kesport.hu

Korai góllal kapott ki a KTE Győrben

A KTE-Ereco labdarúgócsapata szombaton délután a Győri ETO FC otthonában szenvedett 1-0-ás vereséget. A hazaik már a mérkőzés elején előnyt tudtak szerezni, amelyet egészen a lefújás pillanatáig meg is őriztek.

A mérkőzés első valamirevaló támadásából a Győr megszerezte a vezetést. A 11. percben Nicorec ugratta ki a védők mögé befutó Alekszidzét, aki egyedül törhetett kapura és hét méterről laposan a kapu bal oldalába lőtt, 1-0. Az első félidőben főleg mezőnyjáték folyt a pályán, a hazaik többet birtokolták a labdát.

Rövid passzos akciókból nem sokat láthatott a mintegy 2000 néző, a csapatok főként távoli próbálkozásokkal és a beadásokkal operáltak. A félidő hajrájában aztán Montvai előtt adódott lehetőség, de Csordástól kapott labdája pont a lövés pillanatában fölpattant, így a kecskeméti méterekkel fölé bombázott, az eredmény pedig a szünetig már nem változott.

A második játékrész is ETO helyzetekkel indult:Tokody először előtt tíz méterről emelt a kapu fölé, majd az 55. percben 16 méterről bombázott mellé. Az első kecskeméti lehetőségig egészen a 64. percig kellett várni, ekkor Csordás beadását fejelte kapura Bagi, de méterekkel célt tévesztett.

Nemsokkal később a szünetben csereként beállt Tokody majdnem megszerezte a Győr második találatát: szépen cselezett bal oldalról középre, majd 23 méterről csak néhány centiméterrel tévesztette el a kapu bal oldalát. Két perccel később ismét Tokody veszélyeztetett, Józsi labdájával fordult kapura, de Gyagya szorításában már csak az oldalhálót találta el.

Tíz perccel a vége lőtt Bori is lövésre vállalkozott húsz méterről, jól irányzott labdája azonban kevéssel fölé szállt. A 84. percben Gyagya ordító hibáját követően Alekszidze vihette egyedül kapura a labdát, ám Lambulics beérte a támadót és az utolsó pillanatban menteni tudott.

Az eredmény már nem változott, a KTE-Ereco tavaszi harmadik bajnoki mérkőzésén 1-0-ás vereséget szenvedett az ETO Parkban. Friss tabella itt található.

Győri ETO FC – KTE-Ereco 1-0 (1-0)
Győr, 2000 néző
vezette: Veizer R. (Berettyán, Horváth R.)

Győri ETO FC: Stevanovics – Fehér, Fomumbod, Babisc, Szabó O. – Koltai (Tokody ’45), Pilibaitis, Józsi, Aleksidze – Nicorec (Ganugrava ’58), Kink (Dinjar ’81)
vezetőedző: Pintér Attila

KTE-Ereco: Lazareanu – Schindler, Gyagya, Lambulics, Kokot – Bagi (Litsingi ’75), Csukics (Szavics ’57), Vörös – Bori, Montvai (Simon ’57), Csordás
vezetőedző: Csertői Aurél

gólszerző: Aleksidze ’11
sárga lap: Ganugrava ’60, ill. Csordás ’29, Csukics ’41, Kokot ’69

18 hozzászólás

  1. nbcee

    2010. március 13. szombat at 19:09

    Ez van, a tavaszi 4 legnehezebb meccsünkből 3-on túl vagyunk, lesz ez még jobb is!

  2. mate

    2010. március 13. szombat at 19:23

    ja, hogy 19:00 tol lesz, bocsi az offert

  3. sznot

    2010. március 13. szombat at 19:24

    Szerintem a Honvéd nincs előttünk a tabellán.

  4. nbcee

    2010. március 13. szombat at 19:46

    …csak ha ma szereznek vmi pontot…

  5. sznot

    2010. március 13. szombat at 19:53

    Egyelőre 1:1 :(

  6. junior

    2010. március 13. szombat at 20:12

    Lessz ez még jobb is!HAJRÁ KTE!!!!!!!!

