kesport.hu

A Kunszállás nagy csatában nyerte a megyei terembajnokságot

Szombaton a Messzi István Sportcsarnok adott otthont a megyei I. és II. osztályú labdarúgócsapatok kispályás terembajnokságának. A nyolccsapatos szombati döntő – az utóbbi évekhez hasonlóan – a Kunszállás sikerét hozta, a Solt ezüstös, az Izsák bronzos lett.

A hosszú téli szünetben nemcsak az élvonalbeli csapatok, de a megyei együttesek is rendre összemérik erejüket kispályán, így a Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága – mert január 1-től így hívják a megyei szövetséget – is kiírta szokásos téli terembajnokságát. A megyei első és másodosztályban szereplő nagypályás csapatok korábban már selejteztek a teremben, így a szombati döntőben nyolc csapat küzdhetett az elsőségért.

Az elejétől fogva nagy volt a csata, már a csoportmeccsek is éles küzdelmet hoztak, hiszen a két négyes csoport első két helyezettje jutott a négyesdöntőbe, ahol körmérkőzéssel döntötték el a kupa sorsát. Az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Kunszállás csapataé lett a végső siker, amit az ugyancsak jó erőkből álló Solt gárdája előtt szereztek meg. A négyesdöntő izgalmait jól mutatja, hogy a kunszállásiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően végeztek az élen. A legjobb kapusnak járó különdíjat a solti Borbély Krisztián érdemelte ki, a legjobb 21 éven aluli játékosnak a Városföld játékosát, Sáfár Sándort választották, míg az egyaránt hat-hat gólig jutó Ronkó Zsolt (Városföld) és Kertész Ádám (Kunszállás) megosztozott a gólkirályi címen.

Nem volt erőltetett a menet, hiszen az estig tartó program keretében “bulimeccseket” is rendeztek: a KTE és az örkényi öregfiúk mellett a megyei szövetség kecskeméti játékvezetői is megmutatták magukat, sőt, a női futsal is képviseltette magát, hiszen az élvonalbeli Kiskunfélegyházi Mókusok és az NB II-ben szereplő Kiskunhalas is játszott bemutató mérkőzést.

Eredmények:

Négyesdöntő
Kunszállás – Solt 2-2
Izsák – Városföld 2-1
Solt – Városföld 3-0
Solt – Izsák 7-3
Kunszállás – Városföld 7-0
Kunszállás – Izsák 4-2

Végeredmény:
1. Kunszállás
2. Solt
3. Izsák
4. Városföld

5. helyért
Lakitelek – Kiskőrös 2-1

7. helyért
Jakabszállás – Bácsbokod 2-2 (büntetők után 4-3)

Bemutatómeccsek:

KTE Öregfiúk – Örkényi Öregfiúk 2-0
Örkényi Öregfiúk – Játékvezetők 1-2
Játékvezetők – KTE Öregfiúk 1-2

Kiskunfélegyházi Mókusok – Kiskunhalas FC 1-1 (büntetők után 3-2)

5 hozzászólás

  1. Agy

    2011. január 17. hétfő at 16:46

    Érdekes bírói ítéletek születtek az utolsó Városföld-Kunszállás mérkőzésen, ami könnyen a Solt elsőségébe kerülhetett.
    Egyébként jó kis torna volt. Grat a csapatoknak, szervezőknek!

  2. ATI

    2011. január 17. hétfő at 19:05

    Inkább undorító! De pont olyan mint a Kunszállás volt.

  3. Zoli

    2011. január 17. hétfő at 19:06

    Kemenes Gyuribának sok sikert Solton!

  4. ATI

    2011. január 17. hétfő at 19:07

  5. fusionm

    2011. január 17. hétfő at 23:32

    HOL VANNAK A DÉLI CSAPATOK? A MEGYEI SZÖVETSÉG VEZETŐI FIGYELMÉBE AJÁNLÓM A KÉRDÉST!!!!! A MEGYEI I.OSZTÁLY IS KEZD ÉSZAKI BAJNOKSÁG LENNI!!!!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..