kesport.hu

“A komoly és agresszív ellenfél ellen jól tartottuk magunkat az első félidőben”

A KTE-Ereco már a 7. percben elkerülhető gólt kapott Újvidéken a szerb bajnokság második helyezettjétől. „Az első gól nagy hiba volt, szegény Gyagya elcsúszott, így kialakulhatott a ziccer. De a nagyon komoly és agresszív ellenfél ellen jól tartottuk magunkat az első félidőben” – vélekedett a meccs után a kecskemétiek vezetőedzője.

Szivics szerint a második gól – amelyet az 57. percben kaptak – is figyelmetlenségből adódott. „Velimirovics hibázott, mert nem jött ki a kapujából, de a harmadik gólunk is butaságból adódott. Az egyik próbajátékosunk, Ristics teljesen feleslegesen ütött bele kézzel a labdába a büntetőterületen belül, és a bíró a 11-es pontra mutatott” — mondta a szerb szakember, aki azt is hozzátette, ő inkább az ilyen meccseket szereti, mint azokat, amelyeken tíz gólt rúg csapata.

Nekik ma minden bejött, nekünk meg semmi sem. Ez egy jó példa volt arra, hogyan kell játszani” – vonta le a konklúziót.

A második félidőben négy ismeretlen név (Visinka Ede, Sztojkovics, Ristics és Miroslav Matea Giuchici) is feltűnt a kecskeméti együttesben. Szivicstől megtudtuk, Visinka Ede edző lesz a KTE-nél, és vélhetően a KTE II-ben játszani is fog.

Sztojkovicsról a kecskemétiek mestere jó véleménnyel van, de egyikük sorsáról sem döntöttek még. „Gyors, ügyes, 21 éves focista, de egy félidő után nagyon nehéz bármi komolyat is megállapítani” – tette hozzá.

Szivics még egyszer megnézi felvételről a Vojvodina elleni meccset, és utána fogja eldönteni, hogy a próbajátékosok közül számít-e valakire a jövőben.

4 hozzászólás

  1. Miskabá

    2009. január 21. szerda at 22:40

    “Kuttor Attila mellé viszont még keresnek belső védőt, ezt a hiányt pótolhatja a 30 esztendős jugoszláviai Visinka Ede, aki korábban megfordult a Dinamo Zagreb csapatában is. ” Forrás: origo.hu (02.01.24) a DVSC játékoskeretéről

    “A jelenleg Izraelben légióskodó, jugoszláv állampolgárságú Visinka Ede viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, „játéka nem illett bele az új koncepcióba” – tudtuk meg Dajka László vezetőedzőtől. ” Forrás mno.hu (02.02.07) Dajka volt akkor a DVSC edzője.

    Született:1972.05.12. A 07/08-as szezonban a Mladost Apatin csapatában 18 mérkőzésen lépett pályára, belső védőként.
    Idegenlégiósként az izlandi KS-Leiftur csapatában focizott. 1997-ben tagja volt a Crvena Zvezda kupagyőztes csapatának.

  2. Miskabá

    2009. január 21. szerda at 22:55

    Miroslav Matea GIUCHICI,csatár
    Született:1980.07.02.
    A 2003/2004-es szezonban a román bajnokságban 6 gólig jutott a Gloria Bistrita csapatában (Moldovan Tibor exNyírség/UTE ugyanennyit lőtt).

  3. kM

    2009. január 22. csütörtök at 16:39

    Köszönjük az infókat.

  4. Pingback: Kik kapnak szerződést és kik távozaknak? - friss átigazolási hírek a KTE-ről

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..