kesport.hu

Megalakult az új városi sportvállalkozás

A képviselő-testület csütörtöki ülésén döntöttek az új profitorientált sportvállalkozás létrehozásáról. A Kecskeméti KSE Sportegyesületeket Működtető Kft. névre hallgató vállalkozás többségi önkormányzati tulajdonban lesz, és alapvetően azért alakították meg, hogy megmentsék a kecskeméti kosárlabdát.

Az új sportvállalkozás létrehozását dr. Zombor Gábor polgármester kezdeményezte. A sportbizottsági egyeztetések alatt is mellszélességgel támogatták a tagok az elképzelést, és nem volt ez másként a csütörtöki közgyűlésen sem. Az előterjesztést 30 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A Kecskeméti KSE Sportegyesületeket Működtető Kft. egyelőre három sportágat „fogad be”, a Kecskeméti Röplabda Kft-t., a Kecskeméti Delfin Kézilabda Klubot és az Univer-KTE Kft-t, a női asztalitenisz szakosztály később csatlakozik az új klubhoz, amely csak első osztályban szereplő együtteseket tömörít. A Kft. ügyvezető igazgatójának Feyér Zoltánt, a Sportiskola igazgatóját választották, míg felügyelőbizottsági tagnak dr. Márton Zoltánt, az Ifjúsági és Sportbizottság elnökét javasolták.

Pénz most

Az előterjesztéssel együtt azt is elfogadták a képviselők, hogy a megszokott renddel ellentétben ne szeptember elseje után utalják a második évi támogatásokat, hanem azt kapja meg az új klub a megalakulást követően azonnal.

Az előterjesztésben egyébként a következő olvasható: “Az Univer Cégcsoport kosárlabda sportágak érintő bejelentésén túl ugyanakkor a gazdasági környezetben történt negatív változások nem kímélték a 2008/2009. évi bajnokság döntőjébe jutott Kecskeméti Férfi Röplabda Kft. felnőtt csapatát sem, és érezetették hatásukat a szintén NB I-es osztályú Kecskeméti Delfin Kézilabda Club esetében is.”

Nevezések és igazolások: itt az idő

„Tekintettel a 2009/2010. évi Nemzeti Bajnokságokra történő nevezések és a szükséges igazolások illetékes sportági szakszövetségek részére történő benyújtásának közeli határidejére, az érintett csapatok játékosállományának megtartásához, valamint az új szerződések megkötéséhez fűződő érdekre, sürgősen dönteni kell az érintett sportágak további működtetéséről és az Önkormányzat működtetésében történő szerepvállalásról.”

Nélkülözhetetlen az önkormányzat, de kellenek szponzorok

„E szerepvállalással kapcsolatban felmerült egy új, az önkormányzat többségi tulajdonában lévő sportvállalkozás alapítása. A sportági szövetségek a bajnokságokban induló sportszervezetekkel szemben pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai követelményeket írhatnak elő, meghatározzák a rendezés követelményeit, a sportlétesítményekkel összefüggő többletkövetelményeket, a versenyzők számát, juttatásaik feslő határát, biztosítani kell a szövetség könyvvizsgálójának betekintését, stb. E feltételek megteremtése stabil, tőkeerős vállalkozást feltételez, melyhez nélkülözhetetlen az önkormányzat jövőbeni komoly anyagi szerepvállalása, valamint további szponzorok bevonása.”

(kecskemetitv.hu/kesport.hu)

34 hozzászólás

  1. Mészi

    2009. május 28. csütörtök at 15:16

    Valószínűleg be kell látnom: TÉVEDTEM. Mert ahol ekkora az egyetértés nagy dolgok lehetnek kialakulóban. Mi, néhány a nyilvánosságot is felvállaló fórumozó bőszen téptük a szánkat, miközben az orrunk előtt hevert a kecskeméti önkormányzat sportkoncepciója. Azért nem értem Ujhidy Tibor megyei SOSZ elnök szakmára irányuló felvetéseit, hogy mely szakemberek véleményét kellett volna még megismerni, hiszen állandó meghívottként ő és sportbizottsági tagként Adamik Zoltán is részt vett az üléseken. Nézzük, kivonatosan és értelmezésem szerint mi szerepel a polgármesteri koncepcióban. Dr. Zombor Gábor leszögezte: TISZTÁN KELL BESZÉLNI. Az egyesületeknek joga van arra, megismerhessék, hogy mire számíthatnak.
    P: Arra kell törekedni, hogy a sportágaknak kiszámítható legyen a következő 2-3 év.
    M: A törekvés és tántoríthatatlanság egyértelmű. És így helyes.
    P: Fontos az iskolai sport elindítása.
    M: Nincs tudomásom a program mikéntjéről.
    P: A nem kiemelten kezelt sportágak a sportiskolán keresztül lesznek támogatva.
    M: A sportiskolai képzés beindult és működik. Igaz, azóta már a jelenleg kedvezményezett pozícióban lévők közül is akadt olyan aki állította, nem az igazi és van aki túllépett rajta, hiszen akadémia alapításában gondolkodik.
    P: Fontos a szponzor szerepe.
    M: Ha, jól értelmeztem a közelmúltban összehívott szponzori tanácskozáson a meghívottak igen csekély százaléka jelent meg, vagyis még kivárnak. Talán majd most, a KSE megalakulását követően többen befektetnek.
    P: Ha, a futball jól szerepel jól szerepel a támogatási összeget emelni kell.
    M: Ez egy jó hír a sportág hívői számára.
    P: Ha, jönnek az eredmények a támogatói összegeket emelni kell.
    M: Amennyiben ez valóban így lesz, nagy hajtóerőt jelenthet a kicsiny de, prodikcióképes műhelyek számára.
    P: Az elmúlt évinél ne kapjanak kevesebb támogatást az egyesületek.
    M: Szőrszál került a levesbe, a polgármesteri kérés nem vált valóra. Mindenki döntse el, mennyivel kapott kevesebbet.
    P: legalább négy egyesületnek kiszámíthatóságot kell biztosítani.
    M: Labdarúgás, férfi kézilabda, férfi kosárlabda, férfi röplabda.
    P: Az alapsportágak főleg utánpótlás szinten támogatottak legyenek.
    M: Gondolom a támogatásuk ezen a szinten biztosított.
    P: Az egyéni sportágak olimpiai kiküldetésre esélyes sportolóival le kell ülni és a felkészítési támogatásukra szerződést kell kötni.
    M: Szerintem még folyamatban lévő ügyről van szó.
    P: Normatív támogatási rendszert kell kidolgozni a nem stratégiai sportágak esetében, azzal kell ösztönözni őket, hogy minél több gyerekkel foglalkozzanak.
    M: Sajnos nem egyenlőek a feltételek. Akadnak olyanok melyeket önkormányzati döntés akadályoz a kivitelezésben.
    P: Két sportágat külön is kiemelt a többi közül. Szerinte a vízilabdázóknak nincs esélyük arra, hogy minőségi I.osztályú, nagy tömegeket vonzó sportággá váljanak.
    M: El kell fogadni a minősítést, mert mint tudjuk minden pénzfüggő. Márpedig támogatást és szponzorkeresést a HVSE számára a választási ciklusban az önkormányzat nem biztosít. Egy út azonban létezik számukra, a saját erőből első osztályba jutás. Utána jöhet a Kánaán.
    P: Hasonló minősítést kapott a női kézilabda is. Tiszteli a női kézilabdát, de sajnos sosem lesz I.osztályú, ami hozadékot jelentene majd.
    M: Ők is saját munkájukra, leleményességükre vannak utalva.
    P: Erősíteni kell a sportiskolát.
    M: A támogatás mértéke emelkedett.

    A férfi kosárlabda csapat megmentése mellett hozzávetőlegesen még erre lehet számítani a ciklus még hátralévő szakaszában. Vessenek meg, bár vállalható programról van szó, én szakosztályok ellehetetlenítése helyett a stabilizálásra és a sokszínűségre szavazok.

  2. agoston

    2009. május 28. csütörtök at 15:27

    Zombor úrra hallgattunk NB1-be jutottunk!
    Én mondtam hogy Zombor úr jó polgármester!

  3. Pingback: Propeller

  4. Krumplibogár

    2009. május 28. csütörtök at 15:58

    Nyilván szólnak érvek a “kiemelteket nagyon”, illetve a “mindenkit kicsit” támogatási elv mellett is. Részemről örülök a jelenlegi tervnek. Az, hogy lesz néhány olyan sportág, amiben legalább országos szinten kiemelkedő eredményeket várhatunk, jobb, mint ha sokmindenkinek csak a túlélését támogatjuk. A koncepció koherens abból a szempontból is, hogy a jobb idők beköszöntével visszatérő szponzorok előkészített talajra léphetnek legalább néhány szakosztály esetében, hiszen a cél ez, ha jól értem. Az első osztályba önerőből jutott el mind.

  5. Mészi

    2009. május 28. csütörtök at 16:21

    Krumplibogár!
    Én is örömmel járok nem csak első osztályú mérkőzésekre, hanem minden sporteseményre, de ezt az önerőből, mármint önkormányzati támogatás nélküli feljutást csak viccnek szántad?

  6. Krumplibogár

    2009. május 28. csütörtök at 17:19

    Mér szántam volna annak?

    A kosárcsapat az Univer támogatásával jutott fel anno, nem? Addig ők is csak max a teremhasználatot kapták támogatásként, vagy rosszul tudom? Ennyit a pólósok is megkapnak most.

  7. adamikzoli

    2009. május 28. csütörtök at 17:44

    Reggel a sportbizottság még a közgyűlés előtt tárgyalta az anyagot. Elmondtam hogy mivel a szándék-a “profi” sportok megmentése-támogatandó így meg fogom szavazni,de a sok tisztázatlan kérdésre választ várok. Ugyan is ebben a rendszerben az én félelmem az hogy az önkormányzat tulajdonában lévő egyesület kénytelen lesz kipótolni a meglévő összegeket. Ugyan is szerződni kell bizonyos színvonalra és a várható szponzori bevételek elmaradása esetén a többi sportág kerülhet az eltűnés határára. Ugyan is a sportra nem lesz több pénz, a szerződések alapján az esetleges többletet csak a többi elől veheti el a város. A városnak ugyan is nem kötelessége versenysportot támogatni,de itt még is megteszi és pont arra nem jut amire normális esetben egy városnak költenie kell a köz pénzét-nevezetesen saját tehetségeire. A sportiskola és az esetleges egyéni támogatás ezt nem tudja színvonalasan megoldani. Így ez csak akkor támogatandó ha az utóbbi biztosítva van. Látván a sok esetben igen csak “vak” szurkolói mentalitást a város néhány döntéshozójának viszonyulását az élő sporthoz sajnos reális a veszély. A felelősség ebben nyilvánul meg és én amit tehetek ebbe az irányba mozdítok. Sokaknak ez nem tetszik,de aki igazi városlakó az nem hiszem hogy másképpen gondolkodik.
    üdv.adamikzoli

  8. asdfgh

    2009. május 28. csütörtök at 19:08

    Szerintem az is “igazi városlakó”, aki csak a minőségi sportot szereti.
    Ugyan úgy szükség van erre is, mint pl. egy jó színházra. Ti. szórakoztat és jegyet veszek rá, amennyiben jó az előadás. Azt támogatja a város és nem az iskolai és egyéb irodalmi szinpadokat. Ez is egy vélemény és itt lakom városlakóként ;)

  9. Ujhidy Tibor

    2009. május 28. csütörtök at 22:37

    Természetesen kell a cirkusz, a színház, hiszen ezek a város lakosságának szórakozását, és mellékesen, sajnos politikai hovatartozásának hirdetését is szolgálják. Számomra az a kérdés, hogy mennyi ideig kívánja a város támogatni az elvileg jól szponzorálható sportágak költségvetését egyre nagyobb arányban? Kb.70-80 %-ban. Hiszen az élsport az üzlet, vagy nem? Vagy talán hiányoztam a sportmenedzseri képzés ezzel foglakozó előadásáról? A 260 milliós sporttámogatásból a “négyek” kapnak 160 milliót. Marad a többire 100 millió. Az arányokkal van a baj, hiszen az utánpótlás nevelésre, a város szabadidősportjára, fogyatékosok sportjára, a többi versenysport egyesületben sportoló több ezer emberre gondolok, akiknél a jövőkép a jelenbe konvergál. Azaz nincs. Nekem legalább olyan fontosak a fentebb jelzett területek is. Ismét beleszaladtunk abba a kérdésbe, hogy városunk sportkoncepciójába a 4 kiemelt sportág, és a kecskeméti tehetségeket a jövőben más városokba exportáló sportiskola tartozik csak bele. A város sportjának ilyetén leszűkítése szakmaiatlan, de sajnos következménye még annál rosszabb. A város sportjának általános leépüléséhez vezet e gondolkodás.

  10. adamikzoli

    2009. május 28. csütörtök at 22:42

    Úgy tünik nem azt vetted ki aminek szántam. A minőségi sport fogalmáról biztosan lehet hosszan vitatkozni,de ha még egyszer elolvasod amit írtam akkor látható hogy pont a TEHETSÉGEKRŐL írtam. A minőségről! Veszed? Ráadásul az hogy sokan sportoljanak és ezáltal egészségesebbek,küzdőképesek stb stb legyenek ahhoz sokszínű sportélet kell. A fontossági sorrendben ez előrébb való mint verni a dobot mondjuk a kosármeccsen. Természetesen nem zárja ki az egyik a másikat, de a sorrend fontos!
    üdv.adamikzoli

  11. Mészi

    2009. május 29. péntek at 05:12

    Krumplibogár!

    Ne haragudj, nem vagyok valami vitatkozós kedvemben, de nagyon nehéz megélni az élsportot és egészséges életmódot szolgáló sportágakat ledegraláló intézkedéseket.
    Hajlok abba az irányba, hogy pártállástól függetlenül nem ártana odafigyelni az előttem szóló szakemberek szavára. Mert lehet látványos vitákat folytatni a koncért az alapokat megbontani látszateredményekért nem ildomos. Márpedig az atlétika és a vizes sportágak eltüntetése a palettáról nagyon veszélyes dolog. A nulla ellenszavazattal, nulla tartózkodás mellett voksoló képviselők számára is elég figyelmeztető jel lehetett volna az UNIVER kiszállása. De, kérdésedre röviden válaszolva a jeles cég ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS nélkül a férfi kosárlabdát sem juttathatta volna ilyen magasságokba. Ha a nemzetközileg nem annyira tündöklő sportágban elért kilencedik helyezést évi közel kétszáz millióért eredményesnek lehet nevezni. Ilyen fajta támogatás nélkül egy egyesületet halottá lehet nyilvánítani. Lásd Kecskemét vérkeringésébe illő Hetényegyháza labdarúgása. Ezzel nem szítani akarom a kedélyeket, meg biztosan az elkeseredés is beszél belőlem de, talán elhiszed nekem én nem csupán a vízilabdáért, hanem az egész kecskeméti sportért aggódom amikor az alapok megbontása ellen ágálok.

  12. balfaszfun

    2009. május 29. péntek at 09:23

    adamikzoli!

    Te jobban teszed ha befogod azt az igen b.d.s kis szádat, ha a kecskeméti tehetségek támogatásáról esik szó…..mert ha nem csalódok úgy másfél, 2 éve te voltál a legnagyobb támogatója a KKC (ahol a legtöbb helyi TEHETSÉG sportolt egy csapatban) szétverésének (kicsinyes személyes okokból) ! Te jobban teszed ha nem kommentálod ezeket a dolgokat vagy legálább vigyázzál a szádra mielőtt felreped….

  13. Krumplibogár

    2009. május 29. péntek at 10:01

    Kedves Mészi!

    Asszem ez egy meddő vita nemcsak köztünk, hanem “magasabb szinten” is, tudniillik hogy élsportot, vagy tömegsportot támogasson-e a város.

    Én a konstrukciót annyiban tartottam jónak, hogy amíg egy szakosztály nem képes normális szervezetet kiépíteni, az első osztályig eljutni önerőből, akkor addig azt csak amatőr (tömegsport) alapon érdemes támogatni – értelemszerűen jóval kisebb összeggel. Nem bántom a pólósokat, de talán Te is tudod, mi a francért van két eredményjelző az uszodában. Amíg ilyen viszonyok uralkodnak ott (tettleges inzultus vezetők között, meg mittudoménmi) addig semmivel sem érdemelnek többet annál, mint amit kapnak. Ettől akár a kézi-, akár a kosárlabdacsapat, vagy a focisták is (nem kifejezetten a pályán lévőkre gondolok) komolyabb bagázs.

  14. Ujhidy Tibor

    2009. május 29. péntek at 17:17

    Kedves “balfaszfun”! Ne így, mert ez nagyon csúnya dolog, és ez nem méltó hozzád. Nem kell lesüllyedni egy bizonyos szint alá, még ha úgy is érzed, hogy igazad van. Ebben ugye egyetértünk? Köszönöm.

  15. Mészi

    2009. május 29. péntek at 17:22

    Kedves Krumplibogár!

    Logikus a megközelítésed meg van is benne igazság amit mondasz de, szerintem egyről beszélünk. A hangsúly a támogatáson, nem a kiemelt támogatáson van. A pólósoknál ez az idén, a polgármesteri koncepcióval ellentétesen elmaradt. Vagyis nullára redukálódott. Ilyen mérvű visszaesést én még egyetlen sportág esetében sem tapasztaltam. Ha, a nézeteltérésekből indulok ki nagyon sok szakág, közöttük a jelenleg megmentés alatt álló férfi kosárlabda vagy éppen a kézilabda már rég nem működne. De, maradjunk az uszodánál ahonnan alapsportág révén, tömegesen táplálkoznak Kecskemét sportszakosztályai. Talán előtted sem ismeretlen, hogy országos bajnokként innen érkezett a megszámlálhatatlanul sok felnőtt válogatottsággal rendelkező Szabó Zoltán a röplabdásokhoz vagy például a Tiszakécske és Győr csapatánál első osztályban játszó, a labdarúgó válogatottságot súroló Balla Misi, akit az úszópápa, Széchy Tamás is szívesen látott volna csoportjában. Az elvándorlás azóta is folytatódik. Jelenleg a focisták a röpisek és a kézilabdások a kedvezményezettek. Nincs is ezzel semmi baj mert erre neveljük őket. Ugyanis a nyelvtanulás mellett az atlétika, úszás, labdarúgás, vízilabda és a rögbi mozgásanyagát építettük be tantervünkbe. Tizenkét éves kora körül azután majd eldönti, hogy melyik sportágat válassza. A kis Tóth Rajmi bizonyára a kézilabdát. A hangsúly nálunk azonban mégis a vízilabdán lenne ahol folyik ugyan sportiskolai képzés sőt utánpótlás válogatott szintű sportolók is léteznek de, felmerül a kérdés: kinek nevelünk. Nálam annál nagyobb gaztett nem létezik mint, hogy becsapjuk a gyereket és a szülőt is különböző mesés ígéretekkel kábítjuk, közben meg elérkezik a ballagás időszaka és ott marad a család serdülő, ifjúsági és felnőtt csapat híján, a mi jól hangzó ígéreteinkkel. Kenjük az önkormányzatra az egészet, mondjuk, hogy ez azért van így mert az uszodában két bácsi összeveszett? Mit tehet ilyen esetben a nevelő, tojik az egészre és mint a múltban kiszedi belőle amit lehet vagy távozik csendesen. Engem a tanításban soha nem a pénz motivált. Az idők változnak, lehet, hogy azért vagyunk olyan kevesen… De, itt van a legfrissebb példa, a női kosarasok esete. Na, de az már egy másik történet…

