„Vedd fel a kesztyűt!” címmel idén országos programot indít a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A rendezvénysorozat – melynek célja, hogy a vidéki, hátrányos helyzetű gyerekeket megismertesse a sportág alapjaival – első állomása Kecskemét, ahol nemcsak Erdei Zsolt válaszol majd a kérdésekre, de Kovács “Koko” István is felveszi a kesztyűt.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség 2010-ben országos programot indít, melynek célja, hogy a vidéki, hátrányos helyzetű gyerekeket megismertesse a sportág alapjaival, kitörési lehetőséget kínálva mindazon fiatalok számára, akik készek részt venni az induló edzéseken.
Idén januártól három városban, Kecskeméten, Salgótarjánban és Pécsett több száz általános iskoláskorú fiatal jut sportolási lehetőséghez a kezdeményezés révén, amely a Magyar Villamos Művek támogatásával valósul meg.
Első állomásként, Kecskeméten rendhagyó sajtótájékoztatót is tartanak a rendezők, melynek során a résztvevő vállalat és sportvezetők részletesen bemutatják a programot. A tájékoztatón nemcsak Csötönyi Sándor, a honi szövetség elnöke, és Erdei “Madár” Zsolt világbajnok ökölvívó lesz ott, de Kovács „Koko” István olimpiai- és világbajnok bokszoló és Mártha Imre MVM vezérigazgató barátságos ökölvívó mérkőzést vívnak egymással, ezzel is ráirányítva a figyelmet az egyedülálló kezdeményezésre.
A sajtótájékoztató időpontja, helye:
2010. január 28. 11:00, Bóbis Gyula edzőterem, Kecskemét, Sport u. 13.
Címkesor: Csötönyi Sándor, Erdei Zsolt, Kovács "Koko" István, Magyar Ökölvívó Szakszövetség, Magyar Villamos Művek, Mártha Imre, „Vedd fel a kesztyűt!”

3 hozzászólás
2010. jan. 27.
csak ki ne üsse “istván kokó “első vereségem után abbahagyom, mert gyáva vagyok” istvánt ez a mártha! :D
2010. feb. 8.
TISZTELETTEL KÉRLEK,SEGITS HOZZÁ HOGY “”" KOVÁCS KOKO ISTVÁN”"”" E-MAIL
CIMÉHEZ JUSSAK.NEKEM AZ ÉLETEMET MENTED MEG!!!!!!!! BARÁTI KÖSZÖNETTEL
EGY 53 -ÉVES ROKKANT NYUGDIJJAS,KI NAGYON EL VAN KESEREDVE.
Hozzászólások
Mondd!