kesport.hu

Bajnoki döntő: Hazai pályán javítana a KRC

Csütörtökön Kecskeméten folytatódik az idei férfi röplabda bajnoki döntő. A Kométa 3-0-ra hozta a hétfői első találkozót, és a kaposi fiúk a második meccset is szeretnék megnyerni. Ha ez sikerül, akkor vasárnap este akár bajnokot is avathatnak, ebbe persze a kecskemétieknek is lesz beleszólásuk.

A Kométa nem adott esélyt ellenfelének a finálé első mérkőzésén. A végig nagyszerűen összpontosító kaposváriak 3-0-ra nyertek. A Kapos Sport szakkommentátora, Demeter György Kaszap Tamást választotta a találkozó emberének. “Először is köszönöm a mérkőzés legjobbja címet. Azt hiszem, mindenki mindent beleadott ezen a mérkőzésen, és szeretnénk megmutatni a döntőben is, hogy ki a legjobb Magyarországon” – nyilatkozta Kaszap.

Abban mindenki egyetértett, hogy Kecskeméten már nehezebb dolga lesz a Kométának. “Mindenképpen arra számítok, hogy a Kecskemét jobb játékkal vár minket, Én viszont abban bízom, hogy mi tartani tudjuk a szintet, hiszen a fiúkon látom az elszántságot” – latolgat Zarka Péter a Kométa Kaposvár SE vezetőedzője.

“Mindenképpen bátran szeretnénk játszani, nem gyáván, megilletődötten” – ígéri Gyurkó Sándor a Kalo-Méh Kecskeméti RC vezetőedzője. “A sikerhez bátrabb, hatásosabb nyitások kellenek a mi részünkről is” – tette hozzá a KRC mestere.

A három győzelemig tartó párharc második összecsapása csütörtökön 18 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban.

(kapos.hu/kesport.hu)

5 hozzászólás

  1. panda

    2009. május 13. szerda at 21:03

    Ugyan nem vagyok kecskeméti, de nagyon szeretem a csapatot.
    Megérdemelnék, hogy holnap nagyon sokan legyenek kint és szurkoljanak nekik.De szurkolni nem csak azt jelenti, hogy megtapsoljuk, ha pontot szereznek. Minden zajkeltő eszközt be kell vetni!!!

    A KAPOSVÁRIAKAT RETTENTŐEN ZAVARJA, HA NYITÁS KÖZBEN ZAJONGANAK!!!!!!!!!!!
    éppen ezért mindenre szükség van!(kereplő, 2 vágódeszka, duda, dob…..stb bármi, ami jó hangos)
    Kitartás fiúk!!!!!!!!!!!!!!!!
    Hajrá KECSKEMÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. Janás

    2009. május 14. csütörtök at 05:18

    Jó az ötlet. Mutassuk meg, hogy csodák még igenis léteznek.

  3. szuraty

    2009. május 14. csütörtök at 16:49

    Én ott leszek!

  4. redmiller

    2009. május 14. csütörtök at 17:41

    Én sajnos nem… :(
    Segítenem kell apámnak és 19 órára van rendelve a teherautó. Nagy szívfájdalommal, de erről lemaradok.

  5. panda

    2009. május 14. csütörtök at 17:43

    Sajna nem tudok elmenni, de nagyon szorítok a fiúknak!!!!!!!!!
    Szurkoljatok helyettem is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    HAJRÁ KECSKEMÉT!!!!!!!!!!!!!!!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..