A hétvégi Debrecen elleni mérkőzésen sérült meg a Kecskemét idegenlégiósa, Michael Dale. A kosaras lábát azóta megvizsgálták, és bokaszalag-szakadást diagnosztizáltak. Gyógyulása hat hétig is eltarthat, ezután pedig még rehabilitáció vár rá.
- A sérülése ellenére sem fogunk megválni Dale-től, az nem a mi stílusunk – mondta Sztojan Ivkovics szakmai igazgató a BB1.hu-nak. Viszont szét kell néznünk a játékospiacon, hogy kit tudunk segítségül hívni. Hármas poszton bevethető játékost egészen biztos, hogy nem tudunk megfizetni, vagy ha olcsót is találunk, minőségben nem fog megfelelni. Egy alacsonyabb poszton játszó kosarasban látom a megoldást, azonban konkrétumot még én sem tudok. Ez a legbosszantóbb, mikor nem szakmai okok, hanem különböző sérülések vetik vissza a játékot. Először Bencze, aztán Johnson, most pedig a szintén meghatározó Dale nem tud játszani.
Címkesor: bokaszalag szakadás, Kecskeméti KSE, Michael Dale, sérülés, Sztojan Ivkovics

30 hozzászólás
2010. feb. 8.
Nincs elég megfelelő minőségű magasemberünk, de azért még egy kicsit hozunk…
Remélem ez a nyilatkozat nem mentegetőzés, hogy idén miért nem jut nyolcba a csapat… (Meszlényi alatt is voltak sérülések, még is többszőr nyolcban volt a csapat)
2010. feb. 8.
Walker a megoldás – 3-asban játszik.
2010. feb. 8.
talán most lehet érezni, hogy nem az univer áll a csapat mögött. Mondjuk erre lehetett számítani, hogy szezon közben nagyon erősíteni már nem tudunk. Dale-nek jobbulást, átérzem a sérülését, nekem 3 bokaszalag-szakadásom is volt, nem egy kellemes dolog :(
2010. feb. 8.
“Kis pénz, kis foci”! Puskás Öcsi legendássá vált szállóigéje…………
A mi esetünkben a legismertebb magyar mondása kissé módosul: kis pénz, 1-s vagy 2-s igazolás!?
Sajnos a 4-s és az 5-s poszt a csapat “Achilles-sarka”. ebben a szezonban csak Johnson tudott maradandót alkotni centerben.
Bencze után Ian is megsérült?
2010. feb. 8.
de ha bármilyen kupát elnyernénk akkor nagyon remélem hogy nem engedi meg neked Ivkovic hogy te- mint a szurkolók képviselője és akinek posvány a magyar bajnokság- felemeld!!! ne gyere nekem azzal, hogy de ugyse nyerünk semmilyen kupát.. te irtad még két hete, hogy fel akarod emelni… és akkor még ilyeneket irogatsz, bízd már a két edzőnkre, hogy milyen játékost igazolunk!!! ők nem kritizálják a szurkolásodat, te meg ne kritizáld a döntéseiket, vagy ha van véleményed akkor mond meg nekik face to face!!
2010. feb. 8.
Ebben a csapatban 2 használható játékos van a Wittman és a Dale (esetleg harmadiknak a Johnsont mondhatnánk). Így, hogy megsérült az egyik, gyanús, hogy ugrott a 8. (bár ne legyen igazam)
2010. feb. 8.
Nekem Báder magassága is megfelelt volna. Kár, hogy nem hozzánk igazolt. Komolyra fordítva a szót, én is letargiába estem, de nem akkorába mint redmiller. Redi: Komoly gondolkodásra késztettél, kezdem azt hinni, hogy te nem is Kecskemét kosárlabda csapatának szurkolsz, hanem Meszlényinek. Mi is nosztalgiával gondolunk a múlt sikereire, de tudomásul kell vennünk, hogy a korábbi eredmények távolodnak és az UNIVER támogatása is megszűnt. Éljünk a mának mert az őrlődésbe csak belebolondulunk. Készülj a nagy röplabda show-ra.
2010. feb. 8.
Redmillernek javaslom, hogy végezze el az edzőit mert a “tudása” már meg van hozzá.
Amennyiben nem menne neki akkor még mindig felkérheti az imádott Meszlényi Robit tanácsadónak.
1. Még nem veszett el semmi.
2. Mindenki annyit tud költeni amennyi van.
3. Azt gondolom az a gyakorlat eléggé bunkó dolog volt , hogy aki megsérűlt a csapatért az ki volt rúgva.
4. Amikor sérülések voltak sajnos az Univerrel és Meszlényivel együtt sem voltunk a nyolcba.
5. természetesen nagyon szeretném, hogy benne legyünk a nyolcba , de nem érzem azt a nagy egetverő külünbséget a 9 hely és a rájátszásban a ZTE- től elszenvedett 3-0 vereség, között.
6. Ha válsztanom kell, hogy legyen viszonylag normális foci, kosárlabda, röplabda a városban, vagy legyen egy kirakat csapatunk 1-2 évig ( Szolnok) akkor én az elöbbit választom.
7. Egyáltalán nem biztos, hogy egy English- sel, vagy Walkerrel, vagy mással olyan rosszul járunk.
2010. feb. 8.
István!
hidd el, hogy óriási a különbség egy sima 0-3-as söprés és egy 9. hely között. A playoff más tészta. Nem mondom, hogy lenn esélyünk megverni a zetét, de lenne 3 jó meccsünk ,ebben biztos vagyok. Én a szezon előtt azt mondtam látva a kialakult keretet, hogy legyünk ott a 8-ban. Ha ki is esünk első körben mindegy, de az egy plusz töltés a játékosoknak és a szurkolóknak is, hogy ott voltunk. legalábbis nekem már nagyon hiányzik a rájátszás hangulata, mert a kosárlabdának ez a sava borsa. Amerikában is meg a világon bárhol.
2010. feb. 8.
redmiller: nem unod még az állandó okoskodást?! Menj a Meszlényi fenekébe! Annyi pénzből volt vagy 9-10, a felét meg lenyúlta ő meg a sleppje.
Most meg ötödik a csapat, tudod a KECSKEMÉTI FÉRFI KOSÁRLABDA az ötödik helyen áll. Nehogymán egyszer is örülj, te savanya kárrogó!
Aztán, ha meg a végén 9. lesz, akkor mi van? Kardodba dőlsz? Dőljél!
Tényleg felcseszed az embert ezzel az állandó tudálékosságoddal!
2010. feb. 8.
Bejutunk a playoffba, de remélem csak a nyolcadik helyen, ugyanis a Zetét símán verjük, a többi bizonytalan!
2010. feb. 8.
Borzasztóan sajnálom Michaelt, mielőbbi jobbulást kívánok neki, valóban az egyik legjobb esett ki a csapatból! Bízom benne, hogy a többiek felnőnek a feladathoz és lesz rájátszás!
Hajrá Kecskemét!!!!!!!!!!!!
2010. feb. 8.
“…vagy legyen egy kirakat csapatunk 1-2 évig ( Szolnok) akkor én az elöbbit választom.” xD
barátom, te ittál?
“5. természetesen nagyon szeretném, hogy benne legyünk a nyolcba , de nem érzem azt a nagy egetverő külünbséget a 9 hely és a rájátszásban a ZTE- től elszenvedett 3-0 vereség, között.”
na ezért tartunk itt… én lennék az admin, egy életre eltiltanálak. amúgy sokan voltak ezzel így, csak a bundabotrány megtizedelte őket.
2010. feb. 8.
Az egyesület anyagi lehetőségeiről fogalmam sincs, de szakmailag (úgy gondolom) mindenképpen egy 3-4 poszton játszó játékosra lenne szükségünk, mert magas posztokon nagy hiányosságaink vannak.
Emellett gyorsan is kellene dönteni, mert a Nyíregyháza elleni nagyon nehéz mérkőzés sorsdöntő is lehet a továbbiakra nézve. (jómagam Dale sérülése ELŐTT is egy alacsony-magas cserét szorgalmaztam volna )
Tehát, ha a soron következő mérkőzést elbukjuk, nagy valószínűséggel ugrott a 8
Ez nem károgás, vagy pesszimizmus.
Semmi jelentősége nincs, hogy most az 5. helyen vagyunk., a sorrendet a 26. forduló után kell számítani, az a mérvadó.
Amúgy Dale-nek mielőbbi gyógyulást, és HAJRÁ, KECSKEMÉT!!!
2010. feb. 8.
Moderálva.
2010. feb. 9.
Sokszor kérdés a sportvilágban, hogy alacsony és gyors csapatunk legyen vagy a magasság domináljon. Engedjetek meg egy idézetet az NBA bajnokságból. A nagymamája mondta a kosaras sztárnak Barkley-nek: “Hányszor a szádba rágtam, hogy Larry Birdöt ne hátulról maceráld. Tíz centivel magasabb nálad, a hosszú karjával aljas módon elhesseget a labdától. Lábon viszont sokkal gyorsabb vagy, nyugodtan lépj ki mögüle és állj be a passzába”. Javaslom, hogy alkalmazkodjunk a jelenlegi helyzethez és legyünk nagyon gyorsak. Meg sem álljunk a dobogó legfelső fokáig. Mert csak ilyen szemlélettel lehet…
2010. feb. 9.
Zsoldosnak se jött be az alacsony szerkezet…
2010. feb. 9.
Zsoidosnak mi jött be ?
Tudsz valamit, hogy kit igazolunk le ?
2010. feb. 9.
“a rájátszás … a kosárlabdának ez a sava borsa. Amerikában is meg a világon bárhol”
hja, imádom én is, remek találmány…!
Dehogyis imádom, oltári nagy baromság a jelen lebonyolítási rendszerben, értsd egycsoportos bajnokságban. Képzeld el, mert simán előfordulhat!, h nagy nehezen bemasírozunk nyolcadikként, majd 3-2-vel túljutunk az elsőn (mindegy, h ZEG vagy ki) csak azért, mert hirtelen egy csomóan lesérültek náluk (mi pedig a sérült Dale helyére az utsó utáni pillanatban nyertünk egy pontfosót), hiszen a 26 meccses menetelés felemésztette őket; azonban igazolni már nincs módjuk. Hol itt az igazság, hol a fair play a lebonyolításban? Normális az, h a 26 meccsen bizonyító csapat egy balszerencse-sorozat miatt az arany közelébe se érjen (ugyebár ilyenkor ötödiknél jobb nem lehet)?
Nagyon jó példa az elmúlt pár év, amikor az egyikben pl. a Körmend egy irtózatos hajrával jutott döntőbe a Szolnok ellenében. És minek köszönhették ezt?
Amerikában több főcsoport van, több terület, nyilván ott vhogy el kell dönteni, ki a legjobb a területek legjobbjai között. Dehogy egy egycsoportos bajnokságban rájátszás? Ez egy hatalmas baromság a jelen rendszer alapján. Legyen akkor kelet meg nyugat, vagy észak és dél, még több meccsel, több lehetőséggel a magyar játékosoknak, és a végén legyen rájátszás! De ilyen kis országban, ahol a “kis” nemcsak a területet, hanem a lehetőségeket is jellemzi, sztem teljesen felesleges.
2010. feb. 9.
mindegynek: 1.Nézd vissza a régi hozzászólásokak a redmiller anyázta legjobban a Meszlényit.
2. Hogy-hogy letudtad irni a Meszlényi nevet???? eddig mindig csak MR volt.
3. Lehet hogy most bajnokok lesztek, de , hogy utolérjétek a Meszlényi eredményeit
Kecskeméten még van egy kis idő, van mit tenni.
Kivánom nektek, hogy legyetek ti a bajnokok!!!!!!
2010. feb. 9.
4. Pénz meg atóta van sok amióta nincs ott a Meszlényi. Nézz utána!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010. feb. 9.
Sportban, főleg ha így átszövi az üzlet fontosabb az izgalom, látványosság és plusz meccsek miatt a bevétel mint az igazságosság.
Én már nagyon várom, hogy rájátszunk.
Ha emlékszel még amikor 5 órakor teltház volt és 50 fok a leláton.
2010. feb. 9.
MR-rel (ahogy rövidítem az index fórumán) idén (is!) beszélgettünk Sopronban és gratuláltunk neki. Aki sportol, vagy edző az tudja, hogy a szurkoló szélsőséges, ha nem jön az eredmény.
2010. feb. 9.
Zsoldosnál volt a legtöbb sérült, csak akkor nem volt divat a siránkozás…
2010. feb. 10.
Meszlényinél az utólsó évben volt sok sérülés meg még az uj csarnokot is akkor építették. Emlékezz!!!!!!!!!
2010. feb. 10.
mama
ha még rájátszás se lenne unalmas lenne a bajnokság. Kelet nyugat? ugyan, alig van profi csapat Magyarországon. Csak olyan lenne mint fociban az NB2, rengeteg amatőr csapattal van felhígítva, hogy meglegyen a létszám. Annak meg ugyanúgy nincs értelme, mert akkor meg az lenne esetleg igazságtalan benne, hogy kelet sokkal gyengébb mondjuk mint nyugat.
Amit meg problémának felhoztál, hogy utolsó pillanatban igazol valakit egy csapat, az meg az átigazolási szabály hibája ,nem a rájátszásé, a sérülés az meg része a profi sportnak mindenhol.
2010. feb. 10.
Jobbulást Mikenak!
Remélem Ronnie hasonlóan tud teljesíteni mint múlt héten, akkor talán átvészelhető lesz Mike sérülése. De ennek ellenére nagyon nagyon várjuk vissza Dale-t.
Ma estére: Hajrá Kecskemét!
Hozzászólások
Mondd!