rss

Zsinórban harmadik felkészülési tornáján diadalmaskodott a KKSE

2009. szept. 19.
10 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

A Gazdavár Kupa zárónapján, szombaton a második találkozót a Pécs és a Kecskemét játszotta. Sztojan Ivkovics előző és jelenlegi klubja jó ütemű meccsen mérte össze erejét, amelynek végén a hazaiak örülhettek, hiszen 27 ponttal múlták felül a baranyaiakat.

Az első játékrészben a KKSE-ből pénteken kimaradó két játékossal felállva a hazai csapat vette kezébe az irányítást. Boliccsal és Benczével a pályán a Kecskemét igen jól muzsikált, a magasemberek – Johnson és Bencze – jó teljesítménye mellett kintről is jól ment Ivkovicséknak: Bolics és Csabay is kiváló triplákkal vétette észre magát, nem csoda, hogy a hazaiak a negyed végén 22-14-re vezettek.

Sztojan Ivkovics – eddig szokásához híven – gyakran rotálta csapatát, és ez a frissesség meg is látszott a második negyedben: nemcsak hogy remekül védekeztek a kecskemétiek, de rendre jól is fejezték akciójukat, és akik pályára kerültek, azok szinte mind pontot is szereztek. Közülük is kiemelkedett Zlatko Bolics, aki 13 perc alatt 17/6-ot ért el, a félidő 45-29.

A szünet után sem változott sokat a helyzet: a Wittmann Krisztián által remekül irányított KKSE továbbra is kézben tartotta a mérkőzést, noha a pécsi Ronnie Ross mindent elkövetett, hogy partiban tartsa együttesét. Az amerikai “kisember” sorra szerezte a labdákat és a pontokat, de egyedül kevés volt, hogy az igazi csapatként működő hazaiak lendületét letörje. A gyakran vastapssal kísért negyedik negyedben a kecskemétiek tovább folytatták oktatófilmbe illő játékukat, és tovább növelték előnyüket, ami így 27 pontossá hízott, a vége 95-68.

A Kecskemét harmadik felkészülési tornáján harmadik tornagyőzelmét aratta, míg a második helyet a Temesvár szerezte meg. A Gazdavár Kupa legjobb kecskeméti játékosának Ian Johnsont választották, a torna legértékesebb játékosa – talán nem nagy meglepetésre – Zlatko Bolics lett.

Sztojan Ivkovics: Örülök a harmadik kupagyőzelemnek, köszönöm, hogy ilyen sokan kijöttek. Szeretném, ha a közönségünk elismerné ezeket a srácokat, hiszen láthatták, hogy a 12. játékos is ugyanúgy harcol, mint az első. Az én felelősségem most itt az, hogy stabil alapokon egy kosaras fellegvár legyen Kecskeméten.

Kecskeméti KSE – Pécsi VSK-Pannonpower
Kecskemét, 2009. 09. 19., 18 óra
Messzi István Sportcsarnok, 700 néző

Kecskeméti KSE: Wittmann, Szabó, Will, Csorvási, Csabay, Bolics, Bencze, Tóth N., Dénes, Johnson, Dale, Kónya

szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics

Pécsi VSK-Pannonpower: Bíró, Lakatos, Ruják, Srdjan, Hosszú, Czigler, Tóth P., Bljovics, Ross, Lepsényi, Orsulics, Ignácz



Címkesor: ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

10 hozzászólás

  1. Krisi

    SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!!!!!!!
    Amúgy köszi, h felraktátok

  2. sdfg

    “tovább növelték előnyüket, ami így 23 pontossá hízott, a vége 95-68. ”
    Ezt azért átszámolnám mégegyszer… :)

  3. balint

    Javítottuk, köszi.

  4. kosár32

    Gratulálok!!!!!!!!Nagyon jó meccs volt!

  5. mate

    Gratulalok a csapatnak, jol jatszottunk.
    A pecs nagyon indiszponalt volt, lepattanot nem nagyon szedtek – persze ez koszonheto a kecskemetiek megfelelo helyezkedesenek, vedekezesenek
    hat TP elvesztese tegnap se tepett fel bennem regebbi sebeket…
    nyilvan ezek a kupak gyakorlasra jok, remelem a bajnoksagban is hasonlo jo iramu talalkozokat fogunk latni, amik KSE gyozelemmel vegzodnek:)

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés