A bajnokság 8. fordulójában a KTE-Ereco az ötödik idegenbeli mérkőzésén a sereghajtó Szombathely otthonába látogat. Az előjelek eltérőek: míg a Haladásnál a sorozatos kudarcok miatt Csertői a héten lemondott és Róth vette át a helyét, addig Szivicsék kikászálódtak a kezdeti hullámvölgyből, és a kispesti és az orosházi pályáról is győzelemmel távoztak.
FRISS TABELLÁÉRT KATTINTS IDE.
90+1. perc: Vége a találkozónak. Végeredmény: 3-3.
89. perc: Skriba vett le egy labdát a tizenhatoson belül, majd megtolta. A lelátóról úgy tűnt, hogy buktatták, ám Veizer tizenegyes helyett sárga lapot adott műesés miatt a Haladás fiataljának. Koller pedig szövegelésért kapott sárgát. 1 perc lesz a hosszabbítás.
84. perc: A besárgult Koszó Balázst hozza le Szivics, helyére Farkas István áll be.
83. perc: Nagyot váltja a nyáron érkezett Irhás.
81. perc: Tóth távolija kerülte el a kecskeméti kaput.
78. perc: Ismét csere hazai oldalon: a gólszerző Lattensteint váltja Skriba Máté.
77. perc: Koszó kapott sárgát Lattenstein felrúgásáért.
73. perc: Róth Antal is változtat: Maikel jön, Oross megy.
71. perc: Litsingi kap lehetőséget, Montvai mára befejezte.
69. perc: Minden bizonnyal ez lesz a forduló legjobb mérkőzése! Alempijevics adott középre a jobb oldalról, a labda elszállt mindenki felett, a második hullámban érkező fiatal tehetség, Bertus talált Rózsa üresen tátongó kapujába, 3-3.
66. perc: Oross Márton próbálkozott 18-ról, de lökete célt tévesztett.
61. perc: Csak úgy potyognak a gólok! Tóth Péter pontos centerezését az elől ragadt Kuttor Attila fejelte Mitrovics kapujába 7 méterről, 3-2.
57. perc: Csordás ugratta ki Yannickot, aki a kifutó Rózsa mellett 10 méterről a kapuba helyezett, 2-2.
54. perc: Rendesen felpörögtek az események! Egy levágódó lövés után Csordás elé került a labda, aki 12 méterről óriási helyzetben kapura lőtt, de Rózsa lábbal hárítani tudott.
50. perc: Nem sokáig örülhettek a kecskeméti drukkerek: Nagy kapott labdát a balszélen, majd lövésre szánta el magát 14-ről, lapos lövése Mitrovics hasa alatt a hálóban kötött ki, 2-1.
47. perc: A csereként beállt Csordás szinte lekopírozta Tóth előző szabadrúgását, de az ő bombalökete Rózsa kapujának bal felső sarkába vágódott, 1-1.
46. perc: A szünetben cserélt a kecskemétiek trénere: Uros Veszelics helyén Csordás Csaba. A hazaiak kezdik a második játékrészt. Tóth Péter közel 30-ról végzett el egy szabadrúgást, bombáját Mitrovics tornázta ki.
II. félidő
45. perc: Veizer lefújta az első félidőt.
44. perc: Alempijevics sárgult be.
42. perc: Majdnem egy teljesen félidőt kellett várni az első kecskeméti helyzetre: Veszelics lőtt kapura 24 méterről, lapos lövése azonban nem jelentett gondot Rózsának.
32. perc: Vezet a Haladás: Simon Attila küzdött meg a játékszerért a bal oldalon, lerázta magáról védőjét, majd középre gurított, ahol jó ütemben érkezett Lattenstein, és 4 méterről a kapuba lőtt, 1-0.
30. perc: Nagy Gábor tüzelt 13 méterről, azonban beleért egy vendég védő, így szöglet lett csupán.
25. perc: Alaposan leült a mérkőzés.
20. perc: Bátrabban futballozik a KTE-Ereco az első 15 perchez képest. Komolyabb helyzet egyik kapunál sem volt.
15. perc: Nagyon rohamoz a hazai csapat, de a lila-fehérek védelme eddig remekül muzsikál.
12. perc: Lattenstein hagyott maga mögött két kecskemétit, majd veszélyesen adott középre, de a KTE válogatott kapusa lehúzta a labdát a levegőből.
11. perc: Schimmer fülelt le egy átadást a középpályán, majd középre adásáról kissé lemaradtak társai.
5. perc: Egy bal oldali szöglet után Guzmics fejelt kapura, ám Mitrovics óriási bravúrral védett. A kipattanót Kuttor fejelte rá, a vendégek kapusa azonban ismét védeni tudott, majd másodszor is megpróbálta, de Mitrovics hihetetlen reflexszel ezt is kiütötte.
4. perc: Egyelőre mezőnyben gyűrik egymást a csapatok, helyzet egyik oldalon sem volt.
3. perc: Jövő héten Zalaegerszegre látogat a KTE-Ereco, ezért Csank János, a ZTE vezetőedzője is figyelemmel követi a találkozót.
1. perc: A hírös városiak kezdték a találkozót. A Haladás fehér mezben, zöld nadrágban és fehér sportszárban, míg a Kecskemét lila mezben, fehér nadrágban és lila sportszárban játszik.
0. perc: Közvetítésünket állandó partnerünk, a pepsifoci.hu segíti.
I. félidő:
Szombathelyi Haladás – KTE-Ereco
Budapest, 2009. 09. 19., 19 óra
Rohonci úti Stadion, 3000 néző
vezeti: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert)Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. – Molnár, Rajos – Lattenstein, Oross, Nagy G. – Simon A.
vezetőedző: Róth Antal
KTE-Ereco: Mitrovics – Robson, Némedi, Koller, Koszó – Szavics, Alempijevics, Bertus – Yannick, Veszelics, Montvai
vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Címkesor: élő közvetítés, KTE-Ereco, Soproni Liga, Szombathelyi Haladás



99 hozzászólás
2009. szept. 19.
Hajrá Lilák!
2009. szept. 19.
Élőben valahól?
2009. szept. 19.
Hajrá Hírös Város!
2009. szept. 19.
Remélem Csori félidőbe bejön Veselic helyére.
2009. szept. 19.
5. perc: Egy bal oldali szöglet után Guzmics fejelt kapura. Mitrovics óriási bravúrral védett. A kipattanót Kuttor fejelte rá, a vendégek kapusa azonban ismét védeni tudott. Kuttor másodszor is megpróbálta, ám Mitrovics elképesztő reflexel ezt is kiütötte. (forrás: haladas.hu)
2009. szept. 19.
Még ennél is bátrabban játsszunk! Hajrá Kecskemét!
2009. szept. 19.
mikor BÓLINTASZ TIBI ?
2009. szept. 19.
Jó estét a (velem együtt) itthonmaradóknak, hajrá lilák!
2009. szept. 19.
“25. perc: Alaposan leült a mérkőzés.”
Hát azt észrevettük :D már azthittem nem fog történni semmi a félidő lefújása előtt
2009. szept. 19.
1-0
2009. szept. 19.
Idegenbe’ jó az iksz… de még jobb a 3 pont!
2009. szept. 19.
Micsoda mámor
micsoda álom
mikor a csapatomat a stadionban látom
ez olyan érzés
ami lüktet
gyere és megmutatom mi az ami éltet
MINDENKI ITT VAN
MINDENKI TAPSOL
MINDENKI KTE NEK SZÚRKOL
ÁLÉÓLÉÓ ÁLÉÓLÉÓ ÁLÉÓLÉÓLÉÓLÉÓÓ
2009. szept. 19.
Most nagyon odafigyelni, hogy ne legyen második góljuk!
2009. szept. 19.
:( gól
2009. szept. 19.
A szünetben fel kell rázni a fiúkat! Minimális elvárásom az X.
2009. szept. 19.
jöhetnek a cserék :D
2009. szept. 19.
Miért vagyunk ilyen gyengék??? Egy kapuralövés 45 perc alatt? Szivics mester remélem leordítja a fejüket a szünetben, mert ez nem futball!!!
2009. szept. 19.
Csori beáll Veszelics helyett! Gyerünk Csaba! Hajrááááá Lilák!
2009. szept. 19.
1-1
2009. szept. 19.
47. perc: Csordás góljával egyenlített a Kecskemét!! 1-1
2009. szept. 19.
góóóóóóóóóóóóóóóóóóóll
2009. szept. 19.
Megint vezet a hali 2-1:(
2009. szept. 19.
Csori bombagólt szerzett! Ez az!!!
2009. szept. 19.
Csori! Csori!
2009. szept. 19.
Gól
48′
Csordás szabadrúgásból, 28 méterről, jobbal a bal felsőbe lőtt. A kapus mozdulni sem tudott a remek lövésre. 1–1
2009. szept. 19.
ezaz srácok még 6-ot, hogy biztos legyen :D
2009. szept. 19.
goooool
2009. szept. 19.
bassz*ameg már 2-1 is :@
2009. szept. 19.
Csordás, ezaz!
2009. szept. 19.
Már kezdtem örülni :(
2009. szept. 19.
Bassza meg
2009. szept. 19.
Fuck, de mindegy, a hazai 3:2 is így alakult…
2009. szept. 19.
2-2!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009. szept. 19.
janika
2009. szept. 19.
57. perc: Egyenlített a Kecskemét! Csordás ugratta ki a lesrejátszó Haladás védők között Yannickot, aki a kifutó Rózsa mellett a kapuba helyezett. 2-2
2009. szept. 19.
EZAZ!!!!!!!!!
2009. szept. 19.
Csori gól, gólpassz! Ez az! Bravo! Csak most figyeljünk hátul.
2009. szept. 19.
Csori+Janika összjáték!
2009. szept. 19.
Janika huhh második félidő PICIT élvezetesebb.
2009. szept. 19.
Ez eggy őrült mecs lehet.
2009. szept. 19.
Mondom én, 3:2 lesz ide :)
2009. szept. 19.
hihetetlen megint vezet a haladás
2009. szept. 19.
Kezdek neked hinni!
2009. szept. 19.
3-2
2009. szept. 19.
Aww fuck :(
2009. szept. 19.
http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/42398_szombathelyi_haladas_kte_ereco_0_0._online
2009. szept. 19.
Vagy nemGól
61′
Tóth balról ívelte át a jobb összekötő helyéről érkező Kuttornak, aki 8 méterről a kapu közepébe fejelt! 3–2
2009. szept. 19.
Ezt nem hiszem el…
2009. szept. 19.
go
2009. szept. 19.
3-3 jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
2009. szept. 19.
3-3
2009. szept. 19.
góóóllllllllllllll
2009. szept. 19.
és most nem akarom írni két perc múlva hogy 4-3 :)
2009. szept. 19.
Bertus!!!!!!!
2009. szept. 19.
Inkább 3-4 legyen!!
2009. szept. 19.
LALI király vagy!
2009. szept. 19.
góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól
ÁLÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ
2009. szept. 19.
Laliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
2009. szept. 19.
Szurkoló1: jaja
2009. szept. 19.
Bertus Lali!!!!! Hatalmas játékos lesz a srácból szerintem, csak ne bízza el magát!
2009. szept. 19.
3:3 Én akkor is *****ra imádom ezt a csapatot! :D
2009. szept. 19.
Nyugi én is!!
2009. szept. 19.
Monti megint halvány lehetett! :S
2009. szept. 19.
JAJA!!!!!!!!!!!!
KTE 4EVER
2009. szept. 19.
Na itt van a KTE-Ereco robotja..ennek örülök
2009. szept. 19.
Gondoljuk csak meg, vannak csapatok, melyek egész évben csak 1:0-ra játszanak, mint mi Kispesten. Hát nem jobb így? :D
2009. szept. 19.
Tavaly csereként is jobban ment neki…
2009. szept. 19.
Jah és aki KTE meccsre 0:0-át tippel, az ennyi erővel fogadhatna az Urziceni BL-győzelmére is :P
2009. szept. 19.
ott a pont nbcee! :)
2009. szept. 19.
Emlékszetek a Hali-Vidi meccsre..Csak a végén nehogy bunyo legyen :D:D.Nekem az is megfelel ha nyerünk:P
2009. szept. 19.
Kéne még egy gól fiúk! Hajrá KTE!!!
2009. szept. 19.
Gazdavár kupa győztes a Kecskeméti KSE!!!!!!!!!!!!!
ÁLLLLLLLLLLLLLLÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉéé
2009. szept. 19.
Gratula a KSE-nek, de most a KTE-nek drukkoljunk!!! :)
2009. szept. 19.
Hát igen XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009. szept. 19.
Gólt lőni aztán meg nyerni!!!!
2009. szept. 19.
180 a vérnyomásom
2009. szept. 19.
Úgy kéne :)
2009. szept. 19.
Gyerünk, támadás!
2009. szept. 19.
Elégedett vok az egy ponttal!
2009. szept. 19.
vége végülis idegenben az 1 pont nem rossz
2009. szept. 19.
Grat a fiúknak!
2009. szept. 19.
Igen szerintem is jó az 1 pont, remélem Csankot át tudtuk ejteni!
2009. szept. 19.
Grat :)
2009. szept. 19.
Ezúttal Kiskunfélegyházáról: SZÉP VOLT FIÚK!
2009. szept. 19.
Bravó, fiúk, hajrá KTE!!!
2009. szept. 19.
Szerintem az 1 pont nagyon elfogadható.CSAK A KTE!!!!! HAJRÁ FIÚK CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!!!!
2009. szept. 20.
szép volt fiúk!!!!!!!
2009. szept. 20.
Nemcsak az 1 pont hanem a 3 gól is magáért beszél
Szép volt fiúk!!!
Hajrá Kecskemét!!!
2009. szept. 20.
Csordás gólja:
http://www.youtube.com/watch?v=AFrtMAC912Y
2009. szept. 20.
A tavalyi 1:3- hoz képest kiváló eredmény született. Amúgy meg a csapat jelenlegi teljesítményét illene értékelni azoknak is, akik az elmúlt idényben hozsannáztak. Csak a rend kedvéért: A 8. forduló után 3 győzelem, 1 döntetlen 4 vereség, 10 megszerzett pont.
Ez volt az állás a 2008-2009 -es szezonban. És most? 8 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 10 megszerzett pont. Szóval ez van.
2009. szept. 20.
ilyenkor nem jó ilyenkor nem lehet kit fikázni… de majd ha kikapunk ZTE-be na majd akkor lesz ne mulass :D
2009. szept. 20.
Aki keres az talál.
2009. szept. 21.
Most kibekkeltük, de a védelem halovány. Több magyart a csapatba!
2009. szept. 21.
a mostani vedelmbol 4bol 3 magyar volt a hetvegen… raadasul az elso forduloban 6 ot kapo vedelemben pedig csak magyar volt… ki hianyzik neked, akit jatszatnal?
Hozzászólások
Mondd!