kesport.hu

Rybansky a KTE-Ereco új igazolása – a csapat elutazott Ausztriába

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy szlovák kapust tesztel a KTE-Ereco szakmai stábja. Ladislav Rybansky korábban a szlovák élvonalban szereplő Spartak Trnavában védett. Szerződése lejárt, így ingyen jutott hozzá az alföldi lila-fehér alakulat.

[smartads]

Csütörtök reggel a KTE-Ereco labdarúgócsapata 2013. június 30-ig szóló szerződést kötött a két hete próbajátékon szereplő Ladislav Rybanksyval (Ribánszki László). Az 1984. december 19-én, a szlovákai Salában született kapus legutóbb a szlovák első osztályban szereplő Spartak Trnava együttesében védett. A remek felépítésű – 193 centiméter magas, 94 kg súlyú hálóőr az együttes honlapjának elmondta, nagyon örül, hogy egy ilyen ambícióval teli magyar élvonalbeli klubhoz tudott szerződni, és ugyanúgy mint maga a csapat, személy szerint ő is a lehető legjobb eredmény elérésére törekszik majd.

További hír a csapatról, hogy csütörtök reggel elutaztak az ausztriai Heiligenkreuzba. A buszra 25 labdarúgó, illetve a szakmai stáb tagjai szálltak fel. Vasárnapig tartózkodnak a szomszédos országban, és a négy nap alatt két edzőmérkőzés is szerepel a programban. Csütörtök este a szlovén másodosztályú FK Mura, majd szombaton a horvát élvonalbeli Osijek (Eszék) lesz az ellenfél.

29 hozzászólás

  1. Agy

    2010. július 8. csütörtök at 12:32

    És ez már illeszkedik a KTE “stílusához”?
    Talán ő poton pénzért fog nálunk védeni? Olcsóbb lesz mint Lazareanu volt?
    Nem hiszem!

    Na mind1.

    Sok sikert kívánok az újonnal érkező játékosnak!
    Kíváncsi leszek ki foglya kiharcolni magának az első számú helyet.

  2. csákáláki

    2010. július 8. csütörtök at 15:06

    Gyerekek, bátran használni kéne a Vágsellye és a Nagyszombat helységneveket.
    Ezt a szerkesztők figyelmébe szeretném ajánlani.

  3. Gibson

    2010. július 8. csütörtök at 16:05

    csákáláki

    adom, +1

  4. Nitro

    2010. július 8. csütörtök at 16:36

    a klubok hivatalos neveit használják, ahogy kell.

  5. Dávicc

    2010. július 8. csütörtök at 16:38

    istenem, micsoda problémák :D :D :D

  6. csákáláki

    2010. július 8. csütörtök at 16:51

    Kedves Nitro barátom, a Šaľa nem klubnév.

    Kedves Dávicc, te biztos valami Fico fan lehetsz. Kicsit még idősödnöd kell kicsikekis barátom.

    Kíváncsi leszek a kapusra. Ha Erdélyi Sanyi bácsi rábólintotott, akkor nagyon rossz nem lehet.

  7. cataluna

    2010. július 8. csütörtök at 17:03

    Szerintem már megoldódott a kapus kérdés(Holczer). Inkább mezőnybe kellene valami MINŐSÉG!

  8. Dávicc

    2010. július 8. csütörtök at 17:35

    az vagyok ám! Fico az apám! már hova idősödjek tovább? már idősebb vagyok mint Szlovákia, ez már menőnek számít ;)

  9. Dávicc

    2010. július 8. csütörtök at 17:41

    és ha már itt tartunk essen néhány szó Laciról is… első meccsén amin védett 2*30 perc játék után, egyetlen egy védeni valója lett volna és olyan 35-38 méterről ugy kapott gólt hogy kint se állt a kapuból, hátraadásoknál sztem körülményes és kijövetelnél iszonyat lassú… én azt hittem ránézésre róla hogy van vagy 40 éves… De Sanyi bácsitól már láttunk csodákat, hátha csak egy jó alapozás és egy jó kapusedző kell neki… de egy meccs alapján sztem nem nb1es játékos…

  10. magilla

    2010. július 8. csütörtök at 17:48

    cataluna
    Tavaly azt hittük, hogy Mitroviccsal megoldódott a kapus kérdés. Holczer is megsérülhet
    sőt még el is igazolhat. Azt sem bánom,- ha jobb kapus , mint Holkczer,- ha ő lesz a kezdő.

  11. Miskabá

    2010. július 8. csütörtök at 19:03

    “Ha Erdélyi Sanyi bácsi rábólintotott”
    Ammegki?

  12. 124

    2010. július 8. csütörtök at 19:28

    Miskabá!
    Hát a székely “Kakas”Sanyi bácsi!
    Mi magyarosítjuk a külföldieket(Janika, Bicigli)
    Ő meg románosítja a magyar Erdei Sanyit!!!!

  13. Hírősváros

    2010. július 8. csütörtök at 19:30

    Miskabá,

    Ő a kecskemét kapusedzője, tudod a kapus aki kezelhet a 16-oson belül…(Már csak azért ,hogy meg ne kérdezd ki az a kapus:XD)

  14. Nitro

    2010. július 8. csütörtök at 19:53

    csákáláki

    http://en.wikipedia.org/wiki/Spartak_Trnava

    ettől persze Nagyszombat igazad van ,de a klub hivatalos neve attól még ez. de részemről lezárva, parttalan dolog erről vitázni.

  15. 124

    2010. július 8. csütörtök at 20:06

    hírösv.
    Erdélyi az az rtl klubon van a Mónika! Kézimunkát biztosan végez de nincs kikötve,hogy csak 16-oson belül!!!!!!!

  16. Dávicc

    2010. július 8. csütörtök at 20:11

    Nitro dobj be egy kis kárpátiát azt megnyugszol :D

  17. Zsezse

    2010. július 8. csütörtök at 20:24

    Élmény olvasni ezt a sokrétű és épületes eszmecserét!!!
    Így tovább ilyen lelkesedéssel KTE-ért.

  18. Tóth Márton

    2010. július 8. csütörtök at 21:59

    Azért jó fejek vagytok… HEHEHE

  19. Gibson

    2010. július 8. csütörtök at 22:54

    nah ez most elég gáz volt :S

  20. Dávicc

    2010. július 8. csütörtök at 22:55

    ugye hogy milyen jó a buli :)

  21. Pingback: Elmaradt a KTE edzőmeccse

  22. magilla

    2010. július 9. péntek at 09:57

    A Ptőfi Népe szerint marad Jankovics, Ebala és Dosso .Tudja valaki, higy igaz-e a hír?

  23. magilla

    2010. július 9. péntek at 09:59

    Bocsi helyesen így szól:
    A Petőfi Népe szerint marad Jankovics, Ebala és Dosso .Tudja valaki, hogy igaz-e a hír?

  24. Pingback: Elmaradt a KTE edzőmeccse | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

  25. Hírősváros

    2010. július 9. péntek at 11:07

    magilla,

    úgy tudom igen.80%-ra veheted ,hogy igaz.

  26. csákáláki

    2010. július 10. szombat at 08:11

    A PN nem megbízható hírforrás. Borbély Karcsi for president!

  27. nbcee

    2010. július 10. szombat at 15:47

    A PN szerint a Szuperbojz jó film… :D

  28. Heszusz

    2010. július 14. szerda at 12:10

    Van az a pénz. :D

  29. Pingback: Az Újpestről érkező Foxi Kethevoama a KTE-Ereco harmadik nyári szerzeménye

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..