kesport.hu

Nem tudta megfogni a Ceglédet a KKC

Viszonylag szoros első félidő után 25 pontos vereséget szenvedett a Kecskeméti KC a magasabb osztályban szereplő ceglédiekkel szemben. A mérkőzést a Hepp Ferencről elnevezett kupa keretében rendezték, ami a Magyar Kupa „előszobája”.

A Kecskeméti KC kedden este hazai pályán fogadta a Ceglédi EKK csapatát a Bolyai János Gimnázium tornacsarnokában. A kecskeméti lányok csak az első félidőt tudták szorossá tenni, a második játékrészben kidomborodott a két együttes közötti osztálykülönbség.

A találkozót a Hepp Ferencről elnevezett kupa keretében rendezték, ami a Magyar Kupa „előszobája”. Ezzel a vereséggel még nincs veszve semmi, Tóth Viktor tanítványai még legalább 2-3 találkozón mérhetik össze erejüket a kupaért folyó küzdelemben.

A két gárda a közelmúltban már találkozott egyszer, akkor valamivel szorosabb eredmény született.

Kecskeméti KC – Ceglédi EKK: 61-86 (12-20, 27-23, 13-25, 9-18)

Kecskeméti KC: László Szilvia, Kuli Orsolya, Radics Anna, Gyárfás Patrícia, Ábrahám Zsófia, Nagy Zita, Békefi Beatrix, Hegedűs Viktória, Kiss Andrea, Beregszászi Andrea, Tóth Adrienn, Gönczi Petra

Edző: Tóth viktor

Ceglédi KK: Halmi Nikoletta, Lukács Dóra, Földi Alexandra, Kobolák Cintia, Halmi Kató, Szabó Viktória, Szabó Bettina, Nagy Nóra, Baksa Bettina, Kiss Annamária, Pap Regina

Edző: Földi Sándor

4 hozzászólás

  1. lapip

    2009. szeptember 22. kedd at 21:45

    Halmai Kató

  2. drukker

    2009. szeptember 23. szerda at 09:44

    Nagyon jó volt, hogy sok játékos (fiatalok is) lehetőséget kapott. Viszont nem szabad kapkodva támadni! Sokkal bátrabban kell dobni, akár hármason kívülről is!
    Fog ez még jobban is menni, hajrá lányok!

  3. aassdfggh

    2009. szeptember 23. szerda at 10:10

    A ceglédiek edzője ki volt?

  4. lapip

    2009. szeptember 23. szerda at 11:44

    Földi Sutyi

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..