  16. adamikzoli

    2009. május 29. péntek at 20:46

    Tisztelt b.f.hun! Talán ha bátor lennél és esetleg valami konkrét infod is lenne mi történt a KKC-vel akkor le mernéd írni a neved. Tudod a sportbizottság jegyzőkönyveit végig olvashatod és amennyiben tudsz értő módon olvasni akkor látni fogod hogy pont az ellenkezője történt annak amit igen harsányan és igaztalanul,meglehetősen bunkó stílusban ide fröcsögtél. Tudod az édesapám által felépített sportágat ahol éppen a hugom is edzősködik, az unokahugom játszik szerinted én akartam leépíteni? Ennyi eszed van? Vicc az egész!
    üdv.adamikzoli

  17. agoston

    2009. május 30. szombat at 07:49

    A mai nehéz időkben örülni kellene hogy van egy polgármesterünk aki szereti a 3 nagy csapatsportágat!
    Kedves Újhídy úr Ön szerint miután a magyar vállalkozásukat a jelenlegi kormány már csontig leadóztatta és a multik meg nem akarnak pénzt adni a sportba akkor ki a lóf*sz
    adna ha nem a város!!!
    Ön szerint Szegeden Botka papa mennyi lovéval nyomja a Picket+Szeviépet(férfi kézi+női kosár) megsúgom összesen évi 250 milcsivel! Hoppá!
    Akkor Ön most miről beszél Újhídy úr!???

  18. microlas

    2009. május 30. szombat at 09:20

    annyira jó lenne, ha az emberek tisztelnék egymást annyira, hogy helyesen írják le egymás nevét…

  19. Blackmiller

    2009. május 30. szombat at 10:12

    Zolika!

    Maradj már csendben legalább itt… menj vissza a bizottságodba és ott a jegyzőkönyvek sűrűjében azt magyarázol félre amit akarsz!!! Mit épített apukád???? Menj már…. az egyetlen eredmény amit elért ez a város a női kosárlabdában az a Király Sanyi nevéhez fűződik! Miről beszélsz??? Se előtte se utánna nem tudtatok felmutatni SEMMIT!!!
    De nem kell már soká várnod és megérkezik az új szél ami huzatott csinál és kiszippantja mindenki orrából ezt a beposhadt adamik szagot! :)

  20. Mészi

    2009. május 30. szombat at 10:13

    Talán érdemes lenne a péntekenként megjelenő sport hetilapunk legutóbbi számába belelapozni. Ott a vezető klubok prominens embereinek nyilatkozatából kiderül, hogy 30-40 százalékos önkormányzati támogatással már magyar bajnok, BL döntős csapatot lehet csinálni. Mi, Ujhidy Tibor a SOSZ megyei elnöke állítása szerint 70-80 százaléknál tartunk. Kérdezem: Nem kellene polgármesterünk nagyvonalúságát és a képviselő testület pozitív döntéseit hasonló eredményekkel honorálni vagy a fennmaradó negyven százalékból a nullásaknak egy kicsit juttatni…

  21. Ujhidy Tibor

    2009. május 30. szombat at 13:53

    agoston

    Hány évesnek tetszik lenni? Meg is tanult már olvasni? A nevem leírásából úgy tűnik nem. Mert, hogy én adom a tisztességes nevem ahhoz, amihez Ön, nagy bátorságát tanúsítva nem adja. Esetleg értelmezni is tudja azt, amit elolvasott. Akkor olvassa el azokat a hozzászólásaimat – amit már Ön is olvasott akár régebben is – még egyszer, amikben már oly sokszor leírtam gondolataimat. A lényeg, hogy Kecskemét város sportja nem csak egy-két sportágból, sportegyesületből áll, hanem annál sokkal többől. Kettőnk között “csak” az a különbség, hogy én a többi egyesületet, sőt egyéb sporttevékenységet, az egész város sportját tartom fontosnak, és féltem, Ön meg csak egyet, kettőt. Mindenki eldönti belátása szerint, melyik a tisztességesebb, szakmaibb gondolkodás. Szerintem nem kellene, hogy kizárja a kettő egymást.

  22. mok

    2009. május 30. szombat at 13:56

    kamu a 250 millió évente a Picknek, 150 milliót adnak évente az élvonalbeli csapatoknak összesen

    “A (szegedi) közgyűlés által elfogadott határozat alapján 2009-ben a legnagyobb, 60 millió forintos támogatást a férfi kézilabdázók kapják, 30 millió jut a kajak-kenusoknak, 25-25 millió a vízilabdázóknak és a női kosarasoknak, s 9 millió a tekézőknek. Az egyesületek eredményes szereplés esetén összesen évi 30 millió forint eredményességi jutalomban is részesülhetnek az önkormányzattól. A támogatás összegét a következő esztendőkben az önkormányzat az infláció arányában növeli.”

    továbbá…”Az önkormányzat a profi sportegyesületek támogatásának feltételéül szabta, hogy a csapatoknak legalább három évre szóló főszponzori szerződésük legyen, és az országos bajnokság legfelső osztályának élmezőnyében végezzenek. Az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján a szponzorok évente 1 milliárd forint támogatást nyújtanak a szegedi sportegyesületeknek.”

    hoppá!

  23. mok

    2009. május 30. szombat at 14:02

    az agyonszorongatott vállalkozók és a sötét, hátsószándékú multik 1 MILLIÁRD FORINTOT tesznek bele a szegedi profi sportba, ÉVENTE…
    agoston, Botka úr is ugyanolyan jó polgármester, mint Zombor úr?

  24. adamikzoli

    2009. május 30. szombat at 20:54

    Hááát “Tisztelt” Blackmiller! Valahol ráléptem a tyúkszemedre? Bátor fiú nem lehetsz mert névtelenül hősködsz csak. Nem baj a gyávaság is egy tulajdonság. Tudod ez a fórum nem feltétlenül arról szól amit idecitáltál, de örülj mert reagálok. Nem kivánom kihegyezni Király Sanyi és édesapám teljesítményének összehasonlítására. Egyrészt azért mert Sanyi a fati cipőfűzőjét sem köthetné meg szakmailag. Ha esetleg vannak ismereteid a kecskeméti kosárlabdáról akkor tudhatod melyikük mennyi játékost nevelt fel és meddig jutottak. Segítek a Sanyi egyet sem! Evvel nem bántani akarom csak tényt írok le. A Sanyinak ettől függtelenül rengeteg olyan kiváló adottsága van amivel sikeres. Nagyon jó szervező, meggyőző és jól tud támogatást szerezni a sportágának. Menedzserként remek, de edzőként nem. Persze már látom ahogyan felírod az NB-I-ben szerepelt helyezéseket, de tudod az edzőnél az a mérce hogy egy adott játékosállományból mit hoz ki. Ha az toronymagasan győztes kell legyen, akkor a 3.hely az kudarc. Én nemigazán értek ezen a szinten a kosárlabdához,de ha leülök mondjuk a soproniak kispadjára a Rátgáber meg a kecskemétire, fogadjunk hogy “én” nyerek. Érted? Bármennyire is nehéz megemészteni,de ez is egy szakma, kellenek hozzá sokoldalú ismeretek a sportági technika,taktika,pszichológiai,pedagógiai,élettani ismeretek és még sorolhatnám. Hogy összekössem a témával a fenti ismeretek fontosak egy olyan városvezetői döntéshez is amelyek végeredménye egy sokszínű, tehetségeket felvonultató és menedzselő városi sportélet. Kérlek ha nem tudsz elszakadni a téged nagyon “sértő” dolgoktól üljünk le és kultúráltan vitassuk meg, már ha képes vagy rá. Ne félj nem fog fájni!
    üdv.adamikzoli

  25. girlie

    2009. május 30. szombat at 21:03

    Adamik Zoli!

