kesport.hu

Németh Gábor személyében megvan az ötödik kapusa a KTE-Ereconak

A KTE-Ereco vezetősége szombaton két éves szerződést kötött a Vasas-HÍD kapusával, Németh Gáborral. A 36 éves rutinos hálóőr 2013. június 30-ig lesz a kupagyőztes játékosa. A 188 centiméter magas, 84 kilogramm súlyú kapus eddig 274 alkalommal védett az élvonalban, korábban volt a Ferencváros, a Honvéd és a Haladás játékosa is.

Németh Gábor Magyarországon több élvonalbeli klubban is megfordult. Pályafutását a Haladásban kezdte, majd játszott a Videoton, a Ferencváros, a Siófok, a Pécs, Vasas és a Honvéd csapatában is, majd 2010 végén távozott onnan. A felkészülést a Vasasban kezdte meg, 2011. június 18-tól pedig a KTE-t erősíti.

Legnagyobb sikerei közé tartozik, a 2000/2001-es szezonban a Ferencvárossal elhódította a magyar bajnoki címet, majd a következő bajnokságban ezüstérmesek lettek. 2006-ban a Magyar kupa döntőjében szenvedett vereséget a Vasassal. 2009-ben Szuperkupa győztes lett a Honvéddal.

Németh Ribánszki, Antal, Akovics és Tóth Zoltán mellett az ötödik kapus az első keretnél.

57 hozzászólás

  1. horesz

    2011. június 18. szombat at 14:15

    miért kellett kapus???

  2. Cscs

    2011. június 18. szombat at 14:17

    mi a ráknak? egy 36 éves kapust igazolunk max a harmadik vagy negyedik számú kapusnak?! nem értem… inkább irányítóközépályást meg valami normális csatárt kéne szerezni…. meg baloldali kp-t :) de igazolhatunk még kapust is :DD

  3. CsakaKecskemét

    2011. június 18. szombat at 14:33

    Jó kapus, csak épp totál felesleges…

  4. sznot

    2011. június 18. szombat at 14:39

    Szerintem kéne még kapus, 5 nem elég.

  5. Darke

    2011. június 18. szombat at 14:44

    Mi a szarnak ennyi kapus???

  6. Lila

    2011. június 18. szombat at 14:49

    Nics öt kapus! A Tóth Zoli megy Szolnokra (nb2-es szint)! Az Akovics meg szerződést bont (sérült és nem is lesz egészséges kb két évg)! Mellesleg ,Magyarország öt legjobb kapusai között van a Német Gabi és kiválló ember! Nagyon jó igazolás! Lesz versenytársa a Lacinak! Ez jó így!

  7. agoston

    2011. június 18. szombat at 14:56

    Jó kapus! DE! kell védő, középpályás is! Az idő meg fogy!

  8. bullshit

    2011. június 18. szombat at 14:57

    raadasul Antal mai teljesitmenyet nezve egy darabig o sem lesz nb1es szintu kapus. 2 golban is vasatagon benne volt…

  9. sznot

    2011. június 18. szombat at 14:59

    Úgytom Sebők és Posza is szabad. Le kéne rájuk csapni.

  10. Mark

    2011. június 18. szombat at 15:10

    Jónak jó igazolás mert kiváló kapus. Csak azt nem értem hogy ha van nekünk egy Ribánszkink és ha valóban ilyen jó ,,Gabi ” akkor is csak csere padon lesz..? . Vagy Lacibá lesz a cserepadon..?

  11. Janee

    2011. június 18. szombat at 15:11

    Nem lehet, hogy Tóth Zolit és Akovicot kölcsönbe fogják adni így?

  12. plépofa

    2011. június 18. szombat at 15:16

    Örüljetek inkább, h a KTE első osztályú történetének megvan az első JÓ kapusa!
    Ribánszki nagyon megbízhatatlan, Németh pedig a megbízhatóság megtestesítője!

  13. tacskó

    2011. június 18. szombat at 15:21

    Ribánszki megehet a levesbe!!! Padozás vár rá

  14. Márk

    2011. június 18. szombat at 15:29

    Ribásznki jobb kapus mint hogy fél/egész szezont a padon ücsörögjön …

  15. öreg ferudó

    2011. június 18. szombat at 15:34

    miiiiiiiiiiiiiiiiiiii vaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaannnnnnnnnnnnnnnnn????????????

  16. Laosz

    2011. június 18. szombat at 16:03

    10 kapussal és egy mezőnyjátékossal fogunk kiállni az új idényben:D:D:D

  17. alex94

    2011. június 18. szombat at 16:17

    Hát jó kapusnak nem mondanám,inkább olyan Barthez féle.
    Van amikor hatalmas bravúrokat csinál,de többnyire bakijairól híres

  18. fpeti

    2011. június 18. szombat at 16:39

    van egy olyan érzésem hogy elég nagy korkurenciát hoztak Ribánszki Laci nyakára.
    Németh tisztalappal indul, bizonyíthatja Sivicnek hogy elsőszámú kapus és…..
    ő fog kezdeni a kapuban
    mondjuk ehhez lesz Lacinak is egy-két szava..

  19. microlas

    2011. június 18. szombat at 16:40

    gróf nem véd most sehol? nem kell? :D

  20. müllerpapa

    2011. június 18. szombat at 16:47

    ÓÓÓÓÓ a f…m ! Már mondtam,hogy tiszta amatőrök vagyunk mindenben !!

  21. müllerpapa

    2011. június 18. szombat at 16:49

    Csak tudnám kinek van ennyi esze,inkább egy normális mezőnyjátékost igazolnánk !!

  22. cataluna

    2011. június 18. szombat at 17:10

    Annál is inkább fontos lenne (lett volna) meghatározó mezőnyjátékost venni,szerződtetni, mert hétfőn le kell adni az EL-ben induló csapat keretét…

  23. dark

    2011. június 18. szombat at 17:11

    Aki szidja a Rybánszkyt az nyilván nem jár a meccsekre!
    Az eggyik legjobb kapus az NB1-be. És az emberségét bizonyította ott va
    oltam Pakson amikor 2-0-ás vereségnél csak benne volt meg az hogy kijött és megköszönte a szurkolást. És ezt a publikum meg is köszönte neki.

    HAJRÁ KTE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

  24. Di Canio

    2011. június 18. szombat at 17:14

    Nemeth NB1,Ribanszky Ligakupa,Antal Magyar kupa,Akovic Europa liga. Ertem en csak mire jo ez??? Szerintem az Akovic,meg Ribanszky el lesz adva. Nemeth legalabb MAGYAR. Vegre.

  25. hetyö

    2011. június 18. szombat at 17:34

    Németh bundagyanú miatt lett a Kispestből eltávolítva .

  26. LilaLiba

    2011. június 18. szombat at 18:02

    Némedi Norbi is bundakirály, mégis sokan visszakövetelik.
    müllerpapa: Mert te biztosan egy hatalmas nagy király vagy, aki ismeri a profi labdarúgás és a klubvezetés csínyját-bínyját. Csodálom, hogy még nem alkalmaz valamelyik Nyugat-Európai élcsapat.
    Ribánszkit hülyeség lenne eladni. Igazi közönségkedvenc és szerintem egy-két hibájától eltekintve (és azokból se nagyon kaptunk gólt), kiváló teljesítményt nyújtott.
    Ezt a magyarozást meg fejezzétek be. Nem a klub hibája, hogy ilyen nagyravágyó, pestimádó takonypócok játszanak az NB1-ben és az okádék Fradi meg az Újpest az álmuk…

  27. sznot

    2011. június 18. szombat at 18:44

    hetyő: szerintem te Rabóczkival kevered nem?
    Nekem legalábbis nem rémlik, hogy Németh ezért jött el Kispestről.

  28. Vándor61

    2011. június 18. szombat at 19:17

    Lassan több kapusunk lesz, mint hátvédünk.

  29. ktamas12

    2011. június 18. szombat at 19:32

    hetyő:Németh az év elején a Vasas ellen bakizott és kikerült a kezdőből amibe utánna nem bírta magát vissza verekedni utánna felbontották a szerződését.

  30. ktamas12

    2011. június 18. szombat at 19:33

    Azért lett leigazolva ,hogyha menetelnénk az EL-ben akkor kibírjunk majd állítani két csapatot is.

  31. Papi

    2011. június 18. szombat at 19:35

    Egy jó csatárt kellene mint Ferenczi akár 2 is befejező csatáruk az Tökölin kivül nincs!!!!

  32. gulas

    2011. június 18. szombat at 19:55

    Ne ágáljatok a kapus igazolás ellen, a vezetés tudja,hogy mit csinál, mindennek meg van az oka. Majd később örülni fogtok, hogy leigazoltuk a Németh Gábort.

  33. sznot

    2011. június 18. szombat at 20:21

    Én örülök neki, csak nem ez a legégetőbb poszt jelenleg.

  34. guszti

    2011. június 18. szombat at 20:48

    hát ez a székely bácsi és a gőzmozdony tipikus esete (értem hogy gőzmozdony de mihjatcsa??)

  35. asd

    2011. június 18. szombat at 21:22

    Di Canio!
    “Nemeth legalabb MAGYAR.”
    Ribánszky Laci is magyar (már), a kifelejtett Tóth Zoli is, és Antal Botond is, szóval ezt a németh legalább magyar dumát nem igazán értem :)

  36. putto

    2011. június 18. szombat at 21:24

    Én rettentően örülök annak, hogy a sok fórumozó rendelkezik rengeteg háttér-információval, szakmai tapasztalattal, ami alapján meg tudja ítélni, miért volt fölösleges az igazolás.
    Vagy nem tudjátok? Akkor meg mire föl ez a nagy okoskodás???
    Talán meg kellene várni a szakember véleményét az ügyről?
    Csak kérdezem …

  37. putto

    2011. június 18. szombat at 21:52

    A Magyar Kupa döntőjében a cserékkel együtt 7 ‘nem magyar’ volt a pályán.
    http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=505169

    Szeretném tudni, hogy ki nyafogott a sok külföldi miatt a meccs után!?
    Ugye, hogy senki! Akkor most mi a probléma ???

  38. Di Canio

    2011. június 18. szombat at 22:20

    Di Canio …. NEKED AZT SZERETNÉM ÜZENNI HOGY RIBÁNSZKI MAGYARABB MINT TE …. Felföldi … Nem pedig szörös lábu szlovák…. ennyi.

  39. sznot

    2011. június 19. vasárnap at 01:46

    KTE: Foxi távolabb a Hajduk Splittől, André Alves az új kiszemelt – sajtóhír

    A horvát Sportske novosti értesülései szerint a Hajduk Split felügyelő bizottsága egyelőre nem adott engedélyt a kecskeméti Foxi Kethevoama szerződtetésére. A horvát csapat inkább a Videoton játékosát, André Alvest szeretné megszerezni.

    A horvát Hajduk Split labdarúgócsapata gyakorlatilag mindenben megegyezett a Kecskeméti TE-vel Foxi Kethevoama átigazolásával kapcsolatban és a játékos is szívesen tette volna át székhelyét a dalmát városba.
    Hirdetés

    A kontraktus 280 ezer euró ellenében három éves időtartamról szólt a támadó esetében, de a szerződés aláírására az ígéretek ellenére eddig nem került sor. Az összeg kifizetéséhez ugyanis szükség lett volna az egyesület felügyelő bizottságának jóváhagyására.

    Szombat estére azonban ez a rábólintás nem érkezett meg, így a horvát Sportske novosti lap szerint az afrikai labdarúgó nem lesz a Hajduk játékosa.
    A horvát csapat azonban tovább szemezget a magyar piacon, legújabb kiszemeltjük André Alves, akit azonban jóval drágábban tudna megszerezni a csapat, mint Foxit. A magyar bajnokság gólkirályát már rengeteg csapattal szóba hozták, de az sem kizárt, hogy marad a bajnoknál

  40. alefosss

    2011. június 19. vasárnap at 04:51

    le merném fogadni,hogy ezt is a lófejű sarlósi vagy mi arák vetette meg a palkóval!!!

  41. 124

    2011. június 19. vasárnap at 10:20

    Emlékezzetek! Német Gabit, már régóta szívesen láttuk volna Kecskeméten, többször is előkerült a neve. Most már a mienk!
    Nagyon valószínű, hogy azért mert nem kellett kivásárolni, csak szerződést kínálni neki.
    Így legalább , jó kapus lesz a kispadon is, akár a Laci, akár a Gabi lesz a kezdő!!!

  42. Heszusz

    2011. június 19. vasárnap at 10:29

  43. Laosz

    2011. június 19. vasárnap at 10:41

    Potto! Ez egy fórum, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, akár találgathat stb…

  44. LilaLiba

    2011. június 19. vasárnap at 10:47

    alefosss: Ha Sallóira gondolsz, akkor annyiban igazad van, hogy nem a becsület és a tisztesség mintapéldánya. De csak pár nevet írok: Ebala, Foxi, Ribánszki; ők akkor kerültek ide, amikor megjelent ez a díszes társaság, Urbányival az élen. Szóval elismerem, hogy egy nagyképű fasz a Sallói, de azért a játékosokhoz jó szeme van. + neki is érdeke, hogy olyan játékost/játékosokat ajánljon be, akiket később jó áron tovább lehet passzolni, mert abból csurran-csöppen neki a százalék…

  45. szurker

    2011. június 19. vasárnap at 11:07

    Nem normálisak ezek.
    Mi vagyunk mi? Mágnás Miska?
    Én nem tudom, minek képzelik magukat.
    Attól, hogy most van belőle, nem kellene 2 marokkal szórni a pénzt.
    Eladták Foxit, és akkor most költsük is el.
    Bravó! 5 kapus egy csapatnál…
    Vagy én vagyok hülye?

  46. bullshit

    2011. június 19. vasárnap at 11:12

    aha

  47. ferujoe

    2011. június 19. vasárnap at 11:13

    Foxi nem lett eladva, nincs belőle pénz.A Hajduk visszatáncolt.

  48. cataluna

    2011. június 19. vasárnap at 12:00

    Remélem is,hogy Foxika marad…

  49. LilaLiba

    2011. június 19. vasárnap at 12:14

    szurker:
    Inkább te minek képzeled magad, mi ? Annyira felidegesítenek az olyan hülyék, mint te, hogy azt el se tudom mondani. Mégis mi közöd van hozzá, hogy a klub kiket igazol ? A te pénzed van benne ? Vagy van valamilyen beosztásod a klubnál ? Szerintem nincs. Csak egy mezei szurkoló vagy, de abból is a bunkóbb fajta. Gondolom a meccsek alatt is (már ha kijársz és nem csak fórumhuszár vagy) folyamatosan a sajátjainkat szidod. Gratulálok. Pont ilyen “szurkolókra” van szükségünk…

  50. tockos

    2011. június 19. vasárnap at 15:07

    LilaLiba: azt hiszem liba, te sem vagy jobb attól akit szídsz (szurker) :)
    Te már csak tudod a hátteret :)))
    végül is, nézők nélkül is lehet játszani, meg pénzt forgatni és mosni …

  51. tockos

    2011. június 19. vasárnap at 15:28

    Megvesszük az összes kapust és a többi csapatnak meg nem lesz :)))))

  52. putto

    2011. június 19. vasárnap at 16:31

    Laosz:
    Egyetértünk! Az én véleményem is csak egy volt a sok között.
    Én így látom …

  53. LilaLiba

    2011. június 19. vasárnap at 18:18

    tockos: Nem, én sem tudom a hátteret, ezért nem is pofázok ilyeneket, hogy pénzt mosnak, meg nem fizetnek a játékosoknak, stb. stb.

    És igenis különb vagyok, mert ott vagyok minden hazai és a legtöbb idegenbeli mérkőzésen, és akár kikapunk, akár győzünk, támogatom a játékosokat a szurkolásommal, és egy esetleges vereség után sem küldöm el őket az anyjukba habzó szájjal. A szakmát meg ráhagyom a vezetőkre. Ha kapust igazoltunk, akkor annak biztosan van valami oka, amit Sivic tud.

  54. LilaLiba

    2011. június 19. vasárnap at 18:23

    Egyébként megjegyezném, hogy az ilyen és ehhez hasonló fórumviták minden évben kialakulnak, de a “fikázóknak” sosem lesz igazuk.
    Cukic, Alempievic: Amikor idejöttek nagyon sokan szidták őket, szidták őket mert szerbek. Ma Cukic a legharcosabb játékosunk, Alempievic pedig a legnagyobb értékünk.
    Tököli: Mindenki szidta, mondván, hogy öreg, minek igazoltuk, Montvai sokkal jobb. A végén Tököli gólokkal előzte meg Tibit a góllövőlistán.
    Ebala, Foxi: Négerezték őket, sőt, Ebala egyenesen közgyűlölet tárgya volt. Ma szinte kirobbanthatatlanok a kezdőből.

  55. alefosss

    2011. június 19. vasárnap at 20:26

    LilaLiba

    max egyet értek veled …
    de akkor is undorító ló pofája van a sallóinak….

  56. Pingback: Csütörtökön este történetében először mutathatja meg magát Európának a KTE

  57. Pingback: A 2011-es év fontosabb eseményei – év végi összefoglaló 6/3

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..