büntetőből vagy átlövésből elért góljaival. Ez olyannyira jól ment, hogy az őszi záráskor a góllövők sorrendjében 130 góllal listavezető. Keke végig a csapat meghatározó játékosa volt, talán csak az első és az utolsó őszi mérkőzésen nyújtott képeségeihez mérten halványabb teljesítményt. A sok sérülés miatt – például jobbszélen Berta Róbert és Csorba Gábor hiányában -, közmegelégedésre Csatai Zoltán, az egyesület sajátnevelésű játékosa is bemutatkozhatott az NB I-es mezőnyben. Ez utóbbi pedig azt is bizonyítja, hogy az utánpótlásnevelés is jó úton halad Kecskeméten.

Mérleg
Félidőben – ahogy az várható volt -, az MKB Veszprém a listavezető, második a Pick Szeged. Nem vállalunk nagy rizikót, ha azt mondjuk, a bajnoki címre e két csapat toronymagasan a legesélyesebb, sőt kettejük közül is inkább Mocsai Lajos együttese. Jelenleg harmadik a Dunaferr, ám nem lennék meglepve, ha a tavaszi fordulókban elért eredményei alapján lecsúszna a dobogóról. Már a Delfin KC ellen is csak egy kölcsön játékosnak, a Veszprémből átigazolt Bagaricnak köszönhették a győzelmüket, míg nemrég látott napvilágot, hogy az egyik meghatározó játékosuk, a beállós Zubai Szabolcs Szegedre igazolt és e távozási hullámnak lehet, hogy még nincs vége. A negyedik helyen a PLER KC telel, ám az sem lenne meglepetés, ha a tavasszal helyet cserélne a Dunaferrel – vagy a Debrecennel, vagy akár a Tatabányával.

Ötödik helyen áll egy pont előnnyel, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Tatabánya előtt a Debrecen. Viszont az őszinél jobb idegenben nyújtott teljesítménnyel még a négy közé is bekerülhet a Varga István, és egykor bajnok társainak árnyékában ténykedő debreceni alakulat, ám ez még a Debre Viktor trenirozta bányász csapatra is igaz. Hetedik a szezon előtt az egykori válogatott játékosokkal megerősített Balatonfüred. Nem kis meglepetésre az előző bajnoki évben kieső, ám visszalépés miatt az NB I-ben maradó Mezőkövesd a nyolcadik! Az a csapat, amely a kecskeméti történéseket is jelentősen átrendezte.

Kun István még a bajnokság előtt úgy fogalmazott, hogy a csapatnak az alapszakasz végén, minimális célként a 9-12. helyen kell végezni, majd a rájátszáson a 9-10. helyezés egyikét szerezze meg, amely azt jelenti, hogy a kecskeméti együttes a 2009-2010-es NB I-es mezőnynek is tagja lehet. Ahogy mondta: a bennmaradásért folytatott küzdelemben Győr, Komló, Csurgó, Százhalombatta, Mezőkövesd lehet majd az “ellenfél”.

Nos, Kun jó érzékkel mérte fel a mezőny erejét: a kiesés elkerülésében általa vélt csapatok közül, csupán a Mezőkövesd a kakukktojás, mert mint fentebb már olvasható, a nyolcadik helyen állnak, ám ez nem azt jelenti, hogy nem cserél helyet a tavasszal mondjuk a szintén nagyon megerősödött Gyöngyössel, vagy éppen a ’kövesdi csapattal azonos ponttal, a jelenleg 9. helyezett Kecskeméttel.

Ha most érne véget a bajnokság, akkor a 13. Komló és a 14. Győr simán kiesne az NB I-ből, de nincs vége. Még van esélyük arra, hogy a Csurgót valamelyik együttes megelőzze tavasszal és még egy esélyként továbbjátszhatnak a bentmaradásért a rájátszásban.

A további két bennmaradást biztosító helyen a BB Kecskeméti KC és a tizedik Gyöngyös végezne, de ez a két csapat az, amely arra is esélyes, hogy már az alapszakaszban kivívja a bennmaradást, azaz bekerüljenek a nyolc közé. Kiesne viszont a tizenegyedik Százhalombatta és tizenkettedik, ugyancsak újonc Csurgó. Utóbbinak arra van esélye, hogy a tavaszi folytatásban a őszi versenyfutásban mögötte végzett két csapat valamelyike megelőzi.

A kiesés elkerülésében érdekelt csapatok ellen az eddig maximálisan megszerezhető 16 pontból, 9 pont (~60%), az ősszel lejátszott 17 mérkőzésen megszerezhető 34 pontból pedig 13, a pontok 38 %-a került a BB Kecskeméti KC csapatának birtokába. A 17 mérkőzésen 6 győzelem – Győr, Komló, Csurgó, Gyöngyös, Tatabánya, Debrecen -, 1 döntetlen (Százhalombatta) és 10 vereség született. A lőtt gólok: 466 (27,4 gól/mérkőzés), kapott gólok: 517 (30,4) gólkülönbség: -51.

Kekezovics az őszi gólkirály
A BB Kecskeméti KC NB I-es gárdájában tizenkilenc játékos lépett pályára a 17 bajnoki mérkőzésen. A góllövésben az utolsó, Gyöngyös elleni mérkőzés kivételével végig az élenjárt Marinko Kekezovics, aki összesen 130 góllal a házi, egyben a bajnokság őszi gólkirálya. Őt követi Tóth Edmond (61), Berta Róbert (51), talán nem véletlenül: Keke a magyar válogatott ellen lépett először, s talán nem utoljára pályára Szerbia válogatottjában, míg Tóth és Berta számtalan mérkőzést játszott hazánk elitalakulatában.

Védekezésben a már említett kapusok mellett Dobardzijev Dejan (8 sárga lap, 16 kiállítás, 1 kizárás), Dobó Zsolt (6, 12, 1) Veselinov Vladislav (3, 12, 0), Goran Vujasin (6, 11, 0) vitték a prímet, már a fegyelmezés különböző eszközeinek begyűjtése alapján megítélve.

Kézilabda. A Delfin KC férfi kézilabda csapatában, a 2008-2009. évi NB I., őszi idényében lejátszott tizénhét bajnoki mérkőzésén 19 játékos lépett pályára: mind a tizenhétszer csak négyen: a két kapus Erdélyi László és Kovács Róbert, valamint Dobardzijev Dejan és Marinko Kekezovics. Bemutakozott az élvonalban a sajátnevelésű szélső Csatai Zoltán.

NB I. 2008-2009. Őszi idény: a csapat tizenhét bajnoki mérkőzésén szerepelt játékosok.

17 Erdélyi László 17 0 0.00 0 0 0 0 0 0
17 Kovács Róbert 17 0 0.00 0 0 0 0 0 0
17 Dobardzijev Dejan 17 49 2.88 8 16 1 5 4 80
17 Kekezovics Marinko 17 130 7.65 0 5 0 53 43 81

16 Goran Vujasin 16 10 0.63 6 11 0 0 0 0
15 Dobó Zsolt 15 27 1.80 6 12 1 0 0 0
15 Csorba Gábor 15 21 1.40 2 1 1 0 0 0
15 Veselinov Vladislav 15 19 1.27 3 12 0 0 0 0
14 Dengi Zoltán 14 17 1.21 0 2 0 0 0 0
14 Bíró Balázs 14 37 2.64 7 2 0 0 0 0
14 Tóth Edmond 14 61 4.36 1 2 0 8 1 13
13 Berta Róbert 13 51 3.92 8 3 0 0 0 0
13 Basarics Borislav 13 12 0.92 3 6 0 0 0 0

9 Skribic Janko 9 3 0.33 4 3 0 0 0 0
9 Muhl Antal 9 10 1.11 3 7 0 0 0 0
9 Juhász Viktor 9 9 1.00 0 1 0 0 0 0
6 Takács Bálint 6 3 0.50 1 1 0 0 0 0
6 Drabant Attila 6 5 0.83 0 0 0 0 0 0
1 Csatai Zoltán 1 2 2.00 0 0 0 0 0 0

Jelmagyarázat: 1. oszlop – Játszott, 2. – Dobott gól, 3. – Gólátlag, 4. – Figyelmeztetés, 5. – Kétperces, 6. – Kizárás, 7. – Kapott 7-es, 8. – Értékesített 7-es, 9. – 7-es ráta

Ki a legnagyobb király? Top-10 Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény: Gólkirály Marinko Kekezovics (BB Kecskeméti KC): 17 mérkőzés, 130 gól!

1. Kekezovics Marinko BB Kecskeméti KC 17 130 7.65 87 5.12 0 5 0 53 43 81
2. Kleis Marion Gyöngyös 17 115 6.76 75 4.41 3 6 0 50 40 80
3. Fekete László Mezőkövesd 17 109 6.41 86 5.06 3 4 0 36 23 64
4. Törő Szabolcs Dunaferr SE 16 105 6.56 66 4.13 4 6 0 50 39 78
5. Tombor Csaba Balatonfüred 16 100 6.25 80 5.00 0 3 0 25 20 80
6. Dömös Tibor Komlói BSK 15 90 6.00 71 4.73 5 9 0 27 19 70
7. Frey Tamás Debrecen 17 89 5.24 56 3.29 9 10 0 50 33 66
8. Halász Máté Tatabánya 15 87 5.80 74 4.93 7 9 1 16 13 81
9. Székely István Győrhő ETO 17 83 4.88 51 3.00 1 6 0 44 32 73
9. Balogh Zsolt PLER KC 17 83 4.88 72 4.24 1 0 0 15 11 73

Kézilabda Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény: akciógólok és hetesek. A gólkirályi címre általában azok a játékosok pályázhatnak a legnagyobb eséllyel, akik az akció gólok mellett, sok hétméterest végeznek csapatukban. Marinko Kekezovics ebből és akcióból is sok gólt lőtt az ősszel. Akcióból például gyorsindításból, szélről szerzi góljait, de nem riad vissza az átlövésektől sem: a maga 187 centis magasságával az előtte tornyosuló kétméteres védőbástyák ellenére sem. Keke nyolcvanhét alkalommal mattolta az ellenfelek védelmét.

Top-10 Férfi Kézilabda NB I. 2008-2009. Őszi idény: Rangsor az akció gólok alapján
1 Kekezovics Marinko BB Kecskeméti KC 17 130 7.65 87 5.12 0 5 0 53 43 81
2. Fekete László Mezőkövesdi KC 17 109 6.41 86 5.06 3 4 0 36 23 64
3. Tombor Csaba Balatonfüredi KC 16 100 6.25 80 5.00 0 3 0 25 20 80
4. Grebenár Gábor Dunaferr SE 17 79 4.65 79 4.65 12 10 0 0 0 0
5. Gúnya Péter Debrecen 17 81 4.76 77 4.53 3 0 0 7 4 57
6. Kleis Marion Gyöngyösi FKK 17 115 6.76 75 4.41 3 6 0 50 40 80
7. Halász Máté Tatabánya 15 87 5.80 74 4.93 7 9 1 16 13 81
7. Lendvay Péter PLER KC 17 75 4.41 74 4.35 5 3 0 1 1 100
9. Balogh Zsolt PLER KC 17 83 4.88 72 4.24 1 0 0 15 11 73
10. Dömös Tibor Komlói BSK 15 90 6.00 71 4.73 5 9 0 27 19 70

Kézilabda Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény. Ebben a kategóriában a hétméteresek értékesítési aránya rangsorolja a játékosokat. Marinko Kekezovics Kecskemét szülöttével, a tatabányai színekben szereplő Halász Mátéval holtversenyben, “csak” a hetedik helyet foglalja el 81%-os eredménnyel, ám messze ő végezte el a legtöbb hetest a mezőnyben. A kecskeméti együttes javára megítélt 66 büntetőből 53 esetben Keke volt az ítélet végrehajtója, ebből 43 esetben középkezdéssel végződött a büntető.

Top-10 Férfi kézilabda NB I. 2008-2009. Őszi idény: Hétméteresből a hetedik Kekezovics (rangsor alapja, az értékesítési arány – hétméteres/gól)

1. Erdélyi Péter Csurgói KK 17 44 2.59 38 2.24 4 4 0 6 6 100
2. Markovics Zarko MKB Veszprém 15 51 3.40 39 2.60 1 5 0 13 12 92
3. Tarnavölgyi Gergely Százhalombatta 16 55 3.44 35 2.19 6 9 1 22 20 91
4. Zvizej Luka Pick Szeged 15 47 3.13 31 2.07 2 5 0 19 16 84
5. Kemény András Csurgói KK 15 53 3.53 30 2.00 4 5 0 28 23 82
5. Frey János Balatonfüredi KC 16 78 4.88 51 3.19 2 1 0 33 27 82
7. Halász Máté Tatabánya KC 15 87 5.80 74 4.93 7 9 1 16 13 81
7. Kekezovics Marinko BB Kecskeméti KC 17 130 7.65 87 5.12 0 5 0 53 43 81
9. Szabó András Győrhő ETO FKC 12 48 4.00 40 3.33 2 11 2 10 8 80
9. Tombor Csaba Balatonfüredi KC 16 100 6.25 80 5.00 0 3 0 25 20 80
9. Kleis Marion Gyöngyösi FKK 17 115 6.76 75 4.41 3 6 0 50 40 80

Kézilabda Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény. Az egy mérkőzésre jutó összgól és akciógólok alapján is Marinko Kekezovics az őszi listavezető: előbbi kategóriában 7,65 utóbbiban 5,12 gólos átlaggal. Keke rendkívűl kiegyenlített, jó teljesítményt nyújtott az ősszel.

Top-10 kézilabda Férfi NB I. Gólátlag (Összes lőtt gól/összes mérkőzés)
1. Kekezovic Marinko Kecskemét 17 130 7.65 87 5.12 0 5 0 53 43 81
2. Kleis Marion Gyöngyös 17 115 6.76 75 4.41 3 6 0 50 40 80
3. Törő Szabolcs Dunaferr SE 16 105 6.56 66 4.13 4 6 0 50 39 78
4. Lele Ákos Tatabánya 12 78 6.50 59 4.92 2 2 0 25 19 76
5. Fekete László Mezőkövesd 17 109 6.41 86 5.06 3 4 0 36 23 64
6. Tombor Csaba Balatonfüred 16 100 6.25 80 5.00 0 3 0 25 20 80
7. Dömös Tibor Komlói BSK 15 90 6.00 71 4.73 5 9 0 27 19 70
8. Halász Máté Tatabánya 15 87 5.80 74 4.93 7 9 1 16 13 81
9. Szabó Péter Gyöngyös 13 75 5.77 60 4.62 0 3 1 24 15 63
10. Frey Tamás Debrecen 17 89 5.24 56 3.29 9 10 0 50 33 66

Top-10 Kézilabda Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény. Akciógól átlag (Összes akciógól/összes mérkőzés)
1. Kekezovics Marinko BB Kecskeméti KC 17 130 7.65 87 5.12 0 5 0 53 43 81
2. Fekete László Mezőkövesd 17 109 6.41 86 5.06 3 4 0 36 23 64
2. Tombor Csaba Balatonfüred 16 100 6.25 80 5.00 0 3 0 25 20 80
4. Halász Máté Tatabánya 15 87 5.80 74 4.93 7 9 1 16 13 81
5. Lele Ákos Tatabánya 12 78 6.50 59 4.92 2 2 0 25 19 76
6. Gulyás Péter Veszprém 10 48 4.80 48 4.80 2 2 0 0 0 0
7. Dömös Tibor Komlói BSK 15 90 6.00 71 4.73 5 9 0 27 19 70
8. Grebenár Gábor Dunaferr SE 17 79 4.65 79 4.65 12 10 0 0 0 0
9. Rédei István Debrecen 14 65 4.64 65 4.64 7 10 0 0 0 0
10. Szabó Péter Gyöngyös 13 75 5.77 60 4.62 0 3 1 24 15 63

Kézilabda Férfi NB I. 2008-2009. őszi idény. Sportszerűségi rangsor. Ebben a kategóriában a védekezés mérhető adatai – sárga lap, kiállítás, kizárás – szereplenek, ezek alapján állítja rangsorba a játékosokat. Ennek élmezőnyében többnyire a védekezésre specializálódott játékosok szerepelnek, a kemény legények. Ez alól az egyik kivétel, Dobardzijev Dejan, aki a BB Kecskeméti KC együttesének támadójátékából is derekasan kiveszi a részét.

A BB Kecskeméti KC együttese ilyen szempontból sportszerű csapat, már azt nézve, hogy a szabályok szerint az őszi 17 bajnoki mérkőzésen akár 51 sárgalapos figyelmeztetést is összegyűjthettek volna, úgymond “büntetlenül”. Ám ezzel szemben csak 44 alkalommal éltek azzal a lehetőséggel, hogy megállítsanak egy-egy veszélyesen kibontakozó támadást. Viszont jelentheti ez azt is, hogy a játékvezetők a kecskeméti védők tevékenységét szigorúbban itélik meg, azaz sárga helyett azonnal kétperces kiállítással büntetik a vétkest. A kecskeméti csapatból csupán három játékosnak kellett idő előtt elhagyni a pályát kizárás miatt. Dobardzijev Dejan és Dobó Zsolt a begyűjtött három sárga miatt, míg Csorba Gábor egy, a végjátékban elkövetett taktikai szabálytalanság miatt hagyta el a pályát a játékidő lejárta előtt, ám ez a Gyöngyös elleni mérkőzésen így utólag mondva ha nem is kettő, de legalább egy pontot ért.

Top-10 Kézilabda férfi NB I. 2008-2009. őszi idény. Védőjáték számokban: sárga lap, kiállítás, kizárás
1. Habuczki Tamás Gyöngyösi FKK 17 2 0.12 2 0.12 12 23 4 0 0 0
2. Horváth Roland Balatonfüredi KC 17 23 1.35 23 1.35 13 26 2 0 0 0
3. Bajorhegyi Ádám Mezőkövesdi KC 16 36 2.25 36 2.25 9 15 4 0 0 0
4. Kocsi András PLER KC 17 48 2.82 48 2.82 14 19 1 0 0 0
5. Kelecsevics Marinko Debrecen 17 49 2.88 49 2.88 9 16 2 0 0 0
6. Czina József dr. Gyöngyösi FKK 15 24 1.60 24 1.60 9 17 1 0 0 0
6. Kányai Róbert Győrhő ETO FKC 17 0 0.00 0 0.00 11 16 1 0 0 0
8. Kopco Michal Gyöngyösi FKK 14 21 1.50 21 1.50 5 15 2 0 0 0
8. Dobardzijev Dejan BB Kecskeméti KC 17 49 2.88 45 2.65 8 16 1 5 4 80
10. Hodi László Tatabánya 15 10 0.67 10 0.67 10 14 1 0 0 0
10. Kemény József Dunaferr SE 16 0 0.00 0 0.00 9 17 0 0 0 0

Az óriásösszefoglalót lejegyezte: Prókai Károly

10 hozzászólás

  1. joco

    2009. január 5. hétfő at 16:25

    Szuper az összefoglaló!!! Gratulálok!

  2. kM

    2009. január 5. hétfő at 16:46

    Prókai Károlyé az érdem e remek áttekintésért.

  3. joco

    2009. január 5. hétfő at 21:28

    Tudok olvasni :), neki gratuláltam! :)

  4. bubu

    2009. január 5. hétfő at 23:26

    Ez így elég komplett, kerek! A szemem is belefáradt, hát még az írás mennyi időt vett igénybe.. Látszik, hogy nagy a ” szerelem” a sportág iránt! Köszönjük !!!!!!!!

  5. charlie

    2009. január 6. kedd at 11:53

    Nekem, van egy kis hiányérzetem: lehetett volna még árnyalni dolgokat… Erre még hely is lett volna, hisz a 12. A-4-es oldal csak félig telt meg:-)

    Hajrá Kecskemét!

  6. kM

    2009. január 6. kedd at 16:49

    OFF: Károly, kiraktam a linkek közé a bácsalmási és kunbajai sportéletről szóló portálját.

  7. charlie

    2009. január 6. kedd at 17:31

    Köszönöm!

  8. Pingback: Propeller

  9. charlie

    2009. január 12. hétfő at 19:29

    Miből lesz a cserebogár?

    Kézilabda. BB Kecskeméti KC serdűlő együttese az 5. helyen tért pihenőre az NB I. 2008-2009-es bajnoki év őszi idénye után. Különösen hazai pályán értek el kiváló, 81 %-os teljesítményt: a nyolc mérkőzésen csak egyszer szenvedtek vereséget. Idegenben viszont már kevésbé szerepeltek ilyen jól: 9 mérkőzésből háromszor sikerült a két pontot begyűjteni. Az viszont külön is örvendetes, hogy Tarjányi Andor a csapat gólzsákja a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

    Budapest Bank Kecskeméti KC NB I-es serdülő együttese a 2008-2009-es bajnoki év őszi idényében

    1 2008. 09. 10. Debreceni KSE BB Kecskeméti KC 22 : 16 (9 : 7)
    2 2008. 09. 14. BB Kecskeméti KC Tisza Volán SC 20 : 27 (11 : 16)
    3 2008. 09. 20. Gyöngyösi FKK BB Kecskeméti KC 11 : 30 (6 : 11)
    4 2008. 09. 24. Csurgói KK BB Kecskeméti KC 23 : 26 (15 : 14)
    5 2008. 09. 27. BB Kecskeméti KC Mezőkövesdi KC 24 : 23 (15 : 12)
    6 2008. 10. 04. Győri ETO FKCSE BB Kecskeméti KC 27 : 25 (13 : 14)
    7 2008. 10. 11. BB Kecskeméti KC Balatonfüredi KC 24 : 18 (14 : 12)
    8 2008. 10. 18. Százhalombatta.. BB Kecskeméti KC 23 : 26 (9 : 12)
    9 2008. 10. 24. BB Kecskeméti KC Komlói BSK 37 : 23 (19 : 11)
    10 2008. 11. 12. MKB Veszprém KC BB Kecskeméti KC 33 : 25 (17 : 10)
    11 2008. 11. 15. BB Kecskeméti KC Tatabánya KC 22 : 22 (12 : 10)
    12 2008. 11. 19. PLER KC BB Kecskeméti KC 39 : 22 (19 : 10)
    17 2008.11.28. BB Kecskeméti KC Csurgói KK 29 : 25 (12 : 13)
    13 2008. 12. 06. BB Kecskeméti KC Dunaferr SE 17 : 27 (8 : 17)
    14 2008. 12. 09. BB Kecskeméti KC Debreceni KSE 26 : 23 (10 : 8)
    15 2008. 12. 12. Tisza Volán SC BB Kecskeméti KC 28 : 23 (19 : 14)
    16 2008. 12. 20. BB Kecskeméti KC Gyöngyösi FKK 42 : 19 (17 : 8)
    18 2009. 02. 14. Mezőkövesdi KC BB Kecskeméti KC Tipp: 2
    Mérleg:
    Őszi hazai: 8 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 241-207 (30,1-25,9) (+34), 13 pont, 81 %
    Őszi idegenben 9 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 6 vereség, 193-206 (21,4-22,9) (-13) 6 pont, 33 %

    NB I. Serdülő bajnokság 2008-2009. Sorrend a 17. forduló után

    1. Tisza Volán SC 17 17 0 0 558 290 34
    2. PLER KC 17 15 1 1 505 324 31
    3 Dunaferr SE 17 14 1 2 520 328 29
    4. MKB Veszprém KC 16 12 1 3 452 333 25
    5. BB Kecskeméti KC 17 9 1 7 434 413 19

    6. Győri ETO FKCSE 17 8 3 6 407 390 19
    7. Debreceni KSE 17 8 0 9 405 377 16
    8. Tatabánya KC 16 7 2 7 377 387 16
    9. Balatonfüredi KC 17 7 0 10 365 383 14
    10. Mezőkövesdi KC 17 7 0 10 408 437 14

    11. Komlói BSK 15 4 1 10 324 401 9
    12. Csurgói KK 17 2 0 15 355 535 4
    13. Százhalombatta 17 2 0 15 308 492 4
    14. Gyöngyösi FKK 17 0 0 17 213 541 0

    BB Kecskeméti KC NB I-es serdülő együttes: 2008-2009. őszi idény
    1. Antal Tamás 10 18 1.80 0 2 0 0 0 0
    2. Bujdosó Máté 11 60 5.45 3 4 0 19 16 84
    3. Buri Márk 13 9 0.69 0 1 0 0 0 0
    4. Buri Tamás 14 12 0.86 1 0 0 0 0 0
    5. Gebei László 16 8 0.50 9 9 0 0 0 0
    6. Huszti Péter 17 31 1.82 2 2 0 0 0 0
    7. Kapás Krisztián 9 19 2.11 2 4 0 0 0 0
    8. Kelemen Barnabás 16 4 0.25 0 0 0 0 0 0
    9. Kovács Gergő 16 2 0.13 0 0 0 0 0 0
    10 Madarász Bence 17 93 5.47 6 7 0 3 2 67
    11. Mogyorósi Tamás 11 25 2.27 3 5 0 0 0 0
    12. Németh Csaba 17 0 0.00 0 0 0 0 0 0
    13. Sipos Donát 16 16 1.00 1 1 1 1 0 0
    14. Szél Dávid Bence 8 2 0.25 0 1 0 0 0 0
    15. Tarjányi Andor 17 111 6.53 3 4 0 56 41 73
    16. Tóth Dénes 17 23 1.35 8 12 1 0 0 0
    17. Tóth Tamás Ignác 10 1 0.10 0 2 0 0 0 0
    Jelmagyarázat: J. – Játszott , D. – Dobott, Gá. – Gólátlag, F. – Figyelmeztetés, Kp. – Kétperces, Ki. – Kizárás, K7 – Kapott 7-es, É7 – Értékesített 7-es, 7% – 7-es ráta

    BB Kecskeméti KC: gólok, játékosok mérkőzésről mérkőzésre

    Fordulók:……1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
    Antal Tamás 0 2 – – – 3 0 2 4 4 1 – – 0 – 2 –
    Bujdosó Máté – – – – – – 5 8 0 9 6 5 4 9 1 6 7
    Buri Márk 0 1 – 0 0 1 0 0 3 0 0 0 – – – 4 0
    Buri Tamás 0 0 2 0 3 1 – 0 2 0 2 0 – 0 – 0 2
    Gebei László 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 1 0 – 0 1 2 0
    Huszti Péter 0 2 5 3 2 2 0 0 5 0 2 2 1 1 2 3 1
    Kapás Krisztián 2 3 3 6 0 – – – – – – 2 2 1 – – 0
    Kelemen Barnabás 0 0 0 1 0 0 0 0 – 0 0 0 0 0 1 2 0
    Kovács Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 – 0 1 0
    Madarász Bence 3 4 8 5 5 6 8 7 10 5 1 4 2 8 3 5 9
    Mogyorósi Tamás – – 1 – – 2 0 3 4 0 – 1 1 – 3 8 2
    Németh Csaba 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
    Sipos Donát 0 1 0 0 1 0 0 1 1 1 0 1 1 1 4 – 4
    Szél Dávid Bence – – 1 0 0 – 0 – 1 – – – 0 0 0 – –
    Tarjányi Andor 10 4 8 9 10 10 8 5 7 5 6 5 4 3 8 6 3
    Tóth Dénes 1 3 1 1 2 0 2 0 0 1 3 1 2 3 0 2 1
    Tóth Tamás Ignác 0 0 0 0 0 0 – – – – – – 0 0 0 1 –

    Folyt.Köv.

  10. charlie

    2009. január 12. hétfő at 19:50

    Tarjányi Andor a trónörökös. Kézilabda. Az NB I. 2008-2009. évi serdülő bajnokság őszi idényében, Vazul Zsolt irányításával ötödik helyezett BB Kecskeméti KC tagjaiból többen is feliratkoztak a TOP-10-es ranglistákra. Tarjányi Andor egyenesen listavezető a legjobb góllövők mezőnyében, de nem sokkal marad el tőle Madarász Bence (4.) sem, aki az akciógólok nagymestere, amely kategóriában második. A hétméteres értékesítésében, a legjobb értékesítési arányt, Bujdosó Máté érte el (84 %). A védőjáték mérhető adatai szerint, a csapat legaktívabb játékosának Tóth Dénes (8-12-1) bizonyult.

    TOP-10 NB I. serdülő Góllövőlista (összesgól)
    1. Tarjányi Andor BB Kecskeméti KC 17 111 6.53 70 4.12 3 4 0 56 41 73
    2. Zele Dániel Mezőkövesdi KC 16 101 6.31 78 4.88 4 7 0 25 23 92
    3. Szabó Tibor Dunaferr SE 17 100 5.88 98 5.76 7 3 0 2 2 100
    4. Madarász Bence BB Kecskeméti KC 17 93 5.47 91 5.35 6 7 0 3 2 67
    5. Péter János Mezőkövesdi KC 16 90 5.63 82 5.13 3 0 0 10 8 80
    5. Patkós Péter MKB Veszprém KC 16 90 5.63 88 5.50 2 5 1 5 2 40
    7. Székely Kristóf Balatonfüredi KC 17 88 5.18 60 3.53 5 3 0 36 28 78
    8. Dénes Dávid Komlói BSK 15 81 5.40 75 5.00 10 15 1 12 6 50
    9. Auth Márton PLER KC 16 72 4.50 62 3.88 1 4 0 11 10 91
    10. Grünfelder Péter Tisza Volán SC 17 70 4.12 68 4.00 10 7 0 2 2 1

    TOP-10 NB I. serdülő Gólátlag (összesgól/összes mérkőzés)
    1. Benis Barna Tatabánya KC 8 60 7.50 51 6.38 2 1 0 15 9 60
    2. Chalupa Gergő Komlói BSK 1 7 7.00 7 7.00 1 2 0 0 0 0
    3. Tarjányi Andor BB Kecskeméti KC 17 111 6.53 70 4.12 3 4 0 56 41 73
    4. Schmidt Gábor Tatabánya KC 9 58 6.44 57 6.33 4 5 0 1 1 100
    5. Zele Dániel Mezőkövesdi KC 16 101 6.31 78 4.88 4 7 0 25 23 92
    6. Szabó Tibor Dunaferr SE 17 100 5.88 98 5.76 7 3 0 2 2 100
    7. Péter János Mezőkövesdi KC 16 90 5.63 82 5.13 3 0 0 10 8 80
    7. Patkós Péter MKB Veszprém KC 16 90 5.63 88 5.50 2 5 1 5 2 40
    9. Szöllősi Balázs Balatonfüredi KC 10 55 5.50 54 5.40 4 7 0 3 1 33
    10. Madarász Bence BB Kecskeméti KC 17 93 5.47 91 5.35 6 7 0 3 2 67
    11. Bujdosó Máté BB Kecskeméti KC 11 60 5.45 44 4.00 3 4 0 19 16 84

    TOP-10 NB I. serdülő Akciógól
    1. Szabó Tibor Dunaferr SE 17 100 5.88 98 5.76 7 3 0 2 2 100
    2. Madarász Bence BB Kecskeméti KC 17 93 5.47 91 5.35 6 7 0 3 2 67
    3. Patkós Péter MKB Veszprém KC 16 90 5.63 88 5.50 2 5 1 5 2 40
    4. Péter János Mezőkövesdi KC 16 90 5.63 82 5.13 3 0 0 10 8 80
    5. Zele Dániel Mezőkövesdi KC 16 101 6.31 78 4.88 4 7 0 25 23 92
    6. Dénes Dávid Komlói BSK 15 81 5.40 75 5.00 10 15 1 12 6 50
    7. Tarjányi Andor BB Kecskeméti KC 17 111 6.53 70 4.12 3 4 0 56 41 73
    8. Grünfelder Péter Tisza Volán SC 17 70 4.12 68 4.00 10 7 0 2 2 100
    9. Nagy Dániel Dunaferr SE 17 64 3.76 64 3.76 2 2 0 0 0 0
    10. Auth Márton PLER KC 16 72 4.50 62 3.88 1 4 0 11 10 91

    TOP-10 NB I. serdülő Akciógól átlag (összes akció gól / összes mérkőzés)
    1. Szabó Tibor Dunaferr SE 17 100 5.88 98 5.76 7 3 0 2 2 100
    2. Madarász Bence BB Kecskeméti KC 17 93 5.47 91 5.35 6 7 0 3 2 67
    3. Patkós Péter MKB Veszprém KC 16 90 5.63 88 5.50 2 5 1 5 2 40
    4. Péter János Mezőkövesdi KC 16 90 5.63 82 5.13 3 0 0 10 8 80
    5. Zele Dániel Mezőkövesdi KC 16 101 6.31 78 4.88 4 7 0 25 23 92
    6. Dénes Dávid Komlói BSK 15 81 5.40 75 5.00 10 15 1 12 6 50
    7. Tarjányi Andor BB Kecskeméti KC 17 111 6.53 70 4.12 3 4 0 56 41 73
    8. Grünfelder Péter Tisza Volán SC 17 70 4.12 68 4.00 10 7 0 2 2 100
    9. Nagy Dániel Dunaferr SE 17 64 3.76 64 3.76 2 2 0 0 0 0
    10. Auth Márton PLER KC 16 72 4.50 62 3.88 1 4 0 11 10 91

    TOP-10 NB I. serdülő hétméteres (Dobott és góllal végződött büntető aránya %)
    1. Gulás Máté MKB Veszprém KC 12 38 3.17 25 2.08 0 2 0 13 13 100
    1. Kovács László Tisza Volán SC 13 36 2.77 30 2.31 6 4 0 6 6 100
    3. Zele Dániel Mezőkövesdi KC 16 101 6.31 78 4.88 4 7 0 25 23 92
    4. Gál Kristóf Dunaferr SE 9 23 2.56 13 1.44 1 3 0 11 10 91
    4. Auth Márton PLER KC 16 72 4.50 62 3.88 1 4 0 11 10 91
    6. Vékony Tamás Dunaferr SE 11 37 3.36 29 2.64 0 0 0 9 8 89
    7. Varsandán Áron Tisza Volán SC 16 45 2.81 38 2.38 3 5 0 8 7 88
    8. Papp Dániel Tisza Volán SC 14 53 3.79 47 3.36 6 8 1 7 6 86
    9. Bujdosó Máté BB Kecskeméti KC 11 60 5.45 44 4.00 3 4 0 19 16 84
    10. Mándi Krisztián Debreceni KSE 13 24 1.85 14 1.08 2 3 1 12 10 83
    10. Bóka Bendegúz Balatonfüredi KC 15 44 2.93 34 2.27 2 3 0 12 10 83

    TOP-10 Sportszerűségi „mutatók” (sárga lap, kiállítás, kizárás)
    1. Czigány Máté Győri ETO FKCSE 17 49 2.88 49 2.88 7 17 2 0 0 0
    2. Dölles Barna Százhalombatta 17 42 2.47 34 2.00 9 18 1 10 8 80
    3. Mészáros Tibor Győri ETO FKCSE 16 26 1.63 26 1.63 11 16 1 0 0 0
    4. Dénes Dávid Komlói BSK 15 81 5.40 75 5.00 10 15 1 12 6 50
    5. Divéki Péter Gyöngyösi FKK 15 29 1.93 27 1.80 7 13 2 2 2 100
    6. Zeglam Ramzi Debreceni KSE 15 41 2.73 40 2.67 7 15 1 1 1 100
    7. Debreczeni Dávid PLER KC 16 45 2.81 45 2.81 10 12 1 0 0 0
    8. Erdős Krisztián Győrhő ETO FKC 17 67 3.94 61 3.59 6 16 0 9 6 67
    9. Tóth Dénes BB Kecskeméti KC 17 23 1.35 23 1.35 8 12 1 0 0 0
    10. Bene Alex Mezőkövesdi KC 16 32 2.00 32 2.00 9 10 1 0 0 0

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..