A nyáron nagyon megerősödött Budaörs látta vendégül az Univert, akik többek között a tavaly még Kecskeméten játszó Pergel Szandrával és a szintén felnőtt válogatott Juhász Mariannal szilárdították meg a csapatukat. Az Univer dolgát nehezítette még, hogy betegség miatt nem ált rendelkezésre Kovács Adrienn.
Sajnos 5:3 -as hazai vezetésnél Madarásznak két mérkőzéslabdája volt Pergel ellen, míg a másik asztalon Molnár győzött Szvitán ellen. Ez a mérkőzés nem számított be a végső eredménybe, így akár 5:5 -ös döntetlen is születhetett volna. A csapat jelenleg három győzelemmel és egy vereséggel az élmezőnyben helyezkedik el.
Női Extra Liga mérkőzés, 4 forduló
Budaörs AC – Univer KTE Kecskemét 6 : 3
Győztek: Molnár Zita 2 győzelem, Madarász Dóra 1 győzelem.
Címkesor: Budaörs AC - Univer KTE Kecskemét, Juhász Mariann, Kovács Adrienn, Molnár Zita, Női Extra Liga, Pergel Szandra

Hozzászólok!
Mondd!