rss

Megkezdték a felújítást: új gyepszőnyeget és öntözőrendszert kap a Széktói

2009. aug. 27.
34 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Ugyan az adatok összesítésével még nem végeztek, de a szervezők szerint körülbelül 50 ezer ember látogatott ki a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság öt napján a rendezvény két helyszínére. A legtöbben a maratonhajtáson voltak, majd’ húszezren. A Széktói Stadionban az ősgyep viszont olyan állapotba került, hogy teljes cserére van szükség. A felújítási munkákkal azonban nyer is a stadion, hiszen a center- és a 2-es pálya új automata öntözőrendszert is kap.

A XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságon a magyar csapat a második helyezést érte el, míg Lázár Zoltán bronzérmet szerezett egyéniben. A díjátadáson a nemzetközi lovas szövetség illetékese azt mondta, a szervezők és Kecskemét városa aranyérmet érdemelnek a rendezvény gördülékeny lebonyolítása miatt. A jegyértékesítés adatait még nem összesítették véglegesen, de a szervezők szerint az öt nap alatt körülbelül 50 ezren látogattak ki a fogatos versenyszámokra. “A maratonhajtáson voltak a legtöbben, ott 16-18 ezer ember jelenhetett meg, az első napon is szép számmal voltak érdeklődők. Vasárnapra szerettem volna, ha nagyobb közönség jön össze, így is telt háznak tűnő volt, de sajnos az időjárás és az eső egy picit beleszólt, és nem voltak olyan sokan, mint amire számítottunk” – nyilatkozta Mondok József, a szervezőbizottság elnöke.

A Széktói Stadion gyepszőnyeget viszont teljesen felszántották a lovak és a fogatok. A helyreállítási munkákat már hétfőn elkezdték a takarítással, szerdán pedig a teljes gyomirtás következett. A centerpálya ősgyepétől el kell búcsúzni, helyette gyepszőnyeget fektetnek le, ezt a tervek szerint szeptember 7-én kezdik, és várhatóan néhány nap alatt be is fejezik. “Mivel a pálya elég egyenetlen, mindenképpen azt a módszert kell választani, hogy fel kell vágni a meglévő gyepszőnyeget. Utána a pályának ki kell alakítani a szintezését, hogy megfelelő lejtése legyen a pálya középpontjától a széle felé, hogy ne álljon meg rajta a víz. Ezt követően különböző frakciónagyságú homokkal és termőfölddel kell megtölteni a pályát, utána kerül rá a gyepszőnyeg” – mondta el S. Juhász Attila, a Stadion Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A helyreállítási munkák során új automata öntözőrendszert is kap a center- és a 2-es pálya is. A beruházás összköltsége az előzetes számítások szerint meghaladja a húszmillió forintot. Az első hazai bajnoki mérkőzést október 3-án rendezik az új gyepszőnyegen, akkor a Nyíregyháza lesz a KTE-Ereco ellenfele.



Címkesor: , , , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

34 hozzászólás

  1. Nitro

    Egyébként a 20 milliót ki fizeti? Egyébként ez tényleg jól hangzik ,de a probléma még mindig az vele, hogy szezon közben zajlik.

  2. balint

    A 20 millát a fogathajtó szervezői fizetik.

  3. bob

    Én úgy tudom hogy a város állja a felújítást.

  4. balint

    A város és a megye súlyos összeget tedd bele a rendezvénybe, abból a pénzből fizetik a szervezők.

  5. zsolti a sörös

    előzetessen azt lehetett hallani hogy erre a célra 60 milló van elkülönítve a lovas szövetsénél. hol van az igazsság!! :)

  6. zsolti a sörös

    szövetség

  7. Ili néni

    Örülök, hogy a labdarúgó pály új gyepszőnyeget kap, de az atlétikai salakos pálya
    ami ugyan úgy tönkrement bizakodok, hogy szintén felújításra kerül, hisz szept. 22.-én
    diákolimpia megyei atlétika döntő lesz ahonnan eredmény alapján hívják meg az ország
    legjobb 12 iskolai csapatát.

    Kérem az illetékes tájékoztatóját!

    Tisztelettel:
    Galamb Istvánné
    Megyei diáksprt elnők

  8. Dávicc

    Zsolti a sörös de ismerős ez a név…. :) :D

  9. "szőkenő"

    Szeretném megkérdezni: biztos az, hogy a centerpályán ősgyep található?

  10. balint

    S. Juhász ezt mondta.

  11. redmiller

    S. Juhsáz nem Kisjuhász Gyula?

  12. redmiller

    vagy tévedtem, de akkor S. Juhász Attila….

  13. lapip

    “megyei diáksport elnők”
    EZ IGEN!! MAGYARORSZÁG 2009 08 26

  14. balint

    Red, S. Juhász és Dr. Kisjuhász, széktó és műkert.

  15. Heszusz

    Ez az ősgyep nekem is érdekes. :D

  16. Dávicc

    időszámításunk előtt 763 óta áll a pályán :) :D vagyis már csak állt :(

  17. Mészi

    lapip !

    Biztos humoros amit írsz de, nem kellene ezt csinálni.

  18. lapip! Úgy látom nem vagy tisztában, hogy milyen szinten áll a kecskeméti atlétikai élet…

  19. redmiller

    “balint
    Red, S. Juhász és Dr. Kisjuhász, széktó és műkert.’
    Ez oké, de a cikkben S. Juhsáz Attila van írva… Juhsáz …

  20. csákáláki

    Látod charlie, ezért is szomorú, hogy a szervezők (mint akik négy éve is) nem foglalkoztak egy első osztályú labdarúgócsapattal, és a közelgő diák sport rendezvénnyel sem. Tönkrement a pálya és tönkrement a rekortán is.
    4 éve az én adómból újít/gatták fel a pályát. Most sem lesz ez másképp. Az ötvenezres szám pedig eléggé megmosolyogtató.
    Legyen jövőre is itt a “világbajnokság”!

  21. A rekortán atlétikai pálya már rég megérett a megvalósításra, ám sajnos most még csak a salakpálya ment tönkre valószínűleg…

  22. csákáláki

    Igazad van, műanyag még nincs sehol, de ha lenne arra szerintem végképp nem lehetne mást ráengedni. Ahogy nézegettem 20-30 millából meg is lehetne valósítani.

  23. Hát a Karc-os eredményeket nézve megérdemelnék az atléták ezt a pályát, az egészen bizonyos…
    Az viszont országos tendencia, hogy a sportcélra létrehozott létesítményeket rendre másra akarják használni, sőt használják is…. Lásd Puskás Ferenc Stadion példáját ahol foci helyett Madonna koncertet akartak rendezni, ám az MLSZ nagyon helyesen a sarkára állt és nem járult hozzá. Vagy meredek az én városom példáját ide citálni, de ott az edzőpályának nevezett zöldgyepen minden szívfájdalom nélkül rendeznek lovasversenyeket, majd utánuk a fiatalság ott focizik, sportol, ahol a lovak “kimentek” a verseny szüneteiben. Itt még a gyepszőnyeget sem cserélik, szemben Kecskeméttel, és ennyiben örömteli a dolog, hogy Csordáséknak nem a lovak által tönkre tett, “tápanyaggal” dúsított gyepszőnyegen kell tenni a dolgukat….

  24. béla

    LAPIP!

    Ili néniről, azaz Galamb Istvánnéról Te is, és bárki más is csak a legnagyobb tisztelet hangján szólalhat meg!

    Vele szemben még az irónia sem engedhető meg.

    Jó egészséget mindenkinek!

  25. Alkaloida

    Elképzeltem hogy egy eldobott gerely épp a lefektetett öntözőrendszer műanyag csövét lukasztja ki.:):):)

  26. Miskabá

    Amilyen világot élünk, lehet hogy plaza lesz ott…

  27. Alkaloida

    Tetőtéri foci pálya az a tuti.Alatta mindenki elfér.

  28. sheriff

    emberek, itt egy VILÁGBAJNOKSÁGRÓL beszélünk, nem két-három magyar nb1es meccsről…és ezt a véleményemet úgy is tartom hogy minden tiszteletem a focistáké…pláne ha nyernek Pápán!:D

  29. Alkaloida

    Nekem úgy hiányzott a VB mint mókusnak az erdőtűz.

  30. atlétamami

    Kedves Alkaloida !
    A hozzászólásodon látszik, hogy sem öntözési szakember, sem atléta nem vagy.
    Az atléták is megérdemelnének már egy olyan pályát Kecskeméten, mely tőlünk nyugatabbra minden kisfaluban fellelhető iskolai oktatási célra.
    Lapip részére pedig annyit, hogy megnyilvánulása alapján még arra sem méltó, hogy Ili néni nevét leírja.

  31. Alkaloida

    Gratulálok a meglátáshoz valahogy így is van.Én csak egy foci szerető szurkoló vagyok.

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés