rss

Rózsa Pál: Komoly célokat tűztünk ki a csapat elé!

2010. júl. 29.
1 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Csütörtök délután a belvárosi KTE klubházban tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a KTE-Ereco. A klubot Rózsa Pál tulajdonos, Losonczy László ügyvezető igazgató, Urbányi István vezetőedző, Csordás Csaba csapatkapitány, valamint két új nyári szerzemény, Tököli Attila és Foxi Kethevoama képviselte.

Rózsa Pál a következőkkel nyitotta meg a sajtótájékoztatót: – Kemény, de hasznos 6 hét áll a vezetők mögött, de a tulajdonosok megelégedéssel tekintenek vissza az elmúlt hetek munkájára, hiszen erős magot sikerült kialakítani. Hosszú távra terveztünk a csapat kialakításánál, hiszen a játékosok 90%-a minimum kettő, de inkább 3 éves szerződéssel rendelkezik. Amikor elkezdtük a munkát, egy 3 éves ciklust jelöltünk meg a nagy cél érdekében, amit rögtön az első szezonban sikerült teljesíteni. Most egy újabb 3 éves ciklust indítunk, melynek végére komoly célokat tűztünk ki. Az első év az összerázódás jegyében telik majd, hiszen sok új játékos érkezett, illetve Urbányi István is most tudott először komolyan foglalkozni a csapattal felkészülési időszakban, a saját elképzeléseivel. Ebben így összességében egy nagyon jó eredmény is benne lehet.

Urbányi István: – Azt már a tavaszi szezon végén láttam, hogy a keretre ráfér a bővítés, hiszen különböző okok miatt több olyan játékos is volt, akikkel beszűkültek a lehetőségek. Nagy és fontos lépés volt, hogy sikerült fiatalítanunk és ambiciózus játékosokat hoznunk egyben, akiket remélhetőleg nagyon jól tudunk használni. A nyári felkészülés a rövidebb, így egy edzőnek ilyenkor oda kell figyelnie arra, hogy ne borítsa fel a működő rendszert. A hajrában jól szerepeltünk, így az alap megvolt, és abban reménykedem, hogy az új csapat még stabilabb lesz. A keretünk nem mondható bőnek, a közép-korosztály nem igazán képviseli magát, főként rutinos, és fiatal labdarúgók alkotják. A csapatépítés mindig egy folyamat, és az edzőnek tudomásul kell vennie, hogy a tulajdonosok mindig rövidebb folyamatban gondolkoznak. ilyen esetben, amikor 3-4 új embert kell beépíteni a csapatba, szinte teljes átalakulással jár. Nem szeretném ha előremagyarázkodásnak tűnne, de nem az első három meccs lesz ennek a csapatnak az igazi erőfelmérő, és ez független attól, hogy három győzelemmel, vagy három döntetlennel kezdünk. Több jó versenyzőtípus van a keretben, a tulajdonosokat is beleértem ebbe, és én is azok közé tartozok, akik mindig az átlag felett akarnak teljesíteni. Úgy érzem, ehhez itt most minden adott.
Urbányi arra a kérdésre, hogy ezt a csapatot tartja-e az eddigi legerősebb KTE-nek, így válaszolt: – Erre majd a mérkőzések adnak választ. az viszont tény, hogy a házi gólkirály távozott, igaz, Tököli és Foxi személyében érkezett két új jelölt erre a címre, és ugye itt van Csordás Csaba is. Foxi képességeivel tisztában vagyok, jól ismerem, de neki még idő kell, hogy kihozza magából amit tud. Ebala az NBII-ből érkezett, egy sérüléses időszak után, de benne komoly lehetőséget látunk. Dosso szintén a másodosztályból érkezett, ott nem jött ki belőle a lehetőség, abban bízunk nálunk ez változik. Wilsonra szintén érvényes ez, a benne rejlő potenciál miatt igazoltuk le. Ribánszki a rutint képviseli a kapuban, bár itt megjegyezném, Holczer jelenleg alapembernek számít a csapatban. összességében hat új játékos érkezett, kilenc távozott. Bízom benne, hogy a csapat bizonyítani fogja, ez az eddigi legerősebb KTE. Az lesz a célunk, hogy közvetlen felzárkózzunk a nemzetközi szereplésért küzdő együttesek mögé.

Csordás Csaba csapatkapitány a következőképp értékelte az elmúlt hetek történéseit: – Egy jó hajrát követően egy nagyon jól sikerült felkészülési időszakon vagyunk túl. A csapatban egészséges önbizalmat érzek, nagyon összeforrt a társaság, jó a hangulat. Nagyon bízom benne, hogy megszakad a Kecskemét rossz sorozata, miszerint soha nem nyer az első fordulóban. Ezen most jó lenne változtatni. Személy szerint én nem voltam elégedett az előző szezon 10. helyével, ennél jobb helyezésben bízom. Nincs már sok a pályafutásomból, jó lenne még valami nagyot alkotni a KTE-ben.

Kérdést kapott Tököli Attila a klubváltást illetően: – Úgy éreztem, három év után váltanom kell, és nagyon megtetszett az a jövőkép, amit a kecskeméti vezetők felvázoltak nekem. Jó társaságba kerültem, egy erős mag van kialakulóban, és olyan rutinos játékosok vannak a keretben, akik a nehezebb időszakban is segíteni tudnak a csapaton.

Urbányi István kapott kérdést a védelem összeállítását illetően is. Erre úgy válaszolt, hogy a tavalyi évben tényleg voltak problémák , de csak azért, hogy valakit igazoljunk, nem akartam védőt hozni. Egy speciális csapatösszetételre számíthatnak a szurkolók, ahol a védelemben és a középpályán is azok vannak többségben, akiknek erőssége a támadójáték. Éppen emiatt egy igen kiszámíthatatlan csapat lesz a KTE, amiben benne van a pozitív meglepetés, de a veszély is. Látványos, sokpasszos játékra törekszünk, amiben természetesen benne van a hiba lehetősége is. De inkább ezt a harcmodort választjuk ahelyett, hogy hátulról „seggbe rugdossuk” a labdát, így elkerülve a labda kapunk előtti eladását. Nekem az a fő feladatom, hogy megtaláljam a leghatékonyabb összeállítást.

(kecskemetite.hu)



Címkesor: ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

1 hozzászólás

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés