A KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai több egyeztetés és hosszas informálódás után az elmúlt napokban tárgyaltak azzal a két szakemberrel, akik az egy hete lemondott vezetőedző, Tomiszlav Szivics helyébe léphetnek. A tárgyalások után a tulajdonosok úgy határoztak, hogy a KTE-Ereco vezetőedzője hétfőtől Csertői Aurél lesz.
Csertői Aurél munkáját Czéh László és Erdei Sándor segítségével végzi. Csertői Aurél 2009. december 31-ig egy MLSZ eltiltás miatt nem ülhet a kispadra, ezért az év hátra lévő időszakában a mérkőzéseken Czéh László irányítja majd a csapatot.
Az új vezetőedző szerződése 2011. június 30-ig szól. Amennyiben a klub elégedett lesz a munkájával, a szerződés egy évvel meghosszabbítható.
A KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai hálásak azért, hogy Werner Lorant időt és fáradtságot nem kímélve Kecskemétre utazott és megismerhették őt. A nemzetközi hírű német szaktekintély nagy hatással volt a tulajdonosokra, mentalitása, elhivatottsága, a labdarúgás iránti alázata megmutatta a kecskeméti vezetőknek, hogy hová is kellene eljutni az elkövetkezendő években, s hogy mit jelent a valódi profizmus. A KTE tulajdonosai ezúton is sok sikert és jó egészséget kívánnak Werner Lorantnak.
CSERTŐI AURÉL
Születési hely, dátum: Győr, 1965. szeptember 25.
Válogatottság: 11 alkalom / 1 gól
NB I-es bajnoki mérkőzései (játékosként): 268 alkalom / 60 gól
Játékosként Magyar Kupa győztes és Magyar Bajnok is volt.
Játékos-pályafutása:
Ą 1979 – 1983: Abda
Ą 1983 – 1984: Rába ETO
Ą 1984 – 1988: Győri Dózsa
Ą 1988 – 1990: Haladás VSE (az első NB I-es mérkőzése: 1989. április 15.,
Veszprém – Haladás 3 : 1)
Ą 1990 – 1995: Rába ETO/Győri ETO FC
Ą 1995 – 1997: MTK FC
Ą 1998 – 1999: Kispest-Honvéd FC
Ą 1999 – 2002: Pápai ELC
Edzői pályafutása:
Ą 2001 – 2002: Pápai ELC (játékos-pályaedző, majd játékos-edző)
Ą 2002 július – december: Győri ETO FC – utánpótlás
Ą 2003 január – július: Győri ETO FC – vezetőedző
Ą 2003 – 2004: Balaton FC
Ą 2004 – 2006: Videoton FCF/FC Fehérvár
Ą 2006 december – 2007 március: FC Sopron
Ą 2007 2009 szeptember: Haladás FC
Edzőként a legjobb eredménye: Magyar Kupa 1. hely (2005, Videoton), Magyar Bajnoki 3. hely (2009, Haladás FC)
A 2008-2009-es bajnoki év után a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, az NB 1.HU, valamint a Nemzeti Sport Online az Év Legjobb Edzőjének választotta.
(fotó: haladasfc.nyugat.hu)
Címkesor: Csertői Aurél, KTE-Ereco, Tomiszlav Szivics, Werner Lorant



101 hozzászólás
2009. okt. 28.
ez kicsit váratlan, de azt hiszem jól járunk vele
sok sikert Kecskeméten
2009. okt. 28.
sok sikert
2009. okt. 28.
Szerény véleményem szerint remek választás.
Ezúton is kívánok nagyon sok sikert.
Hajrá KTE!
2009. okt. 28.
Na remélem ő összefogja a csapatot!
Hajrá KTE!!
2009. okt. 28.
Ez rossz vicc… Meddig nem ülhet padon? Félév?
2009. okt. 28.
Gratulálok, szerintem bölcs döntés született. Remélem eredményes is? Üdvözöljük az új mestert Kecskeméten. A hevületen biztosan nem fog múlni…
2009. okt. 28.
Heszusz
Hurrá, beleültünk a magyar edző-körhintába… Nem mintha a németnek örültem volna.
redmiller
Ez rossz vicc… Meddig nem ülhet padon? Félév?
szerintem te és a haverod nagyon klassz srácok vagytok Tomiszlav Szivics túl szerb elment sajna ,Werner túl német és öreg csertői ismert magyar edző tavaly 3.hely mi a bajotok vele
2009. okt. 28.
Nagyon jó döntés!
Végre egy határozott edző,sok sikert neki! Hajrá KTE.
2009. okt. 28.
Aki rosszul csinálja, legalább jól tökön lesz rúgva!!!
2009. okt. 28.
Red!
kérdésedre a válasz:
“2009. december 31-ig egy MLSZ eltiltás miatt nem ülhet a kispadra”
Majd meglátjuk, elég szánalmas húzás egy eltiltott edzőt igazolni ,de mindegy. Erre a 4 meccsre tényleg nem oszt nem szoroz ki ül vagy nem ül a padon. Meg kell hagyni Csertői ért már el szép sikereket korábban a Fehérvárral, Halival, Siófokon is jó munkát végzett, bár minden állomáshelyén egy szezon erejéig tartott a csoda. Elég ha a védekezést összerakja, már imádni fogja mindenki ,mert támadással sok dolga nem lesz.
