rss

Pécsi Tímea kiborult – interjú

2010. feb. 22.
1 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

A testi fölény keménységgel is párosult a KNKSE – EURO-NOVEX Tápiószele szombati döntőjében. Pécsi Timi óriási küzdéssel vetette be magát a játékba, többen dermedten nézték, amikor a földre esett. A cserepad mellett zokogó játékosnál a térdműtétével kapcsolatos rémülete mellett a tehetetlenség könnycseppjei is kicsordultak.

- Szó mi szó, megrémültem, amikor láttalak a pályán elesni. Mi történt?

Azt hiszem, én rémültem meg a legjobban. A műtétem óta nem volt hasonló eset. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mi történt, ami biztos, hogy az ellenfél beállója az én lábamról startolt el, így a sérült térdem kiugrott hátra. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehetett volna, ha nincs rajtam a rögzítő.

- A cserepadnál szinte bőgtél. Mit gondoltál ekkor?

- Ritkán borulok ki ennyire, de tavaly január óta nagyon féltem a térdemet. Nagyon sok minden megfordult a fejemben, nem szoktam rögtön a legrosszabbra gondolni, de most így volt. Miután kezdtem megnyugodni, leginkább azon bosszankodtam, hogy miért pont most. Szerettem volna végigjátszani a meccset, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam segíteni a többieknek a végjátékban.

- A döntőben vesztettünk, ami most kevésbé érdekel. A legfontosabb most, hogy ami a pályán veled történt, az ne legyen súlyos sérülés. Most vasárnap, gondolom egy jó hosszú pihenés után, hogyan érzed magad?

- Szerencsére sokkal jobban. Tegnap este nem gondoltam volna, hogy ennyit fog javulni a térdem, sőt, még ma reggel sem. De az egész éjszakás jegelés, és mai napi pihentetés jót tett neki. Remélem, a holnapi edzésen el tudok vele kezdeni kicsit mozogni.
Én azért sajnálom a vereséget, bár kétségtelenül jobban megérdemelte a Tápiószele a tornagyőzelmet. Szombaton jobbak voltak.

Lejegyezte: Bogdándy



Címkesor: ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

1 hozzászólás

  1. Sunyshine

    beeeeep :D:D

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés