Hétvégén a Budapest Bank Liga 21. fordulójában a Fradi vendégeként 27-27-re végeztek a kecskeméti férfi kézilabdázók. A hírös városiak szakmai igazgatója, Skaliczki László elégedett volt a találkozó első háromnegyedével, és már a pénteki Debrecen elleni meccsre figyel.
Szombaton a közvetlen rivális FTC-Cityline otthonába látogattot a Budapest Bank Kecskeméti KSE. A bajnokság 7. helyén álló és nyolc közé igyekvő kecskemétiek a találkozó nagyrészében kezükben tartották a mérkőzést, már több góllal is vezettek, de a derekasan küzdő hazaiak feltámadtak és végül egyenlítettek.
- Úgy gondolom, hogy nagyon szépen küzdöttek a srácok – értékelt a meccs után Skaliczki László, aki sok pozitív dolgot látott a talákozó első háromnegyedében: – Negyvenöt percig nagyon taktikusan játszottunk, jól működött a védekezés is. Nagyon jól dolgozott a balszárny és a közép, egészen a beállóig – nyilatkozott elégedetten a szakmai igazgató.
Skaliczki László természetesen a kritikus utolsó negyed óráról is beszélt, mint mondta, a végére egy kicsit talán elfogytak játékosai, de elégedett az egy ponttal, hiszen úgy látta, még a hazai győzelem is benne volt a mérkőzésben: – Csapatként funkcionáltunk, de a végén nem tudtuk taktikailag úgy lejátszani a meccset, ahogy kellett volna, kicsit talán el is fogytunk, és nem volt olyan szituáció, amiből jól jöttünk volna ki. Sajnos, ebben benne volt a vereség, szóval az egy pont is több, mint a semmi – nyilatkozta a klub honlapjának.
A szakember már csak azért sem lehetett szomorú, mert a Kecskemétet üldöző csapatok (a Mezőkövesd és a Balatonfüred) kikaptak a hétvégén, ami azt jelenti, hogy a pénteki Debrecen elleni hazai meccsen bebiztosíthatják nyolc közötti tagságukat, jól tudja ezt a szakmai igazgató is:
- A sorsunk továbbra is a kezünkben van, a Debrecen ellen a győzelemmel biztosítanánk a nyolc közé jutást, ez nagyon nehéz lesz, de remélem összejön – zárta sorait Skaliczki László.
Címkesor: Budapest Bank Kecskeméti KSE, Budapest Bank Liga, Skaliczki László

Hozzászólok!
Mondd!