rss

Csertői Aurél: ha nem bíznék a bentmaradásban, el sem vállaltam volna

2010. feb. 5.
10 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Pokoli harc lesz. Megtippelni is lehetetlen, melyik két csapat esik ki az NB I-ből, hiszen a fenyegetett klubok gőzerővel készülnek, és erősítenek a tavaszra. A tavalyi idényben bravúrosan szereplő Kecskemét is izgulhat, jóllehet az új vezetőedző, Csertői Aurél rendkívül elszánt, és ha nem bízna a bennmaradásban, el sem vállalta volna a feladatot – írja a Nemzeti Sport.

Mennyire változtatta meg az elmúlt néhány hónap?
Még mindig a pályakezdő edzők közé sorolom magam. Így, azt hiszem, az az élet rendje, hogy új és még újabb hatások érnek. Én is változom tehát, jóllehet bármi is történt az elmúlt hónapokban velem, naiv ember maradtam.

Naivnak tartja magát?
Sajnos vagy nem sajnos, de ez van. Naiv vagyok, és talán az is maradok örökké. Idealista, aki ha azt mondják neki a fehér falra, hogy fekete színű, gondolkodás nélkül elhiszi.

Megbánta, hogy látványosan összeveszett Bódog Tamással?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha vissza tudnám pörgetni az idő kerekét, talán sok mindent másként csinálnék, de ez nem ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy mindent megbántam. Ám nem szeretnék hosszasan ezzel foglalkozni. Amúgy meg amikor megtörtént az az ügy Bódog Tamással, az én véleményemre viszonylag kevesen voltak kíváncsiak. Én pedig nem szeretem a sárdobálást, így most sem szeretnék hosszasan rágódni kettőnk afférján.

Történt, ami történt, önt hónapokra elmeszelték. Ez sem változtatta meg? A lelátóra száműzték, gyakorlatilag megbélyegezték?
Mondom, hagyjuk ezt! Az ember mindig tanul a különböző szituációkból, én pedig olyan vagyok, hogy igyekszem előre nézni.

És ha előre néz, mit lát? A jövő ősztől is első osztályú Kecskemétet?
Látja, ez már izgalmasabb kérdés, ami valóban sokat foglalkoztat. Elmondom az első négy forduló ellenfeleit: megyünk a Videotonhoz, jön az Újpest, aztán megyünk Győrbe és a Vasashoz…

Hány pontot tervez erre a négy meccsre?
Inkább azt mondnám, hogy a tavaszi idényben legalább huszonegy pontot kell szereznünk ahhoz, hogy bent maradjunk. Irtózatos harc lesz, hiszen a riválisaink, a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Haladás elképesztő tempóban erősítenek, s akkor még nem beszéltünk a szereplésénél jóval többre hivatott Honvédról.

Kis klub a KTE?
Igen, de azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon. Mi is erősítünk, már miénk Mladen Lambulics, a debreceni Dudu, s ugyancsak a Lokitól érkező Szűcs István, akire belső védőként számíthatok. Tartanunk kell a lépést a vetélytársainkkal, mert nálunk valamivel szűkösebb volt a keret, nem is olyan régen még csak három védőnk volt, úgy pedig nem könnyű kiharcolni a bentmaradást.

Ha azt kérdezném öntől, ki esik ki, tippelne?
Hát hogyan tudnék én tippelni erre?! Amíg tavaly vagy a korábbi években többször is kövonalazódtak az erőviszonyok a télre, most gyakorlatilag lehetetlen jósolni. Mondok egy példát: a Szombathely válogatott futballistával erősített…

Valóban meglepte a közvéleményt, hogy Halmosi Péter a nevelőegyesületéhez szerződött Angliából. Ön épp Szombathelyről került Kecskemétre: maradt valamilyen tüske önben a Haladással kapcsolatban?
Nem tüske van bennem, inkább úgy mondanám, tőrdöfés érte a szívemet. Sok minden bánt, de nem szereténk most ebbe belemenni. Legyen elég annyi, hogy tőlem a Halinál azt kérték, lehetőleg fiatalokat foglalkoztassak, mert nincs pénz minőségi erősítésre. Most meg egyre-másra hallom a híreket, kik és mennyiért igazoltak Szombathelyre.

Mit gondol, Kecskeméten más futballközegbe került?
Remélem, igen. A felkészülés kezdete óta itt élek, kezdem megszokni a várost. A szerződésem másfél évre szól, és persze nyáron mindkét fél átgondolhatja a továbbiakat. Ugye mondanom sem kell, ha kiesünk, aligha marasztalnak. De ha nem bíznék a bentmaradásban, el sem vállaltam volna a feladatot.



Címkesor: , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS








Mostanában írtuk

10 hozzászólás

  1. Meksz

    Hajrá Aurél! Remélem lesz okunk megszeretni :)

  2. footbola

    Azért én sem tudom azt a rugdosódós történetet elfeledni. Valahogy folt maradt. Mondják, hogy kutyából nem lesz szalonna. A népi bölcsesség pedig még ma is ér valamit.
    A munkához sok sikert! Azért bármilyen kicsi is a KTE, láthattuk az elmúlt években, hogy a szív sokat tud segíteni.

    Hajrá KTE-Ereco!!!

  3. Meksz

    Nem tudom mit kell ezen pattogni … téged rúgott meg? Nem … akkor meg nem qva mind1?

  4. szurkoló1

    Kit érdekel mit csinált , a lényeg hogy, most mit fog csinálni. Szurkoljunk neki és a csapatnak! Aki meg ezen rágódik az nem is igazi KTE-szurkoló !!!

  5. Janás

    Csertői úr egyben biztos lehet, hogy egy más közegbe került. Javaslatom: Mielőtt a szurkolók elfelejtik, hogy Kecskeméten labdarúgás is létezik, dabasi, debreceni, veszprémi, aradi fuvallat után nem ártana egy kis hazai levegőt is szippantani. Lehet, hogy NB/I-es tagságunk múlhat rajta.

  6. jolly

    NB2 KELETI CSOPORT

  7. microlas

    jolly, verd a himbilimbid a zöld sasodra!

  8. Meksz

    Hamarabb lesz a Fradi nb2es!

  9. Beaktv

    Kedden a Sportmagazin vendége lesz Csertői Aurél.
    Azért játszunk sokat idegenben, mert az első négy meccsből három idegenben lesz :)))

  10. Janás

    És azután a rengetek idegenbeli mérkőzés után, jön az első sorsdöntő hazai bajnoki. Akkor rádöbbenünk, hogy pályánkat még csak a fűtött öltöző ablakából sem láthattuk. A vereségekre mentséget persze korábban is találtunk: a vezetők nem álltak helyzetük magaslatán, a pályamunkások hibáztak, göröngyös volt a játéktér stb. Majd meglátjuk.

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


fogathajto2009
Pagerank ellenőrzés