rss

HVSE: hazai vereség az éllovas ellen

2009. nov. 29.
2 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Pénteken a Kecskeméti Fedettuszodában az éllovas Ybl WPC csapatát fogadta az OBI/B-ben szereplő HVSE Kecskemét. A hazaiak ugyan becsülettel küzdöttek, de a rutinosabb fővárosiak rendre kihasználták lehetőségeiket, így négygólos győzelmet arattak.

A csoportelső fizikailag erősebb, tapasztaltabb játékosai jól semlegesítették a kecskeméti könnyűlovagságot, és már a találkozó elején három góllal elhúztak. Ugyan a mezőnyben egyenrangú hazaiak nem adták fel, de 2-4 és 4-7 után a kihagyott kecskeméti ziccerek miatt felzárkózás helyett újabb fővárosi gólok következtek. Végül a jóiramú és élvezetes mérkőzésen megérdemelten győzött az esélyesebb vendégcsapat, de a biztatóan játszó és előnyeit végre kihasználó kecskeméti alakulat is dicsérhető.

HVSE Kecskemét – Ybl WPC 6-10 (1-3, 1-2, 2-2, 2-3)
Vizilabda OBI/B
Kecskemét, 2009. 11. 27., 50 néző
vezette: László Gábor, Pásztor Antal

HVSE Kecskemét: Bálint Á. – Bácsi M. 1, Bogdán L. 1, Gyenes I. 2, Kovács D., Bajáki D. 1, Herodek B.
csere: Virág Gy. 1, Magyar D., Kónya Á., Váradi M
edző: Mészáros János

jók: Bálint Á.(k), Bácsi M., Gyenes, Bajáki ill. Kádár Be.2, Szilágyi Kr.2, Szilágyi Zs.2.



Címkesor: , , , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

2 hozzászólás

  1. Csucsu

    Ez a pillanat is elérkezett végre. Hosszú, viszontagságos időszakot követően, az őszi idény utolsó bajnoki mérkőzése után, talpon maradva adhatom vissza súlyos betegségéből felépült kollégámnak, Wolf Péter vezetőedzőnek a tőle megörökölt vízilabda csapatokat. De ennél azért több is történt a közelmúltban. A sportági szövetségek szervezetének egyik tisztségviselője Ujhidy Tibor, a tavaszi, Kecskemét sportkoncepciójával kapcsolatos vita keretében, éppen ezen a fórumon biztatott arra, nézzem meg, hogy mi van a vízilabdázóknál. Nem tudva, hogy mélyen beleásva magam a sportág hétköznapjaiba, belelátva a lapokba, ott már több mint egy éve utánpótlás koncepció megvalósításán, úgynevezett vízilabda piramisépítésen fáradozom. Talán mélyebbre tekintve, mint illő lett volna. A lényeg, keményen dolgoztunk, hogy szeretett sportágunk húsz év után, amikor többnyire saját nevelésű játékosokkal az OBI osztályba jutott, ismét régi fényében csillogjon. A krach az elmúlt tanév végén, maffiózói körökben sem mindennapi erősségű pofonok kíséretében ütött be. Abban a pillanatban könnyes szemmel, tehetetlenül szemléltem, hogy fő művem, a kecskeméti vízilabda elitképzése egyik pillanatról a másikra önös érdekből hogyan omlik össze és meg kell válnom tanítványaimtól. Azokban csalódtam a legnagyobbat, akikre korábban zokszó nélkül mindenemet rábíztam volna. Ezek után természetes következmény volt köztem és a Kecskeméti Sportiskola között létrejött kontaktus megszakadása. Azonban valami földöntúli erő továbbra sem hagyta, hogy a köldökzsinór elszakadjon. Kollégámnak, a Hírös Vízilabda SE vezetőedzőjének súlyos műtétje miatt a klub vezetői felkértek, hogy a megszűnés határára sodródott egyesületnél vállaljam el az edzői munkát. Ebben a helyzetben a segítségkérésre nem lehetett elutasító választ adni. Mandátumom a vezetőedző felépülésével, a felnőtt csapat utolsó őszi bajnoki mérkőzését követően lejárt. Büszkén adhatom át a staféta botot, mert a sorozatos kaszáló gáncsdobások ellenére serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban is versenyképesek maradtunk. Örömömre szolgál, hogy ebben a kegyelmi állapotban én is elmondhatom: “ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitemet megtartottam”. AMEN!

  2. Csucsu

    Jó csapatotok van, kaptuk a már megszokott hízelgő minősítést soros ellenfelünktől. Mindezek ellenére tisztában vagyunk vele, hogy még az út elején tartunk. A gyümölcsérést az új uszoda átadásának évében várjuk. Természetesen, mint ilyenkor lenni szokott irigyeink is akadnak bőven. Ezzel magyarázható, hogy a “nemes ellenfél” a HVSE vezetói pozíciójára és csapataira pályázik. A “zuhanyhíradó” precíziós műszerének jelzése szerint a sorozatos sikertelen puccskísérletek után a támadók a “csodafegyver”, az anarchiakeltés eszközéhez nyúltak. Szomorú a dologban, hogy társakat is találtak. Így nincs kétségem afelől, hogy a Hírös Vízilabda SE napjai meg vannak számlálva. Jöhet az ígéret beváltása, az első osztályba jutás feltételeinek biztosítása. Ha nem megy tudással, akkor vásárlással. Mert, mint tapasztaljuk, Kecskeméten az Adamikok, Dunsztok, Beregszászik, Czagányok, Magó Gáborok /elnézést, de labdarúgásban egyetlen helyi edzőlegendát sem tudok említeni/ ideje lejárt, utódlásuk pedig nem megoldott. Így a szakmai hiányosságokat kiemelt csapatsportágainknál importból kell pótolni. /Ez alól talán csak a röplabdások képeznek kivételt/. A kecskeméti vízilabdában is történt már ilyen. Az eredményt /csődeljárás/ ismerjük. De lehet, hogy a sokat emlegetett fórumozó társunknak van igaza, én csak vizionálok. Ezért a témával kapcsolatos fejtegetéseimet itt le is zárom, mert a jövőben úgyis a tetteké lesz a főszerep.

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés