kesport.hu

Kiváló helytállás – háromgólos vereség a Pick Szeged otthonában – FRISSÍTVE!

A Budapest Bank Kecskeméti KC csapata csütörtökön 18 órától Szegeden lépett pályára az idei év első edzőmérkőzésén, és egy perccel a találkozó vége előtt még 28-27 volt az állás. A kecskemétiek új kapusa 19 perc alatt mindössze négy gólt kapott.

A felkészülési találkozón háromszor húsz percet játszottak a felek. Az első harmadban Kovács Róbert állt a kecskeméti kapuban, és 9-8-at mutatott az eredményjelző 20 perc után. A második periódusban már összesen 28 gólnak tapsolhatott a 800 fős szegedi publikum, ami 1.4-es percenkénti átlagot jelent, ekkor Erdélyi László védte a Budapest Bank Kecskeméti KC kapuját.

Az utolsó húsz percnek 24-21-es hazai vezetéssel vágott neki a Pick-Szeged, és az új kecskeméti igazolással, Knezeviccsel találták magukat szemben a kecskeméti védőfal mögött. A szerb hálóőr kitett magáért, hiszen mindössze hat gólt kapott, és az utolsó harmadot így döntetlenre (6-6) hozta a Skaliczki-csapat.

Az 59. percben még 28-27 volt az állás, aztán két szegedi találattal alakult ki a 30-27-as végeredmény. Kiváló teljesítmény ez a bent maradásért küzdő hírös városiaktól, akik délelőtt még erőnléti edzésen vettek részt a csapat bentlakásos edzőtáborában. A frissen igazolt szegedi nevelésű átlövő, Sutka Norbert négy találatig jutott.

2008. január 15., 18:00, Szeged
800 néző
Pick-Szeged – Budapest Bank Kecskeméti KC 30-27 (9-8, 15-13, 6-6)

4 hozzászólás

  1. ~~

    2009. január 15. csütörtök at 21:03

    Erdélyi László, nem Erdei. :)

  2. bubu

    2009. január 15. csütörtök at 23:24

    Gratula! A bajnokságban is itt lesz a mérce!! Hajrá BB KKC!!!!!!!!!!

  3. Pingback: Skaliczki elutazott, Péter László edzi a kéziseket

  4. Pingback: A 2009-es év fontosabb eseményei – év végi összefoglaló 3/1

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..