rss

NB I. 1. forduló: MTK Budapest – KTE-Ereco – végeredmény: 4-2 – élő közvetítés

2010. júl. 31.
144 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Az NB I. első fordulójában szombaton az MTK otthonában vendégszerepel a KTE labdarúgócsapata. A találkozón – melyet a helyszínen tekint meg az új szövetségi kapitány, Egervári Sándor és a lila-fehérek egykori vezetőedzője, Tomiszlav Szivics – a kék-fehéreknél egy, míg a kecskemétieknél hét idegenlégiós kap kezdőként bizalmat.

90+3. perc: Előbb Pál András, majd Sütő kapott sárgát, mindketten szövegelésért kapták a figyelmeztetést. Vad II István három perc hosszabbítás után lefújta a mérkőzést, amelyen 4-2-es hazai diadal született.

90+2. perc: Koncz Zsolt készítette le lövésre Csordás Csabának, de a kecskeméti kapitány laposan Szatmári kezei közé lőtt.

90+1. perc: Nikházi Márk maradt egyedül a tizenhatos előterében, egy érintés után jobbal lőtt, de kapu fölé.

90. perc: Kanta József vastaps közepette vonul le a pályáról, Nikházi Márk váltotta a kék-fehérek csapatkapitányát.

89. perc: Bori Gábor is piros lapot kapott, utolsó emberként akadályozott meg futó hazai akciót, második sárgával mehet tusolni.

87. perc: Könyves Norbert jutott a kiállítás sorsára, miután Koncz Zsoltot könyökölte arcba.

84. perc: Tököli veszített labdát saját térfelén, ráadásul még utána is rúg a meglóduló MTK-snak, sárga. Kanta állt oda megint a szabadrúgáshoz, 30-ról nem szégyellte rárúgni, ráadásul nem is rosszul, Holczer szépen szedte ki a lövést a kapu bal oldalából.

82. perc: Pál András kínálta meg Tischler Patrikot egy kiváló átadással, de a fiatal támadó sokadjára nem tud élni a kínálkozó lehetőséggel, most 6 méterről fejelt Holczer Ádám szemei közé.

78. perc: Csukicsot látta szabálytalannak Vad II, vélhetően könyöklés miatt adott sárga lapot a kecskemétinek.

77. perc: Kecskeméti kontratámadás, Csukics dobta ki balra Tökölinek, aki vissza játszott a középpályáshoz, Csukics jól tette bele a fejét a magas passzba, a kapufa azonban ezúttal sincs a vendégekkel, a jobb kapufáról kifelé pattant a labda.

76. perc: Csordás Csaba nem hagyott elvégezni egy szabadrúgást, sárga járt érte.

75. perc: Harmadik cserelehetőségét is kihasználja a KTE, Litsingit Simon Attila váltja.

71. perc: Vukadinovics szöktette saját térfeléről Pál Andrást, a fiatal csatár elhúzott a bal oldalon, és az alapvonalról a túloldalon érkező Könyves Norberthez passzolt, akinek nem volt nehéz dolga, 5 méterről lőtt a kapuba, a labda Alempijevicsről pattant a gólvonalon túlra, 4-2.

69. perc: Garami József újabb cseréje: Szabó Ádám hagyja el a játékteret, Könyves Norbert érkezett helyette.

67. perc: Szabó Ádám részesült sárga lapos figyelmeztetésben, miután egy kecskeméti bedobás előtt nem adta oda a labdát.

63. perc: Csere a hazai oldalon: az U20-as vb bronzérmes Zámbó Bence be, Vadnai Dániel le.

62. perc: Kanta József jobb oldali szögletét követően Pintér Ádám emelkedett a legmagasabbra középen, bombaerős fejese a felsőlécről vágódott a gólvonal mögé, bár onnan kifelé pattant, bent volt, 3-2.

61. perc: Bori Gábor adott be a jobb szélről, Vukadinovics felszabadított, de csak Litsingi-ig, aki 26 méterről habozás nélkül, kapásból lőtt alig kapu fölé.

57. perc: Urbányi István változtat először a mérkőzésen: Koncz Zsolt és Csordás Csaba érkezik Szavics és Foxi helyett.

55. perc: Litsingi pöcizett mesterien a tizenhatoson belül Tökölihez, a Paksról szerződtetett csatár a jobb alsót célozta, de Szatmári hatalmas bravúrral védett.

53. perc: Vad II Istvánnak kell szóban figyelmeztetnie Urbányi Istvánt, aki a partvonal mellett reklamált egy faultgyanús szituáció után.

52. perc: Foxit borította fel hátulról Pátkai Máté, sárga lap a “jutalma”.

50. perc: Tököli indult kapu felé, szépen passzolt Litsingihez, de a kongói 10 méterről fölé lőtt.

49. perc: Tischler akadt fenn Némedin, Kanta József 24 méteres, ideális szögből elvégzett szabadrúgása csak centikkel került el a kecskeméti kaput, Holczer Ádám szemmel védett.

46. perc: A lila-fehérek kezdték a második félidőt, rögtön Foxi húzott el a jobb oldalon, 17-ről lőtt, de kapu mellé.

II. félidő

45+1. perc: Vad II István egy perc hosszabbítás után lefújta a kiváló játékrészt.

45. perc: Bal oldalról Litsingi kanyarított a kapu előterébe, Tököli remekül lépett a védők mögé, beletette a lábát, bal felsőbe tartó lövését Szatmári hatalmas bravúrral védte.

44. perc: Csukics játszott össze Tökölivel, aki mesteri labdát adott a középpályásnak, de a szerb lapos, 7 méterről leadott lövése kipattant a jobb kapufáról.

43. perc: Pál András kapott ajándéklabdát Alempijevicstől, befelé tört a hazai támadó, és 15-ről lőtt, de Holczer magabiztosan fogta a lövést.

39. perc: Pörög a meccs, most az MTK került helyzetbe: Pál András kényszerítőzött a tizenhatos bal sarkánál, majd passzolt középre, de Tischler Patrik negyedik alkalommal sem találja el a játékszert, így Alempijevics tisztázni tudott a kapu torkából.

34. perc: Rákapcsolt a Kecskemét: Foxi fűzte be a bal oldalon emberét, majd tálalt a hosszún egyedül érkező Tököli elé, a támadó pedig 2 méterről a kapuba passzolt, 2-2.

32. perc: Ebala indult meg a hazaiak térfelének közepéről, előbb Litsingivel, majd Foxival kényszerítőzött nagyszerűen, az alapvonalról élesen középre lőtt, Szatmáriról kipattant, pont Litsingi elé, aki 5 méterről lőtt a kapuba, 2-1.

28. perc: Pátkai Máté készített le sarokkal egy felpasszolt labdát a beinduló Kanta Józsefnek, aki 10 méterről a vendég kapu jobb alsó sarkába lőtt, szemet gyönyörködtető akció volt, 2-0.

26. perc: Tököli Attilának van kedve játszani: most is a sokszoros válogatott csatár lépett ki, egy cselt követően éles szögből lőtt, a labda centikkel kerülte el a jobb kapufát.

24. perc: A sarokrúgást Szekeres Adrián fejelte kapu fölé, nem volt veszélytelen.

23. perc: Pál András esett tehetségesen a kecskeméti kapuról 24 méterre, Kanta József állt oda a megítélt szabadrúgáshoz, és a bal felsőt vette célba, de Holczer résen volt, szögletre mentett.

21. perc: Bori Gáboré a találkozó első sárga lapja: a meginduló Pál Andrást ütötte el a kecskeméti térfélen.

20. perc: Alempijevics cselezett befelé a bal oldalról, majd a tizenhatos sarkáról lőtt, de a bombába belevetette magát Pintér, így szögletre pattant.

18. perc: Tököli osztotta ki a lasztit balra Alempijevicsnek, aki kiszorított helyzetből laposan próbálkozott, de kísérlete nem okozott gondot Szatmárinak.

17. perc: Kapuskirúgásból indult a kecskeméti akció: Tököli küzdött meg a labdáért, a 11-es pontról pont telibelőtte Szatmárit, a kipattanót pedig Foxi bombázta fölé 6 méterről, komoly egyenlítési lehetőség volt.

16. perc: Szabó Ádám szlalomozott át a kecskeméti védelem bal oldalán, kiosztott egy kötényt, de kiváló beadását megint nem találta el a fiatal Tischler Patrik, óriási helyzet maradt ki.

9. perc: Csukics szerzett labdát a középpályán, majd Ebala vezethette a védőkre a labdát, jó ütemben passzolt balra Tökölinek, aki 13 méterről tiszta helyzetből lőhetett, de lövése kapu mellé ment.

6. perc: Pátkai húzott el a jobb oldalon, majd adott középre, az ott bántóan egyedül érkező Tischler Patrik ugyan ügyetlenül ért bele, de 4 méterről így is bepattant róla a labda, talált gól a hazai oldalon, 1-0.

2. perc: Pátkai Máté vállalkozott lövésre 17 méterre a kaputól, de lövése gyengére sikerült, Holczer csak biztosított.

1. perc: A hazaiak kezdték az első félidőt.

0. perc: Mint minden bajnokság első hazai meccsén, az MTK Baráti Köre megkoszorúzta Orth György emlékművét.

I. félidő

MTK Budapest – KTE-Ereco
Nemzeti Bajnokság 1. forduló
Budapest, 2010. 07. 31., 19 óra
Hidegkuti-stadion, néző
vezeti: Vad II István (Ring Gy., Tóth I.)

MTK Budapest: Szatmári – Vukadinovics, Sütő, Szekeres, Vadnai – Pintér, Pátkai, Szabó, Kanta – Tischler, Pál A.
cserék: Hegedüs L. (k), Zámbó, Hajdú S., Nikházi, Ladányi T., Könyves, Eppel
szakmai igazgató: Garami József

KTE-Ereco: Holczer – Bori, Némedi, Lambulics, Alempijevics – Foxi, Ebala, Csukics, Szavics – Litsingi, Tököli
cserék: Tóth (k), Csordás, Gyagya, Simon, Koncz, Dosso, Wilson
vezetőedző: Urbányi István



Címkesor: , , , ,

Ha tetszett, oszd meg másokkal:

  • email
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • blogtercimlap
  • Digg
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Live
  • Linkter
  • Propeller
  • LinkArena
  • Internetmedia
  • Technorati
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • FriendFeed
  • RSS







Mostanában írtuk

144 hozzászólás

  1. zúzógép

    hajrá kte

  2. kkrisz

    tiszta ideg vagyok bazzzzz

  3. zúzógép

    sima győzelem

  4. kkrisz

    Úgy legyen:)))

  5. drukker62

    üdv mindenkinek! Hajrá KTE!

  6. kkrisz

    Hali drukker

  7. drukker62

    1:O :@

  8. kkrisz

    Ettöl féltem,hajrá fiúk!!!!!!!!!!!!!!!!!

  9. drukker62

    Hajrá KTE! Mindent bele!

  10. zúzógép

    a vége 1:3

  11. drukker62

    Nem tudják, hogy a KTE honlapon már nem lehet hozzászólni az online közvetítésnél?

  12. Hírősváros

    szerintem ebből nem sok jó lesz :S Csak nagy zakó ne legyen !!!!!!!!!!!!!!kb 3-1 nekik sztem.

  13. drukker62

    Ne ilyen borúlátóan!

  14. zúzógép

    ébrednek a fiuk

  15. sanyi

    2-0 :@

  16. zúzógép

    basszus

  17. drukker62

    óóóó, ne!!! mi kihagyjuk, ők berúgják :S

  18. kkrisz

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nem igaz:(

  19. Dugó

    Kedves Urbányi mester nem a legjobb játékosokkal kezdott Dosso Csordás vagy Simon kellene
    MEg wilson
    :@

  20. kkrisz

    Ez az,gyerünk,gyerünk,gyerünk

  21. zúzógép

    2:1

  22. sanyi

    EZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAZ!!!!!

  23. drukker62

    BICIKLI! :D

  24. Dugó

    2:1 hurrá :D KEcskemét! :P

  25. zúzógép

    meg lesz 2.4

  26. drukker62

    Potyognak a gólok!!! :D

  27. kkrisz

    Ez az!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!2-2

  28. Dugó

    góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóllllllllllllll 2:2 Tököli :D

  29. drukker62

    FOXI! te jössz :D

  30. Dugó

    Dossot be !!!!!!!!!!!!!!!!!

  31. drukker62

    Tőlem Will is jöhet! Csak húzzuk be ezt a meccset. Végre először győzhetnénk az első fordulóban.

  32. popek

    Atya világ, mi lesz itt még! Gólhegyek!

  33. rajmi

    gyerekek, nem sok egy kicsit az a hét légiós??
    Nincs magyar ?

  34. sanyi

    KECS-KE-MÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  35. Dugó

    Willson és Dosso is nagyon jó Ligakupában pattogtak le Dossorol jo labdákat adott,meg szépen vitte el szélen és tört be

  36. Diogenes

    Hajrá kecskeméti gyerökök! :-)))))))

  37. popek

    Jobb nincs.

  38. Diogenes

    Bicikli és Tököli nyomott egyet-egyet. Csak így tovább.

  39. sanyi

    Bertus mi a tökömé nincs legalább a cserepadon?????sztem még a kezdőben is símán elférne!!:@

  40. kesi

    na ezt a meccset innentől mi irányítjuk és A KTE nyerni fog!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  41. popek

    Foxi adott álompasszt Tökölinek, aki köszönte szépen, és 2-3 méterről egyenlített, 2-2…

  42. drukker62

    sztem a második félidőben nem kéne fél órát adni a hazaiaknak — akkor sikerülhet

  43. Dugó

    Mi a fracért nem közvetíti a tv?Állandóan csak DEbrecen Fradi Újpest Videoton meccset kell csak közvetíteni…..:@

  44. zsezse

    Hajrá Lilák!!
    A Szivics nézi??!!
    Nem tudom büszke-e??

  45. drukker62

    Pedig a mi meccseink sokkal gólgazdagabbak!

  46. Dugó

    Hatlamas nézőszám 800 fő.Minálunk mikor vannak kint 3000 nél kevesebben ?Soha!Rengetegszer 5000 ezeren is kint vannak.

  47. ferudzso

    halljátok a kaposvár se fikázik a zte otthonába az előbb 4-1 re vezetett

  48. drukker62

    nem semmi az se

  49. drukker62

    U. Pista! Nyugi!

  50. zúzógép

    hali jó szurkolást ferudzso

  51. ferudzso

    szia neked is

  52. ferudzso

    nézem közbe a vasas -honvédot 1-0

  53. kkrisz

    Mindent bele CSORIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII

  54. zsezse

    Hajrá Lilák!!
    Itt legalább szurkolnak a csapatuknak és a hazain kint vannak !A 800-ból 500 Lila drukker legalább!!

  55. drukker62

    Gyerünk Csori! Köszönj be!!! Hajrá Lilák!

  56. zsezse

    Hajrá Lilák!!
    Itt legalább szurkolnak a csapatuknak és a hazain kint vannak !A 800-ból 500 Lila drukker legalább!!
    Lilaszívvel

  57. kkrisz

    Bazzzzzzzzzz3-2??????

  58. Dugó

    3:2 basszameg

  59. Diogenes

    Hajrá KTE!!!! Imádom a támadó focit,és úgy látom, ezen az őszön az lesz!!!!

  60. kkrisz

    zte-kap 3-5

  61. Diogenes

    baccca meg

  62. drukker62

    Ne adjátok fel!!! Kecs-ke-méét

  63. zúzógép

    innen szép nyerni

  64. gedam

    koncz istenem

  65. drukker62

    TÁMADÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS

  66. Dugó

    4:2 király:@

  67. kkrisz

    sztem elkeltük

  68. Dugó

    siralmas

  69. ferudzso

    tököli a 2. félidőbe hol a faxomba van??

  70. Diogenes

    Mindegy! A jövő héten győzünk. A Széktói csak a Széktói!
    Hajrá KTE! Hajrá lilák!

    De még ittt is lehet bármi!

  71. zúzógép

    még is mi

  72. drukker62

    Gyerünk már! Elmúlt a félóra, mi jövünk! Hajrá K-T-E-!

  73. kkrisz

    Jövöhét Fradi,utána Loki?Hát nem is tudom:(

  74. ferudzso

    mondtam ugye a védelem a védelem oda is kéne 2-3 boxos csak ki lettem nevetve

  75. zúzógép

    dugó szurkolni kell nem szidni a csapatot HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  76. drukker62

    Csukics! B-szál be egyet méregből!!!

  77. Dugó

    Jóhogy nincs bent Gyagya akkor nem ennyivel kapnánk ki

  78. ferudzso

    4-4 lesz had örüljenek liberálisék… ha nem akkor ma nem lottózom legalább

  79. drukker62

    Nem így gondoltam. :D

  80. popek

    3. kapufánk kifelé jön.

  81. Diogenes

    Vad II. is bevadult. Sok sárgát oszt ki nekünk. Ez nem jó.

  82. Vándor61

    Az eredmény kezd hasonlítani az előző évi kezdéshez.

  83. Attis

    Idén is megpályázzuk a mezőny leggyengébb védelme, és legtöbb kapott gól díját. Lambulics, Némedi középhátvédekkel, csak így tovább, ha pofozógépek akarunk lenni.

  84. drukker62

    Célzóvizet a KTE-nek!

  85. Dugó

    Kikaptunk…..

  86. drukker62

    Töki, gyerünk! 2 vagy 3-at lökjél

  87. Dugó

    Védelem megint 1 kalap szart sem ér…..

  88. zsezse

    Némedi Hááát!!

  89. microlas

    tököli kezdi a rugdalózást?

  90. drukker62

    1 védővel és 3 középpályással…

  91. attila1006

    Lesz ez még jobb is! Hajrá KTE.

  92. drukker62

    Csak jobb lehet. Gyerünk emberelőny!!!

  93. igazmondó

    mert ugye Schindlert Szolnokra külde az urbányi.

  94. kkrisz

    Köszi Bori,ez a Fradival szemben megint csak jól jön

  95. Diogenes

    Nem mi voltunk az esélyesek. Lesz jobb és szerintem már a jövő héten lenyomjuk a nagyarcú Fradit.
    Úgy legyen!

    Hajrá KTE!

  96. zúzógép

    #
    #

    2010. júl. 31.

    igazmondó

    mert ugye Schindlert Szolnokra külde az urbányi.
    Ő A TULAJ B+

  97. andrew

    Nyugi már!
    Az első forduló, nem kell temetni a csapatot, hanem drukkolni kell, ennyi!
    A helyzetek alapján nekem úgy tűnik, akár fordítva is lehetne…persze a fociban nincsen ha!

  98. Dugó

    Hülye Bori eltíltották most…..Teljesen felesleges volt….

  99. zúzógép

    ne legyél paré ő is csak alkalmazott

  100. popek

    Mikor már vesztettünk kiállíttatja magát, már megérte az árát.

  101. Diogenes

    Andrew-nek igaza van. Akkor is, ezerszer is HAJRÁ KTE!

  102. ferudzso

    ez a kantár vagy mi a rák ma miden hol azt nyilatkozta meglepetésre készülnek és tessék

  103. igazmondó

    szerinted a tulaj döntött? ugyanmár. emlékezz a 100 éves beszólására már rögtön az elején.

  104. drukker62

    Támadófocinkban, benne van! Andrew-val és Diogenes-szel értek egyet! Jövő héten mindenki a Széktóiba! Hajrá KTE!!!!!!

  105. ferudzso

    szerintem 3 meccs 0 pont lesz..
    azért arra kíváncsi lennék a szivacs mester mit mondana ez után….
    HAJRÁ KTE..
    JÓ ÉJT MINDENKINEK..

  106. zsum

    Hajrá KTE! Nem kell szidni őket! Csak azt ne!!!!!

  107. zúzógép

    igazad van ez a csapat semmire való DE CSAK NEKED SINYÁT MINDENKI sajnálja de ez a mult

  108. zúzógép

    meg alázzuk a cigány fradit

  109. kesi

    nincs semmi szükség veszekedésre,ez az első forduló nem 30. Ez csak egy ráhangolódás a bajnokságra.Nincs semmi veszve!!!
    Fel a fejjel a játékosoknak és a szurkolóknak is!!!
    HAJRÁ KTE:)

  110. Papi

    Urbányi hogy állíthat fel egy csapatot védelem nélkül?szakmai hiba tudnia kellet volna Lanbolics minden gyengéjét ismeri Garami!.Mégis egy védővel játszik meg Borit is így .Csak minden mérkőzésen kikapunk majd.Támadó foci nem erről szól.Hajrá KTE!!!

  111. Agy

    Mennyi szakértő szem van már a világban!
    Hihetetlen, h ennyi pancser dolgozik a csapat körül, és az igazán zseni emberek pedig csak a gép előtt tudják osztani az észt.

  112. Lujza

    Úgy látom, hogy az a hokifejű Nyitrai még nem ragadott klaviatúrát! Pedig érdekelne, szerinte mi volt a mai napon a gond!Lehet,hogy a csütörtöki nagyszabású show helyett lehetett volna szerényebben!Nagyon várom már, hogy egy újabb okosságot ossz meg a nagyérdeművel te világ életedben sportból felmentett szardarab!

  113. rajmi

    Jó duma ez a támadó foci, jól hangzik,de azért védelem is kell!!Különben igy mi leszünk a szimpatikus szopó gépek

  114. orákulum

    Sok kib.aszott okoskodó tavasszal majdnem lepippantotta Urbányit, hogy milyen jó felállás a Bori-Alempijevics szélső védőpáros, most meg egy meccs után szidja őket.
    Várjuk meg a folytatást, jó lesz ez a csapat, a néhány túlsúlyos, testnevelésből korábban felmentett, mozgáskorlátozott megmondó ember szakmaiészrevétele ellenére is…

  115. Von Rad

    Igazat megvalva ez a meccs akár biztató is lehet. Azért fájdalmas, mert most jön a Fradi, majd megyünk a Lokihoz. Úgy gondolom muszáj lesz igazolni védőt, ha közepes akkor is.

    Hajrá KTE ! Igenis támadó focit kell játszani, de ahhoz nélkülözhetetlen legalább két kiváló belső védő.

  116. orákulum

    Papi, te gondolom nem voltál a meccsen, és úgy hirdeted itt az igét…
    A mai vereségnek szerintem legkevésbé Lambulics volt az oka, néhány gyenge teljesítmény, helyezkedési hibák, rossz helyzetkihasználás és a két kapufánk miatt vesztettünk.

  117. nbcee

    Azért van egy szint, ami alá nem kellene menni, tisztelt kommentelők.

  118. barca

    köszönöm nbcee..igazad van..remélem jól vagy és tetszett a vb..spanyolok csak barcás gólokkal..INIESTA a király..jövő héten egy igazi európai sztárcsapat jön kemétre..gyere nézd meg őket..FORCA BARCA..

  119. ferujoe

    Barca!
    Utólagos engedelmeddel kijavítanám a hozzászólásodat.Helyesen, jövő héten egy igazi szar csapat jön Kecskemétre.Biztos te is így akartad írni, csak mellé ütöttél.Nem baj.

  120. haha

    nézzétek már meg hogy kitől kapott ki a lila sztár alakulat. csupa 20éves magyar fiataltól, 1 idegenlégiós a kezdőben, nálunk “csak” 7 külföldi játékos volt.

  121. ata

    A sok siránkozó majd akkor nyavajogjon, ha a 10. forduló után is szarul fogunk állni.Van még 29 forduló a javításra és biztos fogunk is javítani.Ha jól emlékszem még a nagy Barca is kikapott az elmúlt években az első fordulóban és mi lett utána?Körbe verték európát…
    Minket ez egyenlőre nem fenyeget, hogy körbe verjük európát, de akkor is nyugi van és mindenki szurkoljon, ne egyből az anyázás meg a többi hasonló.
    Jövő héten töltsük meg a Széktóit és harsogjuk túl a majmokat!!!
    HAJRÁ LILÁK!!!!HAJRÁ KTE!!!!!!!!!

  122. Agy

    Engem meggyőzött mindenki, h egy rakás szerencsétlenből áll az egész csapat. Ezért inkább pinpong meccsekre járok, mint focira.
    Komolyan kezd idegesíteni ez a csomó okoskodónak látszó, futballhoz nem értő idióta.
    Ha ennyire kiakarjátok élni rejtett menedzseri vágyaitokat, akkor ajánlom figyelmetekbe a “football manager 2010″ című játékot. Hajár oda!

  123. Nem voltam ott a meccsen, tehát csak a tudósításból olvasva mondom: 2 gól, 3 kapufa idegenben, a két szakvezető nyilatkozatát olvasva jó meccs lehetet. Biztató a jövőre vonatkozóan. Tehát nem kell borúlátó megjegyzéseket tenni. Látva a Fradi és a Debrecen játékát a tv közvetítésben, nem lefutott meccsek. Annak idején Szivics is a támadó, élvezhető focit akarta játszatni, Urbányi szintén. Annak idején is a védelemmel volt gond, ezek szerint most is. Szerdán a Liga Kupa meccsen elég jónak tűnt a védelem, Bori kiválásával adott a helyzett, de hogy ki lesz a jobb hátvéd?

  124. drukker62

    Barca! De hiányoztál innen! Húzzál már el …

  125. ferudzso

    ata
    fogunk harcos fogunk

  126. ferudzso

    nem akarok senkit megbántani, a csapat össze állításába sincs senkinek joga bele szólni, de mi eldönthetjük,hogy veszünk e jegyet -bérletet a mérkőzésre aki ott volt az jogosan kérdőjelezi meg némedi csapatba kerülését ahogy hallottam…
    hát tanulság lesz ez a mérkőzés minden illetékesnek és gondolom levonják a levonni valót…remélem ezzel még időben kaptunk jelzést a jövő tervezgetését illetően..

  127. CsakaKTE

    Szerintem semmi értelme nincs annak, hogy az első vereség után sokan elkezdik kurvaanyázni és szidni csapatot.
    A játékrendszer amiben játszunk, még új. Szerintem (ahogy Urbányi is mondta) hagyni kell időt – itt pár meccsre gondolok – a játékosoknak, hogy megfelelően “összecsiszolódjanak”. A meccs egyébként kifejezetten élvezetes volt. A támadójátékunk szintén erős volt, csak a helyzeteket nem sikerült belőni. Mellé és fölé lőtt ziccerek, kapufák… szerencsénk se volt.
    Lesz ez még jobb is, sokkal jobb.

    (Aki igazi szurkoló, az nem csak akkor szurkol, és kiabálja, hogy: Hajrá KTE!, amikor feljövünk 2-2-re. Pedig sokan ezt tették. Azzal, hogy egyesek baszogatják a csapatot, semmivel se lesz jobb.)

    Hajrá Lilák!

  128. nbcee

    Ugyanakkor megint jellemző, a csapatbemutatóhoz, amikor minden rózsaszín volt, alig érkezett pár hozzászólás, amikor kikaptunk, akkor meg 10-szer annyi. Hiába, a fikázás mindig jobban ment a népnek.

  129. mjhngr

    Ennyit az idegenlégiósokról!Lehet takarodni haza retkek és atadni a helyet a magyar 18-19 éveseknek!4-2-re ők is kikaphatnak! hanyinger ez a sok semmitérő légiós.Ő miattuk nem fejlődnek ki 20 éves korukra a magyar jatékosok!!Mert 20 éves korara egy fiatal jatékosnak 2-3 éves nb1es múlttal kellene rendelkezni!!

  130. magilla

    mjhngr.
    Csak egyetlen fiatal magyar játékost mondj, aki valamilyen komolyabb szintet elért?

    Nézd meg az U-19-esek közül melyik játékos stabil tag, Még Németh Krisztiánt is kölcsönbe adják.
    Sőt volt olyan U-19-es játékos (külföldön játszó) akiről a csapatvezető (ha jól tudopm a Bari csapatáé) az újságíróktól tudta meg, hogy ott játszik.
    Hidd el amíg nem lesz példakép (mint régen Albert, Varga Z., Bene, Göröcs, Tichy….stb)
    addig sok tehetség inkább elkerüli a focipályát..

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE


Pagerank ellenőrzés