Ez a Werner Lorantos része a dolognak meg nagyon csöpögős és gáz ,ez azért nem kellett volna….
Azért annyira nem örülök Csertőinek ,de eredményes és sikeres munkát kívánok neki, akkor biztos megkedvelem :)
2009. okt. 28.
A puding próbája az evés!
2009. okt. 28.
készüljünk a csodára mindenki segítse őt és a csapatot HAJRÁ HÍRŐS VÁROS BAJNOKOK LESZÜNK CSAK A KTE
2009. okt. 28.
Én már tegnap is azt mondtam hogy a jelen pillanatban ő a leg jobb megoldás , sok sikert neki!
2009. okt. 28.
redmiller: négy meccs nem a világvége! A lehetőségeket figyelmbe véve a legjobb választás volt. Nyerő típus és van benne szerbes mentalitás is ;)
2009. okt. 28.
abcdfgh helyesbítek 3 + ha jó idő lesz akkor a tavaszi videoton elleni előre lesz hozva tehát 3 vagy 4 de egyébként itt dolgozik csak a kispadra nem ülhet le :) tehát majd akkor leül az első sorba és onnan dirigál :D
2009. okt. 28.
Ez remek.Csertöi jo edző.Sok sikert kivánok.
2009. okt. 28.
Eredményes munkát Kecskeméten !
2009. okt. 28.
Eredményes munkát Kecskeméten !
UI:és legyen a kéznél egy adag nyugtató!
2009. okt. 28.
Nitro: csak majd 70 gólt lőtt a csapata a feljutáskor, annyira bunker :))))
1.SZOMBATHELYI HALADÁS 30- 21-8 -1 68-19 +49 71
2009. okt. 28.
na végre valami jó is történik. a lehető legjobb döntés!
2009. okt. 28.
Rózsa és Verseghy urak, a lehető legrosszabb döntést hozták, gondolom egy kis játékos-ráhatásra…
Beleszürkültünk a magyar edzőkeringőbe, fél év múlva jön Várhidi, majd Csank, majd …
Bravó, néhány száz szurkolóról biztosan lemondhatnak!
2009. okt. 28.
A beírásommal kapcsolatban annyit, hogy akkor még nem olvastam el a cikket, mert a kézilabdán csücsültem. Az első reakciómat írtam be a mobilomon, mivel közben néztem a mérkőzést.
zúzógép!
Milyen haverom??? A szerb és a német mentalitás is jó! Előbbiek minden labdajátékban ott vannak az elitben, a németekkel meg minden világeseményen számolni kell. Csak nem olyan rossz az ő mentalitásuk, mert mi vizilabdán kívül (esetleg kézi) nem rúgunk labdába…
2009. okt. 28.
Ez az, folytatódhat nagyban a Tippmix-őrület edzői vezetéssel!
Legalább a játékosoknak lesz egy kis mellékes.
2009. okt. 28.
A fejenként tucatnyi klubban megfordult játékosok és Csertői nevét gyorsan elfelejtjük, de Szivics szobra állni fog Kecskeméten. Legalább volt jó két évünk.
2009. okt. 28.
Egyébként ez meg milyen magyarázkodás???
“A nemzetközi hírű német szaktekintély nagy hatással volt a tulajdonosokra, mentalitása, elhivatottsága, a labdarúgás iránti alázata megmutatta a kecskeméti vezetőknek, hogy hová is kellene eljutni az elkövetkezendő években, s hogy mit jelent a valódi profizmus. ”
Akkor miért nem Werner Lorant az edző??? Ez olyan kommunikációs baklövésnek néz ki…
2009. okt. 28.
Hát ez egy óriási hiba… Nem gondoltam volna, hogy ekkora lehetőséget elszalasztunk.
Isten veled szép foci, köszöntünk látvány nélküli fos bunkerfoci.
Ezzel valszeg jó néhány leendő szponzortól is elbúcsúzhatunk.
2009. okt. 28.
Bár nem ismerem a másik 2-3 lehetőséget, de számomra ez szimpatikus megoldásnak tűnik.
Lényeges dolog, hogy agresszív, támadó futbalt szeresse, mert akkor nem maradunk otthon mi szurkolók sem.
Lorant úr meg iszogasson akár a francia Rivérán is, ha pénze van hozzá.
Hajrá KTE! hát akkor Csertőivel!
2009. okt. 28.
Sok dilettáns, azonnal szajkózzátok, amit valami névtelen fórumozó kitalál!
Lorant alkoholista, Szivics pénzt kap vissza a szerb játékosaitól a szerződtetésükért stb. stb. stb.
Bedőltök ezeknek a baromságoknak, de bezzeg a fontos meccsekre fogadásokat kötő és így leadó “kecskeméti és környékbeli kötődésű” játékosokat istenítitek, akik évtizedes karrierjük során egyetlen csapatban sem tudtak még csak stabil kezdőjátékosok sem lenni, aztán Szivics keze alatt két év alatt több gólt rúgtak, mint az előző 30 szezonjukban összesen.
Most meglátjátok milyen tudásúak is ezek a játékosok valójában, ha nincs edzőjük!
2009. okt. 28.
Kellett nekünk ez a rugdosós edző normális országba többet soha állást nem kapna. Hát többet néztem ki a tulajdonosokból, azt hiszem az átlag nézőszámnak se kedvez ez a döntés. Nincs mit tenni, mint sok sikert kívánni.
2009. okt. 28.
Jo dontes szuletett ez biztos!
Mar most az elmult ket hetben tobb jo dolog tortent a csapat szempontjabol mint az idei szezonban osszesen.Mar most minimum ket dolgot csinalt a Czeh es az Erdei,nevezetesen felrazta a csapatot es ujra sikerult gyozni a masik pedig gyorsan valaszt adott azoknak a fiatal jatekosoknak akik magukat a csapat kozelebe gondoljak hol is tartanak igazabol!!! Meglathattak mi a kulombseg az ifi,az Nb-III es az Nb 1 kozott,a sajat borukon erezhettek,hogy hol vannak a hianyossagaik es miken kell meg dolgozniuk!!! Valaszt kaptak azok a szulok is akik tulzottan elfogultak voltak ok is lathattak a valosagot!!! Arrol a pozitivumrol most nem is beszelek,hogy tiszul a csapat mar ketten bejelentetek hogy menni akarnak,es meg szerintem lesznek paran akik csatlakoznak,vagy csatlakozniuk kell a napnal vilagosabb hogy miert volt helyuk eddig a csapatban!!!! Csertoi egy nagyon jo szakember,ugy ahogy a Czeh es az Erdei is remek es igazan eredmenyes jatekospalyafutassal ok a nagy nyeresegek kecskemet labdarugasanak oket kell megbecsulni es tamogatni a munkajukat !!!
A sok fanyalgo meg elgondolkodhatna vegre mire ment a magyar foci a szerb mentalitassal,az angol iranyvonallal (lasd fradi) vagy a hires holland taktikaval! Javasolnam a sok idegenimadonak iteljek meg a Debrecen,az MTK ,peldaja kovetendo vagy az elobbiek????
2009. okt. 28.
Orákukum teljessen egyetértek veled.
Különben meg milyen sportember az olyan aki tökön rúgja az ellenfelet.
Ez nem szerbes mentalitás az biztos. Szivics gratulált az ellenfél edzőinek, sosem ereszkedett le volna odáig, hogy valakit bántalmazzon. Ezt csak egy bunkó teszi.
Megérdemelte volna, hogy évekre eltiltsák a sporttól.
2009. okt. 28.
Czéh és Erdei felrázta a csapatot??? Megvertük itthon az nb1 jelenleg talán leggyengébb csapatát, a fradit szerencsével. 3 helyzetből rúgtunk 3 gólt (Megyeri nem is védett tán egyet sem…), a z ellenfél meg 3-ból nullát.
A tehetséges kecskeméti fiatalokról nagyon jó képet kaptunk a tegnapi meccsen, én csöppet megalázónak éreztem, de hát örüljünk.
Csertőit minősíti a Videoton elleni viselkedése, tulajdonosainkat a német edzővel kapcsolatos tevékenységük és a most kiadott kommüniké, a játékosokat szerencsejáték-szenvedélyük.
Ezekért a hülyékért menjen Kaposvárra az, akinek két anyja van!
2009. okt. 28.
Orakulum nezheted igy is!
De nezzuk maskent!
Par hete a Mr.Sivic vezette komplett csapat kikapott otthon 5-2 re,tegnap az ifi koru gyerekek kikaptak 6-2 re de nagy a kulombseg!!!! A Fisher gyerek ha rosszindulatu is vagyok max. ket golrol tehetett de ez siman belefer ha a korat nezed nem kell indokolatlanul lefikazni ezeket a gyerekeket!!!! Tovabba igen is felrazta a csapatot a Czeh hiszen meg Mr Sivic is felt a veresegtol mikor lemondott itt a kesporton nyilatkozta javaslom olvass vissza!!!! Az edzot pedig sehol nem a viselkedese minositi hanem az eredmenyei!!!
Kulomben sokat fogunk azzal nyerni ha te nem mesz Kaposvarra!
2009. okt. 28.
Realist!
Ha már baromságokat írsz-egy dolog,de legalább tedd helyes magyarsággal!!!
Olvasd vissza utolsó mondatodat-”Kulomben …
2009. okt. 28.
És még ez beszél szerb,angol,holland-ellenességről …
2009. okt. 28.
Realist, akkor szerinted, ha a korát nézem, a 18 éves Velimirovicsnak is belefért az a meccsenként 2 potyagól az nb3-as csapatban, nem??.
Erdei remek és eredményes (?) játékospályafutásából idézz már fel néhány eredményt, mert nem emlékszem. Egyébként mintha eddig is ő lett volna a kapusedzőnk…
Arra meg, hogy az edzőt nem a viselkedése minősíti, inkább nem reagálok, mert ez a vélemény meg téged minősít..
2009. okt. 28.
Mr.Sivic!
Köszönünk mindent amit Kecskemét labdarúgásáért tett-történelmet írt!!!Szerb volt,de nekünk-magyarokért dolgozott,együtt érték el a sikereket!
Jó egészséget-sportsikerekben gazdag jövőt!!!
2009. okt. 28.
Szoval ha helyes magyarsaggal irom akkor irhatok baromsagokat ???
Asshole!!
2009. okt. 28.
Kezdem érteni, miért csapta ki a répát ez a realist gyerek a Csertői érkezésére!
A stílusuk abszolút megegyezik…
2009. okt. 28.
kicsapta a répát, lol :D
külön-külön ismert kifejezések ezek, de ebben a kombóban nem hallottam még, nagyon jó :D
2009. okt. 28.
Az egyik sakál részegre issza magát edzés előtt (Verner), a másik tökön rúgja az edző kollégáját. Így aztán nem könnyű helyesen dönteni! Ez a mai magyar foci valóság!
Szivics igazi úriember volt, most kaptunk egy kőbunkót.
Más lehetőség nem volt?
Hallottam például a szlovák Molnár Lászlóról.
Nem is beszélt vele a KTE két tulajdonosa.
Kár!
2009. okt. 28.
abcdfgh!
írtam egy szóval is hogy bunkerfocit játszik? másold már be majd légyszi, köszi!
2009. okt. 29.
“Kedves” orákulum!
Elhűlve olvasom amiket írsz…
Vmiféle szerb-bérenc vagy, vagy mi a szar???
Szopod a szerbeket, a helyieket meg buzerálod?
Azt hiszed jól tájékozott vagy???Bedőlsz ennek a kis genyó Sivicnek?
Legyen a te bajod, csak ne hülyíts másokat!
Tippmixelő magyarok…haha!!!!!
Kérdezd már meg a szerb haverjaidat, h kik tették meg a debrecen elleni meccset!?
Á, nem Mitrovic, aki kijön a 16oson kívülre…Nem a szerb bagázs…Nem a mesteretek…
És Csorit cserélte le Sivic…A legveszélyesebb játékosát…Csak nehogy X legyen, mert nagyot buknak…
És ez nem az egyetlen meccs! De vádold meg a magyarokat…
De kit is fikázol?
Csorit?Érdekes lenne…
Némedit?A legtöbbet futó játékos…
Sinyát? A legprofibb!
Konczot? Aki szó nélkül edz az nb3-ban, kivárja a sorát, majd remekel( nemúgy mint Mitrovic, aki kikerül a csapatból, és rögtön megfutamodik…)
Montvait? Aki tavaly nekiment meccs után Szabó “edzőnek”, mert úgy cseréltek nehogy nyerjenek( csak nem tippmixelt a tréner???)
Nevet kérnék, h ki is a nagy tippmixes!!!
Megtalálod Czéht? Fogadom az első sorban tomboltál 7végén, mikor leszopatták a fradit….
Tudod te ki az az Erdei Sándor?Fogalmad sincs!
Többszáz NB2es meccse van,és csak azért nem védett Nb1ben, mert anno nem volt könnyű eligazolni, ha pl csapatkapitány(!) voltál vhol…( mellesleg a fradi is vitte volna, de kb annyit kértek érte, mint a válogatott akkori kapusáért).
Még most 53 évesen is jobb kapus, mint R.M. és P.V….
Azt ajánlom neked , költözz kicsit délebbre, és nyalhatod a szerbek seggét!
2009. okt. 29.
Csatlakozom hozzad kfc, jól latod a dolgokat.A devilses taknyokkal meg nem kell foglalkozni.szanalmasak.
2009. okt. 29.
Szeretnék gratulálni a vezetőinknek, p*rasztvakításban is elsőosztályúak lettünk.
2009. okt. 29.
realist
Orakulum nezheted igy is!
De nezzuk maskent!
Par hete a Mr.Sivic vezette komplett csapat kikapott otthon 5-2 re,tegnap az ifi koru gyerekek kikaptak 6-2 re de nagy a kulombseg!!!! A Fisher gyerek ha rosszindulatu is vagyok max. ket golrol tehetett de ez siman belefer ha a korat nezed nem kell indokolatlanul lefikazni ezeket a gyerekeket!!!! Tovabba igen is felrazta a csapatot a Czeh hiszen meg Mr Sivic is felt a veresegtol mikor lemondott itt a kesporton nyilatkozta javaslom olvass vissza!!!! Az edzot pedig sehol nem a viselkedese minositi hanem az eredmenyei!!!
Kulomben sokat fogunk azzal nyerni ha te nem mesz Kaposvarra!
Mitya… ne mááár… tudod hogy bírlak, de ne csináld már ezt…
2009. okt. 29.
k.f.c.
“Kedves” orákulum!
Elhűlve olvasom amiket írsz…
Vmiféle szerb-bérenc vagy, vagy mi a szar???
neked meg ajánlom figyelmedbe a DVTK-KTE 4-1es mérkőzést :) van róla egy 6 perces összefoglaló! tudod foci meccs :) ajánlom figyelmedbe :( hajrá ember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009. okt. 29.
Rózsa úr megmutatta mekkora ember ismét, sőt nem is inkább milyen lény.. GRATULA! legnagyobb parasztvakítást vitte véghez ismét!ebben a toppon van,,, szopasd a kecskemétit 2009 ben is….
2009. okt. 29.
A KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai hálásak azért, hogy Werner Lorant időt és fáradtságot nem kímélve Kecskemétre utazott és megismerhették őt. A nemzetközi hírű német szaktekintély nagy hatással volt a tulajdonosokra, mentalitása, elhivatottsága, a labdarúgás iránti alázata megmutatta a kecskeméti vezetőknek, hogy hová is kellene eljutni az elkövetkezendő években, s hogy mit jelent a valódi profizmus. A KTE tulajdonosai ezúton is sok sikert és jó egészséget kívánnak Werner Lorantnak.
HÁLÁSAN BEKAPHATJÁK!
2009. okt. 29.
Számomra, így kívülről ítélve a kaposvári felállás a mérvadó. Megtalálták azt a helyi illetékességű szakembert akihez mindig hozzá lehet igazítani a csapatot.
2009. okt. 29.
Szerintem a leg jobb meg oldás Csertői! Hála hogy , nem eggy alkoholista lett az edzönk akit szinte 2 hónap mulva mindennünen ki rugták. Igaz volt neki 20 éve eggy jó sorozata de azóta semmi!! Akinek meg nem tetszik Csertői kapja be.
2009. okt. 29.
Igen is ilyen edző kell, aki annyira együtt él a játékkal,annyira sikert akar, hogy még az ellenfelet is tökön rúgja.Ez kell nekünk.Aki meg nem ért ezzel együtt annak meg jó az olyan edzők, mint voltak már Kecskeméten( Kiprich,Nagy Laci), akik a meccsen elaludtak a padon.
2009. okt. 29.
Nem kellene talán előre fikáznotok Csertőit,tényleg igaz erre is a már hivatkozott mondás: a puding próbája az evés. Az kétségtelen,hogy rendkívül heves vérmérsékletű,ebből visszafoghatna valamennyit. Hajrá KTE !
2009. okt. 29.
Kedves k.f.c.!
Nem “szopom a szerbeket”, mert nem érdekel, hogy milyen nációjú egy játékos, ha teljesít.
Egyébként ha már itt tartunk, szerintem 2 évig te is felállva éltetted Szivicset és a nevét skandáltad.
Nem tudom, voltál-e a debreceni meccsen (összesen a Devilsen kívül kb. 10-en voltunk a vendégszektorban…), de ott a kiállítás után hozta le Csorit, mert addig Litsingi és Janika jóval veszélyesebb volt.
Egyébként ismétlem magam, éltetheted itt a nagy kecskeméti focistákat, én sem akarom őket bántani, hidd el, de TÉNY, hogy Szivics előtt ezek a játékosok sem tudták élvonalba vezetni a csapatunkat.
Csoriból, Montvaiból, Konczból, Némediből az általad szidott szerb edző hozta ki pályafutásuk legjobb formáját, nézd csak meg Csori és Montvai korábbi nb1-es gólátlasgát. Konczot meg tudtommal ő tette nb1-es focistává 30 évesen úgy, hogy a srác már futsaledzőként dolgozott Szentesen…
2009. okt. 29.
Bízzunk benne, hogy Csertői mellett Czéh Laci kinövi magát, bizonyítja edzői kvalitását.
2009. okt. 29.
Más. Megítélésem szerint volt mesterünk sem jár rosszul, fényes karrier előtt áll. Főleg ha, megvalósul nagy álma és átveszi a FRADI kormányrúdját.
2009. okt. 29.
“Orákulum”teljes mértékben egyetértek Veled,jól látod a dolgokat.Túlságosan nemzetiségi ügyet csináltak egyesek a fociból is.A lényeg : hogyan teljesít XY a pályán, engem legalább is ez érdekel,másodlagos,hogy az illető magyar,szerb,vagy hottentotta.
2009. okt. 29.
Ha tényleg a Fradinál köt ki Tomi, akkor nem biztos hogy legközelebb ez lesz az eredmény ellenük mint szombaton.
Csertői jó szakember, és elég ha csak két érvet mondok mellette:: tud magyarul, valamint ismeri az NB I mezőnyét.
Szerintem vele meglesz a bennmaradás.
2009. okt. 29.
Benő kisfiam egyszer átnézhetnél a kanyarba…
2009. okt. 29.
orákulum nagyon bátor vagy ,írj légyszi egy névsort, kik azok ajátékosok akikre te gondolsz!!!! Nagyon szégyelném magam miattad, de biztos hogy te egy bérenc és egy szerb segnyaló vagy! Azonkívül, ha nem Romeó védett volna Szivics utolsó 3 meccsén akkor biztos 9 ponttal gazdagabbak lennénk!
2009. okt. 29.
Orákulum te tényleg nem értesz a focihoz, csak szajkózod a hülyeséget, a Csori Siófoki eredményeit ismered?
2009. okt. 29.
Ja, kedves orákulum Csori játéka nélkül szerinted lett volna nb1?
2009. okt. 29.
Emlékeim szerint a Szivics érkezése előtti évben Csorival lettünk tán 11.-ek a bajnokságban….
De ettől függetlenül az ő teljesítménye a legjobb és mentalitása legprofibb a csapatban, úgyhogy rá egy szavam sincsen.
Nem érzem magam szerb seggnyalónak, csak – ellentétben veletek – nem fogom a volt edzőt “kis genyó Szivicsezni”, mint azt realist tette, mert ezzel szemen köpném magam azok után, hogy két évig felállva tapsoltunk neki és ünnepeltük…
2009. okt. 29.
Minek jött el akkor ide Werner Lorant?
2009. okt. 29.
Orákulum: “Csoriból, Montvaiból, Konczból, Némediből” .. ezek a játékosok abban az évben játszottak először együtt, amikor felkerültünk. Senki se vitatja Szivics érdemeit, de elszállt vele a ló és bedurcizott, hogy a tulaj nem vette meg az álatla favorizál ku@va drága tövábbi három szerb labdarúgót. ( jobb lett volna csődbe meni és akkor is lelép a Szivics, mert már meg van a helye)
A tippmexizést meg kérdezd meg a Szabó Zolitól és a tesójától, a visszaosztásokat meg a szerbek bérét felvevő Szivicstől.
Még a két edző Szabó és Szivics sem bízott egymásban.
Nem kellene itt egymásnak esni: A siker nem csak Szivics, de a játékosok és a vezetők, szponzorok szurkolók közös sikere volt.
2009. okt. 29.
KTE-ERECO: a magyar menedzsere akarta ránksózni, mint ahogy annak idején a válogatotthoz is. Rengeteg edző van munka nélkül. Mi nekünk meg egy kört megért, hogy lássák, mennyire jól megy itt Kecsón! ;)
2009. okt. 29.
abcdfgh: ezt így aláírom, én sem vitatom Szivics nagy hibáit (igazolások, Sinya kihagyása), csak inkorrektnek tartom az alázását és azt, hogy minden szart az edzőre kenünk…
2009. okt. 29.
Én abban bízom hogy hátha eltud csábítani pár hali játékos ide kecskemétre.Például nagyon örülnék Guzmicsnak!!!!!!!!!:D
2009. okt. 29.
Szombathelyről nehéz lesz bárkit elcsábítani ,szinte az egész csapat saját nevelés(Guzmics is). Nem hinném, hogy bármelyik játékos váltani akarna, legalábbis biztos nem egy hasonló kaliberű csapathoz akarna igazolni. De arra én is kíváncsi leszek kiket sikerül igazolni télen. Csertőinek nem nagyon voltak “csatlósai” akik mentek utána,egyedül tán Kuttor az akivel szinte minde csapatánál együtt dolgozott,de őt nyilván nem fogjuk leigazolni már 40 évesen, úgyhogy tippelni se mernék kiket hozunk. Na meg ugye anyagi oldala is van a dolognak. Az biztos, hogy vannak hiányposztok, ezekre kell igazolni. kapus, középső védő, védekező kp. ha csak ezekre a posztokra jól igazolunk már jók lehetünk tavasszal.
2009. okt. 29.
Kuttor Kutya a legnagyobb király ! :D
2009. okt. 29.
Olvasva a hozzászólásokat, kicsit meglepődök. Ennyire megosztottak lennénk, ennyire sokféleképpen látnánk az elmúlt két évet. Nyáron még azt írogattuk, hogy milyen jók az igazolások, / Perak, Veszelics, Rakics, Koller / már azt hangoztatták egyesek, hogy a bajnokságban az első háromban leszük. Nagyon sokan éltették Szivicset az elmúlt két évért. Én emlékeszem még arra, hogy Szivics mit mondott: jó eredmény lesz, ha az első nyolcban benne leszünk. Most miért van a nagy ellenszenv, fikázás. Én mindenesetre örülök, hogy magyar edző lett. Bízok Csertői szakmai tudásában. Nagyon kiváncsi vagyok a kaposvári meccsre, mennyire tudták felrázni Czéh Laciék a csapatot. Én nem vonnák le messzemenő következtetést a Fradi elleni győzelemből, bár nagyon kellett, de háromszor megnézve, egyszer a helyszínen, kétszer a tv-ben, bizony volt egy kis szerencsénk, ezt el kell ismerni tárgyilagosan. De azért változatlanul HAJRÁ KTE.
2009. okt. 29.
orakulum !
Nem en neveztem Mr.Sivicet “kis genyo Sivicnek” hanem k.f.c!!!
Legyszives ne csusztass!! Probald megjegyezni ki mit irt!!
2009. okt. 29.
Jogos.
2009. okt. 29.
Ha egy edző jó eredményeket ér el, pl.feljuttatja a csapatát az NB-I-be akkor dicsérni kell.Ha ott 5-dik helyett ér el a csapata dicsérni kell.Ilyenkor az edző elismerően fogadja a gratulációkat, amiket akkor meg is érdemel.Ha a következő szezonban az edző a csapatával rosszabbul szerepel a negativ kritikákat is el kell fogadni neki is és a szimpatizánsainak is.
2009. okt. 29.
orákulum: azzal én sem értek egyet, hogy most Szivicset bárki is szídja. De! Azt sem tartom korrektnek, hogy egy -két kecskeméti ill. környéki játékos nyakába varják a távozását.
Melesleg : Wernerről a fradi drukkerkocsmából:
totelcamp válasz | megnéz 2009.10.29 10:43:48 © (411598)
Nalunk dunaszerdahelyen 7 napbol 7et csontkokireszeg volt. Szakember ez nem vitas, de emberileg 0
2009. okt. 29.
red: így is síratod Wrenert? :) nem véletlen, hogy próbálkozik mindenhol, de nem németo.-ban. Ő meg a németes fegyelem, ezen röhögni kell. :))
2009. okt. 29.
Werner múltja, a kis vándormadár :)
1992-2001 – 1860 München
2002 – Fenerbahçe
2002-2003 – LR Ahlen
2003-2004 – Incheon United
2005 – APOEL
2005-2006 – Sivasspor
2006 – Saipa Tehran
2006-2007 – Kayseri Erciyesspor
2007 – SpVgg Unterhaching
2007 – Kasımpaşa SK
2008 – Liaoning
2008 – Ata Spor München
2008-2009 – DAC
2009. okt. 29.
k.f.c.
A hozzászólásod stílusából ítélve, emberileg ugyanakkora nulla vagy, mint Csertői.
2009. okt. 29.
Döntsük el melyik a szimpatukusabb nyilatkozat:
„Rendkívül jó benyomásokat szereztem Kecskeméten, szimpatikusak voltak a vezetők, örömmel dolgoztam volna a csapatnál – mondta lapunknak Werner Lorant. – Az anyagiakról nagyjából egy percig beszéltünk, azonnal igent mondtam, abban pedig biztos vagyok, hogy tapasztalataimmal, a futball iránti alázatommal segíteni tudtam volna a magyar klubnak. Kár, hogy így alakult…” – mondta.
Új csapatom sokkal többet tud annál, mint ahogy jelenleg áll a bajnokságban – mondta a szakvezető. – Kemény, következetes munkával ezt be is bizonyítjuk a tavasszal. Hétfőn már én vezetem az edzést, és ha nem is lehetek ott a kispadon Kaposváron, a játékosok már tudják, van edzőjük, vége a bizonytalanságnak. A vezetők azt szeretnék, ha az első tíz hely valamelyikét szereznénk meg, én pedig még ennél is merészebb célt tűzök ki magam és a csapat elé.”
Most nem a 10. helyen van a csapat, Tehát a vezetőség elvárás megvan, ha esetleg a 9. helyen végzünk, akkor az már az elvárás túlteljesítése.
2009. okt. 29.
orákulummal értek egyet, a (most éppen) k.f.c. néven írogató “úr” szövegében kissé sok az ellentmondás, de nem baj, reméljük egyszer talál végre egy olyan nicket, ami mellett lecövekel, addig is tovább gyönyörködhetünk fantáziájában, mely segítségével minden nap másik nevet talál.
Noh ennyit a szokásos “hülye-kanyarról”, értékeljünk:
Csertői jó edző, de ő is inkább védekező mentalitású. Ha feljavul a védelmünk, akkor két eset lehetséges: Vagy meggyengül (a defenzívebb taktika miatt) a támadásunk, vagy nem. Hogy ennek mikorra lesz eredménye, azt meg nem mondom. Kb. a tavaszi meccseken lesz érdemes figyelni CsA keze munkáját, addig bonyolítja a dolgot az eltiltása is.
2009. okt. 29.
Nitro: bocs elnéztem, másik oldal volt, itt meg a kokesz írta
2009. okt. 29.
ok rendben!
egyébként Csertői is 8 év alatt 6 helyen volt edző ,ha már a vándormadaraknál járunk.
De magam részéről lezártnak tekintem a dolgot. Új korszak kezdődik ,Csertőivel. A lényeg, hogy a csapat eredményes legyen, a többi másodlagos. Egy edzőt vagy egy játékost úgyis az alapján ítélnek meg amit mutat.
2009. okt. 29.
Azért a Nemzeti Sport oldalán elég keményen fikázzák a hozzászólások a kecskeméti vezetőket, amiért nem Lorant, hanem Csertői lett az edző… Még Szombathelyről is…
2009. okt. 29.
“Egy edzőt vagy egy játékost úgyis az alapján ítélnek meg amit mutat.”
Farkas Pista tragédia volt az Újpest elleni MK meccs odavágóján, Szivics le is cserélte, és átrakta Sinyát a baloldalra.
Farkas Pista szenzációs volt a Fradi elleni mérkőzésen. Az a labdaszerzése, majd az azt követő beívelés Biciklinek…
Egyesek 3 nap alatt megtanultak focizni?
Némedi a már említett odavágón a 2. félidőre állt be. Ha nem látom, nem hiszem el. Miután megindult a hátvédsorból a labdával két játékostársának is tisztán tehette volna a labdát, erre ő az újpesti játékost választotta. Gól lett belőle…
Csertőinek sok sikert kívánok. Szeretném, ha először rendet rakna az öltözőben, hogy ne ARC legyen, hanem ALÁZAT.
Szivicsnek ez nem sikerült…
2009. okt. 29.
“Azért a Nemzeti Sport oldalán elég keményen fikázzák a hozzászólások a kecskeméti vezetőket, amiért nem Lorant, hanem Csertői lett az edző… Még Szombathelyről is…”
És ki nem ..@..ja le, hogy impotens fórumozók mit írogatnak abba a fórumba ?
2009. okt. 29.
miskabá, csúnya edzőbuktatás volt, sajnos(?) játékosuralom van kecsón, féltékenyek voltak a szerbekre, megbuktatták őket!
2009. okt. 29.
Na es persze ebbe a forumba!!
2009. okt. 29.
Én genyóztam le Sivicet, és ezt a jelzőt most is fenntartom, mint emberre vonatkozót.
Szakmailag zseni, ezt senki nem vitatja!Ha nem lenne ennyire gerinctelen, nem is tudom meddig juthatna…
Bár most lehet ezért kerül a fradihoz…
És szarom le, h ki milyen nemzetiségű, mert pl Alcot és Savicot különösen szeretem, itt azzal van bajom, h ha vki leír vmi rosszat egy szerbről akkor rögtön jönnek itt, h megy a szerbezés…
És fogadom,h azokkal a játékosokkal akiket most gyanusítgattok, mosolyogva pacsiztok meccs után…Legyen vér a pucátokba, és mondjátok meg a szemükbe, h szerintetek tippmixelnek!Ja! Ez nem megy?Csak ide írogatva “nicknevek” mögött…
Írjatok kérlek neveket, kik fogadtak!
Rohadt kíváncsi vagyok!
2009. okt. 29.
Az szerintem nem baj, hogy tippmixelnek, a baj az, hogy nekem nem szólnak előtte!!:(
2009. okt. 29.
kfc: biztos vagyok benne, hogy mikor a csapat feljutott az nb1be te is az első sorban tapsoltál ezeknek a “geci szerbeknek”. elég szomorú, hogy ilyen hozzászólást is megengednek ezen a honlapon. nem a hozzászólásod minőségével van a bajom, hanem a modoroddal. ha valamivel nem értesz egyet az nem aszt jelenti, hogy ilyen stílusban kell közölni másokkal. egyébként csak az igazság kedvéért annyit, és ez biztos így lesz te már rég nem leszel a világon, és azt sem fogják tudni, hogy valaha megszülettél mikor ezeknek a szerb gyerekeknek a nevét még őrizni fogja Kecskemét sporttörténelme. élükön Sziviccel.
Benő: neked csak akkor szeretném látni az arcodat amikor be fogják jelenteni, hogy ez a “geci szerb” a fradi edzője lesz. akkor is majd ilyen lelkesedéssel fogod-e szidni és átkozni, mint ahogy most teszed.
2009. okt. 29.
Miskabá értem mit mondassz ,ezt én is láttam. De túl kell lépni a múlton. Többieknek is ezt mondtam ,megértünk mi már ennél sokkal borúsabb rosszabb időket, én is kicsit lehiggadtam a kezdeti dühömhöz képest amivel ez a helyzet járt. Mindkét félnek van itt sara, Sivic elment, lehet focizni, nincs már indok ami miatt nem. Csak a játékosokon múlik vissza tudják-e szerezni sok szurkoló bizalmát. Én ezt az esélyt megadom nekik ,meg is kell. A csapatát is úgy szereti az ember mint a gyerekét vagy a szüleit, ha hibázik akkor is az övé, persze idő kell amíg megbocsátást nyer.
2009. okt. 29.
“Az szerintem nem baj, hogy tippmixelnek, a baj az, hogy nekem nem szólnak előtte!!:(”
na benő nem hittem volna ,de egyszer végre egyetértünk. Igaz én ezt kínomban mondtam sokszor, amikor elutaztam 1-1 kurva messze rendezett meccsre
2009. okt. 29.
Úgy sem tudunk változtatni a kialakult helyzeten,bele kell nyugodni , nem maradt más hátra,szurkoljunk együtt.Hajrá KTE
2009. okt. 30.
Hajrá KTE!
2009. okt. 30.
Miskabá. arra nem gondolsz, hogy esetleg oka van annak, ha a játékosnak elegük lett Szivicsből? csalódtak benne meberileg. Mit nem lehet ezen érteni?
Az arcból előbb neki (Szivicsnek) és a sleppjének kellett volna viszavenni és aztán ugyenezt megkövetelni a játékosoktól.
2009. okt. 31.
abcdfgh: Én elvárom a KTE mezbe pályára lépő játékostól, hogy feltúrja a pályát, a szívét-lelkét (és a tudását persze) adja. Nem az edző miatt, hanem a KTE miatt.
Az utóbbi időben sajnos nálam csak egy legény maradt a gáton: Schindler Szabolcs.
Biztos, hogy a játékosoknak sem tetszett, hogy a pályán (az edzésen, stb) “meg kell szakadni”.
Szivics nyilatkozott (talán a Sport extrának?) arról is, hogy egyes játékosoknak megmondta, a számukra képességeik alapján ajándék az NBI. Egyetértek.
De küzdenitudásban alulmaradni az fáj…
2009. okt. 31.
Én meg azt mondom neki is az élet ajándéka volt, hogy kapott egy ilyen keretet. Az meg hogy szarul igazoltak és középpályásokkal rakta tele a védelmet és azok mnem tudták jobban megoldani nem csaka játékos hibája. a küzdéshez meg legalább időnként fizetést is kell adni, mert lehangoló, ha a falábú nb3-ban játszó szerb, bosnyák szlovén megkapja a dupláját euróban a magyar játékosok meg csak hitegetést kapnak minden nap. Tudo szegényen lehet küzdeni, de becsapottan ku@va nehéz.
Hozzászólások
Mondd!