Szombaton 16 órakor idei utolsó hazai bajnokiját játssza a KTE-Ereco a Széktói Stadionban. Az ellenfél a remek utánpótlás akadémiával rendelkező fővárosi MTK csapata lesz, akik eddig még nem bírtak győzni a kecskeméti lila-fehérek ellen az élvonalban.
90+2. perc: Hídvégi lövése nem sokkal kerülte el a jobb felsőt, ez a
vége, az MTK visszavágott a tavalyi 1-4-ért.
90+1. perc: Ismét Tölgyesi lőtt szinte ugyanonnan, de Szántai ezt is védte.
90. perc: A frissen beállt Tölgyesi lövését védte az MTK kapusa.
89. perc: Csordás lőtt el egy keresztlabdát kapásból a tizenhatos jobb
sarkáról, Szántainak nem volt nehéz dolga.
88. perc: Csere itt is, ott is: Gosztonyi
helyett Pátkai, Alempijevics helyén Tölgyesi.
86. perc: Alempijevics 18 méterről leadott lövését Szántai ütötte a
bal felsőből szögletre.
85. perc: Veszelics kap öt percet, Montvai helyére jött.
84. perc: Csordás Csaba is besárgult.
83. perc: Lencsét Molnár Marcell váltotta a vendégeknél.
82. perc: Lencse László játszott
össze Gosztonyival, a “futsalos” akció végén az MTK 8-asa helyezett a
hálóba hat méterről, 2-5.
80. perc: Némedi kapott sárga lapot Lencse
lerántásáért.
77. perc: Egymás után két óriási lila-fehér helyzet maradt
kihasználatlanul, előbb Yannick visszatett labdáját mentette szögletre
Szántai, majd Csordás éles szögből leadott lövése pattant kifelé a
rövid sarokról, sokan már bent látták.
74. perc: Schindler beadását öt
méterről Montvai fejelte kapura, de a léc alá tartó labdát Szántai
szögletre ütötte, a sarokrúgást követően egy vendégjátékos, vélhetően
Zsidai kezére pattant a labda, ezért Bognár ismét büntetőt ítélt, és
Némedi megint magabiztosan, nagy erővel lőtt a hálóba, csak most
magasan, 2-4.
71. perc: Gosztonyi lőtt védhetetlen gólt: 18-ról fordult rá jobbal, a tökéletes ívben szálló labda pedig a bal felsőben kötött ki, Lazareanu csak nézte, nincs kapus, aki ezt védi, 1-4. A labda egyébként úgy került Gosztonyihoz, hogy a játékvezető egy Litsingivel szembeni szabálytalanságot nem fújt le. Az MTK ezzel a találattal kiegyenlítette a számlát, hiszen tavaly a Hungária körúton 1-4-es kecskeméti siker született.
69. perc: Csordás viharzott el a jobb oldalon, keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, a hosszún Yannick érkezett ugyan, de az utolsó pillanatban Vági Andrásnak sikerült a kameruni elől mentenie.
66. perc: Szöglettel felérő szabadrúgást végezhetett el Csordás, de a rövid felsőbe tartó lövést Hídvégi fejjel szögletre mentette.
61. perc: Könyves Norbert helyett Pál András érkezett a vendég csapatba.
56. perc: Farkas vette észre a hosszún üresen ácsingózó Alempijevicset, oda is szállt a labda, a kecskeméti középpályás Hídvégi mellett egy visszacselt követően elesett, a bíró pedig tizenegyest ítélt, amelyet Némedi nagy erővel a kapu jobb oldalába rúgott, 1-3.
52. perc: Nyom a KTE, de komoly helyzetre nem futja.
49. perc: Alempijevics pörgette fel magának és lőtt 23-ról, lefelé csapódó lövése a felső léc felett suhant el.
47. perc: Gosztonyi András lőtt 28-ról fölé.
46. perc: A hazaiak hozták játékba a labdát. Nem volt csere egyik oldalon sem. A középkezdés után Farkas lódult meg a bal szélen, beadását Montvai 13 méterről fejelte a jobb alsó irányába, de Szántai óriási bravúrral hárítani tudott.
II. félidő
45+2. perc: Bognár játékvezető két perc hosszabbítás után lefújta az első félidőt.
42. perc: Lencsére passzolták fel a vendégek a labdát, a fiatal támadó gondolt egyet és 24 méterről tüzelt, de bombája hajszállal elkerülte a bal felsőt.
40. perc: Gyagya Attila adott 40 méteres keresztlabdát Yannicknak, aki kicsit balról kapásból lőtt, labdája centikkel a bal alsó sarok mellett suhant el.
37. perc: Lencse László nagyon elemében van: most is kiválóan készített elő, balról tette a hosszúra, többen is érkeztek, végül Könyves Norbert belsőzte a hazai kapuba hét méterről, 0-3.
36. perc: Egy bal oldali szöglet után Gyagya fejelt kis híján mellé.
34. perc: Vadnai remek ütemben tálalt a balösszekötő helyéről Lencséhez, aki 7 méterről megpróbálta Lazareanu felett átemelni, de a rutinos kapus nem ette meg és könnyedén magához ölelte a játékszert.
32. perc: Schindler és Lazareanu volt bizonytalan a tizenhatoson belül, Gosztonyi csapott le a labdára és tette Lencséhez, aki látványos mozdulattal esett el, se tizenegyes, se sárga lap…
29. perc: “Mocskos csalók, mocskos csalók” – zúg a stadionban, a meg nem adott gól miatt hevesen reklamáló Czéh Lászlót pedig a negyedik játékvezetőnek kell nyugtatnia. Eközben Szántai majdnem beesik saját kapujába egy magas ívű labdával, a kapufa segített neki az egyensúlyozásban.
26. perc: A KTE is szögletekkel válaszolt, a második szöglet után Gyagya vette el nagyon harcosan Gosztonyitól a labdát a bal oldalvonal mentén, és kanyarított középre, az érkező Montvai pedig Szántai kapussal ütközve az öt és felesről a hálóba bólintott. A hosszas ápolás alatt senki sem tudta, hogy érvényes-e a találat, Bognár játékvezető végül a partjelzővel történt egyeztetést követően kifelé ítélt szabadrúgást.
22. perc: Csiki-csuki a hazai kapu előtt, Lencse szlalomozott az alapvonalnál a védők között, szépen tette vissza lövésre, de szögletre mentettek a hazaiak. A második sarokrúgás után Zsidai vette célba a felső sarkot 20-ról, Lazareanu azonban ujjheggyel a felsőlécre tolta a labdát. Három szögletet úszott meg a KTE-Ereco.
19. perc: Távoli lövésekkel operál a KTE: most Alempijevics vállalkozott a láthatatlanból, de ballal elengedett lökete messze fölé szállt.
15. perc: Gosztonyi és Lencse fűzte át nagyon szépen a hazai védelmet. Utóbbi légstoppal akarta levenni nyolc méterre a kaputól, de elpattant tőle, de szerencséjére Könyves elé, aki öt méterről Lazareanu hasa alatt a kapuba passzolt, 0-2.
8. perc: A gólszerző Zsidai lőtt 30 méterről, Lazareanu elvetődve hárította a kísérletet.
7. perc: A sérülése ellenére a kezdőcsapatban helyet kapó Montvai már másodjára vállalkozott lövésre 20-on túlról, de most is és az imént is fölé bombázott.
2. perc: Lencse végzett el egy bal oldali szabadrúgást, amire kiválóan érkezett középen Zsidai László, és nagy erővel a kapu jobb oldalába fejelt, 0-1.
1. perc: A vendégek kezdték a találkozót.
I. félidő
KTE-Ereco – MTK Budapest
Kecskemét, 2009. 11. 07., 16 óra
Széktói Stadion, 1500 néző
vezeti: Bognár Tamás (Takács G., Kepe A.)
KTE-Ereco: Lazareanu – Schindler, Némedi, Gyagya, Farkas – Koncz, Alempijevics, Litsingi – Csordás, Yannick, Montvai
megbízott vezetőedző: Czéh László
MTK Budapest: Szántai – Vági, Balogh, Hídvégi, Pintér – Zsidai, Vadnai, Szatmári, Gosztonyi – Könyves, Lencse
vezetőedző: Garami József
Címkesor: élő közvetítés, KTE-Ereco, MTK Budapest, Soproni Liga



36 hozzászólás
2009. nov. 7.
elsőő!!
2009. nov. 7.
A fene vigye el :(
2009. nov. 7.
NB2 KELETI CSOPORT!!!
2009. nov. 7.
A Csori hol van? Ez pedig neki való talaj!
2009. nov. 7.
A Csorinak labdát sem adnak,csak a másik oldal játszik.
2009. nov. 7.
1-4
2009. nov. 7.
2-4
2009. nov. 7.
Ide nem edző váltás kell hanem igazgatóváltás.
2009. nov. 7.
Mivel az MTK rúgta az 1. gólt, és mindjárt a 2. percben…nem volt esélyünk.
Néhány játékosunk meg elgondolkozhat az utóbbi hetek történései után, hogy ebben a mezőnyben a tudásuk mennyit is ér.
2009. nov. 7.
A védelmünk eggy kalap szart ért. Az első gólnál senki nem ugrott fel. Csertői most látja csak mire vállalkozott.
2009. nov. 7.
KTE-ERECO: Kire gondolsz?
2009. nov. 7.
