Az első és második negyedévet követően, folytatjuk az évet összegző sorozatunkat, most a július, augusztus és szeptember havi eseményeket elevenítjük fel.
Július
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) Jogi és Fegyelmi Bizottsága doppingvétség elkövetésében vétkesnek találta Bagics Balázst, és kétéves eltiltással sújtotta a fiatal kecskemétit, aki fellebbezett a határozat ellen.
A nyár derekán, de a futballidény kezdetéhez közeledve az átigazolási hírek jelentették a legfőbb témát a KTE-Ereco csapatánál: bár egy ideig úgy tűnt, a kameruni Eduoard Njdodo Kecskemétre igazol, végül egyik napról a másikra eltűnt, így lemondtak róla a lila-fehér vezetők. Egy másik afrikai légiós, az Újpest alkalmazásában álló, Francis Litsingi viszont egy évvel meghosszabította kölcsönszerződését, míg Lazareanu, Veszelics és Perak személyében új játékosok is érkeztek a csapathoz. Távozók is akadtak azonban júliusban: Vladan Csukicsot szabadlistára tették, míg Tóth Zoltán, Kormos László és Menyhárt Attila kölcsönben folytatta.
A parasportolók között szereplő kecskeméti Boronkay Péter aranyérmes lett a Holtenben zajló triatlon Európa-bajnokság C4-es kategóriájában.
Andrej Petro után újabb szlovák válogatott kézilabdázó írt alá a Budapest Bank KKSE együtteséhez: az érkező a kapusposzton szereplő Michael Shejbal.
Ungvári Attila, a kecskemétiek 73 kg-osok között szereplő cselgáncsozója ezüstérmet szerzett a belgrádi Universiadén.
Az Univer KTE 15 éves versenyzője, Madarász Dóra egy arany, egy ezüst és két bronzérmet nyert az Ifjúsági és Serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon.
A hónapra jellemzően az immár KSE névre hallgató kosarasoknál is volt mozgolódás: az előző évben is a hírös városban pattogtató Michael Dale visszatért Kecskemétre, míg a Hegyvidék csapatától Will Tamás igazolt az alakuló Ivkovics-gárdához.
Augusztus
Hivatalosan is bejelentették, hogy a KTE korábbi edzője, Török László veszi át a Budapest Honvéd NB II-ben szereplő, második csapatát.
Nem nevezett be a 2009/2010-es élvonalbeli futsalbajnokságba a Hírös Futsal Club SE csapata, mert támogatók nélkül maradt a gárda, ezért nincs pénz a működtetésre.
Újabb érkezők a KTE-Ereco-nál: a brazil jobbhátvéd, Robson de Sousa 2+1 éves, a fiatal támadó Birtalan Botond 1 éves kontraktust írt alá a kecskemétiekkel, míg a középhátvéd Dvorschák Gábor Újpestről érkezett kölcsönbe.
Négy hónapra mérsékelték Bagics Balázs kétéves eltiltását, miközben a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hat pontot vont le a kecskemétiektől, mert nem indultak nemzetközi kupában.
Zlatko Bolics és Ian Johnson személyében újabb két légiós érkezett a KSE csapatához.
Augusztusban Kecskeméten rendezték a Kettesfogathajtó Világbajnokságot, amelyen Lázár Zoltán révén egyéniben bronzérmet, csapatban ezüstöt szereztek a magyarok.
Három kecskeméti rögbis – Tóth Dániel, Schrauf Kont és Gyenes Ede – is bekerült az Eb-re készülő U20-as magyar válogatottba.
Az MKB Veszprém és a Pick Szeged részvételével, augusztus végén a Messzi István Sportcsarnokban rendezték a férfi kézilabda Szuperkupát, amelyet végül háromgólos veszprémi sikert hozott.
Szeptember
Két kecskeméti röplabdázó is bekerült az Extraligában szereplő ifjúsági válogatottba: Farkas Pétert újoncként válogatták be, míg Dorcsák Lajos a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.
Világbajnokkal gazdagodott Kecskemét: Boronkay Péter júliusi Eb győzelme után az ausztráliai Gold Coastban megrendezett vb-n a paratriatlonisták között aranyérmet szerzett.
Zsinórban harmadik felkészülési tornáját is megnyerte a KSE együttese: Sztojan Ivkovics tanítványai a Kecskeméten rendezett Gazdavár Kupán is az első helyen végeztek. Az egyaránt válogatott Fegyverneky Zsófia és Báder Márton is rendszeres látogatója a kecskeméti edzéseknek.
Megtartotta évnyitóját a Kecskeméti Sportiskola, a rendezvényen az előző év legjobb fiatal sportolóit is díjazták.
Az augusztusi kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság után megkezdték a 24 millió forintos helyreállítási munkálatokat a Széktói Stadionban.
Négy érmet szereztek a KARC és a KeSi atlétái a tatabányai serdülő magyar bajnokságon.
Címkesor: összefoglaló

6 hozzászólás
2009. dec. 29.
Horváth zoltán meghalt!!!!
bb1.hu több hír!!!!
Ide a kesportra miért nem rakjátok fel??
Minden más oldalon fent van!!!!!!
2009. dec. 29.
http://kesport.hu/2009/12/28/elhunyt-horvath-zoltan-a-falco-kc-jatekosa/
2009. dec. 30.
Kiegészítésként annyit hozzátennék hogy a Magyar Női hétpróba válogatott feljutott az első osztályba az Európa Kupában. A csapat tagja volt Toldy Laura a KARC sportolója.
üdv.adamikzoli
2009. dec. 31.
T. Adamik Sporttárs!
Először is gratulálok a sok-sok remek KARC-os atlétapalántához, leginkább az utóbbi években általuk elért ugyancsak sok-sok kiváló eredményhez, egyben azt kívánom, hogy a 2010-es esztendő az elmúlt években elért színvonalat is múlja felül, különösen a hétpróbás lányok!
Egyben arra is megkérnélek, ha Vörös Orsolya hollétét ismered. kérd meg, hogy január elsején jelentkezzen Bácsalmáson, ahol Toldy Laura és Prókai Anett már ma, 2009. december 31-én elkezdték az alapozást a hamarosan kezdődő fedettpályás idényre… Mi a véleményed: lehetne a nevezett trió egy újabb bajnokcsapat is!
2009. dec. 31.
Tisztelt Adamik Sporttárs!
Először is gratulálok a sok-sok remek KARC-os atlétapalántához, leginkább az utóbbi években általuk elért ugyancsak sok-sok kiváló eredményhez, egyben azt kívánom, hogy a 2010-es esztendő az elmúlt években elért színvonalat is múlja felül, különösen a hétpróbás lányok!
Egyben arra is megkérnélek, ha Vörös Orsolya hollétét ismered. kérd meg, hogy január elsején jelentkezzen Bácsalmáson, ahol Toldy Laura és Prókai Anett már ma, 2009. december 31-én elkezdték az alapozást a hamarosan kezdődő fedettpályás idényre… Mi a véleményed: lehetne a nevezett trió egy újabb bajnokcsapat is!
2010. jan. 2.
Boldog Új Évet neked is. Az összeállítás nem rossz :). A bajnoki címet már oda is adták :)
Hozzászólások
Mondd!