Szombaton 18 óratól – a kosarasokkal egyidőben – az FTC-Cityline vendégeként lép pályára Budapest Bank Kecskeméti KSE kézilabdacsapata. A kecskeméti szakmai igazgató, Skaliczki László nemcsak a nyolc közé jutás szempontjából kulcsfontosságú találkozóról, de a Tatabánya elleni vereségről, és a játékosmozgásokról is beszélt a klub honlapjának.
- Megdolgoztunk, megbeszéltük azt, amit a Tatabánya elleni meccsen nem úgy csináltunk, ahogy kellett volna – vázolta a heti programot Skaliczki László, aki a Carbonex elleni vereséggel kezdte értékelését: – Én azt gondolom, hogy 28 lőtt gól egy ilyen védelem ellen, ezzel elégedettek lehetünk, talán a védekezésünkben, és a kapus-védelem együttműködésben voltak nagyon komoly hiányosságok. A küzdőképességben is egy picit úgy éreztem, hogy a második félidő elején jobban meg kellett volna tartani azt a képet, amit az első félidőben felépítettünk. Nem könnyű a helyzet, de majd kiderül, hogy akik a második sorból vannak, mennyiben tudtak előre lépni bizonyos megoldásokban. A Tatabányán pedig az látszott, hogy nagyon motiváltan a négy közé igyekszik, és akár éremért küzdhet, ezt a motivációját kellő támogatással érvényesítette a meccsen – mondta a szakember, majd a csapattól távozó Vitomir Kalicsról és a gárda másik légiósáról, Patrik Hruscakról ejtett szót.
- Úgy volt, hogy Kalics már a télen távozik, akkor szerettünk volna váltani azon a poszton. Az a baj, hogy a Hruscak játéka is problémás, nem éreztem rajta azt, hogy veszélyt jelentett volna az ellenfél kapujára, sőt a labdaeladásai, és a morál, amivel küzdött, inkább ránk volt veszélyes. Úgy gondolom, hogy neki is az a cél, hogy ezen a hátralévő négy meccsen megmutassa, hogy érdemes rá, hogy itt kézilabdázzon.
A régóta sérült Bajusz-Kekezovics-Berta hármassal ellentétben, a Fradi elleni meccsen már szóhoz juthat a Dániából érkező Sebastian Prieto, akire elsősorban jobbszélsőként számít Skaliczki László. Az angol-francia kettősállampolgár a héten már együtt készült a kecskemétiekkel, és a szakmai igazgató szerint a jövő embere lehet.
- Ő egy londoni olimpiára készülő válogatott tagja, akit munkás szélsőjátéka miatt tehetségesnek tartok. Sebastian tud nekünk segíteni azon az oldalon. Ez az első hét, amit végig dolgozott velünk, és ez lesz az első meccse, nyilván csodák nincsenek, de úgy gondolom, hogy ő jövő embere lehet. Sokat kell dolgoznia, mint ahogy a többieknek is – fogalmazott a szakember, aki tudja, hogy a legjobb nyolc szempontjából kiemelten fontos a szombati meccs: – A célunk továbbra is az, hogy nyolcban legyünk. Az esély és a lehetőség adott, hiszen gyakorlatilag a Fradival kell megvívni a párharcot – a Mezőkövesdet már megelőztük, a Gyöngyös és a Debrecen sem érhet oda. Négypontos a mérkőzés, van még négy pont előnyünk, de azt gondolom, hogy erre nem szabad ráülni, olyan képet kell mutatni, ami tükrözi a tabella állását. Idegenben játszunk, plusszok kellenek mindenképpen – zárta sorait Skaliczki László.
Címkesor: Budapest Bank Kecskeméti KSE, Budapest Bank Liga, FTC-Cityline, Patrik Hruscák, Sebastian Prieto, Skaliczki László, Vitomir Kalics

4 hozzászólás
2010. márc. 6.
Ezek szerint egy mérkőzést néztünk mert korábban már jeleztük, hogy szellős a védelmünk. De van azért más probléma is. Szerintünk a mozgékonyságunkból veszítettünk, amikor Tóth Edmondot elengedtük. Pedig a Tatabánya ellen is bebizonyosodott, hogy egy mozgékony csapat “dobogót” ér.
2010. márc. 8.
az angol munkás szélsőjátéka :))))
Hozzászólások
Mondd!