kesport.hu

Szellő Imre bronzérmes az Eb-n

A 81 kg-osok között szereplő Szellő Imre 18-8-as pontozásos vereséget szenvedett az ír Joe Wardtól a csütörtöki elődöntőben, így bronzérmes lett az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar félnehézsúlyú bokszoló egy angol és török rivális legyőzésével jutott el a legjobb négy közé, ahol azonban Ward megállította.

A első menet kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik öklöző sem mutatott extrát, azonban Ward volt kicsit pontosabb. A pihenőre ő mehetett el 4-2-es előnnyel. A második szakaszban már egyértelműbb volt az ír fölénye, aki rendszeresen jobban jött ki az ütésváltásokból, a közelharc után szinte mindig pontos ütésekkel tudott bontani, így nem volt meglepő, hogy az utolsó menetet már kifejezetten nagy, hétpontos előnnyel kezdhette. A szinte kilátástalan helyzetben lévő kecskeméti öklöző hátránya tudatában nagy erőket mozgósított, de riválisa jól kontrollálta a meccset, így a magyar nemhogy fordítani nem tudott, de közelebb sem került hozzá, s összességében Ward megérdemelt győzelmet aratott.

A 27 éves Szellő veresége ellenére is pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Ankarában, ugyanis első világversenyes érmét szerezte meg a felnőttek között.

A magyar csapat számára ezzel befejeződött a kontinenstorna. Szellő bronzérme mellett korábban hárman küzdhettek éremért, ám Lakatos István (49 kg), Káté Gyula (64 kg) és Bernáth István (+91 kg) is kikapott a keddi negyeddöntőben.

A magyar öklözőknek az Eb után nem lesz sok pihenőjük, mivel az év főeseményét, a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságot szeptemberben, három hónap múlva rendezik – írja a monokli.com.

2 hozzászólás

  1. Ujhidy Tibor

    2011. június 25. szombat at 09:21

    Gratulálok Imrének, hiszen a kitartó akarat, a hit hozta meg számára régóta várt eredményt egy világverseny szerzett dobogós helyezés formájában. Sok sikert az olimpiai kvalifikációhoz is. Gratulálok Konkoly István edzőnek is, aki oly sok éve űzi, hajtja Szellőt, segíti szakmai fejlődését. És nem utolsó sorban sok köszönet a klub vezetésének, akikre többek között a feltörekvő tehetségek miatt is egyre nagyobb nyomás nehezedik a versenyzés anyagi feltételeinek biztosítása miatt is.

  2. Pingback: A 2011-es év fontosabb eseményei – év végi összefoglaló 6/3

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..