kesport.hu

U19: kiütéses kecskeméti siker a Baja ellen

Szombaton délután nemcsak a KTE nagycsapatának drukkolhattak a műkertvárosi műfüves pályára kilátogatók. Egy órakor a kecskeméti tizenkilenc éven aluliak a bajai korosztályos csapattal csaptak össze, kiütés lett a vége.

Az U19-esek edzője, Szabó István saját játékosain kívül számíthatott két első kerethez tartozó labdarúgóra is: Pavle Velimirovics és Kormos László is pályára lépett a meccsen. Szabó István segítőjeként jelen volt Visinka Ede, aki játékos/edzőként segíti a klubot.

A KTE második csapata, ezzel együtt két felkészülési mérkőzést játszott és mindkettőt – Hódmezővásárhelyen háromgólos győzelmet arattak – magabiztosan nyerte meg.

A kilencven perc alatt a kecskeméti csapat játékosai nem kevesebb, mint tíz gólt szereztek, ami – ahogy mondani szokás – még gombócból is sok. Érdekesség, hogy a tíz gólt tíz különböző játékos szerezte, az elsőnél egy bajai fiatal talált saját halójába, a többin a lila-fehér fiatalok osztozkodtak. A két szakember értékelése:

Szabó István:
“A felkészülés ezen időszakában nagyon jónak értékelem a csapat játékát, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy előnyt élveztünk, hiszen mi műfüvön tudunk edzeni. Próbáltuk azokat a taktikai variációkat gyakorolni, amit Kokovics úrral két-három hete gyakoroltunk, hogy a csapatnak támadásnál legyen szélessége és mélysége. Úgy érzem, hogy a mai napon ötletessen és gólratörően játszott a csapat. Hozzá kell tenni, hogy az ellenfél az NB II-es, míg mi a kiemelt bajnokságban játszunk, itt azért látszott a különbség.”

Visinka Ede:
“Ami tetszett, hogy nagyon fegyelmezettek voltak a srácok, ez ilyenkor nagyon fontos. Követték a taktikai utasításokat, ami viszont nagyon zavar, az a két bekapott gól. Mindkettő elkerülhető volt, pontrúgás után estek, arra pedig fel lehet készülni.”

KTE II. – Bajai LSE II. – 10:2
Kecskemét, 2009. 01. 31.

KTE II (első félidő): Velimirovics – Kovács, Pénzváltó, Urbán, Helik – Szilágyi, Tölgyessy, Sándor, Bertus – Máté, Kormos

(második félidő): Fischer – Erdélyi, Pénzváltó, Urbán, Bertus – Borsos, Kiss L., Kovács, Kitli – Kiss Sz., Szentgyörgyi

Gólszerzők: öngól, Urbán, Kormos, Máté, Kitli, Szentgyörgyi, Kiss Sz., Kovács

Hozzászólások

  1. Pingback: KTE: Körülnéztünk az ifistáknál

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..