Kis túlzással sorsdöntőnek is nevezhetjük a két csapat szombati összecsapását. A két társaság közvetlen riválisok a bajnokságban, esetleges győzelmükkel szinte biztossá tehetnék bennmaradásukat, a kecskemétieknek ráadásul van miért visszavágniuk, hiszen ősszel csúfos vereségbe szaladtak bele hazai környezetben.
60. perc: Fülöp Péter lövi a Mezőkövesd 29-dik gólját, Berta pedig kihagyja helyzetét (Tóth Koppány ma nyerőembernek bizonyult), így 29-25 a vége. A játékosok most rendkívül sportszerűen kezet fognak egymással. A hazaiak tombolnak, ünnepeltetik magukat, a kecskemétiek pedig egy kupacba gyűlnek, egymásra teszik a kezeiket, és egy halk “csatakiállítást” követően az öltöző felé veszik az irányt: egymás után battyognak, leszegezett tekintetekkel.
59. perc: Még egy kínai a végére, de Juhász rálépett a vonalra és amúgy sem ment volna be. Berta Róbert kitesz magáért, a szélről talál be, 28-25.
58. perc: Tóth Edmond is célt téveszt, labdája mellé megy, 2 és fél perc van hátra. Rácz Róbert marad a földön, nem ez az első ápolás a meccsen. Ha focipályán lennék, sokan azt gondolnák, szimulál, de itt áll az óra.
57. perc: Kekezovics lop labdát, de Tóth Koppány hihetetlen módon ezt a ziccert is kivédi, az indulásból pedig Bécsi János szerez kecskeméti szempontból nagyon is bosszantó gólt, négy van közte, 28-24. Skaliczki László időt kért.
56. perc: Fekete László töri meg a gólcsendet, Knezevics lábai között jut a játékszer a kecskeméti kapuba, 27-23. Dobardzijev nem szórakozott: egyedül tört át mindenkin, 27-24.
55. perc: Dengi harcol ki újabb hetest. Dobardzijev áll oda, de nem tud túljárni Tóth Koppány eszén, aki nemes egyszerűséggel kirúgja a labdát.
54. perc: Kekezovics a felugró Papics kezéből üti ki a lasztit, óriási mentés. Papics utána szabadon tudott felugrani, de a lécet találta csak el.
52. perc: Dobardzijev egyedül oldotta meg és a fal fölött ellőve szerez gólt, 26-23. Dobardzijevet küldik ki két percre, túl hevesen birkózott a falban. Knezevics Kovács ejtését fogja.
51. perc: Kihasználja a Kecskemét az emberelőnyt Dobó Zsolt révén, 26-22. Hétmétereshez jut a hazai csapat, Dobó volt szabálytalan. Bécsi János lövését egy csel után lábbal hárította Knezevics, maradt a 26-22.
50. perc: Kekezovics góljával 26-21, Papics két percet kap.
49. perc: Öt van közte, a Mezőkövesd lassítja a játékot, a Kecskemét pedig erőtlen támadásban. Rácz Róbert átlövésből 26-20-ra változtatja az eredményt.
48. perc: Tóth Koppány megint parádézik, Berta lövését védte. A másik oldalon Bécsi János talált be, Knezevics a hosszúba várta, de a rutinos mezőkövesdi visszahúzta a rövidbe, 25-20.
47. perc: Dengi fordult be, és kap hétméterest a Kecskemét, amelyre Tóth Koppány jön be és meg is fogja, Kekezovics hagyta ki.
45. perc: Rosta István pályaedző is beszállt. Berta ismét a szélről szerez gólt, majdnem nullszögből, 24-20. Összeszedettebb a vendégek védekezése most, igaz mikor írjuk ezt, Knezevicsnek kell hárítania.
44. perc: Berta szép vendég húzás után lő gólt, 23-18. Pappics bombáját hárítja Knezevics a kecskeméti kapuban. Dobardzijiev átlövésből veszi be a mezőkövesdi kaput, 24-19, de nem ér vissza a Kecskemét, és gyors gólt kap, Molnár volt eredményes, 24-19.
43. perc: Most 23-17 az állás, Kekezovics talált be büntetőből.
41. perc: Molnár Ferenc bejátszásból eredményes, 21-15. Tóth hagy ki egy helyzetet. Iskolajáték ismételten: Igor Milicevic maradt üresen és ejtette át ő is a kapuson, 22-15.
40. perc: Dobardzijev előtt zártak össze ketten, de mindketten lepattannak róla és átejti a kapus fölött, 20-15. Molnár kapufája, majd Dobó lőtt a kapusba.
38. perc: Molnár Ferenc ismét hétgólosra növeli a kövesdi előnyt, 20-13. Berta Róbert is betalál jobb szélről, 20-14.
37. perc: Kekezovics könnyed csukló mozdulattal lőtt gólt a bal szélről, 19-13.
36. perc: Kapkodva játszik a Kecskemét, előbb Bíró, majd Kekezovics lőtte el túl hamar. Erdély magabiztos, ziccert fog ismét.
35. perc: Két kimaradt kecskeméti lehetőség, vitatható bírói ítélet után Milicevic talál a hálóba egy lerohanás végén, 19-12.
34. perc: Gyönyörű hazai akció: Papics maradt üresen és nem is hibázott, 18-12.
33. perc: Dobardzijev ejtette át Szabót, de játékvezetők nem adják meg a gólt, mert rálépett a vonalra.
32. perc: Basarics megpattanó védését Szabó nagy bravúrral védi. Bajorhegyi Ádám talál a hálóba, 17-12. Kekezovics próbálta szélről elpörgetni a kapus mellett, a kapufáról kifelé pattan.
31. perc: A kecskemétiek kezdték a második félidőt. Juhász Zoltán góljával 16-12.
II. félidő
30. perc: Dengi tisztán fordulhatott kapura, de fölé lőtt. A kövesdiek hozhatják a labdát, Bécsi újabb próbálkozása, ismét mellé. Vujasin egy (!) másodperccel a félidő vége előtt csökkenti a különbséget, 15-12.
29. perc: Basarics lőtt, Szabó hárítja a hosszúba tartó lövést.
28. perc: Bécsi János próbálkozott távolról, Erdélyi hatástalanítja lövését, közben Dengi is a pályán.
27. perc: Bécsi lő gólt egy gyors támadás végén, 15-10. Tóth Edmond egymaga oldja meg, 15-11.
26. perc: Rácz Róbert kapta üresen a szélen, bevágja a hosszúba, 14-10.
25. perc: Szépen felépített hazai támadás után Juhász lő mellé. Tóth Edmond tört be és szerzett gólt, 13-10. Hazai időkérés. Ritka pillanat a csarnokban: csend van.
24. perc: Basarics kapta a jobb szélen, őrületes kapufát lő, kifelé pattan a labda, marad az állás.
23. perc: Juhász talál szélről a hálóba, 13-9. Erdélyi László váltja Kovácsot a kapuban.
21. perc: Bécsi átlövésből talál be, 12-9. Időközben mindkét szakvezető próbál frissíteni. A hazaiaknál Molnár, a vendégeknél Basaric és Vujasin a pályán.
20. perc: Kritikus kecskeméti pillanatok: négy mezőnyjátékos ellen sem tudtak gólt szerezni a vendégek, aztán a csereként beállt Basaric közelebb hozza a vendégeket, 11-9.
19. perc: Sorozatos kiállítások mindkét oldalon. Jelenleg négy kövesdi védekezik, öt kecskeméti támad.
19. perc: Juhász birkózott ki magának egy már elveszettnek hitt labdát, majd pattintva a kapuba továbbított. 11-8 az MKC javára, Skaliczki László időt kért.
18. perc: Először kettő a hazaiaknak: Papic szélről lőtt a hosszú sarokba, 10-8. Bajorhegyi már a második kétperces büntetését kapja, túlzott keménységért.
16. perc: Nem bír egyik csapat sem elszakadni a másiktól, Berta egyenlített, majd Fekete betörésből talált a hálóba, 9-8.
15. perc: Rosta István is a pályán. A játékosedző hiába adott pontos labdát Feketének, a ziccer kimaradt, mert a kövesdi gólzsák a kapusba lőtt. Bécsi javított, megint vezet a Kövesd, 8-7.
14. perc: Emberelőnyben a Kecskemét megtalálta a rést a kövesdi falon, Sutka egalizált betörésből, 7-7.
13. perc: A két játékvezető szórja a sárgákat, Milicevic pedig az MKC-nak visszavette a vezetést, 7-6. A megjósolt kiállítást a hazaiak kapták: Bajorhegyit küldték ki két percre.
11. perc: Bajorhegyi labdaszerzése után Milicevic értékesíti a ziccert, 6-5.
10. perc: Bécsi kitámasztásból lövi ki a bal alsó sarkot, a hazai szurkolók legnagyobb örömére, 5-5.
8. perc: Tóth Edmond leindítás után betalált, előtte és utána pedig Kekezovics volt eredményes. Hamar fordít a Kecskemét, 4-5.
6. perc: Tóth Edmond átlövésével 3-2-re zárkózik föl a Skaliczki László irányította Kecskemét, az ellentámadásból viszont Bécsi visszaállítja a kétgólos különbséget, 4-2.
4. perc: Jobban kezdenek a hazaiak, Fekete szórja a gólokat, 3-0 a Kövesd javára. a Kecskemét részéről Bíró válaszolt, 3-1.
1. perc: A Mezőkövesd kezdte a mérkőzést.
I. félidő
Mezőkövesdi KC – BB Kecskeméti KC
Mezőkövesd, 2009. február 14., 18 óra
vezeti: Baranyai, Szloska
Mezőkövesdi KC: Szabó Péter 1 (k), Petar Papic 2, Bajorhegyi Ádám 3, Bécsi János 4, Padla József 5, Igor Milicevic 8, Fülöp Péter 11, Tóth Koppány 16, Rácz Róbert 19, Molnár Ferenc 23, Fekete László 27, Juhász Zoltán 32, Zele Dániel 9, Rosta István 15
vezetőedző: Rosta IstvánBudapest-Bank KKC: Erdélyi (k), Kovács (k), Berta, Kekezovics, Basarics, Bíró, Veszelinov, Sutka, Dzobarzijev, Dobó, Vujasin, Takács, Dengi, Csorba, Tóth
vezetőedző: Skaliczki László
Címkesor: Budapest Bank Kecskeméti KC, élő közvetítés, Mezőkövesdi KC



14 hozzászólás
2009. feb. 14.
Mezőkövesden jók az “Öregek”: Fekete és Bécsi 9 gól!!! Ők az átlövők… Nálunk Tóth nagyon egyedül van… Lehet, hogy tényleg kellett volna egy átlövőt igazolni Kecskemétre?
2009. feb. 14.
mér a sutka szerinted mi takaritónő? sztem átlövő nem
2009. feb. 14.
rotyogunk
2009. feb. 14.
Affene :S
2009. feb. 14.
Némileg ismerem az átlövő fogalmát, meg a Sutkát is! Viszont, ha Te nem ismered az iróniát, arról én nem tehetek…
És, ha már itt tartunk:
ha azért igazoltuk le, mert jobb Dobardzijevnél, akkor arra a II. félidő adta meg a választ… Dejan három gólt lőtt, oroszlánként küzdött, mint szeptemberben is, a kevesek egyikeként…
ha azért igazoltuk le, hogy nehogy éhen haljon a fizetési gondokkal küzdő Komlónál, az nemes gesztus, de a csapat szempontjából nem volt egy nyerő húzás… Remélhetőeleg ezt még majd megcáfolja…
ha a téli szünetben az új taktikai elemként azt gyakorolta a csapat, hogy Keke, hogyan ne lőjjön a tavasszal 10-15 gólt mérkőzésenként, akkor ezt a csapat most fényesen bemutatta… Legalább is a közvetítésből nem igazolódott be az a bejegyzés, hogy Keke a 11. gólját lövi…
Persze nincs itt még tragédia, maximum nem az 5-8. hely valamelyikén, hanem ennél izgalmasabb formában, az alapszakasz 9-12. helyezettjeinek rájátszásán biztosítja az NB I-ben a helyét a BB Kecskeméti KC…
2009. feb. 14.
Mezőkövesdi KC – Kecskemét 29-25 (15-12)
Mezőkövesd, 800 néző. V.: Baranyai, Szloska.
Mezőkövesd: Szabó P. – Papic, Bécsi, Rácz, Milicevics, Fekete, Juhász. Csere: Bajorhegyi, Rosta, Molnár. Játékos-edző: Rosta István.
Kecskemét: Kovács – Bíró, Sutka, Dobó, Kekezovics, Berta, Tóth E. Csere: Erdélyi (k), Knezevics (k), Dengi, Basarics, Vujasin. Edző: Skaliczky László.
Rosta István: – Ott folytattuk, ahol ősszel abbahagytuk. Jobb erőnléttel és nagyobb dinamizmussal tudtuk megnyerni ezt a fontos mérkőzést. Valentin nap egyben a szeretet ünnepe is, ezért valamennyi szerettünknek és szurkolónknak ajánljuk ezt a sikert.
Skaliczky László: – Keményebbek és határozottabbak voltak a hazaiak. A kritikus helyzetekben a Kövesd kulcsemberei jobban koncentráltak, gratulálok a győzelmükhöz.
2009. feb. 15.
Sutkának nincs önbizalma és nincs hite….lehet jobban járnánk ha Kölcsönadnánk az Univernek.Az első félidőben egy gólt lőtt azt is embeelőnyből és ajtó-ablak helyztetben.Arra nem képes hogy 10 centit emelkedjen.Ennyit róla
2009. feb. 15.
képzeljétek mindezt 800-900 ezerért csinálja,és nem ö az egyetlen aki ennyit kap,nálunk kövesden meg 450 a max és mégis küzd mindenki,egyébként asztáredzötőktől többet vártunk végignézte a meccset
2009. feb. 15.
Tegnap élőben láttam a meccset, legalább 1000 ember volt ( inkább 1200 ) s végig óriási biztatást kapott a kövesd a szurkolók hangorkánjának jóvoltából. Alaphelyzetben a hazai csapat sokkal összeszedettebb volt fejben, végig fegyelmezettebben játszott, oroszlánként küzdött. A Bírókra nem lehetett panaszunk:)) Hogy min ment el a meccsí?:
- mentálisan, összcsapatilag gyengébbek voltunk
- az első félidőben kapusteljesítmény max. 20 % volt nálunk ( a túloldalon 50% fölött !! )
- ziccereket, heteseket hagytunk ki ( összesen ( 7 – 8 -at együttvéve )
- átlövőink nem voltak ( Sutka rettenetesen gyenge volt, nekem úgy tűnt, nem találja a helyét a csapatban )
- tőlünk Kovács Robi második félidőben szenzációsan védett, Tóth Edi és Dobardzijev játszott jól, a többiek fejben és lélekben az öltözöben maradtak
Ezen sürgősen változtatni kell, mert küzdés nélkül senkit nem lehet legyőzni! Összességében egy fáradt csapat benyomását keltettük..sajnos.
A múltkori tornán nyújtott teljesítményünknek a közelében sem voltunk..
2009. feb. 16.
Sajnos izlandinak igaza van! Láttam a meccset élőben, s ennél sokkal jobban is tudunk játszani, de hiányzott a csapatból a tűz és az extázis! Enélkül meg nincs siker Kövesden…sem.
A sok elpuskázott helyzetről meg nem is szólok. Ha a felét belőjük, minimum x. Átlövői teljesítmény konvergált a nullához. Ezen a meccsen Kovács Robi II. félidei, Tóth Edi és Dobardzijev teljesítménye volt értékelhető..A többiek itthon maradtak fejben és harci kedvben..Ötlettelenül, tűz nélkül játszottunk, s így oda lett az álom a 2 pont::(((
A hozzáállásban azonnal változtatni kell!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Veszelinov hol volt, nekem hiányzott?
2009. feb. 16.
Veszelinov a péntek délutáni edzésen megsérült.
2009. feb. 19.
Kannibal csak tájékoztatásul közlöm sutka nem keres 800- 900 ezret és az átlag fizetés nélunk 300-400körul van!
Hozzászólások
Mondd!