rss

Felépültek a sérültek – Szabó Péter szerint az életük múlik a pénteki meccsen

2010. márc. 10.
5 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Kekezovics kivételével minden sérült kecskeméti kézilabdázó felépült, Bajusz Sándor és Janko Skribics rendbe jött, Berta Róbert törött ujja pedig összeforrt, így mindannyian ott lehetnek a legjobb nyolc közé jutás szempontjából sorsdöntő Debrecen elleni mérkőzésen. Szabó Péter – aki az elmúlt találkozókon kiválóan teljesített – azt mondta a kesport.hu-nak, hogy a pénteki találkozón az életük múlik.

Az utóbbi hetekben nem volt egyszerű dolga Skaliczki Lászlónak, a Budapest Bank Kecskeméti KSE szakmai igazgatójának, ugyanis több meghatározó játékosa sérülés miatt nem állhatott a rendelkezésére. A maródiak azonban mostanra felépültek, és játékra jelentkeznek a pénteken 18 órakor kezdődő Debrecen elleni hazai mérkőzésen. “Összeforrt az ujjam, úgyhogy pénteken megpróbálom segíteni a csapatot. A sérülésem alatt is tudtam edzeni, erősítettem a lábam és a másik kezemet” – mondta el portálunk érdeklődésére Berta Róbert, aki a szegedi Magyar Kupa mérkőzésen esett rá a reklámtáblára.

Berta Róberten kívül felépült Janko Skribics és Bajusz Sándor is, Marinko Kezezovics azonban még mindig nem tudja vállalni a játékot. Pedig fontos találkozó lesz a pénteki, hiszen a Debrecen elleni derbi megnyerésével a kecskemétiek bebiztosíthatják a helyüket a legjobb nyolcban. Tudják ezt nagyon jól a játékosok is. “Úgy alakult, hogy a pénteken pontot tehetünk az i-re, és fel is tesszük! A nyolc kerülés szempontjából pikáns találkozón mi más lehetne a cél, mint a győzelem, de ez annál azért sokkal többről szól: az életünk múlik rajta. Csak a győzelem az elfogadható. Ezt a meccset mindenképpen hozni kell” – fogadkozott Szabó Péter, aki az utóbbi két bajnokin 25 gólt dobott.

“A győzelem a fontos, nem az, hogy ki, mennyi gólt lő. Az a lényeg, hogy a végén mi dobjunk eggyel többet” – fogalmazott az átlövő túlzottan is szerényen az elmúlt hetek teljesítményét firtató kérdésünkre.

AJÁNLJUK:
Petro is játszhat, nem tiltották el



Címkesor: , , , , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

5 hozzászólás

  1. szuraty

    Nagyon drukkolok a csapatnak -sajnos nem tudok ott lenni – és aki csak teheti személyesen legyen jelen ezen a találkozón, mert megérdemlik a játékosok!

  2. Janás

    szuraty: ha megérdemlik, ígérjük, hogy ott leszünk és helyetted is szurkolunk.

  3. Mosonyi József

    Én ott leszek, te jössz?

  4. Én mennék, ha tehetném…:-(

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés