A 4-2-vel végződött MTK – KTE-Ereco élvonalbeli labdarúgó mérkőzés után a hazaiak trénere megjegyezte, hogy több szituációban is tévesen ítélt a Vad II játékvezető, míg Urbányi István kiemelte, hogy a vereség ellenére is tiszteli csapatát azért, hogy az utolsó percekig is küzdöttek.
Urbányi István (KTE-Ereco): – Gyors gólokat kaptunk az elején, aztán gyors, jó focit játszottunk. Visszahoztuk a meccset, kialakítottunk egy csomó helyzetet, négy-öt gólt is lőhettünk volna. Jó foci volt, az MTK és a mi részünkről is rengeteg szép megoldást láttam. Nekünk ez lesz az irány, persze nem az, hogy négy gólt kapjunk, hanem hogy ilyen focit játsszunk előre. A csapatban van pár új ember, hibapontjaink is vannak még, de jó foci volt, ehhez mindkét csapat kellett.
Garami József (MTK): – Nagyon mozgalmas mérkőzés volt, a csapatok sok gólhelyzetet alakítottak ki. Az első félidőben a középpályán sorozatban megvertek bennünket, de sikerült feljavulni, és ettől stabilabb lett a játékunk. Nagyon örülök, hogy sikerült megnyerni az első mérkőzést, mindkét együttes becsülettel küzdött, hajtott. Sajnos a játékvezető sok esetben tévesen ítélte meg a pályán történteket.
Mindkét edző kapott kérdést az újságíróktól. Az első arra irányult, hogy minek tulajdonítják a sok gólt, a gyengébb védelmeknek, vagy a kreatív csatároknak?
Garami József: – Azt tudom erre mondani, hogy is-is. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azt mondhatom, hogy évről-évre javul a magyar labdarúgásban a támadójáték. Ezen a meccsen főleg a Kecskemétben volt sok kreatív játékos, akik jól látták meg a helyzeteket, de voltak nálunk is ilyen labdarúgók. A másik, hogy már említettem a középpályát, melyen nagyon rossz volt a labdaszerzésünk, ez is szerepet játszott.
Urbányi István: – A kreatív játékosok, illetve az a szellemiség, melyben mindkét együttes játszott, ezek határozták meg a meccset. Bármennyit is mutatott az eredményjelző, előre futballoztak a csapatok. Én nagyon tisztelem azért a játékosaim, hogy még a 90. percben is ziccert alakítottak ki, még ha az döntően nem is befolyásolta volna az eredményt. Ezt látjuk a nyugat-európai futballban, hogy végig mennek előre. Ezt a példát szeretnénk mi is követni.
Címkesor: edzői értékelések, Garami József, KTE-Ereco, MTK, Urbányi István



25 hozzászólás
2010. júl. 31.
A védelem elég gyatra volt, de legalább “állva” haltunk meg!
Lesz ez még jobb!
Hajrá KTE!!!
2010. aug. 1.
Középre kell még egy igazi védő (Gyagya)! Sztem össze fogunk állni, talán már Fradi ellen! Nincs semmi baj, higgyetek magatokban! Hajrá KTE!
2010. aug. 1.
Mindenki látta a hibáinkat aki ott volt.A csapat a vereség ellenére az első félidőben jól játszott.Sajnos szerencsétlen gólokat kaptunk!
Lesz ez még jobb is. Szombaton majd javítunk !!
2010. aug. 1.
Hogy mondjam… A döntetlenre minimum rászolgáltunk volna. Az első gólról ne is beszéljük, a második az egy szép akció volt utána a maradék 10-12 percben a pályát felszántotta a kecskeméti csapat. 2 perc alatt 2 gól és jött rá egy Cukic kapufa. Na meg Töki helyzetei :]. A második félidőbe az 3. bekapott gólig a KTE futballozott ismét. Arról a 3. gólról megint ne is beszéljünk :D Némedi, Csordás, Ebala nem ide valóak… Ki kell mondani lehet dobálni lehet offolni de akkor is nem ide valóak… Csak Némediről kaptunk 2 gólt. A fradi ellen én Némedit padoztatnám és Gyagyát kezdetném bal szélen majd most Farkas Pista fog játszani, Ebala helyett Wilsont a kezdő 11 be, a többi meg jó. Ez a Foxi – Tököli – Cukic – Savic – Litsingi 5 ös nagyon érzi egymást a pályán!
2010. aug. 1.
Szerintem ez a kezdő kéne:Holczer-Farkas,Gyagya,Lambulic,Alempijevic-Foxi,Cukic,Savic,Litsingi-Tököli,Simon
Mondom ezt külső szemlélőként.Esetleg a 60. perc környékén egy Tököli-Dosso csere.Bori nélkül nehéz lesz:S Ha jól tudom 2 meccses eltiltást kap.
HAJRÁ KTE!!!!!!!!!!!!
2010. aug. 1.
1 et kell hogy kapjon mert legelső kiállítása volt és nem is dúrva volt. De már megint fizethetjük a színes lapok miatti büntetést :D
2010. aug. 1.
sorry én vagyok hülye:XD
2010. aug. 1.
nem akarok senkit megbántani, a csapat össze állításába sincs senkinek joga bele szólni, de aki ott volt az jogosan kérdőjelezheti meg némedi csapatba kerülését…
hát tanulság lesz ez a mérkőzés minden illetékesnek és gondolom levonják a levonni valót…remélem ezzel még időben kaptunk jelzést a jövő tervezgetését illetően..
2010. aug. 1.
A helyzetkihasználásunkon javítani kell ,de összességében nem lehet bántani a csapatot kivéve Ebalát. Egyszerűen nem értem hogy játszhatta végig a meccset, lassú, alig fut, rengeteg labdát elszór. Lehet jobb Ő ennél ,de ezen a meccsen nem ment neki. Ehhez képest lehozta Urbányi Foxit és Litsingit akiknek jól ment a játék. A védelem olyan amilyen ,oda idén se igazoltunk, csak elküldtük Schindlert(aki most milyen jól jönne Bori eltiltása miatt), és tavalyhoz hasonlóan van 2 darab középhátvéd a keretben, ebből is az egyik érthetetlen okokból kimarad(Gyagya). A lassan 40 éves Lambón kívül nem volt védő a csapatban…. Bori támadó, Alco és Némedi középpályás. Ráadásul a két belső védőnk se a sebességéről híres, persze hogy könnyen megforgatták őket. Holczer a 4. gólért hibáztatható ,de összességében jól védett. Szóval nehéz mit mondani ,a támadójáték jó, a védelem nem, de ezért a “védők” nehezen hibáztathatóak sajnos.
athiska, Csordást ne nagyon vedd már a szádra. Arról nem ő tehet hogy megint elkezdték rá felívelgetni a labdákat 4-2-nél. Némedi meg talán játszhatna már a saját posztján. Gyagyát viszont én is mindenképpen újra visszatenném.
2010. aug. 1.
Ami azt illeti, nincs vége az átigazolási szezonnak. Ok, hogy volt csapatbemutató, de attól még igazolhatnánk. Védő valóban kéne. Tudomásom szerint szabadon igazolható Bodnár, aki per pillanat a nyíregyházával készül. Jó valószínűleg magas fizetést kérne, de egy ajánlatot tehetnénk érte. Nem tartom kizártnak, hogy akár meg lehetne vele egyezni. Borit én személy szerint szívesebben látnám középpálya szélén, vagy támadóként.
2010. aug. 1.
Nitro aláírom megértelek de ez az én véleményem. Tisztelem Csorit amit Kecskemétért tett de hidd el több kárt okoz majd mint hasznot.
2010. aug. 1.
1 meccs után amikor csere volt athiska ne tegyél már ilyen buta kijelentéseket.
2010. aug. 1.
gondolok itt a tavalyi szezonra
2010. aug. 1.
athiska szerintem geradeus nem hiszem hogy a multról kellene írogatnod, kár hogy nem voltál tegnap ott!
2010. aug. 1.
Hol nem voltam tegnap ?
2010. aug. 1.
Ebala nem bizonyított az edzőmeccseken sőt szarul játszott.
Gyagyát egyelőre nem lehet kihagyni. Bori helyén Tölgyesit meg kéne próbálni
és ott van Bagi is. A helyzetek legközelebb be fognak menni és kész.
2010. aug. 1.
Bagi :D :D
nem kell itt aggódni, első fordulóba mindig kikapunk én biztos voltam a vereségünkbe, mégis elmentem a meccsre! Szombaton biztos vagyok hogy nyerünk, a Fradi védelme nagyon sebezhető főleg ha 9 támadó felfogású játékossal indulunk a kapufelé :)
2010. aug. 1.
ath1s
gondolok itt a tavalyi szezonra
ja végülis csak 10 gólt lőtt… tényleg sokat ártott a csapatnak…. téged se az eszedért tartanak….
2010. aug. 1.
ath1s: te melyik meccset nézted? Ha Némedit szídod, akkor mit mondasz Lambulics helyezkedési hibáira és Alempijevics (pedig bírom a játékát, de nem balhátvéd poszton) bénázására.
Aki meg Farkast meg Gyagyát tenné a védelembe, godolkozzon már el, hogy milyen lassúak, az mtk-s gyerekek métereket vertek volna rájuk öt méteren belül.
talán nem jobb szélre kellene tenni Litsingit, a Foxi meg középen semmit sem mutatott, de cserébe nem is védekezett egy picit sem. Tököli jó volt, de még két gólt benne maradt. Ja, és szerintem Szavics sem balszélső, hanem inkább kp. közepe. Csukics meg állandóan összeütközött az Ebalával (jó a srác csak zavarták egymást, de nagyon a meccsen)
sajnálom, hogy kikaptunk, de ebben auz is benne van, hogy három középpályással (Bori, Némedi, Alempijevics) akartuk megoldani a védelmet. Ez így nem lesz jó!!!!!
2010. aug. 1.
Urbányi figyelmébe: azért az sem lenne baj, ha a pontokat is gyűjtenénk, ergo nem kell fejetlenül előremenni, mert akkor minden mecsen bekapunk vagy négy-öt gólt. Védőket miért nem igazoltunk?
2010. aug. 1.
Schindlert elküldték mert, hogy idős nem vele képzelik el a jövőt, 36 éves lesz. Lambulics most múlt el 38. Beszélnek itt össze-vissza.
2010. aug. 1.
Dávicc hiába lőtt 10 gólt akkor is. Jó csatár minden oké de én nem játszatnám egyáltalán. Inkább játszatnám Simit.
2010. aug. 2.
Schindlernek azért kellett mennie mert összeveszett Urbányival ,ez ennyire egyszerű történet.
“hiába lőtt 10 gólt akkor is. Jó csatár minden oké de én nem játszatnám egyáltalán.Inkább játszatnám Simit.”
hát igen, tényleg nem az eszedért tartanak :D Simon aztán nagy spíler, előző idényben rúgott 2 gólt ,abból is egyet büntetőből. hozzáteszem ez nem csak az ő hibája mivel Montvai mellett nehéz lett volna bekerülnie, ha meg kezdő volt nem a posztján játszott ,hanem szélen ami neki nem kenyere. Jelen csapatból Simonnak Tökölit kéne kiszorítania, ami szintén nem egyszerű.
2010. aug. 2.
Úgy néz ki Kecskeméten azért vannak a hibák, hogy megismételjék őket, és nem azért, hogy tanuljanak belőle. Tavaly sem igazoltak védőt, futott is az egész ősszel az eredmény után a csapat, kapták is számolatlanul a gólokat, és idén se igazoltak 1 db-ot se, és szintén bekezdtek már az első fordulóba. Nem tudom minek kell történnie ahhoz, hogy belássák Lambulics és Némedi alkalmatlan erre a feladatra. Az összefoglalóban nem láttam a góloknál egyiket sem a helyén, kivéve 1-nél a Lambulit, de abban se volt köszönet. Így nehéz lesz a biztonságos zónába maradni a tabellán.
Hozzászólások
Mondd!