kesport.hu

Szivics: “Újpest után egy kicsit elszálltunk”

Botrányos és minősíthetetlen játékkal kapott ki a KTE Siófokon simán 2-0-ra. Minden eddig produkcióját alulmúlva, tűz és lelkesedés nélkül játszott a defenzíven pályára lépő kecskeméti csapat. A Siófok könnyedén tartotta otthon a három pontot, a lila-fehérek közül csak a kapust, Mitrovicsot lehet dicsérni, az összes többi játékos jóval formájától elmaradva teljesített – ez portálunk véleménye, most nézzük, az edzők hogy látták.

Tomiszlav Szivics: – Olyan tiszta volt ez a győzelem, mint a ma született kisbaba. Ma este magunk alatt voltunk és nagyon rosszul kezdtük a meccset. Sajnos ettől féltem egész héten, hogy az Újpest után egy kicsit elszálltunk, de nem akarok most erről hosszan szólni, a Siófok ma jobb volt és teljesen megérdemli a győzelmet. Azt kell, hogy mondjam, ezzel a 2-0-al jól jártunk. Gratulálok a Siófoknak és további sikeres szereplést kívánok a Magyar Kupában. Egyébként meg amíg van remény, addig kell játszani, sok van még hátra a bajnokságból.

A KTE-Ereco vezetőedzőjétől azt kérdezte a Kesport, miért egy csatárral játszott a KTE, de Szivics csak annyit felelt, három támadóval állt fel csapata. Ez szinte érthetetlen, hiszen mindenki látta, hogy Szavics a középpályások mögött futballozott, Yannick kihúzódott a bal szélre, Csordás meg a jobbra.

Aczél Zoltán:
– Figyelmeztettem a fiúkat a héten, hogy fel kell vállalnunk a játékot, mert itthon csak győzelemre futballozhatunk. Ezt tanácsot, utasítást megfogadták, így végülis sikerült nyernünk. Az első félidőben simán eldönthettük volna a találkozót, a második játékrészben pedig beváltak a cserék, ma minden összejött, így érzésem szerint megérdemelt a sikerünk, igaz lehetett volna lényegesen nagyobb különbségű is, de összességében nem lehetek elégedetlen. Még nem vagyunk profi csapat, sehol sem tartunk, de elindultunk. Gőzerővel készülünk a szerdai Magyar Kupa elődöntőre.”

AJÁNLJUK:
Siófok- KTE élő közvetítés
Edzőváltás Nyíregyházán!

47 hozzászólás

  1. haha

    2009. április 11. szombat at 22:54

    jól jártunk a vereséggel, mert így legalább nem kell prémiumot osztani. egy vereség sose jön jól, de néha benne van. lényeg a biztos bentmaradás.

  2. junior

    2009. április 11. szombat at 23:04

    Ma nem volt lelkesedés.Ez most igy sikerült,de még van egy csomó mérkőzés.Én bízom a csapatba,az edzőbe,és mindenkibe.Lesz ez még jobb is!HAJRÁ KTE!

  3. realist

    2009. április 12. vasárnap at 00:18

    Felettebb erdekes!
    A Kesport egy csataros felallast latott,a Sivic azt mondja harom tamadoval rohamoztunk es ennek kovetkezteben vagy NEGYSZER el is jutottunk a hazai kapu ele a 90 perc alatt!!!!?????Ha ez lenne telen begyakorolt taktika gyorsan el kellene felejteni talan!!!!Elszalltunk most nem nagyon tudom kit is okoljak a csapatra haragudjak a lelektelen jatek miatt,vagy az elhibazott taktikat okoljam a veresegert!!! Na mindegy a siofok jo csapat az uj edzo jol felrazta a csapatot es meg akar bent is maradhatnak!!!

  4. ?

    2009. április 12. vasárnap at 00:49

    mi volt ebben a törölni való?
    Akkor nem írom kki, honnan másoltam, így jó?

    realist előtti 3. hozzászólás még1x

    “Tomislav Sivic vezetőedző kettős cserével próbálta felfrissíteni, felrázni csapatát,”
    )))))))) Aztán a túlsúlyos kofferfeneket viselő Hegedűs mióta jelent frissétést? )))

    Lecseréli Szavicsot erre a bálnára , kiviszi a másik középpályást a Némedit a jobb szélre és rábízza a támadásszervezést a mindenlabdát eladó Csukicsra meg a nagyfenekűre? :)) Jól fizetett a siófoki győzelem? ))))))))))))

  5. abcd

    2009. április 12. vasárnap at 00:49

    “Tomislav Sivic vezetőedző kettős cserével próbálta felfrissíteni, felrázni csapatát,”
    )))))))) Aztán a túlsúlyos kofferfeneket viselő Hegedűs mióta jelent frissétést? )))

    Lecseréli Szavicsot erre a bálnára , kiviszi a másik középpályást a Némedit a jobb szélre és rábízza a támadásszervezést a mindenlabdát eladó Csukicsra meg a nagyfenekűre? :)) Jól fizetett a siófoki győzelem? ))))))))))))

  6. Nitro

    2009. április 12. vasárnap at 02:11

    4-3-3 vagy 4-5-1, ez mindig nézőpont kérdése. Így játszottunk az Újpest ellen is, annyi különbséggel ,hogy Kormos volt a befejező ember. Nem a taktikával volt itt a baj, hanem a játékosok hozzáállásával. Nem elég a rangadókra meg a TV-s meccsekre felpörögni. Ha ilyen meccseket elbukunk meg elszórakozunk ,akkor a végelszámolásnál nem fog látszani az, hogy megvertük a Lokit vagy a Vasast.

  7. Janás

    2009. április 12. vasárnap at 07:23

    Sajnos én is jól jártam, mivel bejött a TIPPMIXEM. Tippemet feltételezésekre, a városban terjedő pletykákra alapoztam. Arra következtetttem, hogy bármilyen erős is lélekben egy csapat, ha zsebe bánja előbb – utóbb megrogyik.

  8. ?

    2009. április 12. vasárnap at 12:00

    Nitro: A tulajoknak is mondhatnád, hogy nem elég fel -alá sétálni a “”fontos” emberek előtt-között, hanem illik a a játékosoknak a fizetéseket meg a tavalyi és idei prémiumokat is kifizetni, de legalábbis nem hitegetni és hülyére venni őket.

  9. :(

    2009. április 12. vasárnap at 12:33

    Érdemes lenne vkinek számolni csukics hány labdát ad el 1 meccsen.Nagyon meglepő szám jönne ki.Ezt tartja tehetségnek szivics.Az meg, hogy szerinte elszállt a csapat az ute meccs után, csak az ő felelőssége.az edző dolga, hogy a fejekben rendet tartson.de hát ő már nem is edző, hanem mester:DD.omg

  10. lacó

    2009. április 12. vasárnap at 12:34

    Az edzőváltás sokszor segit….

  11. sznot

    2009. április 12. vasárnap at 13:19

    Na megjött az első keselyű..

  12. realist

    2009. április 12. vasárnap at 14:38

    Ha nincs penz az edzovaltas sem segit!!!! Ha ez igaz akkkor ezert nincs liszenc sem? Fizetesekrol,tavalyi es idei premiumokrol beszelnek itt nehanyan ha ez valoban igaz nem sokaig kell elsoosztalyu csapatrol beszelni!!!Ahol a jatekosok turelmere,megertesere jatszottak ott nem volt tul sikeres es eredmenyes csapat,remelem ezek a hirek csak kacsak!! Ezek a jatekosokra kivancsi 3000-5000 ember kethetente,szorozva 2000-el eleg komoly erteket kepeznek tehat szerintem butasag lenne veszni hagyni szerintem.

  13. asd

    2009. április 12. vasárnap at 14:59

    olvasom a véleményeket és örömmel veszem tudomásul, hogy újra itt vannak a bőrfoteles kritizálók. egy kérdésem van hozzátok: írjátok meg milyen eredmény lenne jó nektek ahhoz, hogy ne cseszegessétek őket? ami a pletykát illeti, egy hónappal ezelőtt arról beszéltek, hogy Yannick már nem is játszik a következő meccsen a lóvé miatt és azóta is itt van. ennyit erről!

  14. komix

    2009. április 12. vasárnap at 15:01

    Jövőre is élvonalbeli csapat lesz a KTE! Siófokon nagyon gyenge volt a játék, de majd javítunk… Szoros a tabella is, bárhol végezhetünk, de kiesni nem fogunk ebben biztos vagyok.

  15. junior

    2009. április 12. vasárnap at 15:10

    abcd-nek válaszul írom:mi az hogy lecserélték erre a bálnára.Hegedűs 3-hete nem játszott,na és ha tulsúlyos ,ő akkor is tud jól játszani.Kérdezem én szurkoló:ki nem tulsúlyos a csapatban?legalább a féle játékos.Kíváncsi vagyok te hány kilós vagy?lehet,hogy 120 kg-os állat.Inkább szurkolj a csapatnak ne mindig fikázd őket!!!

  16. realist

    2009. április 12. vasárnap at 16:12

    asd!
    Rendben van akkor nekem is van egy kerdesem hozzad magyarazd meg te ennek a latvanyos hullamzasnak az okat!!! A mult heten szinte kapus nelkul majdnem megvertuk az egyik bajnokeselyest,tegnap a Mitrovic bravurjainak koszonhetoen kerultuk el a megalazo 5-6 golos vereseget az egyik valoszinuleg kieso csapatnal!!!! Azert vegyuk alapul hogy profi jatekosokrol beszelunk profi fizetesekkel honoralva (legalabb is magyar szinten),mar nem lehet a magyarazat az sem hogy ez a magyar mentalitas mert van a csapatban eppen eleg kulfoldi akik az alltalatok korabban sokat istenitett,magasztalt igazi profi mentalitast kepviselik!!!!Tovabba mi az hogy sujfelesleges jatekosok vannak egy profi csapatnal???? Az en idomben mikor meg nem lehetett az akkori modszereket ,korulmenyeket profinak nevezni minden nap azzal indult az edzes hogy minden jatekos a merlegre allt es ha felkilonal tobb volt mint a versenysulya rogton fizetett es nem kis osszegeket!!!! En ertem hogy a mindig minden korulmenyek kozott a csapat melle kell allni,de el kellene vegre odaig jutnotok paraknak,hogy a kritikat (foleg ha jogos) el kellene fogadni mert az nem csak rosszindulatu lehet hanem epito is!!!

  17. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 16:49

    Itt a hiba. Ha ugyanaz lett volna a felállás mint az Újpest ellen, kivéve kapus poszton,
    akkor símán bezsebelhettük volna a három pontot. Egyébként is a Siófok úgyis kiesik.
    Az az érzésem, hogy Sivic nem hajtott a győzelemre.

  18. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 16:50

    A Siófok készülhet az NB2-re.

  19. magilla

    2009. április 12. vasárnap at 16:51

    Realist ! Te meg azt magyarázd meg, hogy miért nem a Brazilok nyerték az összes vb.-t, pedig már sokszor sikerült nekik??

  20. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 16:52

    Lehet, hogy direkt vereségre játszottak.

  21. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 16:54

    Újszponzor és kondi terem kell.

  22. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 16:57

    Persze, hogy nincs pénz, ha 5 szerbet igazol. Hozzanak egy edzőt Brazíliából, az legalább nem ilyen szerbeket hoz. Hamarosan szerbiában is játszhatna a KTE annyi itt a szerb.

  23. microlas

    2009. április 12. vasárnap at 17:02

    jaja jöjjön ide pelé edzönek b.zdmeg.

    húzzatok ki a szabadba, károgó lámák!

  24. KTE-ERECO

    2009. április 12. vasárnap at 17:02

    Hiába volt mindenki hátul mégis kikaptunk.

  25. magilla

    2009. április 12. vasárnap at 17:09

    Jaj Istenem kikaptunk Siófokon. Ja, jaj, jaj……. összedől a világ!
    Amelyik csapatnak ilyen szurkolói vannak, annak a megye 1-ben a helye
    Tegnap tényleg bűn rosszul játszottak, de az vesse rájuk az első követ, aki életében mindig a maximumot tudta nyújtani.
    A vereség okának kivizsgálását bízzuk a vezetőkre. És ha ez a pénzre vezethető vissza, akkor is köszönet jár a szponzoroknak, hogy a jelenlegi helyzetben ennyit is áldoznak a kecskeméti focira. Nem egy csapat szünt meg, és fog megszünni. Örüljünk, ha ez a KTE-t nem érinti.

  26. haha

    2009. április 12. vasárnap at 17:22

    Azért kérdezem mert nem tudom. melyik csapatot támogatja hasonlóan a saját városa, mint itt ? És miért pont itt a legmagasabbak a jegyek a hazai meccsekre. Város vezetők helyett se az Univert se a KTE-t nem támogatnám, csak az utánpótlásukat.

  27. realist

    2009. április 12. vasárnap at 17:30

    Mar ne is haragudj magilla de ez az egesz oriasi demagogia!!!
    A vezetok,es sponzorok nem aldozzak a penzuket hanem befektetik!!!! Te tiszta hulyeknek nezed azokat a mindenkori tulajokat,cegeket,befektetoket ezek az emberek komolyan felepitett uzleti haszon remenyeben kockaztatjak a millioikat nem pusztan noi szeszelybol vagy jotekonysagbol!!!! Te teljesen el vagy kormanyozva ha mast gondolsz!!!Egy csapat pedig azert megy tonkre,mert a tulajdonos sokkal tobbet vesz ki mint tehetne,vagy tobbet iger mint amit kepes eloteremteni!!!! De mivel a legtobb szurkolo ezekkel a dolgokkal tisztaban van eppen ezert jogosnak erzi a velemenyet kifejteni kedvenc csapataval kapcsolatban.A vereseg miatti nemtetszest nem csak alltalatok rosszindulatunak titulalt hozzaszolok irasaibol lehet olvasni,hanem azoktol is akik mondjuk torzsszurkolok es tegnap a meccsen is ott voltak!!!
    KTE-ERECO!
    Te pedig hagyd abba a szerbezest mert undorito es jelen helyzetben oriasi baromsag is!!!

  28. magilla

    2009. április 12. vasárnap at 17:58

    HAHA. Csak egy pár jegy ár. DVTK 1200-1800 / nincs diák-nyugdíjas), Paks 800-1000
    Fehérvár 1200-2400, DVSC 700-3000, HALADÁS 1000-3000 …tehát Mi egy úgymond középáron vagyunk. Egyébként az egyesületek honlapján Te is megtudod nézni.
    REALIST. A befektetésről csak annyit: Add össze a szponzorok pénzét és add össze a kiadásokat ( pálya bérlet, világítás, bíró pénz, játékosok, kisegítők fizetése+járulékok, utaztatás- étkezés, szállás….stb. és utána rájössz, milyen nagy befektetés a foci. De ha szerinted olyan nagy pénz van benne, nosza dobj Te is bele valamennyit és utána vedd ki a hasznot . Ennek a csapatnak támogatókra és nem kukacoskodókra van szükség. Nagyon egyszerű a megoldás. Akinek nem tetszik a csapat ne jöjjön ki a meccsekre ( aki messze lakik ne olvassa el a tudósításokat ) így mindenki jól jár. Nem tudom hallottál-e A Bayern Münchenről . Két meccs pont 1-9 gólarány, és mégsincs világvége.
    Na innen kell pédát venni az úgymond “szurkolóknak”

  29. realist

    2009. április 12. vasárnap at 18:44

    Ha gondolod igy is lehet!!!
    Te osszeadtad a kiadasokat de nem soroltad fel a beveteli oldalt !! A teljesseg igenye nelkul en megprobalnek parat: a jegybevetelek atlag nezoszam eseten (3000) meccsenkent 6.milla,szorozva 15-tel az ugye 90 egy evben.Tegyuk fel mind a 20 felnott jatekos bere havi 400 000. (szerintem kevesebb) akkor a jegyarakbol mar majdnem megvan!! A varos adja a palyat,es evente fix 70 millat,vannak sponsorok meg plusz x. milla,az MLSZ-tol is a TV jogdijjak,esetleges jatekoseladasok,kulombozo emlektargyak,mezek,salak stb,esetleges nemzetkozi porondra lepesrol mar nem is beszelnek mert az az elobb felsoroltaknak a tobbszoroset hoznak!!!! Akkor mirol is beszelunk????Felhozod ide hogy akinek nem tetszik az ne menjen meccsre,meg ne olvasson tudositasokat,milyen jogon teszed te ezt?????Aki nem hajlando sotetben maradni es a te demagog dumadat enni ket kanallal az kussoljon????? Mar ne is haragudj azok az idok elmultak probald ezt tudomasul venni!! Ideirod a Bayernt hasonlatnak akik a BL 8 ban vannak es mar eddig annyi penzt kerestek hogy az egesz magyar elvonal evekig tudna belole gazdalkodni,nem gondolod hogy nem igazan tokeletes hasonlat???!!! Nem akarlak en teged kioktatni elfogadom a te velemenyedet is de te se tedd masokkal ha nem ugyanazt szajkozzak amit te,es legfokeppen ne gyulold oket ezert mert szerintem az sehova nem vezet!!
    Udv neked my friend!

  30. :(

    2009. április 12. vasárnap at 19:19

    realist, akkor megmondod, hogy hol van a játékosok fizetése?Eddig ugyanis a januári bérüket kapták meg márciusban.ma pedig április 12-e van.az csoda, hogy ilyen feltételek mellett még kimennek a pályára focizni nem?!

  31. haha

    2009. április 12. vasárnap at 19:20

    hallomásból: a bérek nem max 400.000 ott kezdődik átlag 600.000-1.500.000 vezetőedző meg simán megkap 2 milkát, de nem a táblásból. főleg hogy gyenge a forint az idegenlégiósok biztos nem forintban kérték mikor idekerültek, hanem euro.

  32. magilla

    2009. április 12. vasárnap at 19:30

    REALIST UTÓLJÁRA! Ha ennyire jó vagy értesült vagy légy szíves írd már le, melyik szponzor mennyi pénzt ad, mert ÉN nem tudom. Szerintem 400.000 Ft.ért NBI.- ben a cipőt nem húzzák fel . ( Azt hallottam, de nem biztos, hogy Litsingi havi 1 millát kap. És Ő csak legjobb esetben csere. Tedd hozzá még a járulékokat, ami kb. + 40% ) A 3000 nézőnek jó része nyugdíjas. Ők csak 1200 Ft-ot fizetnek.. Szóval számolhatunk olyan 1500 ft-os átlag árral.. Az 4,5 millió. Egy hónapban van két hazai . Az 9 millió. Ha jól tudom a játékvezetők kb. 40000/fő. Az havonta 320000.+ÁFA.. ehhez jön a z alkalmazottak fizetése ( vezetők,edzők, gyúrók,NBIII. csapat, utánpótlás, irodai dolgozók, raktáros, pálya karbantartók, rendezők,rendőrség, mentők, vílágítás, felszerelések, szállásköltség, utaztatás….stb.. Tehát a mérkőzések bevétele a játékosok fizetését sem fedezi, nemhogy a többit….. Hidd el , ha nagy üzlet lenne, nem kellene lasszóval fogni a támogatókat. A Bayernről csak annyit. Olvasd el mit írtam. Ott semmi anyagi dologról nincs szó, csak arról , hogy a két vereség és 1-9 gólarány ellenére sincs pánik hangulat.. De ha már az anyagiakra terelted a szót, ott egy játékos többe kerűl, mint a KTE 10éves költségvetése, és ott legalább 40 ezer bérletes adja a biztos anyagi háttér jórészét. A KTE honlapján is egész télen jöttek a megváltó ötleteid. De még nem tudjuk mi miért van addig az a dolgunk, hogy szurkoljunk, vagy hallgassunk.

  33. realist

    2009. április 12. vasárnap at 20:11

    Nos igazad van!!
    Tul sok az ismeretlen es igy valoban csak talalgatasok szulethetnek! Ha valoban igy van ahogy egy paran hallomasok alapjan ide leirta akkor kedves szurkolok jol becsuljuk meg meg a hatralevo par meccset mert utana ugyan ugy vege lesz a KTE Nb1 es szereplesenek mint a nagyhiru elodoknek korabban (Tiszakecske,Stadler,Dunafer….)!!!Ha mar most gorgetik az adossagot maguk elott nagy baj van,ha a magas fizetesekre nem volt meg a kello fedezet akkor a vezetoseg nagy hibat kovetett el es felelotlen volt!Pedig tudhattak mire szamithatnak hiszen NbII.ben is volt csapat,volt koltseg,volt utazas,szallas,vilagitas minden ,konnyen ki lehetett szamolni mennyivel fognak a koltsegek emelkedni a magasabb osztalyban! Ha megsem tettek akkor tulvalaltak magukat es annak tudjuk mi lesz a kovetkezmenye!! Viszont ha igy van jobb lesz minel elobb bocsanatot kerni a Toroktol,a Tasitol meg a tobbiektol mert nyaron sem Sivic,sem Savic sem semmilyen legios nem marad az biztos!!!Remelem nem igy lesz!!

  34. Dávicc

    2009. április 12. vasárnap at 20:19

    Fizetésekbe kicsit elvagytok tájolva hülyeségeket ne mondjatok már legyetek szivesek :) mert ebből jön majd a hülyébbnél hülyébb pletyka aztán jönnek ide a fröcssögök magyarázni.

  35. Nitro

    2009. április 12. vasárnap at 21:54

    tipikus magyar mentalitás a másik zsebében való turkálás.

  36. realist

    2009. április 12. vasárnap at 23:49

    Nitro igazad van!!!!
    Meg az is tipikus hogy soha nincs felelos semmiert!!!
    Meg az is tipikus hogy ha valaki kritikat mer megfogalmazni akkor azt a tobbi nagyhangu leugatja,vagy irigynek,ellensegnek,vagy rosszindulatu elegedetlennek kialtja ki,foggetlenul attol hogy van-e igaza vagy sem!!!
    Meg az is tipikus hogy az emberek csak a maban gondolkodnak nem torodnek azzal hogy esetleg mekkora karokat hagynak maguk utan!
    Meg az is tipikus hogy az emberek csak erdekcsoportok menten kepesek gondolkodni,cselekedni sokszor szemben minden jozan ertelmes gondolattal!!!
    Meg az is tipikus hogy emberek kepesek nem csak masoknak de meg maguknak is hazudni azert hogy nyelvuk tovabbra is egy bizonyos segghez legyen tapadva,sot ezert meg kepesek masokon atgazolni is!!! Es sorolhatnek meg rengeteg tipikus jelzot melyek kozul sokra ra lehet talalni ezen a forumon is,de talan ezek teszik a magyart,magyarra!!! Sajnos!!!

  37. Dávicc

    2009. április 13. hétfő at 00:16

    sajnos ez magyarország :(

  38. asd

    2009. április 13. hétfő at 08:21

    realist!
    én megpróbálok a magam módján válaszolni neked, de te nem válaszoltál az én kérdésemre. én nem látom azt az őrületes hullámzást amiről te beszélsz ugyanis ez a csapat fél év alatt elérte, hogy az ellenfelek most már készülnek ellenünk nem csak kecskemét vagyunk, hanem a kecskemét, és ez azért nem kis dolog még ebben az nb1ben sem. nézz meg egy tv-s mérkőzést ahol nem mi játszunk, hogy mennyivel gyengébb színvonalon folyik a játék. ellenünk viszont mindenki “felszívja” magát. az, hogy mikor jogos a kritika azt neked tudnod kell, hiszen ahogy olvastam te elég régóta benne vagy a sportban. egy ilyen vereség után inkább biztatni kell a csapatot, hogy hol hibáztak ők nagyon jól tudják, tudták ezt már akkor mikor a mérkőzés végén odajöttek hozzánk. a siófoki mérkőzés nagy tanulság lesz a csapat számára. nem lehet még ebben az nb1ben sem félvállról venni egy mérkőzést sem. most ez történt. nem tudtak a játékosok igazán felpörögni. hiszen biztosak voltak a győzelemben éppen úgy ahogy mi is. de ez az 1. év az nb1ben és sok mindent meg kell még tanulnunk. visszatérve a kritikai megjegyzésekhez az nem építő jellegű ha bármi áron valamilyen hibát keresünk és soha nem vesszük észre a pozitívumokat. ennek a csapatnak önbizalomra van szüksége és ez csak akkor működik ha a szurkolók mögöttük állnak. a negatív kritikáknak helye van a szurkolói megbeszéléseken, ahol az érintett fél egyből válaszolni tud a kérdéseidre. ez így fer és így tisztességes, mert ez így csak vádaskodás, de most már lehetőséged van minden héten egyszer a csapat szemébe nézni és ott megfogalmazni a gondjaidat.
    hajrá KTE!

  39. -

    2009. április 13. hétfő at 10:52

    Kár ragozni égtünk.
    Lélektelen szar játékkal.
    Most remélem nem büszke Szivics a csapatára.

  40. bélus

    2009. április 13. hétfő at 16:58

    a siófoktól kikapni…blama

  41. Janás

    2009. április 14. kedd at 06:30

    Engedjétek meg, hogy kicsit belekotnyeleskedjek a KTE csapata körül kialakult vitába. Én ahhoz a közeghez tartozom, aki fizető nézőként a lelátóról figyeli az eseményeket. A hozzászólásokat olvasva azt a következtetést vontam le van, aki elfogadja, hogy egy külföldi edző fociban történelmet csinált Kecskeméten, amikor az NB I osztályba vezényelte a csapatot, de akad olyan, aki ugyanezt szívesebben vette volna kecskeméti szakvezetőtől. A tényeken azonban már változtatni nem lehet. Korábban erre lett volna bőven lehetőség, mégsem kerültünk fel az első osztályba. Legyen a menedzser Kőrös János, Berki Zoltán, Polyák József, Pincés István, a szakvezető a világhíres Titkos Pál, Piber István, Rákosi Gyula, Szentmihályi Antal, Linka József, Nagy László, Kiprich József, továbbá a helyiek Sz. Tóth Antal, Ádám István, Bende József, Losonczy László, legutóbb pedig Török László. Ami nem sikerült az elődöknek az összejött a Zombor, Rózsa, Versegi, Szivics kvartettnek és a mögöttük álló erőknek. Akik nem is száz évre, mint ahogy a mester említette, hanem örök időkre beírták nevüket a kecskeméti focitörténelembe. Mivel mindez hazai forrásból nem ment, jócskán kellett hozzá a külföldi segítség. A múltat ezzel le is zárhatjuk.

    Jelenleg a fő kérdés, hogy a magasra tett lécet ezek az emberek fenn tudják-e tartani. Szerintem jelenleg egy színvonalas, utánpótlás akadémiával rendelkező NB I osztályú csapat működéséhez szükséges összeget Kecskeméten nem lehet mozgósítani. Ezért színpatikus az a küzdelem, amit az életben maradásért tesznek. Még akkor is igaz ez, ha nagyon sok határon túli segítséget vesznek igénybe. De, megfordult a fejemben az is, lehet, hogy olcsóbb és jobb munkaerőről van szó és mindez Kecskemét érdekét szolgálja. Arról már nem is beszélve, hogy állítólag megfelelő képesítéssel rendelkező edző nemhogy a hírös városban, de a megyében sem található. /Talán erre is utalt Kisteleki István MLSZ elnök, amikor a tudás bevitelét a labdarúgásba hangsúlyozta/. Pedig számunkra létkérdés lenne a hosszú távú első osztályú tagság, mert reményünk maradna arra, hogy egyszer szakvezetői és játékos vonalon is a mi fiaink vigyék a prímet. Ehhez az óriási erőfeszítéseket igénylő munkához járulhatna hozzá a számomra rendkívül szimpatikus és sportszerű szurkolósereg és egy nagyon kritikus, de bizonyos erkölcsi normákon belül mozgó fórumozó had a nyugodt háttér biztosításával.

  42. Cr4sh

    2009. április 14. kedd at 08:38

    Sok elégedetlen f¤sz, nektek mi kellene még, hogy bekussoljatok?
    Élvezzétek inkább, hogy nb1-es csapat meccseire járhattok ki a Széktóiba és adjatok hálát, azoknak az embereknek akik ezt elérték.
    Túrkálni más pénztárcájába kurva könnyű, de tudniillik vállság van és minden csapatnál vannak anyagi problémák…
    Majd ha csődeljárásról beszélünk akkor felhozhatjátok a pénz témát, addig bízzátok már azokra ezt a kérdést, akik tíz/százmilliókat áldoznak a klubba.
    Ezt az évet kihúzzuk, aztán majd meglátjuk mi lesz.
    Addig is kaptunk 30 adjándék meccset, 97 év szenvedés és hitegetés után.

  43. Nitro

    2009. április 14. kedd at 10:11

    Janásnak nagyon igaza van. Abban kell bízni, hogy pár éven belül remélhetőleg sikerül egy tőkeerős szponzori kört bevonni ,akikkel nagyobb célokat is ki lehet tűzni. Nem akarom sok szurkolónak az illúzióit lerombolni ,de jövőre könnyen elképzelhető ,hogy sokkal több keserűséggel kell megküzdenünk. Nem lesz Siófok ,nem lesz REAC akik már az ősz végére biztos kiesők. Jól látható ,hogy a mezőny többi csapata között szinte semmi különbség sincs(Újpest,Loki más kategória persze). Ha még feljut a Fradi és a Pécs mondjuk ,akkor azért nem pofozógép szerepre szánt újoncokról lesz szó. A Fradi vélhetően az első 5 környékén lesz, vannak olyan csapatok ,mint a Honvéd vagy a Győr ahol pedig a pénz szinte korlátlanul adott magyar szinten mérve, ott csak a szakvezetésen múlik milyen a csapat. Vasas anyagi jövője még kérdéses, Egerszegen úgy tűnik rendeződnek a dolgok, MTK megint egy más utat jár be ,de kisési gondjaik nyilván nem lesznek.
    Ha reálisan állunk a dolgokhoz, akkor a KTE mellett papíron a Pécs,Paks,Kaposvár,Diósgyőr és véleményem szerint az olasz befektetők szándékainak komolyságától függően a Vasas lehet kisés ellen küzdő csapat. A felsoroltakból jól látszik ,hogy egyik csapat sem dúskál az anyagiakban. Mi sem, ez a szomorú igazság. Sokan felszokták hozni a légiósok szerintük fölösleges szerepét. Nehogy azt gondoljuk már, hogy azért jönnek mert szerbek. Az úgynevezett hazai sztárok a kisebb költségvetéssel működő csapatoknak megfizethetetlenek, de még az átlag is sokszor többe kerül ,mint egy ismeretlen légiós. Persze, hogy ilyen esetben minden forintot megspórol egy klub. Van másik út, amit az MTK csinál persze. Csak az legalább akkora pénz ,mintha sztárigazolásokra költenének. Azért nem ingyen van a fiataolk felkutatása és képzése sem.

  44. Krumplibogár

    2009. április 14. kedd at 10:14

    Csak néhány megjegyzés:

    A licensz kérdését Losonczy alaposan kitárgyalta, ennek nincs köze anyagi természetű gondokhoz.

    Nem értek egyet realist-tal, a szponzor nem befekteti a pénzét, sokkal inkább “beáldozza”. Ugyan honnan tud a rendszerből ő hasznot kivenni? A bizonytalan módon számszerűsíthető reklámérték nehezen értelmezhető klasszikus értelemben vett befektetésnek.

    Megfelelő “beágyazottság” mellett sok csapat túl élt már a kecskemétinél rosszabb anyagi körülményeket is (Diósgyőr, Vasas, FTC). Kecskeméten is csak akkor lesz vége a focinak, ha már senki nem bízik az életben maradásban. Remélem, ez soha nem következik be, még ha el is múlik az újdonság varázsa.

    Janás véleménye pedig akár az enyém is lehetne, respect.

  45. Krumplibogár

    2009. április 14. kedd at 10:16

    Nitro, szerintem a komoly anyagi és morális gondokkal küzdő Nyíregyházának szintén lehetnek kiesési gondjai jövőre.

  46. .

    2009. április 14. kedd at 13:06

    Cr4sh téged ki f¤sz*z*tt le? Pedig megérdemelnéd. Miért?
    Mert más a véleményed mint „Sok elégedetlen f*sznak”.
    Tanulhatnál Janástól hogyan kell fogalmazni és nem
    sértegetni embereket, mert ők másként gondolják/látják mint te.
    Betudom az egészet a magas korodnak. „97 év szenvedés és hitegetés ”
    További jó egészséget.

  47. Dávicc

    2009. április 14. kedd at 18:36

    mi folyik már megint itt… ajajajajaja :(

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..