    Laikus vagyok, de azt még én is látom, hogy az edzői papír nem függ össze az eredményekkel…értsd úgy: apádnak van papírja, eredménye nincs (talán ebben a poros kisvárosban elért valamicskét), Király Sanyinak papírja nincs, cserébe viszont eredményei annál inkább. Gondolom nem véletlen volt edző országszerte! De ez csak az én meglátásom…

  26. Mészi

    2009. május 30. szombat at 22:57

    Kedves “girlie”!

    Már meg ne sértődj de, aki a nagy generációra az Adamik F, Dunszt F., Dunszt I., Czagány K., Grosán P., Varga A., Balzsay K., Magó G., Madár I., Novomerszky I., Guóth I., Rigó L. féle edzőkre azt mondja, hogy nem volt eredményük az finoman fogalmazva is erősen laikusnak minősíthető. Mert ők sportághonosítóként kerültek be a kecskeméti történelembe és valóban a tudásuk mellett edzői papírral is rendelkeznek. Persze mindig vannak kivételek. Közéjük tartozik Király Sándor is. Én speciel mindig emlékezetemben őrzöm, hogy megajándékozta a várost a Farkas-Fück féle negyedik helyen végzett női kosárlabda csapattal. De, azt is el kell ismerni, hogy az Adamik Ferenc vezényelte Túri-Koroknai társaság legalább akkora hírnevet szerzett a hírös városnak. Egyébként a papír szerepe napjainkban nagyon felértékelődött és igen drága portéka lett. Olyannyira, hogy megfelelő képesítés híján jelenleg nem találni olyan kecskeméti szakembert aki a KTE foci csapatánál aki a sikeredző Szivics Tomi nyomdokába léphetne. Hiába rendelkezik példának okáért Szabó István kiváló eredményekkel, feljebb nem léphet a szamárlétrán amíg a pro képesítést meg nem szerzi.

  27. abcd

    2009. május 31. vasárnap at 19:09

    girlie: Adamik Ferenc kb 200 válogatott kosarast nevelt ki, közülük 70 pályára léptek a felnőtt válogatottban is. Mellesleg Kovács- Fück – Farkas Anna- Hegeedűs – Sütő is nála tanult meg kosarazni.
    Csak hogy Adamik tanárúr támogatta a továbbtanulást ezért rengeteg kosarasa más városban ért el kiváló teljesítményt. Évtizedeken keresztül minden NB I-es csapatban volt több kecskeméti nevelés.
    Sanyi sok pénz hozott és itthon tudta tartani az Adamik Ferenc által kinevelt lányokat, valamint Csávás sszintű kosarasokat tudott igazolni. Velük meg a Náncsi néni is lett volna minimum dobogós ha hátrafelé ül le a kispadra..
    Sanyi jó menedzser az biztos. Lehet őt kellene a kecskeméti új sportegyesület élére tenni.

  28. mmmmmmmmmmm

    2009. június 1. hétfő at 14:05

    Miért kell állandóan Király Adamik összehasonlításokat tenni ? Ha az egyiket dícsérik avval még nem bántják a másikat. Ha valami történik és semmi köze az említettekhez valaki rögtön bedobja a témát! Ki a francot érdekel??????A, KKC most is működik és egyik úrnak sincs most szerepe benne ! Hajrá KKC

  29. Pingback: Mi a helyzet a kosárcsapattal és mi a helyzet az ajánlatokban dúskáló játékosokkal? | kesport

  30. Pingback: Tárgyaltak Ivkoviccsal és szombaton mutathajták be | kesport

  31. Pingback: Csorvási marad, Tóth kevés esélyt lát rá | kesport

  32. Pingback: Bogdán Balázsé marad a 7-es, Wittmann 17-esben játszik majd | kesport

  33. Pingback: Mélyinterjú – kérdezze dr. Zombor Gábort, Kecskemét polgármesterét

  34. Pingback: Mélyinterjú – kérdezze dr. Zombor Gábort, Kecskemét polgármesterét | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..