kesport.hu

Harmadik edzőmérkőzését játssza a KTE-Ereco, ellenfél az FK Indija

Harmadik felkészülési mérkőzésére készül a KTE-Ereco. Az ellenfél a szerb másodosztályban szereplő FK Indija csapata lesz. A nemzetközi barátságos meccset vasárnap 18 órától rendezik a Széktói Stadionban.

A edzőmérkőzések tekintetében vegyes eredményeket produkált a Kecskemét. Az eddigi két összecsapásból az elsőt a szlovák FC Nitra csapata ellen elveszítették 4-2-re, majd ezt követően a román Gaz Metan Mediast győzték le 3-1-re fergeteges véghajrával.

A szerbiai edzőtáborozás előtt még egy hazai felkészülési meccs vár a hírös városiakra. Az ellenfél a szerb másodosztályban szereplő FK Indija, akik az előző szezonban a hatodik helyen zártak. A vendégcsapat 15 győzelemmel, 10 döntetlennel és 9 vereséggel 55 pontot gyűjtött a pontvadászatban. Legnagyobb arányú győzelmüket az FK Hajduk Beograd ellen érték el, akkor 5-1-re diadalmaskodtak. A legnagyobb pofont pedig  az FK Sevojno együttese ellen szenvedték el, 4-1-re kaptak ki hazai pályán. Az idegenbeli mérlegük bizakodásra adhat okot a lila-fehéreknek, hisz 17 meccsből mindössze ötöt nyertek, négyszer döntetlen játszottak és nyolcszor kikaptak.

Ami az kecskemétiek átigazolásait illeti: a fiatal szlovén Uros Veszelics az FC Nitra ellen két góllal mutatkozott be, illetve a Gaz Metan Medias ellen gólpasszt adott. A Fehérvárról érkezett rutinos Koller Ákos az eddig látottak alapján magabiztosan teljesít a védelem tengelyében. A kameruni Edouard Ndjodo első bemutatkozása azonban korántsem volt kielégítő, rá még másfél hónapnyi kemény edzés vár, hogy formába lendüljön. Az Újpesttől kölcsönjátékon lévő Litsingi sorsa is eldőlt, még egy évig a KTE-Ereco-t erősíti.

Távozók is vannak: Kormos Lászlót, Menyhárt Attilát és Tóth Zoltánt kölcsönbe adja a Kecskemét, illetve Szilágyi Krisztiánt szabadon igazolhatóvá tették.

A Széktói Stadionban vasárnap 18 órától rendezendő FK Indija elleni felkészülési mérkőzésre a belépés díjtalan.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..