kesport.hu

Négypontos vereség Szolnokon – videóval!

Szolnokon 18 órától játszotta a bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Kecskeméti KSE csapata, és négypontos vereséget szenvedett. A házigazdák magabiztosan kosárlabdáztak és szinte végig vezetve nyerték meg a találkozót.

Jó hangulatú meccsen győzött a Szolnok, amely Kelly és Alekszics nélkül állt fel a Kecskemét ellen. Az Olaj ugyan az első negyed végén még hátrányban volt, a mérkőzés további szakaszában már uralta a játékot, és nem engedte ki a kezéből a vezetést: végig tartotta 4-10 pontos előnyét.

Sztojan Ivkovics a mérkőzés után elismerően nyilatkozott a Szolnokról. “Nem véletlen az Olaj bajnoki ambíciója, két légiósuk nélkül is meggyőző teljesítményt nyújtottak” – vélekedett a Kecskeméti KSE szakmai igazgatója.

A mérkőzést így látta az olajkk.szoljon.hu.

Szolnoki Olaj KK—Kecskeméti SE 85-81 (21-25, 25-20, 22-12, 17-24)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Király, Gál, Fodor

OLAJ: Szabó P. 12/3, Fodor M. 17/9, Vesztergom 4, Rice 15/9, Grebenár 11. Csere: Barro 8, Tóth V. 11/3, Sonyák 5/3, Cseh 2
vezetőedző: Horváth Imre


KKSE:
Wittmann 18/9, Marciulonis 5, Dale 6, Tóth N. 4, Bencze Z. 9.csere: Johnson 13/3, Bolics 21/9, Dénes G. 5/3
szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.

40 hozzászólás

  1. ktom

    2009. szeptember 26. szombat at 20:15

    “Csúszik a bajnoki rajt
    Fekete Bárány, Dombóvár2009. szeptember 26 15:17

    Dombóvár – Nem fejezték be időben a dombóvári csarnok átépítését.

    A DVMSE Sportcsarnokában folyó építkezés elhúzódása miatt az első fordulóban kiírt Dombóvár KC – Kecskeméti KSE mérkőzés elmarad.

    A csapatok egyeztetnek, hogy mikor rendezik meg a mérkőzést.”

    Ezt találtam a BB1.hu-n. Tudtok erről egy kicsit bővebbet?

  2. balint

    2009. szeptember 26. szombat at 20:40

  3. Lewis

    2009. szeptember 26. szombat at 20:46

    Olaj dobókat nem tudtok?

  4. ivkovicc

    2009. szeptember 26. szombat at 22:08

    Így is van, ez kell… csak a zakó! Szép volt Pécs “B”

  5. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 10:33

    Tegnap a szolnoki meccsen ott ültem a szolnoki B középnél.Az a tudat van nyilvánosság előtt, hogy Zalában vannak sötét emberek.Ezek után elnézést kell kérni tőlük, mert Szolnokon vannak a sötét egyének, de nagyon.Egy-két pl..Ha bejött egy kecskeméti játékos elkezdték szidni, nyomdafestéket nem tűrő módon, vagy ha Dalehez került a labda egy majom -szó szerint elkezdett makogni a lelátón.Az Ivkovics szidásáról nem is szólva.Aki pedig nem szidta a játékosokat jól szórakozott a bekiabálásokon, ezzel lealacsonyodott ugyan arra a szintre.Először csodálkoztam is mikor mentünk a csarnokhoz, hogy sok fekete pólos ember Hajrá Szolnok felírattal kapával érkezik gumicsizmában.A kapát letámasztották a csarnok falához és bementek.Még azt a sok kapát!A fent leírtak alapján aztán nem csodálkoztam ezen.Nagyon primitiven viselkettek.Remélem ezt a hozzászólást olvassa egy-két szolnoki fan.Megkérem ne kommentálják , mert a tegnapi szurkolás után nem tartom őket normális embereknek.Azért írtam le ezeket a tényeket, ha van bennük egy kis önérzet akkor elgondolkoznak a leírtakon és változtatnak az aktuális ellenfél minősítésén.Többet segítenének a csapatukon, hogy ha csak azzal foglalkoznának és azt buzdítanák.Azt viszont el kell ismerni jól csinálják.

  6. Ágoston

    2009. szeptember 27. vasárnap at 10:41

    Tegnap láttam a paksi szuperkupa döntőt! Redmiller ettől a Pakstól van úgy elájúlva?
    Ákoska bizony ugyanolyan indiszponáltan játszott mint nálunk a sorsdöntő meccseken!
    Szerintem az idei bajnokság sokkal kiegyensúlyozottabb lesz mint valaha!

  7. Krisi

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:10

    bb1.hu
    Nézzétek meg a csapat logójt!!
    COOOOOOOOOOOOOOL

  8. olajkk

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:10

    BUZIVER

  9. Krisi

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:13

    régen nem Univer vagyunk!!!
    Ti meg étolaj, halolaj XDDDDDddddd

  10. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:14

    Hát ezt mondtam…… Egy szolnoki ember olajkk hozzászólása, de hát csak ennyit tudnak.Buta ember.

  11. Krisi

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:16

    hát igen!!
    Ez Szolnok.

  12. magilla

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:24

    “olajkk

    BUZIVER”

    Ha ver egy buzi ne hagyd magad. Gyere Kecskemétre itt úgy látom kevesebb van.

  13. gyöngy

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:29

    Voltam válogatott meccsen Szolnokon és volt szerencsém a B-középpel együtt szurkolni a válogatottnak. Fergeteges volt, és nem számitott, hogy kecskeméti vagyok, volt ott fehérvári szurkoló, dombóvári. Az ország legjobb szurkolótábora, de ugyanakkor a legocsmányabb is, ez egy ilyen kontraszt. Nem kell lealacsonyodni a szintjükre. Nem fogják fel, hogy a sportban nem ellenség van, csak ellenfél. És az ellenfelet tisztelni kell. Ezt minden kultúrált ember felfogja.

  14. zeno

    2009. szeptember 27. vasárnap at 11:35

    A huhogást minden szolnoki elítéli,kivéve azt az egy barmot,aki csinálta.Ha esetleg beleolvasnál a szoljon.hu-ba,már néhányan azon gondolkodnak,legközelebb leverik azt a taplót,aki huhogott.Viszont az a fekete pólós,gumicsizmás ,kapás képed valami delíriumos fantáziakép lehetett/vagy tudatos torzítás/.50 éve piros-fekete a színünk,ezért járunk fekete pólóban piros Hajrá OLaj-os felirattal-a többi már csak a te szolnokgyűlölő fejedben van. Ha nem tudod,leírhatom,miért van Szolnokon Ivko gyűlölet/bár szerintem ez már lerágott csont/,anno a 90-es években Szolnokon istenként tisztelt fantasztikus centerjátékosunk ,azaz Ivko-jónéhány szolnoki év után gondolt egy nagyot és elment Sopronba,ami ugyebár előfordul kosarasoknál,és ettől még szerethettük is volna,sőt vissza is várhattuk volna,de ő remek manipulátori és rábeszélőkészségének köszönhetően úgy döntött mindent megtesz,hogy olajos kosaras barátai és az edző is kísérje el,ezzel gyakorlatilag lenullázta a szolnoki Olaj csapatát.Biztos hallottál már róla a nagy imádat ugyanolyan nagy ,csak ellentétes előjelű gyűlöletbe csaphat át.Nálunk ez megtörtént.Stole okos ember,remekül tudja érvényesíteni az akaratát,de csak addig örülhetsz kosárfanként,ha a csapatodnál van,amíg az érdekei megegyeznek a csapatéval.Így volt ez nálunk,Pécsen,és ne ringasd magad illúziókba,nálatok is így lesz.S ha már egyszer nagyot csalódsz valakiben,nem vág át a barátságos mosolya,a hátbaveregetés,a pacsizás…Persze mindent megtesz az aktuális csapatáért,ha már a pályán kívül edzőként nem tud belenyúlni a meccsbe,akkor jöhet a cirkusz,a széles gesztusok,a székdobálás,vagy éppen sziesztázik a kezdőkörben.Tehetséges,mondhatnám szórakoztató,mindaddig ,amíg nem a csapatod bőrére megy.S ha észrevetted volna, tegnap azok a kecskeméti játékosok kaptak barátságtalan megnyilvánulásokat,akik az ősi rivális Albacomp játékosai,vagy Ivko- bárhova megy,megyek utána- társaságába tartoznak.
    Egyébként tegnap egy edzőmeccs volt,idényelőtti szurkolással és nézőszámmal/bár még így is többszörösével vertük a szuperkupa nézőszámát/.Emlékezz csak a legutóbbi Kecsó-OLajra.Piros-fekete élőkép,1000-es vendégszurker sereg hangosan végigkiabálta a meccset,a saját csapatát budítva,ismerős?Na ez Szolnok!Vendégként is képes hazai hangulatot teremteni a kedvenceinek.

  15. béla

    2009. szeptember 27. vasárnap at 12:00

    A szolnoki közönség, a szurkolók, a B-közép, a kemény mag olyan, amilyen: szolnoki.

    Erről polemizálni lehet, de nem érdemes, nem visz sehova,változtatni sem lehet rajta, jelzőkkel illetni meg teljesen felesleges!

    Azon viszont érdemes lenne elgondolkodni, miért hiányzott a tűz, a lelkesedés, a győzni akarás az Ivkovics csapatból, és magából Sztojánból is a tegnapi meccsen?

  16. magilla

    2009. szeptember 27. vasárnap at 12:03

    Senki nem vitatja a szolnoki tábor erényeit, ha azokat mutatja, mint a tavaszi példa . De ahhoz az is kell, hogy győzzön a csapata, mert a vereséget nem tudja elviselni. az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy volt már itt szék tördelés ( nem kevés )
    és tűzriadó okozása milliós kárral.

  17. zeno

    2009. szeptember 27. vasárnap at 12:52

    Lehet,hogy voltak olyan esetek,amikor a feszültség károkozásba ment át.De az nem igaz,hogy a vereséget abszolút nem tudjuk elviselni,és csak akkor szurkolunk károkozás nélkül,ha győzünk.Két éve is ott voltam Kecskeméten,néhány ponttal kaptunk ki,és jól emlékszem -voltunk legalább 800-an- a vesztes meccs után zúgott a Hajrá Olaj!,és utána elvonultunk,semmi nem történt.

  18. redmiller

    2009. szeptember 27. vasárnap at 12:53

    “miért hiányzott a tűz, a lelkesedés, a győzni akarás az Ivkovics csapatból, és magából Sztojánból is a tegnapi meccsen?”

    Talán nem akart mindenáron nyerni… Végülis edzőmeccs volt! Amúgy 4 játékos – Szabó T., Will, Csori, Csabay – 1 percet sem volt pályán! Gondolom a mai Szolnoki Főiskola elleni meccsre pihentette őket Stole.

  19. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 16:11

    Zénonak!A huhogó embert elítélitek, leveritek.Nem vertétek le, huhogott azonosultok vele.A kapás gumicsizmás ember körülírása egy jelző volt, de, hogy megértsed lefordítom – parasztok voltatok.Azt írod Az Ivko szindróma lerágott csont.Azért elég sokáig rágodtok rajta.Tegnap olyan játékos kapott szidást aki egy sportember és családja van.Nagyon gyenge a magyarázkodásod.Az ilyen embereknek nem a sportcsarnokban, hanem az aszfalt mellett kellene szurkolni.Amit Redmiller írt valós lehet.A csapat nem játszott teljes kapacitással.Erre egy pl.Ivkovics végig ülte a meccset, csak a 38. percben állt fel egy bírói itéletre.

  20. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 16:30

    Szidják az Ivkovicsot Szolnokon, Pécsen.Az indoklás, mert magával viszi a kosaras barátait.Egyetlen egyszer sem olvastam, hogy ezeket a kosarasokat szidták volna.Az Ivko hívta őket, ők pedig mentek.Ebben a helyzetben miért csak az edző a hibás, ha egyáltalán hibás valaki is.Nem tetszik a cirkusz,a székdobálás? Ha az elítélők saját csapatának edzőjeként csinálná, akkor ezek az “aszfaltosok” örülnének neki legjobban.

  21. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 16:50

    Szolnoki “aszfaltosok” kiabálták az Ivkovicsnak, hogy f.szsz.pó, aminek nincs valós alapja.Szerintem az Ivkovics egy intelligens ember és életében nem sz.pót f.szt.Ezért vagytok szolnokiak gumicsizmások, mert nem valós dolgokat kiabáltok.

  22. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 16:53

    Mit szólna az a szolnoki szurkoló gyereke, ha az ő apjának kiabálnának be ilyeneket, amiket ő kiabál.Kultúra!Szolnok gondolkodj el mit csinálsz, ha egyáltalán van mivel.

  23. szgege

    2009. szeptember 27. vasárnap at 17:00

    Szerintem igaza van ferujoenak , főleg az utolsó hozzászólása alapján.

  24. zeno

    2009. szeptember 27. vasárnap at 18:16

    Ha Ivkovics igaz,őszinte ember lenne,akkor talán még sajnálnám is.De ő az,akiről még ti is elismeritek,meg kell szokni a nyilatkozatait.Soha nem mond igazat.Hülyére veszi a kérdezőt,vagy az érdekeinek megfelelően nyilatkozik,de aki hisz neki,az vagy egy naiv idióta vagy komplett hülye.Elismerem okos,jó fej,ért a kosárlabdához,remekül manipulál,de ahol csak hosszabb ideig megfordult,hiába istenítették,romokat hagyott maga után.Kíváncsian várom,amikor 2 jó esetben 3 év múlva előveszed az érveidet Ivko mellett,amikor az éppen lelécel Kecskemétről,és ha döntött,rohadtul nem érdekli,ha éppen döntőt játszotok,mint ahogy magasan tett a Paks elleni döntőkre,fontosabb volt neki,hogy magával csalogassa játékosokat új állomáshelyére és kihúzza még a klubból,amit lehet.Ha szerinted ilyen embernek tisztelet jár,az téged is jellemez./De szerintem ez már akkor nem működik,amikor nektek fordít hátat./
    Jut eszembe!Tavaly nem olvastam kecskemétiektől lelkes ódákat,amikor Ivko beült a pálya közepére.Miért is?
    Hány ember huhogott?Egy.Ha azonosultunk volna vele,akkor követték volna.De ilyet nem tapasztalhettál.Megdöbbentett,és akivel beszéltem,mindenkit felháborított.Nem hiszem,hogy az illető,még egyszer retorzió nélkül megtehetné.
    Nem értek egyet az ellenfél játékosainak szidalmazásával,de az okait nyilván tudom,már korábban leírtam.De úgy beállítani ezt a meccset,mintha a szurkolásunk leginkább ebből állt volna,durva túlzás.Amikor nálatok voltunk Kecskeméten,a Hajrá Olaj!és ennek variánsai zengtek,és tegnap is ezek voltak többségben.És Ivkovics jelzőjét lefordítom-nem szó szerint kell érteni,mint ahogy ezek szerint a te kapás,gumicsizmás hasonlatodat sem,paraszt volt velünk,és nem egyszer…Mellékesen a vándorc… jobban kifejezi Ivko lényegét.Majd megtapasztaljátok,akkor is így tessék védelmedbe venni!

  25. kecske

    2009. szeptember 27. vasárnap at 19:28

    ferujoe! – moderálva –

  26. szgege

    2009. szeptember 27. vasárnap at 19:54

    Szép hozzászólás kecske! Ez jellemzi a viselkedéseiteket is!

  27. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:15

    Kecske!Édesanyám 14 éve meghalt.Felkérném a lap szerkeztőjét, hogy ilyen hozzászólásokat töröljön.Egyébként várom a szerkesztő véleményét a hozzászólásról, amit megjelentettet.

  28. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:18

    Zeno!A hozzászólásodból nekem az jön le, hogy te egy normális ember lehetsz, ezért nem értem, hogy miért véded azokat a szolnokiakat, akikat a hozzászólásodban te is elitélsz.

  29. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:33

    Kérném a szerkesztő hozzászólását!!!!!!!!

  30. kM

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:49

    Nyugodjatok meg emberek.

  31. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:53

    Ennyi a véleményed?Én azt kérdeztem, hogy ilyen hozzászólást, hogy jelentethetsz meg.

  32. kM

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:56

    Nem én jelentetem meg, hanem ha beírja, akkor automatikusan megjelenik.

    A tiédet sem én jelentetem meg. Ha bepötyögöd, rányomsz a gombra, akkor ott van.

    Nincs véleményem, sajnálom, hogy az emberekben olyan mértékű indulat feszül, hogy egy sportoldalon is képesek anyázni.

  33. szgege

    2009. szeptember 27. vasárnap at 20:59

  34. olajkk

    2009. szeptember 27. vasárnap at 21:00

    moderálva

  35. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 21:00

    Akkor a hozzászólásokat kontrolálni kellene és csak utána megjeleníteni.

  36. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 21:01

    Amúgy köszönöm a választ, elfogadom.

  37. redmiller

    2009. szeptember 27. vasárnap at 21:06

    Egy ponttal kikaptunk a Szolnoki Főiskolától.

  38. ferujoe

    2009. szeptember 27. vasárnap at 21:11

    Szerkesztő!Köszönöm a korrekciót.

  39. Pingback: Tartja a helyét a Kecskeméti KSE

  40. gb

    2009. október 9. péntek at 21:17

    .

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..