rss

Elismerésben részesült Herczeg József

2010. jún. 1.
4 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Kiemelkedő elismerésben részesült a Kecskeméti Szent László LIONS Club egyik alapító tagja, Herczeg József. A világszövetség európai igazgatója a nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornák megszervezését díjazta.

12 éve hagyomány Kecskeméten a három magyarországi SOS Gyermekfaluban élő fiataloknak egy olyan labdarúgótorna, amelyre Erdélyből, Dél-Bácskából és Vajdaságból is érkeznek hasonló sorsú gyerekek. Rendszerint a Mikulás ünnephez közel eső hétvégén mérik össze erejüket a csapatok tagjai. A rangos nemzetközi sportesemény magas színvonalú megszervezéséért tüntették ki Herczeg Józsefet, a Kecskeméti Szent László LIONS Club egyik alapító tagját, korábbi elnökét. A díjat a LIONS Clubok világszövetségének európai igazgatója, Eberhard J. Wirfs adományozta. Átadására Európában évente egy alkalommal kerül sor olyan önzetlen aktivistáknak, akik sokat tesznek a hátrányos helyzetű gyermekekért. A díjat Herczeg József a magyarországi LIONS klubok küldötteinek részvételével megtartott konvención, Pécsett vette át.

(kecskemetitv.hu)



Címkesor: , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

4 hozzászólás

  1. Janás

    Gratulálok. Én az összes önzetlen aktivistát díjaznám.

  2. Dr Szabó Attila

    Jocó!
    Gratulálok! Megérdemelted!
    Szacsi

  3. Mama

    Gratulálok !!!
    Mama

  4. ns

    Gratulálok! Nagyon megérdemelted!

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés