Idei utolsó alapszakasz meccsét is megnyerte a kecskeméti röplabda csapat 3:0-ra a Szolnok ellen, így magabiztosan kvalifikálta magát a felsőházi rájátszásba, ahol a Kaposvár, Dunaferr és a Veszprém fog még részt venni.
Gyurkó Sándor, szakmai igazgató értékelése: – A pontarányból is látszik, hogy sima mérkőzés volt. Tudtuk, hogy mi vagyunk a meccs esélyesei. A vendégek kissé bátortalanul játszottak, főleg az első két játszmában. A hibáikat fegyelmezett, koncentrált játékkal ki tudtuk használni, ennek köszönhető a győzelem. Szerencsére mindenkit pályára tudtam küldeni, meg is hálálták a bizalmat. Örülök, hogy sikerült megnyerni az utolsó idei mérkőzésünket, hiszen egy nagyon sikeres évet szépen zártunk ezzel: Magyar Kupa ezüstérem, bajnoki ezüstérem ennek az évnek a termése. Az alapszakaszt szerintem megnyertük, hisz a Dunaferr kikapott Budapesten, így nekik 2 vereségük van, míg nekünk csak egy. Sajnos a szövetség pontlevonással sújtott bennünket, ezért csak a második helyen vagyunk, ha nem az asztal mellett dől el, hanem a pályán, akkor én úgy veszem, hogy megnyertük az alapszakaszt. Január 8-án folytatódik a bajnokság, a felsőházi rájátszásban a Kaposvár, Dunaferr, Veszprém és mi szereplünk majd. Az első meccs idegenben lesz Dunaújvárosban. Nagyon fontos lesz, hogy minél több győzelemmel, minél kisebb sorszámot szerezzünk, hisz aki az egyes vagy kettes sorszámot megszerzi az egészen a döntőig hazai pályán kezdheti az egyenes kieséses párharcokat. A Kaposvár szerintem most jobb a többi három csapatnál, nagy csata lesz a kettes, hármas, négyes sorszámért. Ha bátran és felszabadultan tudunk játszani a Kaposvárral szemben, akkor akár még meglepetést is okozhatunk!
Kalo-MÉH KSE – Szolnok RKSI 3:0 (11, 18, 16)
Címkesor: Kalo-Méh KSE, Röplabda, Szolnok RK-SI



2 hozzászólás
2009. dec. 15.
Látványos játékot és sok sikert kívánok!
Hozzászólások
Mondd!