kesport.hu

Így báloznak a focisták

A korábbi hagyományokhoz híven február utolsó szombatján ismét megrendezték a kecskeméti Utánpótlás Labdarúgó Bálat. Nagy sikert és pozitív visszajelzések egész sorát könyvelhette el magának a KLC és KTE által közösen szervezett esemény. A bálon ott voltak az utánpótlásnál dolgozó edzők, és a fiatal KTE labdarúgók szülei.


A fotókat Koller István készítette.

20 hozzászólás

  1. heineken

    2010. március 2. kedd at 13:45

    egy kicsit azért elszomorító hogy egy Vereség után S.J.Attila úr ilyen vidám. Vagy ez a természetes,mintha nem élné bele magát teljessen a csapat ÉLETÉBE….

  2. Janás

    2010. március 2. kedd at 14:42

    Szerintem a Kecskeméti LC győzött a hétvégi edzőmérkőzésen.

  3. heineken

    2010. március 2. kedd at 17:03

    janás

    Én arra gondolta hogy S.J. Attila a KTE-ERECO TECHNIKAI vezetője:)

    és nem a KLC megye 2-es csapatára mert az valjuk meg nem sok embert érdekel….

  4. Janás

    2010. március 2. kedd at 17:59

    heineken: Bevallhatjuk, de az NB/I-be jutott KTE csapatában legalább öt KLC nevelésű játékos szerepelt. Ezen túlmenően, mint tudjuk a közelmúltban a lila fehér együttes alapját képező korosztályokat is a KLC-ből igazolták. Ezek után a klub elnöke, S Juhász Attila jogosan lehet büszke az elért eredménynek De, többek között ez a probléma Kecskeméten, hogy a saját nevelés senkit nem érdekel.

  5. HEINEKEN

    2010. március 2. kedd at 18:09

    Janás
    eZ LEHETNE AKÁR JÓ IS . DE A KTE KÉNYSZERHELYZETBEN VOLT ABBAN AZ IDŐBEN MIKOR A KLC GYERMAKLABDARUGÓ SZAKÁGA BEOVATT A KTE-BE MERT A A KLUB LISZENSZ EGYIK ALAPJA HOGY MEGFELELŐ KOROSZTÁLYOS CSAPATOKKAL KEL RENDELKEZNIE AZ EGYESÜLRTNEK AZ NB-1 BEN VALÓ INDULÁSHOZ ÉS A KTE CSAK ÍGY TUDTA EZT A MEGTERMETENI A LEGEGYSZERŰBBEN HOGY BEKEBELEZTE A KLC SZENDREI JOMA FOCISULI FIATALJAIT. EZ IGAZ!!!!

    DE AZA BAJ HOGY MÉG ANNÓ AMIKOR LÉTEZETT A KLC SZ.J. FOCISULI AKKOR AEZEK AZ EMBEREK ( K.F. S.J.A.) MÁSRA NEM MENTEK CSAK A ARRA HOGYMINNÉL TÖBB GYEREMEK LEGYEN ÉS MINNÉL TÖBB TAGDÍJ FOLYON BE A KASSZAÁBA MEG AZ Ő ZSEBÜKBE!!!!

    MEGLEHET NÉZNI HOGY A 95-96-97-98 KOROSZTÁLYOS CSAPATOKBAN MENNYI GYERMEK VAN AZ Ő ELÖZŐ EGYESÜLETÜKBŐL……?????????

    TEHÁT A FOCI SZERETETE ENNÉL A KÉT EMBERNÉL CSAK DUM ANÁLIK CSAK EGY SZÁMÍT A APÉNZ ÉS A POZICIÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!

  6. HEINEKEN

    2010. március 2. kedd at 18:52

    jav: csak duma náluk csak egy számít

  7. Utánpotlás

    2010. március 2. kedd at 21:43

    Tisztelt Heineken!

    Nem tudom, hogy te hány éves vagy, és honann írtál. De egy: a helyesírásod borzalmas…
    Második halvány LILA fingod nincs mi megy a háttérben. Jó lenne ha alaptalanul nem vádolnál senkit.

    Ha nem lett volna Karakas Ferenc vagy S. J. Attila. A gyerek foci sehol nem lenne Kecskeméten. Amit írtál annak pont az ellenkezője igaz a valóságban. Tény hogy a KLC beolvadt de azóta egy árva vasat nem kaptak a NAGY KTE – től. Három hónapja fizetést nem kaptak az edzők az utánpótlás és gyermek szakágnál. Pedig a tagsági díjak befolynak. Az önkormányzat is milliókat fizet mint az MLSZ mégis a gyerekek még egy cipőfűzőt sem kaptak ingyen. A szülők viszik őket kupára saját költségen. Nézz szét másik utánpótlás csapatban. Teljesen más a helyzet. Szarból nem lehet várat építeni.

    Már egy ideje az utánpótlásnál dolgozom. Bármilyen kupára utaztunk Karakas Ferenc nevét ismerték. Ő alkotta meg Kecskeméten a gyermek szakágat. Ha nem lenne most sehol nem lennénk. Meg ha már szidod őket, akkor elnézhetnél a gyermekek öltözője felé. A fa részét, amit klubháznak lehet használni Karakas Ferenc a saját kezével építtette fel a szülők segítségével. A KTE szerintem egy szöget nem vett bele.

    Tehát nagyon gondold át következőre kiről mit írsz alaptalanul…

  8. Janás

    2010. március 2. kedd at 22:12

    Én nem vitatom amit leírtatok. De a tények makacs dolgok. Amit ecseteltem azt nem cáfoltátok. Természetesen ezzel nem akarom kisebbíteni a másik két gyermeklabdarúgással foglalkozó egyesület /UFC, HÍRÖSÉP/ érdemeit sem. Annyit azonban leszűrhetünk, hogy az önkormányzati támogatást címkézni kellene, és akkor talán jutna a gyerekeknek és edzőiknek is.

  9. nemcsak

    2010. március 2. kedd at 22:46

    Ez nem csak a foci utánpótlásra igaz hanem bármely sportágra itt Kecskeméten, hogy az utánpótlást semmibe veszik. Talán a kosarasok a kivételek akik sok szép eredményt elérnek ezért.

  10. Janás

    2010. március 3. szerda at 07:35

    nemcsak: Véleményem, hogy az egész városi utánpótlás sportkoncepciót felül kellene vizsgálni, mert nagyon sokszínű a paletta. Kívülről megítélve, a férfi kosarasoknál zökkenőmentesen folyik a képzés. Van tömeg, jó serdülő, ifjúsági csapat, ezekre épülő, számomra mértékadó NBI/B osztályú felnőtt együttes és a piramis csúcsán a profik. Kicsiny problémát a helyi nevelésű fiatalok beépítése a profik közé, jelent. De ez, ebben az őrült helyzetben más egyesületeknél sem megoldott, ezért mindenhol vásárolnak. Visszatérve Kecskemét utánpótlására: a KeSI életre hívásával a szakosztályok gondjai utánpótlás szinten látszólag megoldódtak. Sőt van olyan is, ahol túlfinanszírozás lépett fel. Az egy más kérdés, hogy ennek mi volt az ára. Kivétel csupán a labdarúgás, ahol a korábban az erre biztosított összeg beömlik a felnőttek finanszírozásába. Legalább is ezt olvasom ki a hozzászólásokból. Holott, véleményem szerint az utánpótlásnevelő egyesületeknek a játékos eladásokból származó pénzből is részesedniük kellene. Élő példa a Debrecen esete, ahol a BL-ből befolyt összeg nagy részét a háttér biztosítására fordítják.

  11. heineken

    2010. március 3. szerda at 07:46

    Utánpotlás.

    A LÉNYEG A LÉNYEG HOGY ÉN NEM NEVEZTEM NEVÉN K.F. TEHÁT Ő EGY 3.SZEMÉLY IS LEHET.

    DE UTÁNPOTLÁS FOCI AKKOR IS LENNE MERT VAN MÉG KETTŐ UP.NEVELŐ EGYESÜLET KECSKEMÉTEN AKIKNÉL IGENKOMOLY ÉS EREDMÉNYES SZAKAMI MUNKA FOLYIK.

    ARRA A FELVETÉSEMRE HOGY HÁNY JÁÉKOS VAN AZ ÁLLTALAM EMLÍTET KOROSZTÁLYOKBAN????? ERRE IS VÁLSZOLNÁL NEKEM!!!!!

    EGYÉBKÉNT ÉN NEM EMLÉKSZEM HOGY OLYAN SOKKKKK TORNÁRA VITTÉKVOLNA A GYEREKEKET A SZÜLŐK KÖLTSÉGÉN!!!!!!!!!!!

    A LÉNYEG A LÉNYEG S.J.A. NEM VAKÓ ARRA A FELADATRA AMIT MOST VÉGEZ…

  12. heineken

    2010. március 3. szerda at 10:13

    Utánpotlás.
    Tehát nagyon gondold át következőre kiről mit írsz alaptalanul.

    az lenne a kérésem hogy ne fenyegess hissz nem vagy abban a helyzeteben hisz ha jól tudom szólásszabadság van………..

    egyébbként a számítógép mellől irok de Angliában vok és ezért nem tökéletes a helyesírásom mert az itteni gépek egy kicsít mássabbak mint a magyar gépek..

    A helyesírás hibákért elnézést de a többi meg részemről igaz ez az én véleményem…..

  13. Utánpótlás

    2010. március 3. szerda at 10:41

    Tisztelt Heineken!

    A fogalmakkal nem vagy tisztában, látszik hogy nem vagy otthon a gyermek fociban vagy az utánpótlásban. Ez a gond hogy sok okos ember mindent csak szidni tud. Te mit tettél érte. Most nem csak rólad van szó. MiIért kell szidni a KTE munkáját. Örüljetek neki, hogy 100 év után van végre NB1…

    Na tehát fogalmak. Nem vitatom, ebben igazad van, hogy az UFC-ben és a Hírös-Ép-ben is minőségi munka folyik. 13 évesen viszont a gyerekeket beválogatják a KTE csapatába. Az utánpótlás képzés ott folyik.

    Na arra pedig hogy hány játékos van abban a korosztályban. A válasz a legtöbb. Itt látszik az ő munkájuk. És ez nem menyniségi számot jelent. A gyermek szakágban a te általad említett 3-4 korosztály a legsikeresebb. Nemzetközi és magyar kupákat nyernek, van amelyik kis focistának 30 érme van. A regionális bajnokságokban az első helyen állnak. A B csapatoknak, akik nem rég kezdték a NUPI programban helyi tornákat rendeznek havi rendszerességgel. De te mind ezt csak ócsárólni tudod.

    Az utazás. Nem mondom meg melyik korosztályban játszik az unokaöcsém. Az utóbbi 2 hónapban utaztak Tatabányára, Bajára, Szolnokra, Dunaújvárosba kupákra tornákra. Szép eredményeket értek el. Csak erről ritkán hall közvélemény. És igen saját költségen.

    Kecskeméten pedig Karakas Ferenc és a KLC volt az első aki minőségi gyermekfocit kezdett el kiépíteni.

    Ha nem lett volna KLC nem lett volna NB1. Ugyanis egy NB1-es csapat feltétele a minőségi utánpótlás képzése. Ez nem volt meg a KTE-nek. HA nem olvadnak be a mai napig NB2-es csapat lennénk.
    Bár az már más kérdés, hogy az előző hozzászólásomban említett okok miatt ez a beolvadás igen nem érte meg a KLC-nek.

    Tehát még egyszer mondom amit említettél, hogy a tagdíjakat lenyulták. Most abból egy árva vasat sem látnak, mert az is edzők alig kapják meg a fizetésüket.
    Az pedig hogy S.J.A milyen posztra való az nem a te posztod eldönteni.
    És igenis az évente egyszer megrendezett utánpótlás bálon jól érezheti magát. Nem ő játszott Fehérváron. Ha a focistákkal bulizott volna a Pasisonben akkor megértem a negatív hozzászólásokat. Az utánpótlás igen is jó munkát végez.

  14. awsedrf

    2010. március 3. szerda at 12:12

    A foci utánpótláds miért nem lép be a KESI-be? Megtiltották?!
    Akkor náluk is mergoldódna a probléma.

  15. Utánpótlás

    2010. március 3. szerda at 14:06

    Akkor pedig hogyan alkotsz véleményt az utánpótlásról, ha Angliában vagy?
    Kérdem én ezt szerintem jogosan. A sok ilyen hozzászólás vezeti félre az embereket.
    Én az utánpótlásnál dolgozok tehát átlátom mi a helyzet…

  16. Janás

    2010. március 3. szerda at 16:07

    awsedrf: A labdarúgás esetében nem a sportiskolai rendszer a megoldás. Az alap, a tömegesítés. Ez a három, gyermek utánpótlás képzéssel foglalkozó egyesületben megoldott. A következő lépcsőt, a 12-19 éves korosztály felkészítését kellene valahogy, manapság divatos szóhasználattal kifejezve, akadémiai képzés keretein belül a profiktól elkülöníteni. Ehhez a létesítmény adott, már csak a további milliárdos nagyságrendű összeget kellene valahogy összekaparni. Beláthatod, ez manapság nem olyan egyszerű feladat. Valamilyen köztes megoldást kellene találni. Ami szintén nem kevés maniba kerül. Hogy miért? Erről most nem szívesen beszélnék.

  17. Mészi

    2010. március 3. szerda at 16:30

    A heineken-Utánpótlás parádriposzthoz csupán annyit: A KLC alapításakor senki nem tette szóvá, hogy Karakas úr miért dolgozik ingyen. Mert ő és edzőkollégái akkor még bérmentesen munkálkodtak. Pénzhez csak az értékesített játékosok után befolyó összegből juthattak. De ahhoz olyan színvonalon is kellett teljesíteni, hogy sok piacképes focista legyen. Ők ezt zokszó nélkül vállalták. Olvashattuk, száz év stagnálás után meg is lett az eredménye. Az már említeni sem merem, hogy a szülőknek egyetlen fillért sem kellet fizetniük ahhoz, hogy gyermekük a KLC-ben sportolhasson. Mert az önkormányzat az utánpótlás nevelését kiemelten kezelte. És még sorolhatnám a tanárok érdekeltté tételével és hasonló csemegékkel. De akkor már zavarodottá minősítenétek…

  18. Traktoros

    2010. március 3. szerda at 17:01

    Korenyika Úr meg Zöld ingen egy ilyen nívós eseményen……….uhhhhh

  19. HEINEKEN

    2010. március 3. szerda at 19:19

    2010. márc. 3.

    Utánpótlás
    Akkor pedig hogyan alkotsz véleményt az utánpótlásról, ha Angliában vagy?
    Kérdem én ezt szerintem jogosan. A sok ilyen hozzászólás vezeti félre az embereket.
    Én az utánpótlásnál dolgozok tehát átlátom mi a helyzet…

    sajnos elegett láttam belőlle és” inkább kimenekületm “mert a munkám oda szólított!!!!

    Egyébként minden tiszteletem a K.Feribáé de S.J.A. akkor sem jön be nekem de ez az én véleményem…….

    NEM vagyun Egyformák…

  20. Robinho 10

    2010. szeptember 23. csütörtök at 19:28

    Én a KLC ifi és a nagyok nál is játszottam mostanában és ez a klub jobb mint bármelyik KTE utánpotlási csapata itt nagyon jó a hangulat :)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..