kesport.hu

Meglesz-e a második százas?

A kecskeméti női kosarasok vasárnap délután négy órakor lépnek pályára idegenben a Gyöngyös ellen, mely eddigi tíz meccséből egyet sem tudott megnyerni. A Kecskeméti KC-ban most több fiatal is lehetőséghez juthat. Vajon most is meglesz a csajok szűk százasa?

A kecskeméti csapatból többen is Budapestre látogattak szombaton délelőtt, hogy megtekintsék a Vasas – SMAFC-NYME bajnoki mérkőzést a másodosztály Nyugati Csoportjából. A bajnokság kiírása szerint ugyanis a két csoport első négy helyezettje játszik majd egymással, visszavágó nélkül, egyszer, utána dől majd el, melyik együttes jut fel az élvonalba. Az ellenfélnézőnek az oka és tárgya a Vasas, amely jelen állás szerint a második Nyugaton.

A vasárnapi Gyöngyös elleni találkozó vélhetően elsöprő alföldi győzelmet hoz majd a “tök utolsó” otthonában. November közepén közel száz pontos volt a két csapat között a különbség Kecskeméten: 131-34-re győztek Tóth Viktor tanítványai.

A Gyöngyös eddigi tíz meccséből egyet sem tudott megnyerni, 1036 kapott pontjuk mellett mindössze 488 dobott árválkodik.

Információink szerint a Kecskeméti KC csapatában most több fiatal játékos is lehetőséget kaphat.

A meccs eredményéről először a kesport.hu értesülhetsz: rövidhír a szünetben (16:30 és 16:45 között), beszámoló a végsó dudaszót követően (17:30 és 17:45 között).

5 hozzászólás

  1. Pingback: Hármasokra készül, lerohanásokra épít a Falco - Zsoldos mindent egy lapra tesz fel

  2. gege

    2009. február 22. vasárnap at 09:55

    ” vasárnap délután lépnek pályára idegenben az ellen a Gyöngyösön ellen”

  3. kM

    2009. február 22. vasárnap at 13:48

    Jav., kössz a jelzést.

  4. gege

    2009. február 22. vasárnap at 16:03

    De egyre jobbak a cikkek… Szeretem az oldalt:)

  5. Pingback: Gyorshír: Gyöngyös - Kecskeméti KC 35-55 a szünetben

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..