Reggel kilenckor a vendéglátókkal kezdett a kecskeméti kézilabda-csapat. Délután pedig a Debrecen együttesével csaptak össze, akiknél 11 góllal bizonyultak jobbnak.
Az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott, az eredményjelzőn a félidőben 17-18 állt, vagyis 1 góllal vezetett a Budapest Bank Kecskeméti KSE a rendező Szatmárnémeti VSE előtt.
Helyszínen jelen lévő tudósítónk szerint a győztes első félidőt követően a második félidőre a kecskeméti védekezés nagyon fellazult, és az egy-két vitatható bírói ítélet minta “5-6 gólt tett volna közé”.
A végeredmény 39-33 a házigazdák javára: tudósítónk meglátása alapján “a hazai pálya minden előnyét élvező szatmáriak” győzelmével zárult az első találkozó.
“Varsandán Milán és Bíró Balázs jól játszott, a többieket nem tudom kiemelni” – értékelt tudósítónk, aki elmondta, hogy csupán a 4 kecskeméti fiatal nem játszott, de Skaliczki László folyamatosan rotálta felnőttcsapatát. A Szatmárnémeti VSK vezetőedzője azonban nem cserélt, végig a legerősebb felállásban játszották végig a meccset.
Szatmárnémeti VSE – Budapest Bank Kecskeméti KSE: 39-33 (17-18)
Gólszerzők: Bajusz 2, Kalics 2, Kekezovics 7, Szabó 5, Bíró 9, Tóth 1, Dobó 1, Hruscak 2, Petro 1, Varsandán 3.
Ma 16:00-tól még egy meccs vár a hazaiakra, ekkor a cívis város gárdájával csapnak majd össze kéziseink (Budapest Bank Kecsekemét KSE – Debreceni KSE Hotel Lycium) a Szatmárnémeti Kupája elnevezésű meghívásos kézilabda-tornán.
Délutáni mérkőzés
Budapest Bank Kecsekemét KSE – Debreceni KSE Hotel Lycium: 36-25 (19-15)
Tudósítónk szerint “most korrekt a játékvezetés, nem fújnak semerre sem”.
A meccs lefújását követően tudósítónk telefonon kereste a kesport.hu-t, és portálunknak elmondta, hogy a debrecenieket 36-25 arányban győzte le a Skaliczki-csapat. “Most jók voltak a bírók, nem törték szét a játékunkat, délelőtthöz képest feljavult a védelmünk, és a debreceniek ellen végre volt kapusteljesítmény, Nagy Levente, Shejbal és Boros Kornél is jól védett.”
Gólszerzők: Bajusz 2, Kekezovics 7, Szabó 3, Bíró 5, Csatai 1, Berta 4, Tóth 5, Dobó 2, Hruscak 2, Petro 4.
A BB KSE topikja a kesport.hu fórumon
Címkesor: Budapest Bank Kecsekemét KSE – Debreceni KSE Hotel Lycium, Szatmárnémeti Kupája, Szatmárnémeti VSE - Budapest Bank Kecskeméti KSE



13 hozzászólás
2009. aug. 14.
Nem baj, hiszen ez még a felkészülés…A bajnoki rajtra kell jó formában játszani!
2009. aug. 14.
Csalódott vagyok, győzelmet vártam. 6 gólt nem szoktak “közé tenni” a bírók. A hazai pálya 2-3 gól előnyt szokott jelenteni, más kérdés, hogy a csapat nem tudta pszihésen elviselni a lejtést, de a kettő nem ugyanazt jelenti…
A Kupát ezzel tuti nem hozzuk el, de a tisztes helytállás még meglehet! Hajrá BBKKSE!
2009. aug. 14.
itthon is lejt a pálya,miért csodálkoztok ezen,azt nem írtátok le hogy a két kapusnak nem volt védése és a Petro sen lőtt golt.39 golt senkitöl sem kaphat ez a csapat,akármilyen a bíráskodás.kérnénk részletesebb beszámolót a vesztes meccsekről is nem csak a gyöztesekröl.
2009. aug. 14.
Kalász, részletesebb beszámolóval sajnos most nem tudunk szolgálni, talán majd a délutáni meccset követően.
2009. aug. 14.
Kalász, ha te ilyen jól informált vagy, írdd már le mindazt, amit tudsz lszi. Igazad van, részletes beszámolót kérünk a kisiklásról is. Nem is a vereséget, hanem a kapott gólok számát tartom soknak. Vagy ezen a meccsen csak Levente állt a kapuban?
2009. aug. 14.
Felkészülési mérkőzésekből nem kell nagy ügyet csinálni. Lényeg, hogy az előadásra csiszolódjon a gárda. Az pedig a kéziseknél és a kosarasoknál is pazar lesz.
2009. aug. 14.
elég sok gólt kaptunk az első meccsen
2009. aug. 14.
Viszont sokat lőttünk a másodikon!! Így kell ezt majd a baknokságban is csinálni, s akkor lehet meglepetés IS !!!
2009. aug. 15.
Milyen meglepetésről beszéltek?a költségvetés kb a 4. legnagyobb a bajnokságban,erre a bennt maradás a cél?elég könnyű így meglepetést összehozni Tisztelt Skala mester!
2009. aug. 15.
A költségvetésről: mindenki azt hiszi, hogy itt nagyfizetésű sztárok vannak, hát nem! szerintem fiatal tehetségek akik fejlődni akarnak és egyszer nagy pénzt keresni
Akik meg idősebbek és mondjuk tavaly is itt voltak elfogadták a fizetéscsökkentést, szóval itt a negyedik legnagyobb költségvetésről beszélni badarság, én így tudom…..
2009. aug. 16.
Egyetértek youknow-val. Nekem is hasonló infók vannak..A költségvetés nem több, mint tavaly volt..Csak más a mentalitás! Meg Skala a garancia arra, hogyha valaki maximálisan odateszi magát és tehetség is szunnyad benne, egyszer még nagy játékos lehet!
Hozzászólások
Mondd!