A két begörcsölt játékos-egy ilyen iramú meccsen- elég sokat elárul az edzettségről
2009. nov. 7.
Kollert a csapatba.Okosok!
2009. nov. 7.
Ezt a csapatot Koller sem húzza ki a szarból, amit maguknak kevertek. Remélem, ez után sem vezető, sem játékos nem veszi fel a fizetését. Csertőinek sikerült felráznia a csapatot. Nem Szivicset kellett volna elengedni, hanem a fél csapatot elzavarni a fenébe, és nem csak a délszlávokat. Ma 11 játékos produkciója volt egyenlő a nullával.
2009. nov. 7.
Van egy ősi közmondás: Szarból nem lehet várat építeni!
Mentálisan romokban hever a csapat,mely nem most kezdődött.Valakik ,valamit nagyon elrontottak a nyáron,ami mára már kezelhetetlenné vált.
Nem vagyok vészmadár,de a tavasszal nagyon nehéz lesz.
Nem irigylem Aurél helyzetét.
2009. nov. 7.
“Kikapni lehet, lélektelenül játszani tilos.”
A véleményem többi részét úgyis tudjátok.
2009. nov. 7.
Szégyen nem létezik Hátra lévő mecset az ifivel kell le játszani Pénzt poróluk nem mindegy Profikal vagy anélkül már az őszi forduló nem a mi kezükbenn , Jó nekünk ?????…
2009. nov. 7.
Hol vannak a Szivics utálók??? Ez is a szerbek műve volt???
Ez a csapat – sajnos – nem alkalmas NB1-re… Tavaly erőn felül teljesítettek. Ma a csikócsapat szétszopatta az öregeket…
Nagyon kell télen az erősítés, vagy megint NBII lesz…. :(((
2009. nov. 7.
ferujoe!
Kicsit érdeklődj utána, hogy Koller milyen okok miatt is távozott, utána követeld a csapatba. Okoska!
Kollerel nem kaptunk volna ennyi gólt?? ne vicceljél már, senki sem fogott embert! vagy Koller szerinted akkora sztár ,hogy 4 üresen maradó MTK támadót is egyszerre semlegesített volna?? Újpest ellen vele együtt, ugyanígy 5-2-re kaptunk ki, Pakson szintén vele együtt kaptunk ki, Nyíregyháza ellen akkor egyenlített a Szpari miután bejött “stabillá” tenni a védekezést. Csak néhány meccs ami vele ment el az utóbbi időben. Így követeljed a kezdőbe a bundázó, tippmixező haverodat ,aki 2 forintért a becsületét is eladja. Ennyit a te nagy sztárodról.
Azt hiszem az eredmények is igazolják, hogy itt erősítésekre van szükség és kőkeményen, érzelemmentesen kell itt kialakítani a tavaszi keretet.
2009. nov. 7.
még annyit (és ezzel le is zártam az őszi szezont ), hogy életem legrosszabb 90 perce volt a mai és nagyon örülök, hogy több meccs idén itthon már nem lesz…. Joggal zúgott a “hol a csapatunk?” rigmus. remélem tavasszal megtaláljuk.
2009. nov. 8.
Szar volt az egész csapat:(:( Sajna nem edző kell ide hanem egy új csapat!!!!
2009. nov. 8.
Semmi gond tavasszal 9 meccs lesz itthon akkor kell hozni a pontokat(Paks DVTK, Pápa, Honvéd, Haladás, ZTE) ezeken a meccseken a fiúknak 120 %-ot kell majd hozniuk és bizony kárpótólniuk kell a DEVILZ-t!
Viszont igazolni kell ha van lové, ha nincs! Nagyon vékony a keret és bizony az ellenfeleink már kiismerték Csori, Janika, Bicigli, Montvai cseleit, trükkjeit!
Farkas, Gyagya, Koszó nagyon lassú védők!
Meg kell újúlni, hosszú a téli szünet , lesz idő igazolni, felkészülni, összeszokni!
Nem akarok 2010 őszén KTE-Bőcs meccre menni, NEM!
2009. nov. 8.
jobbak vagyunk , mint a Brazil válogatott. Ott csak egy Kaka van. Nálunk csak a kezdőben volt 11 sz…r.
2009. nov. 8.
legalább, most már nem fogják sajnálni a pénzt minőségi játékosokra….Vagyis nem sajnálhatják, mert ha megteszik akkor az megpecsételné a Kecskeméti focit egy jópár évre… A szezon végén egy 14. hellyel mindenki elégedett volna nem? Sokat kérek? Jó volna ezen elgondolkozni…
2009. nov. 8.
Nem csak a Devils-t kell kárpótolni, hanem minden kecskeméti focit szerető szurkolót.
2009. nov. 8.
am ezen a képen hol az MTK-s srácnak a keze?
Hozzászólások
Mondd!