kesport.hu

Második helyen végzett az alapszakaszban a Kecskeméti KC

Szombat délután játszotta utolsó alapszakaszbeli mérkőzését a Kecskeméti KC női kosárlabdacsapata az Amatőr NB I Keleti-csoportjában. A vendégük ezúttal a OSC együttese volt, akik nem okoztak gondot Tóth Viktor tanítványainak, sima 87-61-es győzelmet arattak.

Tóth Viktor, a KKC edzője nyilatkozott portálunknak: – Rossz előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek, ugyanis három alapjátékosunk kiesett. Radics Anna kiemelkedő teljesítmény nyújtott: 30 pontot termelt, 11 lepattanót szedett és 9 labdát szerzett. Az ellenfél legjobbját Kuli remekül fogta, ez is hozzájárult nagy arányú győzelmünkhöz. Meg kell még említenem a 15 éves Pogány debütálást, aki ügyesen játszott, emellett 7 pontot is dobott.

A KKC a második helyet szerezte meg az alapszakaszban. A rájátszásban a Nyugati-csoport harmadik helyezettjével mérik majd össze erejüket oda-visszavágós rendszerben. A másik divízióban még nem alakult ki a végső sorrend, a hírös városi lányok nagy valószínűséggel a Nagykanizsa ellen fognak majd összecsapni március 19-én, vagy 26-án. Az első meccset idegenben játssza Tóth Viktor együttese.

Kecskeméti KC – OSC 87-61 (34-12, 17-17, 18-12, 18-20)

KKC: Antal 2, Radics 30, Kuli 8, Pogány 7, Gyárfás 13, Martonosi 3, Nagy Z. 16, Beregszászi 8, Szigeti -, Gönczi -, Brada –
Edző: Tóth Viktor

H Csapat M 1 % Pt2 Gy3 V4 Dob5 Kap6 Sor7 Ha8 Ve9 Ut. 510
1. Vasas-Csata II. 14 0.79 22 11 3 991 724 Gy4 7-0 4-3 4-1
2. Kecskeméti KC 14 0.89 25 11 3 976 807 Gy1 7-0 4-3 4-1
3. Miskolci Sportiskola 14 0.82 23 9 5 869 844 V1 5-2 4-3 4-1
4. FTC II. 14 0.82 23 9 5 909 845 V1 6-1 3-4 4-1
5. Bajai NKK II. 14 0.68 19 5 9 734 841 V3 4-3 1-6 1-4
6. NYFSE-NYKS 14 0.68 19 5 9 884 957 V1 3-4 2-5 1-4
7. Debreceni SC-SI 14 0.68 19 5 9 753 896 Gy1 4-3 1-6 1-4
8. OSC 14 0.54 15 1 13 807 1009 V4 1-6 0-7 1-4

1: lejátszott mérkőzések, 2: pontok, 3: győzelmek, 4: vereségek, 5: dobott pontok, 6: kapott pontok,
7: győzelmek/vereségek sorozata, 8: hazai pályán, 9: vendégként, 10: utolsó 5 mérkőzés

Hozzászólások

  1. Dr. Garay Géza

    2011. március 14. hétfő at 12:34

    A tabellán a Vasas Csata pontjai hibásak,
    helyesen gondolom 25.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..