A tavalyi szezont követően a kecskeméti padról távozó Zsoldos András pihenése véget ért, ugyanis kinevezték az U20-as kosárválogatott szövetségi edzőjévé. A tréner már munkába is állt, jövő héten találkozik a kerettel.
Zsoldos Andrást nevezték ki az U20-as férfi kosárlabda válogatott szövetségi edzőjének. A szakember már munkához is látott. Több mérkőzést megnézett, jövő héten hétfőn és kedden pedig Szolnokon találkozik azzal a 20 fiatal kosarassal, akik a keretét alkotják. A szakembernél arra is rákérdezett a bb1.hu , hogy hallott-e a szolnoki pletykákról, mely szerint rövidesen a piros-feketék edzője lesz.
- A hétvégén kint jártam a Kecskemét-Szolnok meccsen, de csak azért, hogy az utána lévő U20-as meccset megnézzem. Gondolom innen indul a pletyka, aminek semmi alapja nincs. Már a válogatott számára figyelem a fiatalokat – mondta Zsoldos. A szurkolók persze egyből megtaláltak, de még egyszer mondom, egyelőre egyik klubcsapattól sem kerestek. A válogatottal kapcsolatban pedig az a cél, hogy a tavalyi 14. helynél előrébb végezzünk az Eb-n. Az idei keretet a ’90-’91-ben születettek alkotják. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 9. helyezett U18-as válogatottból is lesznek játékosok. A feladat nem könnyű, de a felnőtt válogatott is bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.
Címkesor: kosárlabda válogatott, szövetségi edző, U20, Zsoldos András



12 hozzászólás
2009. nov. 16.
Szerencse, hogy Danielson, Feigi nem magyar és nem 20
Remélem, hogy tényleg jó edző és ami nálunk történt az csak sok, sok szerencsétlen tényező egyidejű kisülése
2009. nov. 16.
De az nem volt baj, hogy Dale-t felfedezte ugye? Meg a Knight is mintha egy erős csapat húzó embere lenne.
2009. nov. 16.
hja, savi, meg felfedezte Tóth Petit is, és frankón beépítette a fiatalokat a felnőtt csapatba…
ezentúl biztos észreveszi majd az ifjú tehetségeket, mert csak azok lesznek a kezében és kénytelen lesz velük dolgozni. természetesen sok sikert és kitartást kívánok neki, legalább csattanós választ adna, ha másnak nem, hát nekem, h tud a fiatalokkal is “bánni” és eredményes lenni.
2009. nov. 16.
Üdvözlendő, és valószínűleg előremutató lépés a jövőt illetően, persze az is kell, hogy a kapcsolat ne merüljön ki néhány, 2-3 napos “összetartásban”…
Kíváncsi vagyok, hogy a “mi” fiaink közül kerül-e ki jelölt….?
2009. nov. 16.
Hát a Petit be is építette és egész nyáron őt képezte, nem ő tehet róla, hogy a srác nem teszi magát oda és nem tud profivá válni.. Amúgy melyik másik fiatal van most beépítve? Ki az, aki ér valamit a kecskemétiek közül? Hány van felnőtt válogatott keretben? A Szöszit is ő építette be, Szombathelyen le se szarták, mára már stabil kezdő lett.
2009. nov. 17.
Szöszi addig volt jó ameddig tartott a Szombathelyről hozott lendület, tavaly már gyenge volt.
Két év alatt hozott 1 jó légióst, de jó:)
2009. nov. 17.
Zsoldos esetében a gond az volt, hogy a “primadonnáktól” nem mert megválni!
2009. nov. 17.
“savi
De az nem volt baj, hogy Dale-t felfedezte ugye? Meg a Knight is mintha egy erős csapat húzó embere lenne.”
-És mit ért el velük?! 9-10. helyen a Nagyimmal a kispadon is lettünk volna …
2009. nov. 18.
Ja végülis Dale csak félévig volt sérült, Knight meg egy hónapig abból a kb 3 hónapból, amit itt töltött. A többi sérülés hullámot nem részletezném (Haynes, Molnár, Szabó, Danielson stb).
Davis, Monroe, Stewart, Grizzard is az ő felfedezettei voltak, velük bajnokságokat és kupát nyert. Egyedül Kecskeméten nem ért el sikereket karrierje során.
Az a szomorú, hogy itt nincs összefogás, csak az anyázás megy, legyen szó játékosról, edzőről, vagy akár a csapatnak lelkesen szurkoló társakról. Nektek az az öröm, ha kudarc történik. Szánalom.
2009. nov. 18.
savi,
utolsó mondatoddal leginkább magadat jellemezted, mert az a szánalmas, ahogy véded a saját “igazadat”.
fyi:
1. a sérüléshullám NEM véletlen, sosem az! (ld. edzésmunka)
2. jó a névsor, 2 játékos (Monroe, Grizzard) közül egyik szintjét sem ütötték meg a kecskeméti igazolásai (kivéve a kis “hülye” bólingozós feka, már nem emléxem a nevére, sajnos), tehát akkor vagy rosszul igazolt, vagy azt igazolta, amire péz vót, vagy azzal főzött, amit kapott – tkp édesmind1, mert nulla eredményt produkált
3. összefogás? kinek kéne összefogni? fogjon össze a klub apraja-nagyja illetékese és kreáljon olyan csapatot, amiért összefognak a nézők! ez egy öngerjesztő processz, simán így működik, ezért nem is értem, mit sírsz…
2009. nov. 18.
Csak mondom savi, hogy Te írtad le először az anya szót
2009. nov. 18.
Mi hihetetlen türelemmel voltunk vele szemben, nézd meg az olaj drukkereket, már most elküldenék Pipit, nem két sikertelen év után
Pénz volt rogyásig,arra nem foghatja
Hozzászólások
Mondd!