kesport.hu

20-szor 100 a Vasas előtt

Szombaton délelőtt a Vasas ellen játszik a KTE-Ereco csapat délelőtt 11 órától. A felkészülési mérkőzésen vélhetően Tomiszlav Szivics ismét két különböző sort küld majd a pályára az egyik és a másik félidőben.

A Szolnok ellen és Újvidéken, a vojvodinai négyes alkalmával is „két csapat” lépett pályára. Szivics vezetőedző akkor a külföldi kirándulás előtt azt mondta, senkivel sem szeretne 90 percet játszatni, mert kemény edzést tartott.

Így volt ez ma délelőtt is. Montvai Tibor szerint is megterhelő volt a pénteki program, ugyanis 20-szor 100 métert futottak időre.

Vasas: edzőmeccs a Kecskemét ellen, majd utazás Iránba

Szombaton 11 órakor a Mészöly Kálmán műfüves pályán a szintén élvonalbeli Kecskemétet látja vendégül a Vasas labdarúgócsapata, majd vasárnap délelőtt Iránba utazik. A keretből sérülés miatt három játékos nem tart társaival: Borszéki Csaba, Mundi Roland és Lázok János. A csapat hétfőn érkezik Teheránba, ahonnan tovább utazik a társaság Estfahan városába, ahol 27-én méri össze erejét az iráni bajnokság egyik legerősebb csapatával, a Zob Ahannal.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..