rss

Nagysolymosi elvérzett a nyolcaddöntőben

2010. feb. 23.
1 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Hétvégén Düsseldorfban folytatódott a 2010-es Grand Prix sorozat. A Kecskeméti Judo Club egyetlen versenyzővel képviseltette magát, ifj. Nagysolymosi Sándor vasárnap a 81 kg-osok között indult.

Az első fordulóban erőnyerőként kezdett. A japán junior vb bronzérmes Tomohiro Kawakami simán verte görög ellenfelét az első körben, így vele került szembe a kecskeméti versenyző a második fordulóban. Fél perc után intették a japánt passzivitásért, majd két perc elteltével egy bokadobásból jukót szerzett Nagysolymosi. Sikerült megőrizni az előnyt, következett a nyolcaddöntő.

Az üzbég Sokir Muminov ellen jól kezdett Nagysolymosi, egy perc elteltével passzivitásért intették az üzbéget. Félidő táján megintették Nagysolymosit is lerántásért. Két perccel a vége előtt wazarit ért el az üzbég, amit nem sikerült ledolgoznia a Kecskeméti Judo Club versenyzőjének, így végül helyezetlenül zárt, viszont 24 értékes világranglistapontot szerzett, ezzel előrébb lépett a rangsorban.

“Nagyot küzdöttem a junior vb bronzérmes japánnal, jobb volt a kondim, így megőriztem az előnyt a meccs végéig. Az üzbég ellen jól kezdtem, előnybe is kerültem. Miután dobott egy wazarit, onnantól kezdve csak mentem előre, de nem sikerült megdobnom. Nagyon idegesít még most is, hogy képes voltam kiengedni a kezemből a győzelmet. Annak viszont örülök, hogy a Szentkirályi Kft. révén ott lehettem a versenyen és 24 világranglistapontot gyűjtöttem” – értékelt a hírös városi versenyző.



Címkesor: , , , , , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

1 hozzászólás

  1. Janás

    Ez egy fokkal jobb az előzőnél. Lassan közelítünk a dobogó felé.

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés