A kesport.hu így év vége tájékán egy kis összegzésre, visszatekintésre vállalkozott. Sorozatunk első, második és harmadik része után, most az utolsó negyedévben történteket elevenítjük fel.
Október
Kedvező sorsolással, illetve remek küzdeni akarással Európa-bajnok lett Magyarország a Cselgáncs Európa Csapatbajnokságon. Először az ukránokat, majd a meglepetéscsapat románokat ejtettek ki. A döntőben Oroszország ellen gyorsan eldőlt, hogy ki viszi haza az aranyérmet. A magyar csapat tagja volt a kecskeméti ifj. Nagysolymosi Sándor.
Tizenkilencedik alkalommal adta át a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az előző, 2008/2009-es bajnokság legjobbjainak járó elismeréseket. A rendezvényen mondhatni tarolt a bajnok DVSC-TEVA együttese, hiszen a legjobb edző Csertői Auréllal megosztva Herczeg András, a legjobb légiós a kecskeméti Yannickot megelőzve Vukasin Polekszics, míg a legjobb mezőnyjátékos Rudolf Gergely lett. A legjobb külföldön játszó magyar légiósnak Juhász Rolandot választották.
A Katona József Gimnázium udvarán tavasz óta tartó műsalakos kispályás labdarúgó bajnokságot a Football World csapata nyerte a Kesport előtt. Portálunk focistái a döntőben már első félidőben hátrányba kerültek, és később hétméterest is hibáztak.
Felavatták a Széktói Stadion új gyepszőnyegét, a jelek szerint általános megelégedésre, hiszen a Nyíregyháza elleni bajnokit követően a találkozó játékvezetője is úgy fogalmazott, ilyen jó minőségű pályán mostanában nem fújta a sípot.
100 éve, 1909. október 7-én Kecskeméten született Bóbis Gyula olimpiai bajnok birkózó. Sportpályafutását a Kecskeméti TE labdarúgójaként kezdte, majd a BVSC birkózója lett. Legnagyobb sikerét az 1948-as londoni olimpián aratta, a döntőben a nála tizenkét évvel fiatalabb svéd Bertil Antonssont győzte le.
Rapi Róbert ügyében október 9-én hozott ítéletet a Sport Állandó Választott Bíróság, és kimondta, hogy a Szolnok szerződésszegést követett el, ezért a röplabdázó szabadon igazolható, és hivatalosan is a Kalo-Méh Kecskeméti SE játékosa.
Október 12-én, délelőtt megérkeztek Kecskemétre a magyar válogatott női kézilabdázói, és azonnal edzésre vonultak a Messzi István Sportcsarnokba.
Nehézkes és darabos játékkal, de végül négy góllal nyert a magyar női kézilabda-válogatott a Messzi István Sportcsarnokban a csehekkel szemben.
Életének 76. évében elhunyt Szentannai József, az MLSZ egykori elnökségi tagja, a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga volt elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség néhai főtitkára. Sportvezetőként évtizedeken keresztül végzett áldozatos munkát a magyar labdarúgás számos területén. Szentannai József búcsúztatására október 20-án, kedden 15 órakor került sor a kecskeméti köztemetőben.
Tomiszlav Szivics a KTE-Ereco vezetőedzője a 2-5-ös vereséggel végződő Magyar Kupa mérkőzés után, az öltözőbe érve közölte játékosaival, hogy a továbbiakban nem kíván edzősködni Kecskeméten. Majd másnap délelőtt megbeszélést folyatott a lila-fehér klub vezetőivel, a tárgyaláson elfogadták a szerb szakember lemondását. A sajtótájékoztatón történtek itt olvashatók.
Nagyszerű játékkal, meglepetésre 40-32-re elverte hazai környezetben a Pick-Szeged csapatát a Budapest Bank Kecskeméti KSE.
Czéh Lászlót nevezték ki a KTE-Ereco megbízott edzőjének. Werner Lorant neve merült fel lehetséges edzőként. 3-1-es Fradi-veréssel mutatkozott be Czéh László. Végül nem a német szakember, hanem Csertői Aurél lett a kecskemétiek edzője.
Koller Ákos távozott a KTE-Ereco csapatából.
November
Dorcsák Lajost választották az év Héraklész-röplabdázójának. A fiatal kecskeméti az áprilisi, rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon a magyar válogatott színeiben alkotott maradandót.
Szalóki Róbert országos bajnoki címet szerzett 50 kilométeres futásban.
Második otthonában, a Katona József Gimnázium tornacsarnokában meglepetés-bulin köszöntötték hetvenedik születésnapján Dunszt Ferencet, a kecskeméti röplabdasport atyját.
A kecskeméti Lénárd Lajos amatőr testépítő világbajnok lett a saját kategóriájában. A 169 cm magas, 69 kg súlyú versenyző a Kecskeméti Rendőrkapitányságon dolgozik; az akció alosztály tagja.
A korábbi kecskeméti kosáredzőt, Zsoldos Andrást nevezték ki az U20-as válogatott élére.
A KSC ökölvívó szakosztályának a Kecskeméti Sportiskola keretein belül működő utánpótlás tagozata is részt vett a Hajdúszoboszlón megrendezett ifjúsági országos bajnokságon, melyen taroltak a kecskemétiek és csapatbajnokok lettek.
Öngyilkos lett egy 22 éves szerződéses katona a kecskeméti repülőbázison őrszolgálat közben. Kövecses János a munka mellett keményen dolgozott, hogy erőemelőként kijusson a londoni olimpiára.
Befejeződött a BKMLSZ és a Football World által megrendezett Amatőr Futsal Bajnokság 2009. évi versenysorozata, a bajnok a Mozi Presszó csapata lett.
Idei utolsó bajnoki mérkőzésén vereséget szenvedett a Kecskeméti TE-Ereco NB III-as együttese és 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel, a 7. helyről várja a tavaszi folytatást.
Nagysolymosi élete eddigi legjobb évét zárta.
Wittmann Krisztián, a Kecskeméti KSE irányítója az Albacomp elleni bajnokin a harmadik negyed végén egész pályáról, félkézzel dobott csont nélküli hármast, de a játékvezetők nem adták meg. Hihetetlen találat volt, itt a videó.
Hétfőn este hosszú szenvedés után elhunyt Marian Sinescu, az FCM UTA legendás kapusa, aki Kecskeméten is munkálkodott.
Belgiumból érkezett kapus tesztelését kezdte a KTE-Ereco. A magyar-belga kettős állampolgár Gulyás Gábor egy meccsen szerepelt, de még nem döntöttek sorsáról.
Idei utolsó meccsét is megnyerte a KNKSE, az élről várják a tavaszt.
Megszerezte első győzelmét a KTE-Ereco Csertői Auréllal.
December
Anyagi fedezet hiányában ki kell hagynia a győri cselgáncs csapatbajnokságot a Kecskeméti Judo Clubnak, amely az utóbbi tíz évben mindig képviseltette magát. A csapat elindulását egyébként nem csak a pénz hiánya, hanem az is hátráltatja, hogy a felső két súlycsoportban nincs versenyzőjük.
Hivatalosan is szerződést bontott a KTE-Ereco három dél-szláv labdarúgójával: Mitrovics, Perak és Rakics távozása lett biztos.
Történelmi sikert elérve, a Kecskeméti Sportiskola fiatal vízilabdázói bejutottak az országos gyermekbajnokság rájátszásába.
Zlatko Bolics családi okok miatt távozott a Kecskeméti KSE csapatától, helyére az addig Pécsett pattogtató amerikai Ronnie Ross érkezett.
A Bagics Bence – Tóth II. Gábor párost választották az év strandröplabdázójává.
A Szolnok elleni utolsó alapszakasz-mérkőzését megnyerve, magabiztosan kvalifikálta magát a rájátszásba a Kalo-Méh KSE csapata.
Madarász Dóra, az Univer-KTE asztaliteniszezője Kosiba Dánielel az oldalán ezüstérmet szerzett a vegyes párosok versenyében a kolumbiai Cartagena de Indiasban zajló ifjúsági asztalitenisz-világbajnokságon.
Három kecskeméti aranyérem született a hírös városban megrendezett Btel Országos Ökölvívó Bajnokságon: Lakatos István, Lakatos Róbert és Szellő Imre is legjobb lett súlycsoportjában.
Címkesor: összefoglaló

Hozzászólok!
Mondd!