  7. nbcee

    2010. március 13. szombat at 20:24

    …de 2:1 lett, maradtunk 13.-ak (több győzelem számít, nem a gólkülönbség)

  8. dzsozi

    2010. március 13. szombat at 21:57

    Úgy érzem nem kell a fiúknak elkeseredni a láttotak alapján nem voltunk annyira rosszak.A játékvezetésről meg annyit,hogy jó volna végre feljavítani őket.Jelen voltam a mérkőzésen szerintem a Csori sárga laoján ellehetne vitatkozni,de fel a fejel megyünk a Vasashoz és talán boldogabban térünk majd haza.
    HAJRÁ KTE

  9. orákulum

    2010. március 13. szombat at 22:14

    dzsozi!
    Én is ott voltam Győrben, de szerintem nem ugyanazt a meccset néztük… Egy nézhetetlen találkozó volt, még a győriek is föl voltak háborodva a színvonalon, a második félidőben egyetlen egyszer sem (!) találtuk el a kaput úgy, hogy mi futottunk az eredmény után!
    Nem volt három jó passzunk, folyamatosan ívelgettük fel a labdát Montvai felé, aki nem tudott vele mit kezdeni. Ilyen rosszul nem játszottunk az elmúlt 3 évben, esetleg a siófoki meccsünk konkurál ezzel.
    A bíró pedig kifejezetten jó volt, Csori szándékos kezezésért kapott sárgát, jogosan.

  10. Nitro

    2010. március 13. szombat at 23:43

    Orákulumnak mindenben igaza, viszont a bíró szerintem rengeteg rossz ítéletet hozott. Mindkét csapat kárára tévedett, ezek nem lettek mérkőzést befolyásoló hibák, de attól még bosszantóak. Elég sok esetben nem lehetett tudni mit fúj és ha fújt akkor miért annak a csapatnak.
    Lényegtelen, ehhez már hozzászokott az ember valamennyire. Inkább tényleg az a baj, hogy ez a meccs(Horti Gábortól idézve) kb annyira volt izgalmas mint a fű növése….
    Helyzetünk alig volt, ziccerünk egy még Vörösnek az első félidőben ,de a másodikban már ennyi se. 1-2 kósza lövés messziről amikben meg sok köszönet nem volt. Nem csodálom hogy a Győr kapta egyébként a legkevesebb gólt, feltűnően labdabiztos csapat. Kicsiben is meg hosszú passzoknál is nagyon precízek , letámadással se lehetett őket igazán zavarba hozni. Aztán mondjuk elöl elfogyott a tudomány nekik is. Hibákból alakultak csak ki helyzetek, kidolgozott nekik se volt, de Tokody így is simává tehette volna.
    A meccs legszebb jelenete egyébként ha jól emlékszem Szabó Ottó csele volt, remélem majd benne lesz az összefoglalóban, na azért azt mondja az ember, kicsit megérte fagyoskodni. Ahogy a fehérvári vereséggel most ezzel is az a bajom ahogy történt. hogy nem lőttünk kapura nagyon, nem mertünk kockázatot se vállalni igazán, csak az utolsó 10 percben(értem itt azt hogy talán meg lehetett volna próbálni 2 csatárral, oly mindegy mennyire kapunk ki) . A Vasas elleni meccs az igazán fontos, ha azt behúzzuk ,akkor ez a vereség gyorsan a feledés homályába vész.

  11. 123456

    2010. március 14. vasárnap at 16:31

    Amíg a középpályán csak futógép lesz -pl. Bagi-, és nem egy kreatív irányító, addig el sem fogunk jutni a kapuig. Nincs semmi bajom Bagival, nagyon sokat fut, csak sajnos a labda után és egy értelmes passza nincs. Legtöbbször csak megakasztja támadásokat.

  12. aba

    2010. március 14. vasárnap at 16:57

    A Bagiról írottak igazak. Tudomásul kell venni,hogy hiába védekezik jól, képtelen beilleszkedni a rövidpasszos játékba (ebben az is közrejátszik, hogy korábban belső védő volt).

    Az irányító posztra a legalkalmasabb egyértelműen Savic. A Győr ellen is bejött és azonnal felpörgette a játékunkat egy-egy jó passzal vagy csellel. Remélem hamarosan felépül és 100 százalékos teljesítménnyel tudja segíteni a csapatot.

  13. asdfg

    2010. március 14. vasárnap at 22:34

    Minek ez a politikai hírdetés az oldalon? LMP???? Ennyit nem fizethet … ;)

  14. Pingback: Gondok a középpályán: Alempijevics után Csukicsot is eltiltották

  15. Pingback: Némedi Norberték a Vasas elleni meccs napjára várják kislányukat

  16. Pingback: Tokody szerint nem volt esélye a KTE-nek

  17. Pingback: Vörös Péter távolodna a kieső zónától

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..