kesport.hu

Csordás Csaba volt csapatánál, a BFC Siófoknál folytatja pályafutását

Korábban már beszámoltunk róla, hogy több honi élvonalbeli együttes is érdeklődik Csordás Csaba iránt. Horváth Károly, a BFC Siófok szakmai igazgatója a Somogy TV-nek elmondta, hogy a rutinos csatár biztosan náluk folytatja. A hírös városi közönségkedvenc 2002 és 2004 között már szerepelt a Balaton-parti együttesben.

Távozik Siófokról két kölcsönjátékos, Ivancsics Gellért és Pillér József, és véglegessé vált hogy Thomas Sowumni Cipruson rúgja tovább a labdát. Érkeznek viszont az újak: – Ezeknek a játékosoknak a pótlása részben már megoldódott, Tóth Balázs az Piller József helyére, és az Ivancsics helyére épp ma realizálódott, hogy Csordás Csaba Kecskemétről kerül ide, úgyhogy ez az első hír amit megosztok a médiával – mondta a Somogy TV-nek Horváth Károly.

A támadó közös megegyezéssel bontott szerződést a kecskeméti klubbal, így ő vélhetően nem ideiglenes vendége lesz a feltörekvő Siófoknak. Gólerősebb csapatra van szükség – mondja a szakmai igazgató, aki ennek szellemében állította össze az edzőmérkőzéseket is. Az Ajka, Barcs a PMFC mellett a magyar U21-es válogatottal is összecsap február elején a balatoni gárda. Horváth Károly szerint van esély a stabil élvonalban maradásra, hiszen ez a cél.

26 hozzászólás

  1. bob

    2011. január 20. csütörtök at 09:51

    Hát sok sikert… kivéve ellenünk :)
    Nagyon furcsa érzés lesz látni, hogy a KTE ellen focizik majd.

  2. Tomislav

    2011. január 20. csütörtök at 09:58

    Sok sikert Csori! Aki figyelemmel kíséri a pályafutásodat, érezhette, hogy benne volt a szakítás a levegőben. Remélem, hogy nem levezető-pályára kerültél, mert a Siófok nem egy izmos együttes, ahol csak örömködés folyik majd minden hétvégén.Kemény elvárás ott a bennmaradás, ami, ha nem sikerül, szintén edzőcseréhez, vagy játékosok elküldéséhez vezethet ma MO-n.

  3. Dunszt Ferenc

    2011. január 20. csütörtök at 10:50

    Csori ! Úgy emlékszem hogy ott Neked nagyon ment a jázék . Kívánom hogy most
    is úgy legyen ! ! Sok szerencsét . Frici bá .

  4. satya

    2011. január 20. csütörtök at 11:05

    sok sikert neked!!!!

  5. balogárpi

    2011. január 20. csütörtök at 11:26

    A somogytv.hu-n így írják:
    “- Ezeknek a játékosoknak a pótlása részben már megoldódott, Tóth Balázs az Piller József helyére, és az Ivancsics helyére épp ma realizálódott, hogy Csordás Csaba Kecskemétről kerül ide, úgyhogy ez az első hír amit megosztok a médiával.

    A FIATAL támadó közös megegyezéssel bontott szerződést a kecskeméti klubbal, így ő vélhetően nem ideiglenes vendége lesz a feltörekvő Siófoknak.”

    Gratulálok Csori!
    Még folyik az alapozás, Csordás Csaba máris megfiatalodott a Balaton partján. Hja kérem, a balatoni levegő csodákra képes! :):):)

    Viccet félretéve – bobhoz és Tomislavhoz csatlakozva én is sok sikert kívánok. Bár úgy gondolom, hogy a Siófok kiesőjelölt, de ha Veled bent maradnak az NB1-ben, azt egy cseppet sem fogom bánni. Inkább essen ki a Haladás Halmosival, vagy a Vasas.

  6. balogárpi

    2011. január 20. csütörtök at 11:30

    Jó egészséget, Frici bá! (Off. :))

  7. putto

    2011. január 20. csütörtök at 11:49

    Soxerencsét Csori !

  8. lali

    2011. január 20. csütörtök at 13:02

    Láttam ma A Montvait Kecson a Rozsa Palival , lehet visszajön?

  9. Janás

    2011. január 20. csütörtök at 14:15

    Kár, hogy a megújulás helyett a leszálló ágat választotta.

  10. microlas

    2011. január 20. csütörtök at 14:27

    33 évesen egy csatár nemigen újul már meg.

  11. Nitro

    2011. január 20. csütörtök at 14:40

    Lali!

    olyan pletykákat hallottam, hogy Monti nem igazán érzi jól magát Pakson. Állítólag elég hangulattalan az egész paksi közeg. ha azt veszem hogy az ősz második felében nem is nagyon ment neki lehet ennek alapja. hogy visszajön-e? ilyenről nem hallottam.

  12. Janás

    2011. január 20. csütörtök at 14:48

    mikrolas: Én hallottam egy Puskás nevezetű játékosról, akinek a nagybetűs élet kb. ebben a korban kezdődött. És nem ő az egyetlen. A Reál Madridban néhány hasonló korú társa is akadt. Csori esetében még fél évtizedes röpülésben reménykedtem. Töredékesen be kell vallanom, csalódtam, mert egy példaképtől elvárható, hogy az akaraterő személyiségéből sugározzon. Tovább nincs mit ragoznom, a temetés nem az én dolgom.

  13. öreg ferud

    2011. január 20. csütörtök at 15:16

    hát csorikám mit mondjak ???

    inkább nem mondok semmit…..

    kívánom……
    érezd magad jól és ne essetek ki ……..

    habár a 2 be is emberek fociznak….

    hihihihihihihi

  14. öreg ferud

    2011. január 20. csütörtök at 15:18

    tényleg a monti csárdásért adhatnának 1-2 boxost cserébe itt van dögivel…..

  15. microlas

    2011. január 20. csütörtök at 16:02

    Janás: igazad van, de nem is azt mondtam, hogy KIZÁRT, hogy felszálló ágba kerüljön. Kívánom neki, hogy úgy legyen. Én azt írtam, hogy nemigen jellemző.

  16. Nitro

    2011. január 20. csütörtök at 16:34

    Csori előre elmondta, hogy a család érdekeit is szem előtt tartja. Szóval szerintem ne írjuk le. Siófokon játszani jelen helyzetben pedig szerintem pontosan igazi kihívás, hiszen mindenki biztos kiesőnek mondja őket, noha nem is tudom mikor álltak utoljára kiesőhelyen.
    Tény, nem Kecskemét, nincs 2500-3000 ember a lelátón.

  17. Janás

    2011. január 20. csütörtök at 17:59

    Akkor még van remény arra, hogy ismét azt az akaraterős játékost látjuk viszont, aki siheder korában egy kecskeméti élménybeszámolón egyedüli labdarúgóként órákig képes volt várni az erős késésben lévő Puskás Ferencre azért, hogy az időközben baráti találkozóvá zsugorodó rendezvényen szembe tudjon nézni az élő legendával.

  18. öreg ferud

    2011. január 20. csütörtök at 21:09

    kapják be….

    ez megy szívatás szívatás hátán…..

    mondom én ladánybene lesz ebből bárki láthatja….

    hihihihihi

  19. Gustáv Husáng

    2011. január 20. csütörtök at 21:19

    Csori akkor is Kecskeméti marad. Csak a LILÁK ! !

  20. Gustáv Husáng

    2011. január 20. csütörtök at 21:25

    ..folyamatosan kellene szurkolni,mindkét lelátóról !

  21. sbbmiki

    2011. január 21. péntek at 21:14

    Mondjuk tegyük a kezünket a szívünkre, a vidéki Magyarországnak az a Siófok meg a Vác, ami a fővárosnak a Csepel, Egyetértés, Volán SC, Vasas Izzó, Építők, 22. sz. Volán, BVSC, REAC.

  22. vágner úr

    2011. január 21. péntek at 23:39

    Sok sikert, bárhova sikerül menni.
    Tököli pedig a cs.k. Ajaj.

  23. Pingback: Nagy népszerűségnek örvend Csordás, még az utcán is megállítják Siófokon

  24. Pingback: Tavaszi nyitány a bajnok otthonában – szombaton Debrecenbe látogat a KTE

  25. Pingback: Csordás Csaba már várja a pénteki rajtot, és inspirálja a kiesés elleni harc

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..