rss

Bori Gábor Hollandiába igazolhat

2010. júl. 4.
9 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

A fél évet kölcsönjátékosként Kecskeméten töltő Bori Gábor és Zsidai László a holland Volendam csapatában folytathatja pályafutását. A két játékos már kiutazott a klubhoz, mely egyértelmű céljául tűzte ki, hogy visszajusson az élvonalba – olvasható az MTK hivatalos honlapján.

A Volendam és az MTK tavasszal vette fel a kapcsolatot, és a két futballista az együttműködés első lépéseként kerülhet ki Hollandiába. A másodosztály mérkőzéseit másfélmillió tévénéző kíséri figyelemmel, a csapat találkozóin számos menedzser ül a lelátón hétről-hétre, így Bori Gábor és Zsidai László számára ez remek lehetőség lehet arra, hogy megmutassák magukat a hollandiai futballporondon, és később továbblépjenek – írja az mtkhungaria.hu.

Volendam Amszterdamtól 15 km-re található, a város csapatát 1920-ban alapították. Azóta jó néhány nagynevű futballista és szakember megfordult itt, így Wim Jonk, Michael Reiziger és Leo Beenhakker. Az együttes tavalyelőtt rendkívül balszerencsés körülmények között esett ki az élvonalból, de most Bori Gábor és Zsidai László, valamint minőségi holland játékosok (egy hússzoros válogatott védő és a másodosztály tavalyi gólkirálya) segítségével a cél a visszajutás az Eerdevisie-be.



Címkesor: , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

9 hozzászólás

  1. bob

    neeeeeeeeeee

  2. müllerpapa

    Na még ez hiányzott !!!!!!!!

  3. kte

    meg is érdemelné, mert nb1es szint felett van.
    remélem sikerül neki

  4. 124

    Sok sikert Gábor!!!!
    Ki volt az a jól értesült és honnan vette,hogy 1,6 milláért és 2 ifistáért már a mienk???
    Jó kis kacsa volt!!!

  5. Attis

    Vajon van-e a tulajnak alternatívája (pénze) a pótlására?

  6. Tóth Márton

    Egy egyéniséggel, és egy kreatív játékossal kevesebb…
    Sok sikert neki, nekünk tetszett amit csinál, legyen máshol is ilyen…
    Nagyon fog hiányozni, de az élet nem áll meg, ettől még a KTE-Ereco megmarad, és biztos vagyok abban, hogy lesz olyan játékosa még, mint Bori…
    A cikkben is olvasható, hogy olyan szintű körülményekkel a Kecskemét vert helyzetben van, még egy nálunk erősebb anyagi helyzetű klub sem tudta volna megtartani, azokat a feltételeket mi sajna nem tudjuk biztosítani. Ezt el kell tudni fogadni, ez van!

  7. káosz

    Tavaly ha jól emlékszem még rengetegen bírálták!
    Most meg rettenetesen hiányzik.
    Néha ez a fórum kísértetiesen hasonlít a Mónika showra.
    A vezetők és az edző meg fogja oldani a pótlásást én biztos vagyok benne és jó kis csapatunk lesz ősszel!

  8. Tamás

    Az utolsó bejegyzésben sok igazság van!Hozzátenném,hogy Kassai Viktort mennyien alázták a hazai meccsünkön,most meg VB.elődöntőt vezet.Több tárgyilagosságot!!!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés